Olyan a megbocsátás, mint a magasugrás - nem könnyű rávenni magunkat arra, hogy nekiveselkedjünk

„A böjt idejét ünnepélyesen kezdjük meg, a lelki harcnak alávetve magunkat, tisztítsuk meg lelkünket, tisztítsuk meg testünket, s valamint némely eledelektől, úgy a lelki indulatoktól is tartózkodjunk. Erényekben gyönyörködtetve szellemünket, melyekben szeretettel tökéletesítsük magunkat, hogy mindnyájan méltónak találtassunk Krisztus Istenünk tiszteletreméltó kínszenvedéseinek és a szentséges Pászkának ünneplésére."

Vajhagyó vasárnaphoz tartozó sztihira felolvasásával kezdte rövid elmélkedését Fülöp metropolita atya, aki e nap délelőttjén a Hajdúdorogi Főegyházmegyében vendégeskedő amerikai püspökkel, Milan Lach atyával celebrált közösen Szent Liturgiát Hajdúdorogon. A Pármai Egyházmegye főpásztorának prédikációját idézte a vecsernyén érsek-metropolita atya. Ez röviden arról szólt, hogy nem tudunk böjtölni, imádkozni és még csak jócselekedeteket sem végrehajtani, ha a szívünkben harag van. A harag ugyanis megkötözöttség, rabság, béklyó, amitől meg kell szabadulni.

– Rosszra hajló természetünk miatt mégis ragaszkodunk a sérelmeinkhez, sértettségeinkhez. Pedig javunkra válik, ha rászánjuk magunkat arra, hogy megbocsássunk annak, aki vétett nekünk. Ez csodálatos dolog és igazi megkönnyebbülést eredményez – hallhattuk a főpásztort, aki a folyamat megértéséhez egy szimbólumot használt: olyan a megbocsátás, mint a magasugrás – nem könnyű rávenni magunkat arra, hogy nekiveselkedjünk és átugorjuk, ám ha sikerül, az igazán jó érzéssel tölthet el minket.

Milán püspök atya azt is mondta: a megbocsátás annyira nehéz, hogy emberi erővel nem is lehetséges, de az Isten segít. Segít átlendülni a magasra tett lécen. Ezt már úgy képzeljük el, mint a rúdugrást. Egy öt méter magasra tett lécet az ember nem tudna átugrani, de egy rúdba kapaszkodva már sikerülhet neki és óriási örömmel, felszabadultsággal lehet belehuppanni a szivacsba.

– Erre hív minket az egyház, hogy lendüljünk neki, és ha úgy érezzük, magasan van a léc, nem baj, ott van a rúd, az Isten kegyelme, az Isten segítsége és sok-sok eszköz, amit az Egyház a kezünkbe ad, hogy ragadjuk meg és azon keresztül, annak lendületével ugorjuk át a magas gátakat – világított rá Fülöp metropolita atya.  

A nagyböjt elejét a papság is a megbocsátással kezdi, ami több mint jelkép, hiszen azzal, hogy bocsánatot kérnek egymástól az atyák, a hívek számára mutatnak példát, hogy ők is tegyék meg másokkal szemben ezt a gesztust.  

– Igazi ünnep ez, már most készíti a lelkünket arra, hogy a szentséges pászkában részesülhessünk – zárta gondolatait az érsek-metropolita atya.

Az elmélkedés végén Fülöp metropolita atya közvetlen és személyes hangon kért bocsánatot az általa vezetett közösség tagjaitól mindazért, amit akarva vagy akaratlanul is elkövetett ellenük. A kiengesztelődés közben a húsvéti sztihirákat énekelte a gyülekezet, elővételezve ezzel húsvét örömét.