Négy történelmi egyház vezetője hirdetett igét a Magyar Kultúra Napján Szatmárcsekén

Minden szónok tőle, az ő gondolatait idézve indította saját gondolatmenetét, és mindenki hozzá is kanyarodott vissza Tiszaháton, a Felső-Tisza bal partján.

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke már igéjének legelején arra figyelmeztetett, hogy 200 évvel ezelőtt egy hónapon belül három nagyság is született: Petőfi Sándor, Madách Imre és a nemzeti Himnuszunk. Mindhárom igyekezett megértetni a nemzettel, hogy az Isten nélküli élet bűn, és az vezet a nemzet és az ember tragédiájához.

– Mert ahogy Pilinszky János is megállapította, minden nagy mű tulajdonképpen a Szentírás parafrázisa – fogalmazott. A nemzeti imánk sorait elemezve a püspök mindazokat az erényeket kiemelte, amelyekre Kölcsey nemzetét emlékeztette: hogy „a hazaszeretet a legfontosabb társadalmi erény”, s hogy az „áldás a jó megvalósulása az életben, az Isten kegyelmének jelenléte”.

– Szeretni kell a hazánkat, feladatunk pedig őrizni és továbbadni a keresztény hitünket, amit elődeinktől adtunk. És nem szabad sok pénzt szerezni kevés munkával, ügyeskedve – sorolta a lehetséges bűnöket a római katolikus püspök, a hallgatóságának, illetve minden magyarnak szegezve egy fontos kérdést is: – Vajon mi megálljuk még a helyünket? Tudunk-e tanulni a nagyjainktól, tovább tudjuk-e adni a hitet? A módszer egyszerű: hitelesség, és ami nem való, annak nincs köze Krisztushoz. Ragaszkodjunk hát őseink keresztény hitéhez, legyünk hiteles tanúi a krisztusi szeretetnek, ahogy a mélyen hívő Kölcsey Ferenc is tette – hangzott a tanítás.

Áldást kértek

Majd dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke mondott áldást kérő imát, melynek minden sorát a Himnusztól kölcsönözte, a vershez igazítva formálta: – Szánd meg Isten a magyart, ki kínja tengerén keresi a helyét Európában és a világban. Szánd meg Isten a magyart, hogy ne csaljon adót a gazdag és ne kényszerüljön lopni a szegény. Szánd meg, hogy mindig visszataláljunk Szatmárcsekére, és emeld fel Isten ezt a nemzetet – fohászkodott mindannyiunk üdvéért.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspök Kölcsey Ferencet és lelkületét a 90. zsoltár megalkotójának lelkéhez hasonlította, mert mint fogalmazott: – Mindkettőben benne van minden, ami fontos, a kettő között lelkületi azonosság van, ünnepet teremtenek, elcsendesedést követelnek – szólt elemzőn. Ezek után püspöktársaihoz hasonlóan a figyelmet a legfontosabbra, jövendő és az idő Urára, Istenre irányította, mert mint fogalmazott, örüljünk, hogy legalább van kitől kérni. – Mert Isten akár a büntetés folyamatát is meg tudja szakítani, van remény eljutni a víg esztendőre, helyreáll, kiigazodik valami, beáll a rendeződés időszaka, az új kezdet starthelyzete. Ahogy a zsoltáros, úgy Kölcsey Ferenc is tudta, hogy az Isten áldása nélkül minden hiábavalóság, mert az áldás a növekedés ereje, az életerő ajándéka. És Isten nélkül nemzet sincs – magyarázta a híveknek.

Az elhangzott tanításokat Fülöp érsek-metropolita könyörgése zárta.

A Kölcsey Társaság minden évben a Magyar Kultúra Napján, a szatmárcsekei ünnepségen adja át a Kölcsey-emlékplakettet. Ez idén sem történt másként, ezúttal Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak, és Varnus Xavér Magyar Érdemkereszt Tiszti-, és Középkeresztjével kitüntetett orgonaművésznek ítélték oda a megtisztelő díjat.

Az ünnepséget a Himnusz közös szavalata zárta.

Forrás: szon.hu, fotó: Csutkai Csaba, MTI