"Pótolhatatlan közvetítő szerepe van az Istenszülőnek életünkben" - interjú Seszták István főhelynök atyával

2019-08-23 10:53:15
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
2019. augusztus 22-én volt látható a Debrecen Televízió történelmi egyházakkal foglalkozó műsora az "Erőnk forrása", amiben ezúttal a Görögkatolikus Egyház került a középpontba.

A televízió munkatársai is kilátogattak a 22. alkalommal megszervezett Szent Damján-táborba, az erről készült riportot lehet elsőként látni.

Majd a műsor szerkesztő-műsorvezetője Vojtkó Ferenc és Seszták István beszélgetése következik, melyben főhelynök atya szép gondolatok köré fonva fejti ki miért is fontos a magyar nemzet számára az Istenszülő tisztelete, ki-ki életében mit jelenthet, ha rábízza magát Jézus Krisztus édesanyjára.

A műsor Kiss László atya, a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon igazgatóhelyettese és lelki vezetőjének igehirdetésével zárul. Máté evangéliumának egy szakasza alapján lehet elmélkedését hallani.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Erőnk forrás 2019.08.22
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...