Nyolcezer fiatal vett részt az idei országos önkéntes szociális akcióban

2016-10-10 09:36:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Debrecen
A 72 óra kompromisszum nélkül egy európai mozgalom: Magyarországon kívül az idén 10 országban rendezték meg.

Az idén 8 ezer fiatal vett részt október 6. és 9. között a katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett "72 óra kompromisszum nélkül" elnevezésű országos szociális önkéntes akcióban. A program keretében az önkéntesek többek között szociális intézmények tevékenységét segítették. Az adatok szerint ma Magyarországon már minden harmadik ember rendszeresen végez önkéntes munkát, ami egyre népszerűbb a fiatalok körében. 

A debreceni Érseki Hivatal dolgozói is csatlakoztak a megmozduláshoz: ebben az esztendőben fakivágási és faültetési munkálatokat valósítottak meg, hogy ezzel is szépüljön, gazdagodjon a cívisváros.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...

A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...