Országos búzaszentelőt tartottak Esztergomban

Országos búzaszentelőt tartottak Esztergomban

2017-05-03 12:56:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye - MTI
Lelkipásztori
Az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szentelték meg a búzát

Az esztergomi bazilikában szentmisével kezdődött az országos búzaszentelő ünnepség április 29-én, majd a résztvevők a város határában lévő búzatáblához vonultak, amelyet az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szenteltek meg. Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szentmise után újságíróknak elmondta, hogy az ünnepségen Magyarország valamennyi megyéje mellett Erdélytől Vajdaságig képviseltetik magukat a gazdák, akik a tisztességgel és alázattal végzett munkájukhoz szükséges "lelkierőt vették most magukhoz". A búzaszentelési szertartásnak Európában majd kétezer éves hagyománya van, az első ilyen ünnepeket Liberius pápa emelte hivatalos rangra, Magyarországon a középkorban vált rendszeressé a búzaszentelés. Az országos búzaszentelő a Magyarok Kenyere programsorozat nyitó rendezvénye. A jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet, illetve kenyeret osztanak szét szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.

Az ökumené szellemében katolikus, református és evangélikus lelkészek szentelték meg a búzát. A szertartást Ferenczy Andrea evangélikus lelkész, Harmai Gábor plébános, Ágoston Csaba református lelkész és Cselényi István görögkatolikus lelkész végezte Esztergom határában.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...