Milan Stipić, a horvátországi Križevci püspökének körlevele az ukrajnai válságról

Milan Stipić, a horvátországi Križevci püspökének körlevele az ukrajnai válságról

2022-02-25 17:34:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Friss
Határontúl
A levél fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvéreim!

Azt hiszem, mindannyiunkat megdöbbentett és elszomorított az ukrajnai háború rohamos kirobbanása.

Saját bőrünkön tapasztalva a háború borzalmait a Délszláv háborúban, pontosan tudjuk, milyen borzalmakkal és keserűséggel jár a fegyveres konfliktus.

Az egész Križevci Egyházmegye nevében szeretném kifejezni keresztényi és testvéri szolidaritásunkat mindazokkal, akiket ez az ukrajnai helyzet érint, akik elvesztették szeretteiket, akik menekülni kényszerültek, vagy bármilyen módon szenvednek.

Egyházmegyénkben vannak ukrán és ukrán származású hívek is, akik számára különösen is nehéz ez a helyzet, mert féltik családjukat és ukrajnai honfitársaikat.

Az egész keresztény világgal együtt arra kérjük a világ vezetőit, hogy találjanak békés megoldást a konfliktusra, érjék el a katonai akciók befejezését Ukrajnában, és tegyenek meg mindent annak érdekében, a világ többi részén is elkerüljük a fegyveres konfliktusokat.

Szűnjön meg minél hamarabb az ártatlan polgári lakosság gyilkolása!

Kérek minden keresztényt, különösen križevci görögkatolikus egyházmegyénk híveit, hogy imádkozzanak és böjtöljenek Ukrajna és a világ békéjéért. Különösen is gondolunk a szegényekre, idősekre, gyerekekre, kórházi betegekre és mindazokra Ukrajnában, akik csak mások segítségében és Isten irgalmában bízhatnak.

Arra kérem országunk minden keresztény lakosát, hogy ha a szükség úgy kívánja, fogadják be és segítsék a menekülteket minden lehetséges módon.

Ne feledjük Krisztus figyelmeztetését: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40). Ukrajna minden püspökének, papjának és hívének ezúton szeretném kifejezni keresztényi és embertársi szolidaritásunkat, őszinte testvéri gondoskodásunkat.

Ajtaink és szívünk mindig nyitva állnak előttetek!

A mindenható Isten küldje áldását Ukrajnára és az egész világra, és adjon nekünk mihamarabb igazságos és tartós békét.

+ Milan Stipić, Križevci püspök

2022. február 25.

(Fordította: Király András) 

VEZETŐ HÍREK
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben

"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldottak meg a Kossuth Laktanyában

A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanúságtevő szentjeiről
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanús...
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanús...
 
Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudomán...
Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudomán...
 
Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócósker...
Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócósker...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...