Nagyszerdai napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

Nagyszerdai napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

2020-04-07 21:14:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
imádság
Friss
Nagyszerdán megemlékezünk Júdás árulásáról és a Jézust olajjal megkenő bűnös asszonyról
A liturgikus imarend követi Jézus Urunk szenvedésének eseményeit. Tudvalevő, hogy már az utolsó vacsora előtt tárgyalt Judás a főpapokkal, ezért ezen a szerdán idézzük föl a világ legcsúfosabb alkuját, amikor a kapzsi ember nem csak mesterét árulta el, de magát az Emberfiát. A szent szövegek nem győzik hangoztatni, hogy ilyen szörnyűségtől mentsen meg minket az irgalmas Isten, ő segítsen nekünk, hogy mi soha ne áruljuk el őt. A másik kiemelt szereplő is egy bűnös ember, akit viszont követni szeretnénk, mert megtérésében Jézus lábait könnyeivel áztatta, a másik leírás szerint pedig a legdrágább olajjal kente meg fejét. Erre való törekvést kérjünk Istentől, egyrészt, hogy mi is ilyen mélyen bánjuk meg bűneinket, másrészt, hogy mi is képesek legyünk ilyen pazarló szeretettel kifejezni hozzá való kötődésünket. Az alább közölt napi imakönyvek bőségesen kifejtik mindkét magatartást. Teljes mértékben csak az I. változat hozza az összes erre vonatkozó himnuszt és imádságot. A II. csupán válogatás ebből, de az e napra előírt szentírási szakaszokat is hozza, a III. pedig mindennek egy rövidített változatát közli. Akár ebből, akár abból imádkozunk, mindegyik segítsen minket abban, hogy meneküljünk az árulástól és legyen bennünk az igaz, mély, őszinte bűnbánat. Ezzel készüljünk Urunk szenvedésére!
VEZETŐ HÍREK
Álláslehetőség: rendszergazdát keres a Szent László Gimnázium

A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Elmélkedés az Istenszülő elszenderülésének emlékére
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Fényének, nagyhét első három napja
 
Tropár 8. hang, Íme a vőlegény...
 
Konták 4. hang, nagyszerda
 
Nagyszerda-I
 
Nagyszerda-II
 
Nagyszerda-III
 
ikon
VEZETŐ HÍREK
Álláslehetőség: rendszergazdát keres a Szent László Gimnázium

A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Elmélkedés az Istenszülő elszenderülésének emlékére
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Ata...
A 2026/2027. tanévkezdés legfontosabb dátumai a Szent Ata...
 
Elmélkedés az Istenszülő elszenderülésének emlékére
Elmélkedés az Istenszülő elszenderülésének emlékére
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...