A hatalom böjtje nem más, mint önkorlátozás - ökumenikus találkozó Esztergomban

Az esztergomi Szent Mihály és Gábor főangyalokról elnevezett görögkatolikus templom zsúfolásig megtelt, ami nem csoda: ritkán hallhatunk ugyanazon az estén négy püspököt tanítani, igazi lelki táplálék volt ez a jelenlévők számára.

Elsőként Martos Levente Balázs, esztergomi segédpüspök szólt az egybegyűltekhez. Tanítása elején arra irányította a figyelmünket, hogy mindannyiunkra sajátos hatást tesz, ha egy másik rítus, egy másik felekezet templomába eljövünk, kíváncsian tekintünk körbe. „Ez a jótékony idegenség elkezdi megnyitni a szívünket, és elkezdjük tudni befogadni azt, amit a Mindenható Isten a mai estén a szívünkbe akar adni.” A 119. zsoltárról elmondta, a héber abc 22 betűjét követve minden versszak más-más betűvel kezdődik. A leghosszabb zsoltárban az Ószövetség központi gondolata, a törvény kerül a középpontba, ehhez a héber abc életet jelentő betűje is kapcsolódik. „Isten újra és újra emlékeztet minket, hogy a törvény az élet, majd az Újszövetségbe átlépve megélhetjük, hogy a mi törvényünk Jézus Krisztus.” Az irgalmas szamaritánus történetére utalva Martos Levente atya elmondta: az Ószövetség elején kimondatik, nem jó az embernek egyedül lenni, és valóban életmentő dolog egymásért kiállni, egymásra figyelve segíteni. „Azért kell imádkoznunk, hogy jobban egyek tudjunk lenni, megállni a bajba jutott mellett. Akik eljöttek ide ma, azokkal osztozunk az életünkben, az időnkben, megerősítjük egymást abban, hogy jó dolog a törvény szerint Istennek élni.”

Steinbach József református püspök arról beszélt, hogy amikor Dávid megírta a 34. zsoltárt, nagyon nehéz helyzetben volt, olyan nehéz helyzetben mint az az ember, akin végül az irgalmas szamaritánus segített „Emberek látták a bajba jutottat, elkerülték, de nem segítettek rajta. Nincs annál rettenetesebb állapot, mint amikor bajban vagyunk, és megéljük, hogy nem figyelnek ránk, nem segítenek nekünk. De mi vajon hányszor viselkedünk úgy, hogy észre sem vesszük a rászorulót?” Persze mindig meg lehet magyarázni, hogy miért nem segítünk. A mai világban egyre inkább nem foglalkozunk egymással, egyfajta vadulási folyamat indult el - folytatta a püspök. Egyre nagyobb az irgalmatlanság, akkor is ha ezt ügyesen különböző köntösbe bújtatják: erős, kemény, életrevaló, ügyes embert emlegetnek, miközben valójában törtető az az ember, aki csak magával törődik és nem számít neki semmi más. „A 34. zsoltár erre segít bennünket, hogy a félholtra vert ember optikájából nézzünk rá az irgalmas szamaritánus történetére. Ha elhagyatottnak érzed magad, az Isten érzékenyít, hogy máskor ne nézd le azt, hogyha valaki melletted szenved. Milyen nagy ajándék az, hogyha elhagyatottak is vagyunk, van kihez forduljunk: az élő Istenhez bátran kiálthatunk, akihez Jézus Krisztusban egészen közel kerülhetünk. Valójában az ő egyszülött fia az irgalmas szamaritánus, aki végérvényesen segített nekünk. Ha a bajból nem is szabadít ki, akkor is erőt ad a baj elhordozásához. Az irgalmas szamaritánus azért jött el hozzánk, hogy minket is irgalmas szamaritánusokká formáljon.

Lackner Pál evangélikus püspök Izajás próféta elhangzott szavai kapcsán elmondta, olyan nemzedék vagyunk, akik rengeteg negatív címkét ragasztanak egymásra. Az elhangzott rész a böjtről szólt, de nem az asztal, hanem a hatalom böjtjéről. Életünk összes kapcsolataiban, szerepeiben megvannak a magunk pozíciói. Bár ma már nem úgy teszünk egymásra bilincset, mint az ókorban a kéjurak ezt megtehették, mégis igyekszünk embereket bizonyos szerepekbe kényszeríteni. „A hatalom böjtje nem más, mint önkorlátozás, korlátozzuk saját kiterjedésünket, hogy észrevegyük: van egy hatalom, ami nálunk sokkal nagyobb, a mi véges időbe beszorított hatalmaskodásunkkal szemben Ő végtelen és örök. Neki is megvan a maga terve és koncepciója, ne mindig csak a magunkét érvényesítsük, hanem az Övét, aki rádöbbent minket arra, hogy mindenből egy kiút van, az a Jézus, aki az irgalomnak, a felebaráti szeretetnek, a hatalom önkorlátozásnak az alfája és omegája. Induljunk utána!”- bíztatta Lackner Pál az ökumenikus alkalom résztvevőit.

Végezetül mintegy házigazdaként, Kocsis Fülöp érsek-metropolita mondta el tanítását. Jó lehetőség az ökumenikus imahét arra is - mondta - hogy egy-egy szentírási szakaszt több oldalról is megvizsgáljunk. Az imahét központi szentírási részletéről, az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédről elmondta, sokkal több ez, mint egy irgalmas cselekedet leírása. „Jézus Krisztus bekötözi sebeinket, borral és olajjal enyhíti fájdalmainkat, amelyeket saját bűneink ejtettek rajtunk. A történetben szereplő fogadó nem más, mint az egyház, az a ház, ahova elviszik a gyógyulásra szoruló embert. A történetben szereplő két dénár pedig Jézus isteni és emberi természetét jelképezi, amellyel megfizet értünk.” Fülöp atya szerint Jézus nem arról beszél, hogy kit kell szeretnünk, hanem a kérdés lényegére irányítja a figyelmet, Jézus a kérdés sokkal mélyebb értelmű válaszát adja meg azzal, hogy azt mondja: az Isten szeret téged. „Ha a paphoz és a levitához hasonlóan mi is távolodunk az egyháztól, ne csodálkozzunk, ha a szenvedélyeink áldozataivá válunk. Cselekedj úgy, mint az Isten: ha meglátod a szükségben szenvedőt, induljon meg rajta a szíved, hogy elkerülhesd a szeretetlenség bűnét.” Záró gondolatként elmondta: az ökumenikus imahét is évről évre arra irányul, hogy úgy tudjuk szeretni egymást, ahogy az Isten szeret minket.

Kifelé menet “püspöki pacsiban” részesültek a hívek, vagyis a püspök atyák mindenkivel kezet fogtak, Fülöp atya pedig megajándékozott mindenkit egy üveg szentelt vízzel.