Az apostoli nuncius buzdítása a szinódussal kapcsolatban

Eminenciás Bíboros úr!

Excellenciás Érsek és Püspök urak!

Főtisztelendő Titkár úr!

Főtisztelendő atyák!

Katolikus Egyházunk október 4. és 29. között tartja a Püspöki Szinódus XVI. rendes általános ülését Rómában, amelyet a meghallgatásnak és a megkülönböztetésnek szentelnek. Az elmúlt két évben Ferenc pápa megnyitotta a szinódusi utat az egész egyház számára, arra kérve minden hívőt, különösen a lelkipásztorokat, hogy Jézussal együtt induljanak el ezen a megújult úton. A Szentatya nemrégiben mély realizmussal és nagy hittel mondta: „Nagyon jól megértem, hogy a szinodalitás sokak számára elvontnak, túlságosan önmagára tekintőnek, technikai jellegűnek tűnhet, ami a nagyközönség számára nem túl nagy érdeklődésre tart számot. De ami az elmúlt évben történt, ami az októberi közgyűléssel, majd a szinódus 2024-es, második szakaszával folytatódik, az valami igazán fontos az egyház számára. Ezt az utat VI. Szent Pál kezdte el a zsinat végén, amikor létrehozta a Püspöki Szinódus Titkárságát, mert felismerte, hogy a nyugati egyházban eltűnt a szinodalitás, ezzel szemben a keleti egyházban megvan ez a dimenzió. Ez a sok évtizedes - 60 éves - út nagyszerű gyümölcsöket hoz” [1]. 

E szinódusi út célja, hogy a napjainkban előttünk álló számos kihívást fölismerve hatékonyabbá tegyük evangelizációnkat. Ahogy a Szentatya a Szinódus megnyitóján tartott homíliájában mondta, ezt az utat Jézus hármas stílusában kell bejárni, amikor találkozott a gazdag emberrel (vö. Mk 10,17): találkoznunk kell az Úrral és egymással, meg kell hallgatnunk az emberek kérdéseit és a mögöttük álló vallási és egzisztenciális aggodalmakat, és velük együtt kell megkülönböztetnünk, hogyan kell változnunk ahhoz, hogy bőségesebb életet élhessünk.[2] 

Először is, az evangelizációs küldetésünkben oly módon kell részt vennünk, amit „a felfedezés hermeneutikájának”[3] nevezhetünk. Lelkipásztorként vajon az a küldetésünk, hogy „megtöltsük a templomokat”? Természetesen mindannyian azt szeretnénk, ha minél többen vennének részt az egyház istentiszteletein. De ennek ösztönzése érdekében a pápa meg van győződve arról, hogy a missziós egyház első lépése az, hogy „kimegy”, azaz belép a templomainkon és egyházi struktúráinkon kívüli helyekre. Ahol Krisztust még nem ismerik és nem szeretik, a mi jelenlétünkkel kell őt oda elvinnünk! 

Az egyház dinamikus valóság; mindig „mozgásban van”! Mint maga Krisztus, nekünk is úgy kell misszióba mennünk a világba, hogy nyitottak vagyunk arra, hogy felfedezzük, mi van ott valójában, és nem csak azt erőltetjük, amit már tudunk. Ehhez közelségre van szükség, közelségre azokkal, akikkel találkozunk. Arra vagyunk hivatottak, hogy elmenjünk és kapcsolatba lépjünk az emberekkel abban az egzisztenciális helyzetben, aminben élnek. Ahelyett, hogy egyszerűen megfigyelők, kommentátorok és bírák lennénk, arra vagyunk hivatottak, hogy felfedezőkké, misszionáriusokká váljunk. Csak így szerezhetünk valódi tudást, abban a mélyebb értelemben, amely magában foglalja az intuíciót és a személyes tapasztalatot, a puszta információ helyett. Isten úgy döntött, hogy így ismer meg minket: úgy, hogy eggyé válik velünk. Így kell találkoznunk azokkal, akiknek a szolgálatára elhívást kaptunk. 

Ennek útja természetesen a meghallgatáson keresztül vezet, amelynek célja az egység. Tudjuk, hogy az ördög az, aki megosztottságot akar teremteni. [4]  Fájdalmas látni azt, hogy a nemzeti és nemzetközi politikák mennyire megosztottak, és hogy ezek a megosztottságok mennyire akadályozzák a fejlődést, mennyire ártanak azoknak, akik már így is a leginkább ki vannak téve a szegénységnek és a szenvedésnek. De még fájdalmasabb, ha azt látjuk, hogy ugyanez a fajta polarizáció megfertőz bennünket az egyházon belül is! Eszembe jutnak Szent Pál szavai, amelyeket az ősegyházhoz intézett, amikor annak vezetői egymással szemben álltak: „Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást!” (Gal 5, 13-15). 

Én úgy látom, hogy a polarizáció leküzdésének módja az, hogy megtanuljuk meghallgatni egymást, együtt dolgozni és együtt járni cum Petro et sub Petro. Ha tudunk bízni abban, hogy a szinodalitás nem egy „kitalált program”, és nem is az egyházi tanítás megváltoztatására irányuló projekt álcája, akkor talán beláthatjuk, hogy a szinodalitás inkább az egyházi lét egy módja, amely lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük azt az utat, amelyre Isten Lelke hív bennünket. Ennek a megkülönböztetésnek fontos része mások szemléletének valódi megértése, valamint a közös pontok őszinte keresése azokkal, akiknek a nézetei eltérnek a miénktől, mindig hűségesnek maradva a depositum fideihez és a kinyilatkoztatáshoz. Hiszem, hogy mindkettő lehetséges! 

Hiszen minden nap megéljük a szinodalitást: „Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” (1Kor 11,26). Ha az Eucharisztia a halhatatlanság gyógyszere[5], akkor az Eucharisztia a bezártságunk ellen is hatékony gyógyszer. [6] 

Ferenc pápa idén májusban a Nemzetközi Karitász előtt tartott beszédében azt mondta: „Nincs jobb módja annak, hogy megmutassuk Istennek, hogy megértettük az Eucharisztia értelmét, mint hogy átadjuk másoknak, amit kaptunk. Ez a módja annak, hogy megértsük a hagyomány leghitelesebb értelmét: amikor Krisztus szeretetére válaszolva magunkat másoknak ajándékozzuk, az Úr halálát és feltámadását hirdetjük, amíg el nem jön (vö. 1 Kor 11,26).” [7] 

Benedek pápa lényegében ugyanezt az igazságot fogalmazta meg: „Valóban, nem tarthatjuk meg magunknak azt a szeretetet, amelyet a szentségben ünnepelünk. Természeténél fogva azt kéri, hogy megosszuk mindenkivel... Nem közeledhetünk az eucharisztikus asztalhoz anélkül, hogy ne engednénk magunkat belevonni a misszió sodrásába, amely Isten Szívéből kiindulva minden emberhez el akar jutni. Ezért a missziós feszültség a keresztény lét eucharisztikus formájának konstitutív része.” [8] 

Mivel az Eucharisztiában Krisztus valóságosan jelen van, ezért az Eucharisztia dinamikus szentség, amely minden tettünket átitatja Krisztus irántunk való szeretetével. Ez a misszió szentsége. Ezért az eucharisztikus újjászületés felhívás arra, hogy életünk egésze az Úr köztünk való jelenlétének kifejeződése legyen: hogy megtapasztaljuk az egységet, amely Krisztus magára vett emberségünk és az ő istensége között létezik, amelybe ő el akar vezetni minket. A valóságos jelenlét dogmájának tanítását elmélyíti a szentségimádás, az Úr körmenetben való hordozása: ezek a kezdeményezések minden bizonnyal gyümölcsöt hoznak a hívek életében. De a gyümölcsök csak akkor fognak megsokszorozódni, ha a hívek megtanulják, hogy az Eucharisztia, amelyet kapnak, arra hivatott, hogy misszionáriusokká tegye őket – hogy elvigyék a bennük lévő Krisztust olyan emberekhez, akik még nem ismerik az Urat. 

Úgy tűnik, hogy teljesen megfelel annak az álomnak, amelyet Ferenc pápa a magyarországi katolikus egyházzal osztott meg a Kossuth Lajos téren bemutatott felejthetetlen Szentmisén elmondott homíliájában: „Testvérek, a „kifelé” lét azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan mindannyian nyitott kapukká válunk. Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik „nincsenek rendben”, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Testvérek, kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat! Próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.”[9] 

…

Isten áldja Önöket! Isten áldja meg a katolikus egyházat e nemes magyar földön!

[1] Ferenc pápa, beszéd az “Újságírás” (“È giornalismo”) díj átadásán (2023. augusztus 26.): https://www.vatican.va/content/francesco/it/speeches/2023/august/documents/20230826-premio-giornalismo.html (.)

[2] Ferenc pápa, homília a Szinódus a szinodalitásról nyitó miséjén (2021. október 10.): https://www.vatican.va/content/francesco/it/homilies/2021/documents/20211010-omelia-sinodo-vescovi.html (.)

[3] Ezt az ösztönző kifejezést S.E.R. Christophe Pierre, Apostoli Nuncius az Amerikai Egyesült Államokban Ferenc pápáról írt könyvében: Bergoglio Lecture, “Pope Francis: Origins and Destination – Leading the Synodal Journey”, Sacred Heart University, Fairfield, Connecticut (8 febbraio 2023).

[4] Ferenc pápa, Úrangyala imádáság Nagyböjt első vasárnapján (2023. február 26.): https://www.vatican.va/content/francesco/it/angelus/2023/documents/20230226-angelus.html (.)

[5] A néhai Tomáš Josef Špidlík SJ bíboros mondta egyszer, hogy az Eukarisztia teológiája, mint gyógyszer, egy még elmélyítendő terület.

[6] Cfr. Ferenc pápa, Homília Úrnapján (2021. június 6.): https://www.vatican.va/content/francesco/it/homilies/2021/documents/papa-francesco_20210606_omelia-corpusdo mini.html

[7] Papa Francesco, Discorso ai partecipanti all’Assemblea Generale di Caritas Internationalis (11 maggio 2023): https://www.vatican.va/content/francesco/it/speeches/2023/may/documents/20230511-caritas-internationalis.html (.)

[8] Papa Benedetto XVI, Esortazione Apostolica Post-Sinodale Sacramentum caritatis (22 febbraio 2007): https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/it/apost_exhortations/documents/hf_ben-xvi_exh_20070222_sacramen tum-caritatis.html (.)

[9] Ferenc pápa homíliája, szentmise, Kossuth Lajos tér 2023. április 30. https://katolikus.hu/dokumentumtar/ferenc-papa-magyarorszagon-6