Nagyboldogasszony ünnepének különleges himnusza

Nagyboldogasszony ünnepének különleges himnusza

2021-08-09 09:43:58
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ünnep
imádság
Ezt a szép és nem könnyű himnuszt fogjuk énekelni augusztus 14-én, szombaton minden templomunkban. Közzétesszük ennek kottáját, és a fölénekelt változatát is, hátha ezzel is tudunk segíteni, hogy megfelelő módon fölkészülhessünk az előttünk álló gyönyörű Nagyboldogasszony ünnepre.  

Egyetlen ilyen sztihiránk van, amelynek nem lehet meghatározni a hangját, ugyanis mind a nyolc hangot magába foglalja. Egész egyszerűen 1. hangon indul, majd néhány soronként váltogatni kezdi a hangokat. Akár arra is lehetne gondolni, hogy végigzongorázza a skálát, és következik a második, majd a harmadik, szépen végig a nyolcadikig. De nem ez történik. Valami más logika szerint következnek a hangok, s ezek összessége egészen érdekes összhatást nyújt.

Mint mondtuk, egyszerű dallamvezetéssel 1. hangon kezdi, majd az 5-dikre váltva meséli az eseményt, hogyan jöttek össze az apostolok. Majd amikor az angyalok szolgálata is szóba kerül, azt már a 2. hang emelkedő dallamvezetésével énekli, s az ő feladatuk ellátásáról a titokzatos 6. hangon szól, amelyen a Mennyei Király Szentlélekhez szóló himnuszunkat is szoktuk énekelni. Itt aztán hirtelen a 3. hang ékes magasságába emelkedik a dallam, mely méltó a felkiáltáshoz: "Emeljétek fel, egek, a kapukat..." Ezt a 23. zsoltárból származó verset Krisztus mennybemenetelének ünnepéhez szoktuk kötni, de ő az édesanyját is ilyen megtiszteltetésben akarván részesíteni, az egyházat ugyanerre az imára készteti: Mária mennybevitelekor is nyíljanak meg azok az égi kapuk! Aztán a szintén magasban szárnyaló 7. hangon halljuk az értelmezést, hogy miért is ez a kiemelt megtiszteltetés. Ehhez kötve szólal meg a magunk méltatlanságának kifejezése is. S ezzel már visszajövünk a földre, ahová a 4. hang vezet minket. Végül a 8. hangon szólítjuk meg magát az imént megénekelt Istenszülőt, hogy nekünk is segítsen megszabadulni földhöz ragadottságunktól. S ezzel vissza is érkeztünk a kiinduló pontra, 1. hangon fejezzük be a himnuszt, ezen kifejezve, hogy ezt a hozzá való kötődésünket szeretnénk örökre állandósítani, véglegesíteni.

A váltóhangú dallamvezetésnek érdekessége, hogy ezt a mienktől teljesen eltérő görög dallamokra szerkesztette annak idején a himnuszköltő. S lám, a mi dallamainkon is ugyanolyan ékességgel, a szöveg tartalmának követésével, a közepén megjelenő csúcs kiemelésével csendül föl. Bizánci liturgikus dallamvilágunknak egyfajta titokzatos, mély összefüggésére mutatva rá.

 

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Nagyboldogasszony, hangváltó, theotokion
 
Nagyboldogasszony, hangváltó, theotokion
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai