Mindig szolgált és vezetett, de soha sem méltatlankodott - posztumusz Szent Miklós-díj özv. Sivadó Jánosné tisztelendő asszonynak

Özv. Sivadó Jánosné kapta idén az egyházmegye legrangosabb elismerését, a Szent Miklós-díjat, melyet minden évben egy civil és egy egyházi személy vehet át. A díjazott 2020. október 19-én tért vissza Teremtőjéhez, temetésén Ábel püspök atya koporsójába helyezte az oklevelet, az ahhoz járó ikont pedig ifj. Sivadó János atyának adta.

Az alábbiakban a díjazott méltatását közöljük.

Özv. Sivadó Jánosné (1940-2020)

Egy egyszerű, de nagyszerű életút az, amely özv. Sivadó Jánosné, született Gebri Márta személyét jellemzi.

1940. június 8-án született Kislétán, a tizenegy felnevelt gyermeket számláló görögkatolikus család hetedikjeként. Nagycsalád tagjaként megtanulta, hogy a közös ügy szolgálata által tud örömöt ajándékozni, s számára is ez lett az öröm forrása. Nem ábrándokat kergetett, nem önmagát kereste, hanem azt, hogy mi az adott helyzetben a feladata, miben lehet Isten és embertársai szolgálatában.

Házasságkötése után így lett az élet továbbadásában a Teremtő munkatársa, s adott életet 7 gyermekének.  Saját munkahelyi feladatain túl férje, + Sivadó János papi hivatásának biztos támasza volt a mándoki és a tornyospálcai egyházközségekben. Ő maga családjával kivette részét abban, hogy görögkatolikusságunk egyetlen mándoki fatemploma, ma a Szentendrei Szabadtéri Múzeumban látogatható, majd az akkori politikai környezetben szinte elképzelhetetlen új templom építésében. Vezette a Liturgiák énekét, gondozta a templomot. Tornyospálcán a nagycsalád és munkája mellett gondoskodott a templom tisztaságáról és díszítéséről, s a korábban kinevezett kántor halála után vállalta a kántori feladatokat. Az akkor még óvodás korú gyermekei közül volt, hogy „külön felkérést kapott” magán kántorizálásra, s így is szolgálta a kibontakozó hivatások fejlődését.

Az ő és férje életpéldája, szolgáló szeretete is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyermekei közül – Görögkatolikus Metropóliánkban talán példa nélkül - négy fiúgyermeke a papi hivatást választotta, s lányai közül egy papné lett. A férjével szolgált parókiák hívei mindig megtapasztalhatták Tisztelendő asszonyban azt, aki alázattal tud másokra figyelni és hallgatni problémáikat. Csendes társként, egy akart lenni a rábízottakkal, mindenki örömét és nehézségét magáénak érezte. Civil munkahelyein (Takarékszövetkezet, majd ÁFÉSZ terményfelvásárló telep) mind a munkatársak, mind a hozzá forduló kliensek megtapasztalhatták segítőkészségét. Gyakorta késő éjszakáig dolgozott a papírokkal, hogy a vállalat által átvett terményekért, gyümölcsökért a fáradozó földművesek mihamarabb megkaphassák jövedelmüket.

Nyugdíjas korában az unokák és a nagycsalád élvezhették vendégszeretetét, szerető gondoskodását. Nagy lelki, szellemi és gyakorlati bölcsességét alázattal, szeretettel osztotta meg szeretteivel. Betegségében mások boldogságát tartotta szem előtt. Sosem panaszkodott, helyette mindig humorral próbálta elterelni magáról a figyelmet. Minden nap elimádkozta egyházmegyénk védőszentjéhez, Szent Miklós püspökhöz az Akathisztosz imádságát, benne név szerint megemlékezve szeretteiről, az imádságra szorulókról.

Nikosz Kazantzakisz egyik könyvében fölteszi mindannyiunk számára a kérdést:

„- Hogyan szeressük az embereket, atyám? - Úgy, hogy vezessük őket a jó útra.

- És melyik a helyes út? - Amely fölfelé vezet.”

Márta Tisztelendő asszony mindig szolgált és vezetett, de a betániai Mártától, Lázár testvérétől eltérően, ő soha sem méltatlankodott, akkor sem, ha egyedül maradt a szolgálatban, s tette ezt végtelen egyszerűségben, hittel, alázattal és humorral, fölfelé…