Szent Efrém hét a debreceni görögkatolikus iskolában

Szent Efrém hét a debreceni görögkatolikus iskolában

2024-01-30 09:43:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Oktatás
Debrecen
Előadás
A hagyományokak megfelelően január utolsó hetében tartják a Szent Efrém hetet Debrecenben a róla elnevezett óvodában és iskolában. A diákoknak, pedagógusoknak és a szülőknek is készültek programokkal.

Az intézmény névadójával játékos formában ismerkedhetnek meg ezen a héten a gyerekek, mind az óvodában, mind az iskolában. Ki volt Szent Efrém? Miért válhatott belőle szent, mit lehet tudni kalandos életéről? Többek között erre keresik a választ ezen a héten a diákok, majd Szent Efrém életével kapcsolatban játékos feladatokkal, sorversennyel készülnek a tanárok. Mindennap várja a gyerekeket valami meglepetés, szokatlan kihívás.

De nemcsak a gyerekekre, a pedagógusokra is gondoltak a szervezők. Az első napon Kocsis Fülöp metropolita és Nemes József karnagy vezette a szakmai napot a Metropólia minden területéről érkezett pedagógusoknak. Főként arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos szerepe van a zenének a pedagógiában. A metropolitával a február 2-i ünnepnap – az Úr találkozása Simeonnal - egyik sztihiráját gyakorolták. Az ének tanulása közben Fülöp atya segített a pedagógusoknak ennek teológiai értelmezésében is. Ez egyszerű és jó például szolgált arra, hogy a liturgikus énekekkel több hittan és énekórát is meg lehet tölteni tartalommal. Ehhez persze nagy szükség van arra, hogy a gyerekek és a pedagógusok is rendszeresen jelen legyenek a templomi szertartásokon. Nem szabad elfelejteni, hogy az oktatóknak, nevelőknek igen nagy szerepe van a fiatalok életében, példamutató lehet a személyiségük: minél inkább példaértékű egy ember, annál értékesebbnek fogja érezni magát az a gyermek.

Nemes József karnagy a jó és még jobb tapasztalatait osztotta meg a munkatársakkal: a zene, az együttműködés és az együtténeklés jótékony hatásairól is beszélt. Szerinte a gyermekeknek nagyon fontos, hogy az elidegenedés korában közösségben legyenek, mint mondjuk egy kórusban. Igenis számít nekik, hogy valahova tartozzanak, emellett alázatot és kooperációt is tanulnak. Ez felnőttkorban akár jobb közérzetet adhat nekik a társadalmon belül, vagy kisebb közösségekben.

A szülőknek is tartogatnak programot erre a héte: Az élet kincs, az életünk kincsei – az orvostudomány küzdelmei a megszületett és születendő gyermekekért. Ezzel a címmel tart előadást dr. Horváth Zsolt az iskolában. A belépés díjtalan. Az előadás után lehetőség van bekapcsolódni az iskola karitatív adománygyűjtésébe, mely idén a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Damján kört támogatja.

Időpont: 2024. január 31. szerda, 17.00

Helyszín: Szent Efrém Iskola, Kossuth utca 44. Pódiumterem

 

Szent Efrém Imája

Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét!

Igen, Uram és Királyom, add, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert Te áldott vagy mindörökké, Ámen.

 

 

 

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Hamarosan bemutatnak egy dokumentumot Péter primátusára vonatkozóan

Felelősek vagyunk a teremtett világért is - díjazták a kispestiek szorgalmát

Múzeumok éjszakája a Görögkatolikus Múzeumban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Hamarosan bemutatnak egy dokumentumot Péter primátusára vonatkozóan

Felelősek vagyunk a teremtett világért is - díjazták a kispestiek szorgalmát

Múzeumok éjszakája a Görögkatolikus Múzeumban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Múzeumok éjszakája a Görögkatolikus Múzeumban
Múzeumok éjszakája a Görögkatolikus Múzeumban
 
Felelősek vagyunk a teremtett világért is - díjazták a ...
Felelősek vagyunk a teremtett világért is - díjazták a ...
 
Hamarosan bemutatnak egy dokumentumot Péter primátusára v...
Hamarosan bemutatnak egy dokumentumot Péter primátusára v...
 
Előrevivő következtetéseket kell levonni - a debreceni e...
Előrevivő következtetéseket kell levonni - a debreceni e...
 
A legjobb tanár az, aki utat mutat - pedagógusbúcsút ren...
A legjobb tanár az, aki utat mutat - pedagógusbúcsút ren...
 
A Hajdúdorogi Főegyházmegye közleménye
A Hajdúdorogi Főegyházmegye közleménye