Virtuális ballagási ünnepségen búcsúztatták a Szent László Gimnázium és Technikum végzőseit

Virtuális ballagási ünnepségen búcsúztatták a Szent László Gimnázium és Technikum végzőseit

2021-05-07 11:21:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Iskola
2021. április 30-án rendhagyó ballagás keretében vettek búcsút a végzős gimnazisták az Alma Matertől.

A járványhelyzet miatt a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum épületéből a virtuális térbe, az internetre költözött a végzős diákok ballagása. A szakgimnázium vezetése és az osztályfőnökök videófilm keretében búcsúztak a ballagóktól, akik szintén csak ilyen módon búcsúzhattak iskolájuktól.

Ez a nap ünnep, még ha a sors kicsit másként is rendelkezett – kezdte köszöntőjét Bánk Tibor igazgató, aki sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a járvány felülírta a tanévet és így a végzősök gyakorlatilag csak online tudták tartani a kapcsolatot egymással és tanáraikkal. Mint mondta a gimnázium épülete, a közösség mostanra már annak is hiányzik, aki talán annyira nem szeretett iskolába járni. A távollét sok mindenre ráébreszti az embert, felértékeli az összetartozást. Az igazgató végezetül reményét fejezte ki, hogy az itt megszerzett tudás biztos eszköze lesz a fiataloknak céljaik eléréséhez.

Fülöp metropolita atya is elküldte útravaló gondolatait. „A búcsúzás mindig fáj, de csak azoktól köszönünk el szomorú szívvel, akiket szeretünk, és éppen ezért kell hálásnak lennünk, mert van, akit szerethetünk.” – mondta a főpásztor, illetve hálát adott a Jóistennek azért, hogy a Szent László Gimnáziumot választották a diákok középiskolai tanulmányaikhoz, és bízik benne, hogy igazi szeretetkapcsolat alakult ki köztük illetve tanáraikkal az elmúlt négy évben.

Szilágyi Gábor lelkiigazgató búcsúzóul a Jóisten segítségét, védelmező szeretetét kérte a végzősökre.

A legkiválóbb diákok idén is iskolai díjakat kaptak, melyek odaítélésről a tantestület videókonferencia és internetes szavazás segítségével döntött. Elkészült a végzősök tablója is, mely a film végén látható. Május 3-tól pedig megkezdődött a végzősök eddigi legnagyobb megmérettetése: az érettségi.

 

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum Virtuális Ballagási ünnepség
VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...