Újra eljön...

Újra eljön...

2016-12-20 09:32:03
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Ünnep
Készülés az eljövendő találkozásra

Debrecenben a negyedik adventi gyertyagyújtás vasárnapján is a Régi Városházától indult az énekes hagyományőrző menet a Nagytemplom elé. Itt a háromkirályok és a pásztorok imádását megidéző ünnepi térjátékban az ORT-IKI Báb-és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, az Ady Gimnázium drámatagozatos diákjai és a Debreceni Népi Együttes táncosai vettek részt. Ezt követően a Fölszállott a páva tehetségkutatóból is ismerős Kispendely énekegyüttes és Veres Hunor moldvai dalcsokra és köszöntője örvendeztette meg az összegyűlt ünneplők szívét.

A Kolping Család Egyesület évről évre eljuttatta Debrecenbe is a betlehemi lángot, idén pedig a 43. sz. Főnix cserkészcsapat tagjai mentek érte, s hozták el a debrecenieknek. Az „Add tovább” házikóból és a Nagytemplom elől is sokan vittek a betlehemi lángból otthonaikba.

A Betlehemből érkezett lángról gyújtott mécsesek fényárba öltöztették a teret, s adventi gondolataik megosztása után a negyedik gyertyát is erről a lángról gyújtották meg Széles Diána alpolgármester asszony, Kapin István görögkatolikus parókus, dr. Krakomperger Zoltán római katolikus plébános és Vad Zsigmond református esperes. A negyedik gyertya fellobbanása közben a Görögkatolikus Papnevelő Intézet Szent Damján Kórusának énekes szolgálata csendült fel. Dánielfy Gergő, az Ady Endre Gimnázium végzős diákja a lángosztás közben, majd bent, a Nagytemplomban is énekelt.

Az „Adventi találkozások a Nagytemplomban a Hírnök zenekar szolgálatával folytatódott, Kapin István görögkatolikus parókus, dr. Krakomperger Zoltán római katolikus plébános és Vad Zsigmond református esperes voltak az igei szolgálattevők.

A zenés áhítat után még nyitva volt az „Add tovább!”-házikó, amelynek gazdája ezen a napon a Magyar Református Szeretetszolgálat volt, s ahova befutottak az adományok. A közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági kampányának kedvezményezettje volt a szervezet. Debrecen összesen nyolc alkalommal kapcsolódott be a Duna Televízió december 18-i műsorába.

VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba

Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján