VI. Székely Menekültek Emléknapja
2016.szeptember 19., hétfő

Hajdúnánás Város Önkormányzata, Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Hajdúnánási Római Katolikus Egyházközség idén is emléknapot rendezett az 1916. évi Székely menekülés és befogadás centenáriuma alkalmából. 

Szeptember 16-án ünnepélyes keretek között nyitották meg az Emberkatedrális című kiállítást, szeptember 18. vasárnap pedig egész napos programokkal várták az érdeklődőket. 

VI. Székely Menekültek Emléknapja 

Reggel 10 órakor ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban, majd szabadtéri római katolikus ünnepi szentmise volt a római katolikus templom előtt, melyet Exc. Ft. Dr. Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek mutatott be. Igei köszöntőt mondott Dr. Fekete Károly, Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Köszöntötte az egybegyűlteket Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere, Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Megye Közgyűlésének elnöke pedig díszoklevelet adott át Ráduly Róbertnek, Csíkszereda város polgármesterének, és Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsának elnökének. A megnyitó után elhelyezték az emlékezés virágait a római katolikus templom kertjében. 

A délután folyamán kulturális programok színesítették a napot: fellépett a NaNá Színház, és bemutatkozta a gyergyóditrói és hajdúnánási csoportok.

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Czeglédi Zsolt