Újabb díjjal ismerték el Feczák László szervezőlelkész atya munkáját

Újabb díjjal ismerték el Feczák László szervezőlelkész atya munkáját

2018-10-29 10:50:36
Szerző: baja.hu, Kecskemét Televízió
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat rangos kitüntető díjak átadásával minden év októberében elismeri azon személyek, közösségek munkásságát, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel a megye érdekeit és javát szolgálják. A díjazottak között van Feczák László szervezőlelkész atya is.

Idén 42 díj átadásáról döntött a közgyűlés szeptember 28-i ülésén. Az ünnepség, melyen az 1956-os forradalomról is megemlékeztek október 19-én, Baján, a Turisztikai Központban volt. Az ünnepségen Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Fercsák Róbert polgármester is részt vett.

A megyei közgyűlés elnöke, Rideg László köszöntőjében kitért az október 6-i és 23-i eseményekre is, melyek egyrészt szomorúságra, másrészt bizakodásra adnak okot. „A magyar magyar, a nemzet nemzet, a haza haza maradt. Ezt nem veheti el tőlünk senki! ’56-ban forradalom volt, mert a kommunista diktatúra ellen kelt fel a nép, s szabadságharc is, mert idegen nagyhatalmak törtek ellenünk, akik ellene harcoltunk. November 4-én brutálisan leverték, de a nemzeti kiállás él emlékezetünkben!”

Bács-Kiskun megye közgyűlése kapcsán kiemelte: az a feladatuk, hogy a valamennyi lakos találja meg a számítását. „Legyen az a hely, ahol jó élni! 63 milliárd forintos fejlesztés zajlik a megyében, 400 pályázat megvalósításában segítünk. Minden településen van beruházás, ide tartozik például a bajai piac felújítása is. Egységes, pozitív jövőképet szeretnénk mindenki számára Bács-Kiskunban!”

A beszédeket követően adták át az elismeréseket. Feczák László atya Bács-Kiskun Megye Közösségfejlesztéséért díjban részesült. Ennek kapcsán kérdezte a szervezőlelkészt a Kecskemét Televízió is.

VEZETŐ HÍREK
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Igen az életre, igen a békére - közlemény a KÉSZ-imaláncához kapcsolódóan

Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről a 2026/2027. tanévre
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Stúdióbeszélgetés Feczák László atyával
VEZETŐ HÍREK
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Igen az életre, igen a békére - közlemény a KÉSZ-imaláncához kapcsolódóan

Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről a 2026/2027. tanévre
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Gyűjtés a Szentföldön élő keresztények segítésére
Gyűjtés a Szentföldön élő keresztények segítésére
 
A titkos vacsora – múzeumpedagógiai foglalkozás a Gör...
A titkos vacsora – múzeumpedagógiai foglalkozás a Gör...
 
Hitük elmélyítésére – lelki nap a pécsi fiataloknak
Hitük elmélyítésére – lelki nap a pécsi fiataloknak
 
Igen az életre, igen a békére - közlemény a KÉSZ-imal...
Igen az életre, igen a békére - közlemény a KÉSZ-imal...
 
Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A ...
Mi történik a bűneiddel, ha soha nem vallod meg őket? A ...
 
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efr...
Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efr...