Olimpikonnak lenni és a hazát képviselni fantasztikus dolog

Olimpikonnak lenni és a hazát képviselni fantasztikus dolog

2025-02-26 21:20:38
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/MTI
Kocsis Fülöp érsek
Sport
Nemzetközi
Budapest
Olimpikonnak lenni és a hazát képviselni fantasztikus dolog – így fogalmazott Sulyok Tamás köztársasági elnök a márciusi Speciális Olimpia Téli Világjátékokra utazó magyar csapat hétfői eskütételén a Sándor-palotában.

Az államfő köszöntötte a kilenc versenyzőt és 11 kísérőt, és gratulált az olaszországi eseményre kijutott sportolóknak. Mint mondta, az, hogy itt vannak, már nagy eredmény, mert azt jelenti, hogy jól tudnak küzdeni és tisztességgel versenyezni.

Az ünnepélyes eskütételen Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke elmondta, hogy Magyarország egy kicsi, de nagyon erős csapattal vesz majd részt a versenyen március 8. és 15. között Torinóban és Sestriere-ben. A téli világjátékokon 105 ország közel 1700 versenyzője lesz ott, a magyar sportolók alpesi síben, hófutásban, gyorskorcsolyában és műkorcsolyában indulnak.

Az eseményen részt vett Kocsis Fülöp metropolita is, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség nagykövete. Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

VEZETŐ HÍREK
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben

Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budapesten

Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Romzsa Tódor püspök tiszteletére a Nemzetiben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben
Angyali hangok – kántortalálkozó Győrben
 
Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budap...
Ismét kántortalálkozóra várjuk az érdeklődőket Budap...
 
Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Rom...
Boldogok, akik nem látnak – Misztériumjáték boldog Rom...
 
Mozgás, közösség, élmény – megrendezték az V. Szent...
Mozgás, közösség, élmény – megrendezték az V. Szent...
 
A világ rendje Isten uralma – Mennybemenetel ünnepe a Sz...
A világ rendje Isten uralma – Mennybemenetel ünnepe a Sz...
 
Távozik Magyarország apostoli nunciusa
Távozik Magyarország apostoli nunciusa