Tanévnyitó Szent Liturgia Hajdúnánáson

Gergely atya egy szép áldással kezdte a szertarást, amire a gyerekek hangosan harsogták az „Uram irgalmazz!” választ.

A könyörgés a következőket tartalmazta:

„Hogy küldje le e gyermekekre a bölcsesség s az értelem Lelkét, nyissa meg elméjüket s ajkukat, világosítsa meg szívüket, a jó tanítások befogadására…  Hogy oltsa szívükbe a bölcsesség kezdetét, az istenfélelmet, ezáltal űzze ki szívükből a fiatalság könnyelmű beszédeit és világosítsa meg elméjüket, hogy forduljanak el a rossztól s cselekedjék a jót… Hogy nyissa meg értelmüket minden jó s üdvös tanítás befogadására, megértésére és emlékezetben-tartására… Hogy bölcsességben és életkorban Isten dicsőségére növekedjenek, hogy bölcsességük, erényes életük s az igaz hitben való állhatatosságuk által legyenek szüleik örömére s vigasztalására és a katolikus egyház megszilárdítására.”

A gyerekek nemcsak az ekténia szakaszait, hanem a prédikációt is magukénak érezhették.

Parókus atya a következőkkel kezdte szentbeszédét:

„Ismerünk olyan gyerekeket, akik szent esküvel fogadják, amikor valami csintalanságot követnek el, hogy soha többé nem teszik. Ismerünk olyan gyerekeket is, akik a rossz érdemjegy megszerzése után megfogadják, hogy innentől kezdve elkezdenek tanulni. Olyan gyerekeket is ismerünk, akik ha megbántanak valakit, utána megfogadják, hogy soha többé nem fognak rá rosszat mondani. Máté evangéliumában ezek a szőlőművesek hasonlítanak a mi életünkben lévő ismerőseinkhez. Milyen érdekes, hogy János evangéliumában viszont minket Jézus a szőlővesszőhöz hasonlít. Hogyha mi az erőnket Jézus Krisztusban találjuk meg, akkor bizonyára mi jó termést fogunk hozni. A Gondviselés annyira figyel ránk, hogy mi édes gyümölcsöt teremjünk” – emelte ki Gergely atya.

Majd folytatta: „Látunk olyan embereket, akik Isten nélkül akarják élni az életüket. Ők látszólag ugyanolyan boldogok, és ugyanolyan tökéletes életet élnek, mint mi. Mégis különbözünk. Mert ők nem tudják, hogy honnan és hogy hova tartanak. Nem tudják azt, hogy honnan származunk, hogy hova lettünk beoltva, és nem tudják, hogy mi végre van az egész emberi élet, van-e annak valami értelme. Mi pontosan tudjuk, hogy életünk értelme az, hogy édes gyümölcsöt teremjünk erre a világra.

A gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédben láthatjuk, hogy nem olyan könnyű a keresztény ember élete, mert tele van kísértésekkel. Hiszen, amikor bemegyünk az iskolába, megkezdődik az új tanév, kísértések között találjuk magunkat. Lehet, hogy ezért mondunk majd csúnyát a másikra, lehet, hogy ezért szerzünk rossz jegyet, lehet, hogy valami csintalanságon fognak rajtakapni, de ezek a kísértések leckék, amiket el kell hajtanom magamtól, meg kell tanulnom, hogy olyan helyről származik az erőm, ami nem földi, hanem mennyei. Én az Istentől kaptam ajándékot és az Istentől kapott ajándék a kegyelem, melyet jól kell felhasználnom” – hangzott az intelem a diákság felé.

Ezután Gergely atya hangsúlyozta: „Azért jöttünk ide most ebbe a templomba, mert rá akarjuk bízni magunkat a Jóistenre. Az igazi segítség valóban csak Tőle származik. Egészen más az az ötös, melyet tisztességtelenül szereztem meg, és egészen más, amiért megharcoltam, amiért megküzdöttem. Tehát, ha képes vagyok leküzdeni a kísértéseket, ha képes vagyok helyt állni, ha állhatatos és kitartó vagyok, akkor tudom, hogy az Istentől kapott segítséget jól használtam. Rá tudom-e bízni magamat?” – tette fel a kérdést parókus atya.

„Vannak előttünk példák, ahogyan Szent Pál apostol a korintusiakhoz írt első levelében megnevezi őket. Hallhattunk Sztefanaszról, Fortunaszról, Ahaikuszról, Aqilláról, Priszkáról, akik állhatatosak és kitartóak - ezt kéri az apostol az akkori híveitől, de most tőlünk is, mert nekünk is élő példáink vannak a szenteken túl, ott vannak azok a tanáraink, akik vallásos buzgósággal tanítanak, akikre példaképként tekintünk, hiszen ők már letettek valamit az asztalra. Ők el akarnak követni mindent annak érdekében, hogy a tudást megszerezzem. Hogy mi is eljussunk arra a szintre, amire ők eljutottak. A példáinkból meríteni kell, fel kell nézni rájuk. Sőt… egy-egy tanárban egy-egy nevelőben észre kellene vennünk magát Jézus Krisztust, aki tanított bennünket, aki szenved értünk, és szeret bennünket. Ha ezt észrevesszük, mi is szeretni fogjuk őket, valódi példaképként tekintünk rájuk, meríthetünk az ő bölcsességükből, így nemcsak az iskolában boldogulunk, hanem az életben is.” – zárta gondolatait Szaplonczay Gergely atya.

A szertartás végén Gergely atya jókívánságait fejezte ki a gyerekeknek és a pedagógusoknak az új iskolaévre, hogy szívük kívánságaiban az Úr gyönyörködhessen, és adjon meg nekik minden jót, mert ha az Úr adja, akkor helyes irányt vesz a megvalósítás.

A liturgia záró imája is egy gyönyörű áldás volt, melyet a gyerekek rezzenéstelen arccal, teljes csöndben hallgattak megilletődötten, érezve szeretett parókusuk gondoskodását és a Jóisten kiapadhatatlan szeretetét.

„Isten, mi Istenünk, ki a te képedre teremtettél és szabad akarattal ruháztál fel minket, embereket (…) nyisd meg e gyermekeid lelkét és szívét, ajkát és értelmét a te akaratod megértésére, elfogadására, és teljesítésére, mentsd meg őket minden ördögi kísértéstől, megőrizvén őket életük minden napján, hogy összes parancsaidban szüntelenül előrehaladjanak. (…) Könyörögjünk még a mi Istenünkhöz, tekintsen kegyelmesen ezekre a gyermekekre és küldje szívükbe, eszükbe s ajkukra  a bölcsesség, értelem, jámborság s az Úr félelmének lelkét. Világosítsa fel őket isteni értelmének világosságával, adjon nekik képességet és erőt, hogy hamar fogadják be s gyorsan szokják meg az ő isteni törvényének tanítását és minden jó, üdvös tanítást és hogy bölcsességben, értelemben, minden erényben és az ő parancsainak teljesítésében előrehaladjanak szent neve dicsőségére. Adjon nekik egészséget és hosszú életet szent egyházának felvirágoztatására s ékesítésére.” Amen.