Újra Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat Máriapócson

Újra Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat Máriapócson

2022-10-27 09:45:43
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Ifjúsági
imádság
Lelkigyakorlat
Az Országos Görögkatolikus Ifjúsági Fórum szokás szerint idén is szeretettel várja a 15-25 év közötti fiatalokat Máriapócsra, a karácsonyra hangolódó OGIF Ifjúsági Lelkigyakorlatra, november 11-13. között.

A lelkigyakorlat mottója alapján az őszi hétvége célja a talentumok felfedezése, kiteljesítése, hogy valóban Isten útmutatása szerint éljünk: “Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára.” (1Pt 4,10). Bízunk benne, hogy a találkozás és közös elmélyülés által az idézet fényében fogunk mi is újjászületni Krisztussal karácsony estéjén. 

Idén, a húsvétra készülődő alkalom és a balatoni nyári tábor után, ez lesz a harmadik közösségi program, lelkigyakorlatok közül pedig már a hetedik alkalom. A hétvége tematikáját szokásosan a résztvevők alakítják ki, ugyanis a jelentkezési űrlapon megadott érdeklődési körök mentén rendezik a programokat a szervezők. Újdonságként az őszi lelkigyakorlaton kerekasztal beszélgetéssel fog indulni a szombati nap, melynek témája a modern vallásosság kérdései és kihívásai, különösen a fiatalok számára. A beszélgetés vendégei: Nagypál Szabolcs (római katolikus teológus, az MCC Jogi iskola vezetője), Fedor György (pszichológus, tréner, tanácsadó) és Grunda Dávid atya (görögkatolikus pap, lelki igazgató) 

Információk: 

IDŐPONT: 2022. november 11-13. 

PROGRAMOK:

- kerekasztal

- kiscsoportos beszélgetések

- önismeret, személyiségfejlesztés, csapatépítés

- közös szertartások és imádság (Jézus-ima)

- állandó gyónási lehetóség

 

Lelki vezető: Verdes Miklós atya 

A hidegre való tekintettel készül OGIF-logós pulóver emlékbe, amelyet a jelentkezési formon keresztül lehet megrendelni.

JELENTKEZÉS:

- 15-25 éveseknek

- a lelkigyakorlat költségeihez való hozzájárulás 9000 Ft, melyből 4000 Ft előleg a regisztráció feltétele (a formot kitöltők kapnak számlaszámot). A többit helyszínen kérjük készpénzben, amennyiben bármi probléma adódik ezekkel kapcsolatban, nyugodtan keressék a szervezőket.

- a Facebook-eseményben https://fb.me/e/4N8KzsH4f is megtalálható űrlap kitöltésével:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScxQQabLlDBzi9aYcptbmQ3aXDV73RS9F34idba2gbxnNtkNQ/viewform?fbzx=382042630356149980 

HATÁRIDŐK:

Pulóverrendeléssel - 2022. október 28.

Normál jelentkezés - 2022. november 4. 

Várnak mindenkit szeretettel a szervezők!

 

VEZETŐ HÍREK
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - élőben lehet követni a Szent Liturgiát

Görögkatolikusok a Bakony csúcsán

Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - élőben lehet követni a Szent Liturgiát

Görögkatolikusok a Bakony csúcsán

Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - ...
Kocsis Fülöp kétnapos látogatást tesz Hollandiában - ...
 
Görögkatolikusok a Bakony csúcsán
Görögkatolikusok a Bakony csúcsán
 
Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
Dare to date – merj randizni Debrecenben is!
 
Írországban találkoznak az Európai Máriás Háló képv...
Írországban találkoznak az Európai Máriás Háló képv...
 
Légy részese a párizsi Taize közösség találkozóján...
Légy részese a párizsi Taize közösség találkozóján...
 
V. Országos életvédő nap - íme a részletes debreceni p...
V. Országos életvédő nap - íme a részletes debreceni p...