Virágvasárnap - elmélkedés

Természetes a szimpátiánk a szép külsejű emberekhez. Szeretünk egészségesek lenni és jó, ha sportos izomzattal rendelkezik valaki. A márkás termékek a színeikkel, az anyaghasználatukkal, a formatervezésükkel, stílusukkal kiemelkednek a más tömeggyártású olcsóbb árucikkek közül. Vonzó, ha valaki magabiztos, befolyásos ember. Ha valakit sokan követnek és ott lehetünk a közelében, ha érezzük, hogy most valami sorsfordító esemény következik és mi a részesei lehetünk. Sőt, érezzük a tömeg lüktetését, erőt a lábunkban, kezünkben a vágy cselekedni és kitörő örömmel kiálthatunk. Számtalan példát látunk a környezetünkben, hogy kire, miért nézhetünk fel vagy vágyhatunk a helyében lenni. Ők a siker, a jólét, szépség különböző mértékű megtestesítői manapság. Előfordul, hogy helyükbe kívánjuk magunkat, elvarázsolnak bennünket, mert egy más világ hírnökei.

Jézus Krisztus egy szamárcsikón való bevonulása Jeruzsálembe még többet ígért a csodáinak fényében. Nem minden csodáját írták le, de vizet változtatott borrá, kenyeret és halat szaporított túláradó bőségben. Bűnöket bocsátott meg, betegeket gyógyított, leprásokat tett egészségessé, bénákat járókká, vakokat látókká, megszállottakat szabadított meg, lecsendesítette a vihart, a naimi ifjút feltámasztotta a halálból. Közvetlenül a bevonulása előtt, hogy bizonyítsa: Úr az élet és halál felett, Lázárt támasztotta fel. A csikón való bevonulás ráadásul a messiási ígéreteket is felidézte mindenkiben. Legyőzi a bűnt és gonoszt, Dávid utódaként örök királyságot alapít, békét és jólétet biztosít Izraelnek.

Elragadta a hév az ünneplő sokaságot és a „Hozsánna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jő!” kiáltások kitörő örömében merték elhinni mindazt, amit csak hallottak Krisztusról. Annyira elegük volt már a római elnyomásból, a napi megaláztatásokból és a rengeteg igazságtalanságból, hogy végre nem is történhet másként, minthogy elérkezik a Megváltó, a szabadító, a béke fejedelme, az erős Isten.

Azonban nem ez történt. Nem földi, hanem égi vagy még inkább szívbéli királyságot alapított. Az elnyomók leváltása helyett arra hívta fel a figyelmet, hogy gyűlölet ég a szívükben és nekik kellene megváltozniuk. Mintha ma jönne valaki, akiről biztosan tudnánk, hogy legmerészebb álmainkat is valóra váltja és ahelyett, hogy folyton másokra kellene felnéznünk, végre átélhetjük a legnagyszerűbb élményeket. Azonban Krisztus nem ilyenfajta Megváltó, nem egy szuperhős. Az emberek – mindannyiunk – megrökönyödésére nem mérkőzik meg Pilátussal, hanem hagyja magát elítélni. Nem üt vissza a katonáknak, hanem odatartja a másik orcáját is. Engedi, hogy levetkőztessék, megalázzák, leköpdössék, töviskoszorút helyezzenek rá. Hátán viszi az eszközt, amin majd kivégzik. És fölfeszítve így szól:

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem”. Ahogy Ferenc pápa kifejtette tavaly: Az „elhagy” a Bibliában erős, nyomatékos ige; rendkívüli fájdalom kifejezésére használják; ilyen a meghiúsult, elutasított és elárult szeretet; a gyermekek megtagadása és elvetélése; a kitagadás, az özvegység és az árvaság; a tönkrement házasságok, a társadalmi kötelékektől megfosztó kirekesztés, az igazságtalanságból fakadó elnyomás és a betegség magánya: vagyis amikor a kötelékek a legdrasztikusabb módon elszakadnak. Ekkor ez a szó hangzik el: „elhagyatottság”. Krisztus ezt szenvedte el a kereszten, magára véve a világ bűnét.

Miért? Hogyan? Milyen Isten Ő? Erős Isten, aki képes együttérezni a gyengékkel. Győztes Isten, aki tudja, milyen veszteni. Aki tudja, milyen mások lenéző pillantását viselni. Elfáradni, elesni. A fájdalmat tovább már nem bírni.

Nem azt akarta megmutatni, hogy mire képes Ő, hanem hogyan viszonyul hozzánk. „A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el.” (Iz 42,3) Sőt, velünk van minden, minden szenvedésben, megért minket, tudja, min megyünk keresztül. Ez volt Neki fontos, ezt megmutatni.

Még egy részt idéznék Ferenc pápa tavalyi homíliájából zárásként:

„Ma, kedves testvéreim, nagyon sok elhagyott krisztus van. Egész népek vannak, melyeket kizsákmányolnak és magukra hagynak; szegények vannak, akik az utcákon a szemünk előtt élnek, de akiknek nem merünk a szemébe nézni; migránsok vannak, akik már nem arcok, hanem számok; megvetett foglyok, problémaként elkönyvelt emberek vannak. De megannyi láthatatlan, rejtett elhagyott krisztus is van, akiket fehér kesztyűvel vetnek a szemétbe: meg nem született gyermekek, magukra hagyott idősek – lehet, hogy az a te öregotthonba küldött apád, anyád, esetleg nagypapád, nagymamád! –, nem látogatott betegek, semmibe vett fogyatékkal élők, fiatalok, akik nagy ürességet éreznek magukban, és senki sincs, aki meghallaná fájdalmas kiáltásukat, és nem találnak más kiutat, csak az öngyilkosságot. A mai elhagyatottak! A mai krisztusok! Az elhagyatott Jézus azt kéri tőlünk, hogy legyen szemünk és szívünk az elhagyottakra. Testvéreim, kérjük ma ezt a kegyelmet: hogy tudjuk szeretni az elhagyatott Jézust, és tudjuk szeretni Jézust minden elhagyott emberben!”