Pappá szentelik Gedeon Tamás diakónust

Pappá szentelik Gedeon Tamás diakónust

2024-07-22 09:45:40
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Lelkipásztori
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nagy szeretettel és tisztelettel várják a paptestvéreket, híveket, rokonokat, barátokat a szertartásra.

2024. július 25-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a nyíracsádi görögkatolikus templomban szenteli áldozópappá Kocsis Fülöp érsek-metropolita Gedeon Tamást.

Gedeon Tamás

1990. február 8-án született Miskolcon. Itt nőtt fel a Miskolc-Diósgyőri Egyházközség tagjaként. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban érettségizett. 2009 és 2012 között a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára járt, teológia szakon végzet 2022-ben. 2012 és 2015 között a Debreceni Egyetemen szerzett szociális munka alapszakos diplomát, majd a Miskolci Egyetemen vált okleveles szociológussá. 2023-ban kezdte meg tanulmányait keresztény egyház- és művelődéstörténet mesterszakon, valamint teológiai licenciátus képzésen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

2018 óta a Debrecen-Csapókerti Egyházközség kántora, amelynek szolgálatára 2019-ben felolvasóvá, 2021-ben alszerpappá, majd 2022-ben diakónussá szentelte fel Kocsis Fülöp metropolita, erről itt olvashatnak: Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

3 évig a civil szférában, majd 5 évig a közszférában végezte munkáját. Feleségével, Németh Annával 2017 augusztusában kötött házasságot. Gyermekeik Zsófia, Lukács és Veronika.

Jelmondata: „Teljenek be ajkaink dicséreteddel” (Szent Liturgia)

VEZETŐ HÍREK
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pontján

Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus lelkigyakorlat Fülöp metropolitával

A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
Istenkép – Életed urai és szolgái – AlmáDialógus l...
 
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
Közösen imádkoztunk a békéért - az ország minden pont...
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata