Országos Görögkatolikus Ministráns Találkozó

Országos Görögkatolikus Ministráns Találkozó

2017-11-21 09:43:09
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Máriapócs
Miskolci Egyházmegye
Keresd a Békét és járj a nyomában.

2017. november 18-án tartották a Görögkatolikus Metropólia ministránsainak találkozóját Máriapócson. Kétszázhetven regisztrált résztvevő érkezett a szombati találkozóra, szerte a Metropóla területéről. A regisztrációnál minden résztvevő a 2018-as római nemzetközi ministráns zarándoklat jelmondatával ellátott karkötőt kapott ajándékba: "Keresd a Békét és járj a nyomában.” (Zsolt 34,15b). A miskolci csapatot Atanáz püspök áldással indította útjára kora reggel. Máriapócsi megérkezésekor minden csoport először a kegytemplomba ment a Szűzanya köszöntésére, tíz órára már megtelt a székesegyház. 

A zarándoknap Szent Liturgiával kezdődött, amit Kocsis Fülöp metropolita vezetett. Az evangéliumra utalva arra hívta fel Fülöp atya a gyerekek figyelmét, hogy bármilyen útra is indulunk, a legkönnyebben magunkkal vinni imádságunkat tudjuk. Ez mindenhol elérhető, ezzel mindent megkaphatunk, de fontos, hogy a számunkra szükséges dolgokat kérjük és teljes szívvel, hittel forduljunk Isten felé. A ministránsoknak küldetésük van, figyelmeztette a résztvevőket a metropolita, ami nemcsak oltár körüli szolgálatot jelent, hanem a meghívásukra adott válasz mindennapi megélését is. 

A liturgia után csapatokba rendeződve az ifjú ministránsok a meghívott előadókkal találkozhattak; Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Pindroch Csaba színművész, és Kiss László görögkatolikus áldozópap "Én is voltam ministráns" címmel tartottak előadást a hivatásról, szolgálatról, hitről, annak nehézségeiről, a célokról, a kitartásról és az erőről. Gyurta Dániel az elszántság, a következetesség, és a lelki egyensúly megtartásának fontosságáról beszélt a fiataloknak. Pindroch Csaba előadásában a gondviselés megértésének és a hit megélésének példáját hallhatták résztvevők. László atya pedig igazán „gyakorlati” ismeretekkel látta el a kis ministránsokat. Mobiltelefonos applikáció is készült a találkozóra: az előadásokkal kapcsolatos kérdésekre ezen keresztül kellett válaszolni. A kispapok által vezetett négy csoport közül a nyertes csapat ajándékot vehetett át a találkozó végén. 

Délután Béres Gábor, Fedor Péter és Jármi Zoltán atyák az elmúlt római ministráns zarándoklatokról mutattak „életképeket”, valamint a 2018-as római találkozóról hallhattunk a szervezőktől. A székesegyházban közösen mondott Paraklisz és Fedor Péter atya záró gondolatai bocsátottak útra minket: a máriapócsi örömteli együttlét legyen forrása otthoni szolgálatuknak.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai