Hazánkban 2024-ben tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. 2024. február 11-18. között Debrecenben is színes programokkal készülnek a szervezők, többek között a görögkatolikus egyházon belül is.
A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.
A Házasság Hete Szervezőbizottságának gondolatai ez alkalomból
A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is. A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét.
Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye által szervezett debreceni programok
Február 9. péntek
18:30: MYRA Kávézó, Debrecen, Petőfi tér 9.
A művészet terápiás hatásai – dr.Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus előadása
Február 12. hétfő
17:30: Érseki Hivatal, kápolna, Debrecen, Petőfi tér 8.
Vecsernye - ima a házaspárokért
Február 13. kedd
18:30: MYRA Kávézó, Debrecen, Petőfi tér 9.
KávéHÁZAS utazás - Párkapcsolati Műhely
Képzeletbeli utazás a házasság, mint „nevezetesség” megtekintésével, a KEMENCE (KEresztény MENtalhigiénés CEntrum) vezetésével
Ez egy képzeletbeli játékos utazás, ahol a házaspárok a házasság, mint nevezetesség részeit járhatják körbe. Az utazás megkezdése előtt bepakolják a bőröndöket kívánságokkal. A beszállókártyák elkészítése is közös feladat lesz. Természetesen a szuvenir ajándékozás és képeslapírás sem marad el.
Február 14. szerda
17:30: Érseki Hivatal, kápolna Debrecen, Petőfi tér 8.
Előszenteltek Liturgiája
18:30: Házasság a Bibliában, Németh István atya előadása
Február 15. csütörtök
18:30: MYRA Kávézó, Debrecen, Petőfi tér 9.
A Házasság négy évszaka – kerekasztal beszélgetés házaspárokkal a KEMENCE (KEresztény MENtalhigiénés Centrum) vezetésével
Résztvevők:
Február 16. péntek
17.30: Előszenteltek Liturgiája, koliba áldás, Svetits Gimnázium kápolnája, Debrecen, Szent Anna utca 24.
Február 17. szombat
16:00: MYRA Kávézó, Debrecen, Petőfi tér 9.
Kapcsolati Műhely - „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?”- HÁZAStársas játék a KEMENCE (KEresztény MENtalhigiénés Centrum) vezetésével
DOBJ és LÉPJ! Válaszolj a párodnak a mezőn lévő kérdésre, vagy húzz egy kártyát és fejezd be a mondatot! Ha szerencsésen dobsz, akár szerelem-kuponokat is összegyűjthetsz. Mind eközben szurkolhatsz, hogy párod a BÓK mezőre lépjen és akkor valami igazán kedveset és szépet kell megfogalmaznia.
Február 18. vasárnap
Házaspárok megáldása (templomainkban)
A programokon való részvételi szándékukat kérjük jelezzék a: toviskes.maria@hd.gorogkatolikus.hu vagy a kemence@hd.gorogkatolikus.hu email címen. A programok ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítunk. Amennyiben igényli szolgáltatásunkat, kérjük jelezze a megadott email címek valamelyikén.