Az Istenszülő örömhírvétele - elmélkedés

Örömhírvétel ünnepe kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy át tudjuk-e, át lehet-e élni az ünnep lényegét anélkül, hogy találkoznánk a saját örömhíreinkkel?

2024 márciusában az országunk és a világunk hírei iránt fogékony ember nem sok örömhírrel találkozik. Hosszú ideje már, hogy egy örömhírnek nincs is igazán hírértéke. Sok-sok éve nem nézek már híradót. Valószínűleg elegem lett a sok hír értékű tragédiából, szenvedésből, halálból, amellyel abban a fél órában leforráztak. A végén azért minden nyomasztó hírért igyekeztek kárpótolni egy mindent felülíró örömhírrel: egy aranyos kis állatkölyök születésével valamelyik állatkertben. Valahogy a harmónia ennek ellenére sem állt helyre bennem. Azóta magam válogatom a híreket, így dönthetek, hogy milyen mennyiségű és minőségű hírt engedek be a külvilágból. De a legfontosabb örömhírekkel nem a tv-képernyőkön vagy a hírportálokon szoktunk találkozni, hanem azok velünk történnek. Így nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy melyek az életünk legnagyobb örömhírei? De tényleg, melyek azok? A meglepő, vagy inkább váratlan kérdés után kicsit magunkhoz térve azért eszünkbe juthat néhány a legnagyobbak közül: sikeres felvételik a vágyott iskolákba, majd munkahelyekre, lánykérések, esküvők, gyermekek születése, saját ház vagy lakás, stb. Majd nagyjából ugyanezek, csak már a gyerekeinkkel történnek, végül kísértetiesen hasonló dolgok, csak már az unokáinkkal történnek, ha már nagyon régóta vagyunk fiatalok. Jó esetben ezek a legnagyobb örömhírek kiszakítanak minket a szürke hétköznapokból és kellően megünnepeljük őket. De túl kevés örömhír, túl kevés ünnep ez egy életre! Mi keresztények talán különösen is szeretünk ünnepelni, de sokszor mintha a szürke hétköznapok leküzdésében, vagy azok túlélésében látnánk az utat, hogy eljussunk a várva várt ünnep által megígért csúcsra. Az ünnepek talán nem is arra valók, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, hanem hogy megmutassák, milyennek kellene lenniük a hétköznapjainknak. Hogy semmiképp nem túlélésre kellene játszanunk, hanem megélésre! És igen! Többet kellene játszanunk a gyermekünkkel, az unokánkkal és a gondolattal, ami végre jobb irányba vinné az életünket! Az életünket, ami amúgy is úgy robog el mellettünk, mint egy gyorsvonat, amin mi nem is ülünk rajta.

Mária kapta és vette az örömhírt: ő lesz Jézusnak, az Isten Fiának az édesanyja. Hogy mennyire teltek szürkén ezek után a hétköznapjai? Mennyire volt ünnep számára minden nap? Nem tudhatjuk, de van egy valódi örömhír: kipróbálhatjuk! Minden nap megélhetjük, hogy egy csoda folytán lehetőségünk van valódi, mély szeretetkapcsolatban lennünk Jézussal, valamint valódi, mély szeretetkapcsolatban lenni embertársainkkal és önmagunkkal is! De mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha elbukunk? Az hiba? Bűn? Vagy kudarc? Nevezzük inkább tanulásnak. És újra, és újra, és újra megpróbálhatjuk! Ez egy valódi örömhír! Vegyük hát, és vigyük magunkkal! A híradóban úgysem lesz benne!