Motorosok adtak hálát Sajópálfalán

Motorosok adtak hálát Sajópálfalán

2018-10-29 10:23:38
Szerző: Szirmai Máté diakónus atya
Miskolci Egyházmegye
Október 20-án, Sajópálfalán gyűltek össze a köbcentik szerelmesei a Görögkatolikus Motorosok szervezésében, hogy a hideg idő beköszöntével hálát adjanak a Jóistennek az élményekben gazdag motoros szezonért. És persze azért is, hogy megóvta őket a nem teljesen veszély nélküli kedvtelésük közben.

Már az nagy élmény volt, ahogyan otthonról, a hideg hajnalban egyedül indulva egyre nőtt a csapat, és végül meleg napsütésben, 15 motor érkezett meg Sajópálfalára a templom elé.

Itt aztán nagy meglepetés és megtiszteltetés ért minket: Atanáz püspök éppen ott járt, és néhány köszöntő és buzdító szó után megáldotta a motorosokat. Ezután Kiss Attila kegyhelyigazgató atya vezetésével, a Szent Liturgiában adtunk hálát a sikeres motoros szezonért.

Ebéd után (amire a Görögkatolikus Motorosok látta vendégül a csapatot, köszönjük a felajánlást) aztán a Regéci várat céloztuk meg, ahol kalandosra sikerült a látogatásunk: a motorok fele-harmada készült terepen való használatra, de majd mindenki bevállalta az offroad szakaszt is.

Ekkor már kezdett a csapat szétszéledni, akik messzebbről jöttek, lassan elindultak haza, hiszen ilyenkor már rossz idők járnak a motorosokra a nap lemenetele után. Így végül a Huták bebarangolása után 5 motoros búcsúzott egymástól jókedvűen, és elégedetten a szép túra végén.

Lassan eltesszük téli pihenőjükre a vasakat, de az első tavaszi napsugarak melegében együtt kérjük majd a Jóisten áldását az újabb túrákra!

VEZETŐ HÍREK
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti Kánonjogi Bizottság Rómában

Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ önkéntesei

Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
Magyar görögkatolikus résztvevővel alakult meg a Keleti ...
 
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
Együtt könnyebb – Szervezetépítő találkozón a LESZ ...
 
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
„Az Úristen számol velünk” - Jaczkovics Mihály emlé...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
Előadás az autizmussal élő gyermekek logopédiai fejlesz...
 
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...
Húsz év, huszonkét gyermek – beszélgetés Zsákainé T...