Otthonra találni az egyházban - cigánybúcsú Máriapócson

Minden évben a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva tartják a cigányközösségek zarándoklatát a nemzeti kegyhelyen. Idén a Miskolci Egyházmegye szervezte a szeptember 14-én, délután kezdődő programokat. Előadásokkal, elmélkedéssel telt a délután. Az esti tábortűz helyett az eső miatt a Családvárban volt bőséges tapasztalatcsere, s a közös éneklés, gitározás és beszélgetés sem maradt el. 

Vasárnap az ünnepi Szent Liturgiát ezúttal a kegytemplomban tartották meg, Orosz Atanáz püspök vezetésével. A liturgián több papi rész, valamint az énekes részek jelentős része is cigány nyelven hangzott el. Az énekeket egy hodászi kórus vezette gitárkísérettel, és nem is mindig a megszokott dallamokon. Ünnepi beszédet dr. Balogh Győző János, a Miskolci Egyházmegye cigánypasztorációs referense mondott. Homíliája az evangéliumban hallottakkal kezdődött: „Aki engem akar követni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!” (Mk 8,34)

„Ebben a világban fel kell emelni a tekintetünket a keresztre, amikor azt tapasztaljuk, hogy közösségeink sok esetben felbomlanak és az ember nem találja helyét a családjában sem. Magyarországon a kisebbségek sorában a cigány közösség a legnagyobb létszámmal rendelkező közösség. Feltétlenül abban kell gondolkodnunk, hogy hogyan tudjuk felemelni tekintetünket a keresztre, hogyan tudunk a nehéz időkben belekapaszkodni a Jóistenbe.” – mondta Győző atya, majd hozzátette: „Mindenki felveszi a keresztjét, amikor Máriapócsra jön, elhozzuk magunkkal a szegénységünket, a bánatunkat, a gyászunkat, a családi viszályainkat és kérjük a Jóistentől, hogy itt megbékélésre találhassunk. Máriapócsra zarándokolunk évről évre azért, hogy az Istenszülő Szűz Máriával, akit a cigányság királynéjának választott, találkozzunk.”

Később beszédét így folytatta: „Azért is imádkozunk, hogy az egyházban közülünk minél többen találják meg a helyüket, találják meg a saját feladatukat, érezzék azt, hogy helyük van az egyházban, hogy itt otthonra találhatnak. Mert az egyházban Krisztus keresztje az abszolút egyenlőséget kínálja mindenkinek, ahogyan ezt a Szentírásban is olvashatjuk. Az Isten Fia válogatás nélkül értünk cigányokért is ugyanúgy odaadta az életét, mint bárkiért. Nem válogatott, ajándékba kaptuk ezt a kegyelmet.” Felidézte a cigányság egyik eredettörténetét is, amelyet a cigány himnusz is megénekel. A legenda arról szól, hogy a Golgotán egy cigány ember is ott volt, és ellopott egy szöget, így akarta kímélni a Megváltó fájdalmát.

Később a cigányság egyik fontos kulturális eleméről, a testvériségről is beszélt, amely a liturgián, az eucharisztia vétele során több értelmet is nyerhet. „Amikor én egy asztalról eszem valakivel, azt én a testvéremnek fogadom, a liturgián pedig, akikkel én együtt áldozok, azokkal a vérségi köteléknél magasabb szinten kapcsolódok össze.”

