Példaképek jártak a szakkoliban

Példaképek jártak a szakkoliban

2016-12-20 09:49:37
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szabadidő
Jónás Tímea, a Nyírő Gyula Kórház főápolója és Dr. Orsós Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem rákkutató biológusa volt a vendég

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium igyekszik időnként olyan vendégeket, előadókat meghívni egy-egy közösségi délutánra, akik szakmaiságukkal, személyes életútjukkal, eredményeikkel példaként szolgálhatnak szakkollégistáink előtt. A csapat kb. egynegyedét egészségügyi hallgatók teszik ki, így elsősorban nekik szerettünk volna kedvezni, amikor meghívtuk az Aranypánt-díjas Jónás Tímeát, a Nyírő Gyula Kórház főápolóját és Dr. Orsós Zsuzsannát, a Pécsi Tudományegyetem rákkutató biológusát.

Jónás Tímea történetével könnyedén tudtak azonosulni a szakkollégisták, hiszen ahogyan nálunk többen, ő is egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban nevelkedett szegény cigány család gyermekeként; emellett a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban tanult, ahogy jó páran hallgatóink közül. Mindkét vendégünk olyan életutat mutatott be nekünk, amely bizonyítja, hogy tehetséggel, kellő szorgalommal és kitartással igen „mélyről” is lehet „magasra” jutni. Emellett röviden munkájuk szakmai oldaláról is betekintést nyerhettünk, ami a hasonló területeken tanulóknak külön hasznos volt.

A személyességet és megszívlelendő tanácsokat sem nélkülöző előadások után záporoztak a kérdések; nagy öröm volt számunkra látni ezt az őszinte érdeklődést, amellyel Tímeát és Zsuzsannát vették körbe a fiatalok. Nem egy szakkollégista mondta, hogy szerinte ez volt eddig az egyik legjobb, legmotiválóbb program a szakkollégiumban.

A szakkollégistáink céljaihoz vezető nehézkes út hullámvölgyein sok esetben az ilyen és ehhez hasonló élmények segítenek továbblendülni; ezért is köszönjük még egyszer vendégeinknek ezt a délutánt.

Farkas Zsolt

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...