Nyitott templomok éjszakája – egy szépen megfestett templom imádságra késztet

Nyitott templomok éjszakája – egy szépen megfestett templom imádságra késztet

2024-09-17 09:41:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Kultúra
Debrecen
Idén már XVIII. Ars Sacra Fesztivált rendezik meg idehaza. Számos kulturális, színes programmal készülnek a szervezők.

Hagyományosan a Nyitott templomok éjszakája volt az első program országszerte. A találkozó célja, hogy a hit szemével mutassák be a templomok művészeti értékeit, és ahol közös imára is hívnak az idei mottónak megfelelően – a BÉKÉÉRT. Szeptember 14-én Debrecenben három útvonalat is ajánlottak a résztvevőknek.

Nemcsak a Református Kollégium Oratóriumát, a Szent Anna-székesegyházat vagy a Nagytemplomot lehetett megtekinteni a vezetett séta során, de olyan helyekre is bepillanthattak az érdeklődők, amire csak nagyon ritkán van lehetőség. Többek között a Baptista Imaházat és a Pásti utcai zsinagógát is megtekinthették. A Petőfi téren található Szent István görögkatolikus kápolnát Kocsis Fülöp metropolita mutatta be a jelenlévőknek.

Fotók: Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára/Papp László facebook

VEZETŐ HÍREK
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Templomok éjszakája Debrecen
VEZETŐ HÍREK
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma