Pályázatok Beruházások

Szent öregek mondásai

Ruphosz (2.) Ruphosz abba azt mondta, hogy aki kitart a lelki atyjának való engedelmességben, nagyobb jutalmat kap, mint az, aki magától visszavonul a pusztaságba. Ő beszélte el, hogy az egyik atya így számolt be erről: „Négy rendet láttam a mennyben. Az első rendbe tartozik az olyan ember, aki beteg és hálát ad az Istennek. A másodikba az, aki a vendégszeretetet gyakorolja, készen áll rá és szolgál. A harmadik rendbe az, aki pusztaságba fut, és nem lát embert sem. A negyedik rendbe az, aki megmarad atyjának való engedelmességében, és aláveti magát az Úr miatt. Ez az ember a végletes engedelmessége jutalmául arany nyakláncot viselt éremmel, s a többinél nagyobb dicsőségben részesült. Én pedig – mondta – így szóltam ahhoz, aki kalauzolt: »Miért nagyobb ennek a kisebbnek a dicsősége, mint a többinek?« Így válaszolt nekem: »Mert aki a vendégszeretetet gyakorolja, saját akaratából teszi, s aki a pusztaságban él, saját akaratából vonult el. Ez azonban, aki az engedelmességgel rendelkezik, összes vágyáról lemondva függ az Istentől és saját atyjától. Emiatt kapott nagyobb dicsőséget, mint a többiek!« Ezért, gyermekeim, igen szép dolog az Úr miatt vállalt engedelmesség. Most hát egy keveset hallottatok, gyermekeim, arról, milyen is e jócselekedet keskeny útja. Ó, engedelmesség, minden hívők üdvössége! Ó, engedelmesség, minden erény szülőanyja! Ó, engedelmesség, az Ország felfedezője! Ó, engedelmesség, ki megnyitod az egeket, s az embereket a földről oda felvezeted! Ó, engedelmesség, minden szentek dajkája, akitől szoptak, s aki által tökéletessé lettek! Ó, engedelmesség, az angyalok lakótársa!” A szent öregek könyve - JEL Könyvkiadó, 2010