„Azért vagyunk itt Máriapócson, hogy arra gondoljunk, hogy milyen jó Istennek a családjába tartozni, ahol nem számít a bőrszínem, nem számít az anyagi hátterem, hanem csak az számít, hogy a fülem és a szívem nyitva legyen arra, hogy meghalljam az Istennek a hívó szavát, mert nekem otthonom van itt az egyházban. Ahogyan azt VI. Pál pápa is megfogalmazta a cigányokhoz szólva: nem az egyház a perifériáján vagytok, hanem az egyház szívében. És bizony ezt el kell hinnünk, hogy nekünk itt helyünk van, nekünk itt otthonunk van. Ha a közösségeinkben nem megyünk el a templomba, az Isten házába, akkor hiányozni fogunk. Bizony nem kívülről kell várni a cigánypasztorációt, hanem nekünk, cigányoknak is megvan a felelősségünk azért, hogy ez működjön. Nekünk is szerveződni kell. Nekünk is keresni kell a helyünket, hogy mit tehetünk a közösségeinkért, hogyan lehetünk aktív részesei az egyháznak.”

„Persze mindenkinek megvan a maga saját keresztje, gyásza, szegénysége – tette hozzá később Győző atya – de aki élni akar, az belekapaszkodik tíz körömmel az Istenbe, benne keresi a megnyugvását. Szívből kívánom minden testvéremnek, hogy úgy tudjon imádkozni, úgy tudja a saját keresztjét cipelni, hogy érezze, ezzel soha sincs egyedül, mellettünk van az Isten. Amikor a keresztre emeljük a tekintetünket, akkor a mi megváltásunkat látjuk.”  

Buzdítással zárta ünnepi prédikációját a referens atya: „Vegyük fel és cipeljük a keresztünket arra gondolva, hogy a Jóisten számít ránk. A Jóisten személyesen hív bennünket és feladatot ad. Így legyünk a tetteinkkel, az életünkkel, cigányként, magyarként, bármilyen nemzetnek a szülöttjeként a Jóisten ikonja, aki rajtunk keresztül lesz megszólítható, felfogható, megérinthető. Így vigyük a Jóistent a saját testünkön keresztül a közösségünkbe és imádkozzunk azért, hogy a mi cigány kultúránkat a maga értékeivel együtt a Jóisten megáldja és tudjuk annak a pozitív aspektusait kidomborítani.”

A búcsúi körmenet előtt a cigánypasztorációban kiemelkedő és áldozatos munkát végzőknek adományoztak díjakat. A Hajdúdorogi Főegyházmegye kitüntetését dr. Seszták István főhelynök nyújtotta át Székely Bence tanár úrnak. A Nyíregyházi Egyházmegyéből Magyar László atya részesült a kitűntetésben. A Miskolci Egyházmegyéből ketten is kaptak elismerést. Porubjánszki Katalin, aki civilként több évtizede segítette a Rakacán élő cigány embereket, oktatja-neveli az ott élő gyermekeket, valamint Lipusz László atya, a halmozottan hátrányos helyzetű közösségekben végzett munkájáért.

Az idei búcsúra a legnagyobb számban, mintegy háromszázan a Cserehát vidékéről, Szendrő, Martonyi, Boldva környékéről érkeztek zarándokok. A Rakacáról, Rakacaszendről, Baktakékről, Hernádvécséről, Encs-Fügödről valamint Felsőregmecről induló zarándokok számára az autóbuszok bérlését a Belügyminisztérium támogatása tette lehetővé. Többen közülük életükben először vettek részt máriapócsi zarándoklaton. A legmesszebbről pedig a Mátrából látogatták meg ez alkalommal az Istenszülőt. Látni az érkezők között gyermekét megmutató fiatal anyát, és könnyező férfiakat is. Ahogy gyűltek a zarándokok a kegyhelyen, úgy telt meg virággal a kegykép előtti oltár lépcsője, többnyire hófehér virágokkal, csokrokkal, egy-egy szál rózsával, liliommal.

A körmenet után nem sokkal pedig már egészen más zeneszó csendült fel a bazilika udvarán. Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt a Miénk a színpad! címet viselő zenés bemutatókat nem a templom előtti téren, hanem a templomudvaron tartották meg. Homrogdról érkező csapat dicsőítő énekeket hozott, a hernádvécsei fiatalok pedig már táncra is perdültek. Igazi vidámsággal és feltöltődéssel térhetett haza minden zarándok.