Újra bizalmat kapott Rózsahegyiné Juhász Éva, folytatja munkáját a Debreceni Karitatív Testületben

Újra bizalmat kapott Rózsahegyiné Juhász Éva, folytatja munkáját a Debreceni Karitatív Testületben

2020-11-04 09:01:46
Szerző: Dehir.hu
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A 2015-ben megalakult Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei ismét Rózsahegyiné Juhász Évát, a Hajdúdorogi Főegyházmegye delegált képviselőjét választották meg elnöküknek. Széles Diána alpolgármester példaértékűnek nevezte munkáját.

A Debreceni Karitatív Testület a tavasszal kezdődött koronavírus-járvány időszakában folyamatosan látogatta azokat az időseket és rászorulókat, akik a segélyszervezettől kértek segítséget.

A testület tavaly megválasztott vezetője számos célt tűzött ki a szervezet elé. De a járvány mindent megváltoztatott, a legfontosabb feladat a védekezés és a segítéségnyújtás lett. Rózsahegyiné Juhász Éva - miután a mai ülésen egyhangúlag újabb egy évvel meghosszabbították mandátumát  - azt mondta: a csapatmunkának és az összefogásnak köszönhetően tudtak ilyen jól együttműködni.

- Nem csupán a testület tagszervezetei fogtak össze, hanem nagyon sokan mellénk álltak, fiatalok, képviselők és nagyon sok vállalkozó jelentkezett. Ez nagyon fontos volt, hiszen mi akkor tudunk segíteni, ha van miből - hangsúlyozta Rózsahegyiné Juhász Éva.

A koronavírus járvány miatt megnőtt a Debreceni Karitatív Testület jelentősége. Erről Széles Diána alpolgármester, a szervezet társelnöke beszélt. Úgy fogalmazott: az egész város számíthatott a munkájukra.

Az idén ötéves testület minden eddig megválasztott elnökének mandátumát meghosszabbították, mert kiváló munkát végeztek. Az alpolgármester kiemelte: amit elterveztek, maximálisan végrehajtották.

- Nagyon jó visszajelzés, amikor egy családnak segítünk és utána, aki érezte a törődést, beáll önkéntesnek. Az elmúlt öt évnek talán ez az egyik legjobb mottója, hogy akiken segítünk, utána visszasegítenek - mutatott rá Széles Diána.

A Debreceni Karitatív Testület már 33 tagszervezettel működik. A régi-új vezető a megválasztását követően azt is mondta: kemény munkát végeztek ebben az évben, de a járványhelyzet alakulása miatt úgy véli: nem lesz könnyebb 2020 hátralévő része sem.

VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
 
Elhunyt Fodor Gyuri atya
Elhunyt Fodor Gyuri atya
 
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban