Nagyszombati napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

Nagyszombati napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

2020-04-10 15:38:23
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
imádság
Friss
Nagyszombat a csöndnek és a várakozásnak a napja. Minél több imádságban töltjük, annál mélyebbre szállunk a titok megértésében, s annál magasabbra jutunk az ünnep örömében.

Igaz, talán ezen a napon szorgoskodunk legtöbbet a konyhában, lehet, még a takarítás utolsó mozzanatait is ekkor rendezgetjük. De azért most se maradjon el az egyéni és közös imádság! Az I. kötetünk, mint mindig, igen bőséges imádkozni valót kínál. Egyebek mellett összesen 15 ószövetségi olvasmányt találunk benne. Ezek azért vannak itt, mert az Egyházban ekkor történtek a keresztelések, annak kísérő részei. Persze, ha nincs is keresztelés, mindegyikük nagyon szépen kapcsolódik a föltámadáshoz. Kettő közülük még külön közös énekkel is kísérhető. A vecsernyével kezdődő Szent Bazil Liturgiának különleges pontja még az Apostoli szakasz után fölhangzó zsoltárversek. Erről külön kottát is közlünk, sőt, hanganyagot is mellékelünk. Ez már a föltámadás feszült várásának a kifejezése. Majd a záró imádság - legalábbis itt, a szövegünkben - a "Hallgasson minden emberi test" kezdetű  ezer éves himnusz még mindig a nagy csendre utal, amely elkísér bennünket egészen az üres sírig. Bár valójában a föltámadás is csöndben, észrevétlen történik meg, s a kenethozó asszonyok, az apostolok, az emmauszi tanítványok is csak lassan ocsúdnak. Mi viszont már nagyon várjuk a föltámadást, s alig bírjuk ki, hogy addig is csöndben maradjunk. A csöndben maradásban és a termékeny várakozásban segítenek a rövidebb változatok, a II. és III. kötet is. A kották és hanganyagok mindegyikhez jól használhatók. Imádkozzunk csendben, énekeljünk örömben, várakozzunk reménységben, hogy majd föltámadhassunk bizonyosságban!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Kelj föl, Isten... nagyszombati alleluja
 
Hallgasson minden emberi test
 
Nagyszombat-I
 
Nagyszombat-II
 
Nagyszombat-III
 
ikon
 
kotta
VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...