Tanévkezdők Zarándoklata

Tanévkezdők Zarándoklata

2017-08-31 08:55:38
Szerző: Trestyánszki Rita
Máriapócs
Metropólia
Ifjúsági
Augusztus utolsó vasárnapján tartották a Tanévkezdők Zarándoklatát Máriapócson

Ezen a szép, verőfényes nyári napon pedagógusok, óvónők, dajkák, iskolai és óvodai dolgozók gyűltek össze, hogy a Jóistentől és a Szűzanyától áldást kérjenek az új tanévre. Ez a zarándoklat jó alkalom arra is, hogy a Görögkatolikus Metropólia által fenntartott intézmények jobban megismerjék egymást. Idén az edelényi Szent János Gimnázium és Szakgimnázium engedett betekintést az iskola életébe, képzési kínálatába. Szórólapokon, szemléltető eszközökön keresztül figyelhették meg a résztvevők a széles kínálatukat, valamint kulturális élményben is részesülhettek, hiszen a diákokból és tanárokból álló énekkar szebbnél szebb dalokkal örvendeztetett meg mindenkit. Az iskola lelkésze Kovács Lajos atya, igazgatónője Flaskó Attiláné és egyik pedagógusa Csiszárik Zsuzsa hangszereken kísérte a kórust.

A szép zenei élmény előtt Inántsy-Pap Ágnes, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola tanára tartott egy érdekes és tanulságos előadást a görögkatolikus iskolák létrejöttéről a rendszerváltozás után. De természetesen beszélt az előzményekről, a jelenről is, valamint, arról, hogy mennyire fontosnak tartják az intézmények a hátrányos helyzetű gyermekek felkarolását, segítését. Számszerű adatokkal támasztotta alá az átvett intézmények, tanulói létszámok változását.

Az előadások után 10 órakor kezdődött a Szent Liturgia, amelyet Kovács Lajos edelényi iskolalelkész, irotai parókus vezetett. Szentbeszédét azzal kezdte, hogy a tanév hasonlít egy medencetérhez, amelyben hideg a víz, és így nehezen tesszük bele a lábunkat, esetleg félünk, hogy vizesek leszünk, de mindenképpen merjük vállalni a kockázatot, hiszen csak így érhetjük el célunkat. Nekünk kell a legtöbbet kihozni az adott helyzetből. Majd számba vette azokat a dolgokat, amelyek fontosak egy tanév kezdetén: a lelkesedés, a kezdeményezés, még ha nehezünkre is esik, képesek legyünk az életre, vezessük a saját életünket és bízzuk magunkat a Jóistenre és a Szűzanyára. A buzdító, lelkesítő szavai a szívekig hatoltak. A liturgia után megáldotta a tanulókat, az iskolatáskákat és elindította útjukra a kis és nagy nebulókat. 

VEZETŐ HÍREK
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tanév

Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat került a középpontba

Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a hajdúdorogi székesegyház kertje
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tan...
Hajdúdorogon püspöki Szent Liturgiával kezdődött a tan...
 
Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vérta...
Egy közülünk - Gondolatok Boldog Orosz Péter Pál vérta...
 
Egyéves a vámospércsi Gondoskodó Szeretet Szociális- é...
Egyéves a vámospércsi Gondoskodó Szeretet Szociális- é...
 
Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ...
Búcsú a nyártól: ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ...
 
Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat kerül...
Erőnk forrása - az ifjúsági gyalogos zarándoklat kerül...
 
„Világítson a ti világosságotok” – Isten szemével...
„Világítson a ti világosságotok” – Isten szemével...