Freestyle foci: út a szeretethez - interjú Szabados Ádám országos bajnokkal

Hogyan ismerkedtél meg a freestyle focival?  

2008-ban még nagypályás focista voltam Hajdúdorogon, de egyszer csak megszűnt a csapatunk, mert elbocsátották az edzőt. Emiatt sok barátom abbahagyta a focit, de éppen nyári szünet volt, és nem szerettünk volna megrekedni a fejlődésben, ezért a barátaimmal elkezdtünk cseleket tanulni. Ronaldinotol és más legendás focistáktól lestük el a trükközés csínyját-bínját. Olyan sikerélményt adott az első pár trükk, hogy szép lassan azon vettem észre magam, hogy minden szabadidőmet annak szentelem, hogy egyre többet és bonyolultabbakat tanuljak.  

Te tudtad magadról korábban, hogy ügyes vagy technikailag, érezted, hogy lenne ehhez tehetséged?  

Ez érdekes, mert tudtam, hogy képes lehetek többre, mint amit akkoriban mutattam. Éreztem játék közben, hogy van valami bennem, de nem tudtam hamarabb előhozni, talán féltem, hogy csalódok, vagy a barátaim megszólnak. Jól éreztem magam focizás közben, de mégis kicsit bábszerűen működtem benne, azt éreztem, én nem ez vagyok. Amikor elkezdtem freestyle-ozni, felszabadult bennem az energia, végre nem voltak szabályok, és azt csinálhattam, amit akartam. Óriási szenvedéllyel vetettem bele magam ebbe a komplett életstílusba. Igazi szerelemmé vált, ami még ma is tart.  

Gondolom, bármilyen sikeres is vagy a freestyle-ban, az itt megkeresett összeg, nem biztosítja a megèlhetésed. Mi a civil munkád?  

A hajdúdorogi érettségi után felkerültem Budapestre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol elvégeztem a biztonságszervező szakot. Most értéklogisztikával foglalkozom, az irányítási csoportban tevékenykedem. 

Vannak fellépéseid is?  

Egyre többször keresnek meg fellépésekkel, de néha én telefonálok, mert missziómnak érzem, hogy Magyarországon egyre többen megismerjék ezt a kreatív és sokáig űzhető sportot. A legtöbben nem tudják, hogy mi ez, sokszor összekeverik a focival. 

Gyerekkoromban is mindig zavarba jöttem, ha egy-egy fellépés előtt megkérdezték, hogy mennyiért vállalnám. Nem igazán tudok szigorú lenni az árazás tekintetében, mert annyira hajt a sportág szeretete, és, hogy ezt minél többek felé közvetítsem. 

Úgy profitálok a fellépésekből, hogy mindig mielőtt megyek fellépni, megnézem, hogy mi a hely története. Amikor gyermekotthonokban szerepelünk, meg szoktam kérni az igazgatókat, hogy tartsanak egy beszámolót, hogy mi az intézmények története, hogyan jöttek létre, hogyan tartják fenn őket, milyen szabályok vannak. Ettől a tudástól mi is többek leszünk, mert kicsit szélesebb perspektívában láthatjuk a világot. 

Hogy reagálnak a gyerekek?  

Mindig nagyon elámulnak, mert nem erre számítanak. Sokszor bizonygatják, hogy biztos rám van ragasztva a labda, vagy mágnes van benne. A kicsiknek még annyira érintetlen a lelkük, őszintén rá tudnak csodálkozni a számukra új dolgokra, szívből reagálnak az élményekre. 

Spanyolországban sokan az utcán freestyle fociznak. Te is kipróbáltad már ezt? 

Én is mentem néhányszor a Vörösmarty térre mielőtt be nem tiltották. Jól jött egy kis kiegészítő az egyetemi tanulmányokhoz. Előfordult, hogy másfél óra alatt 8000 Ft-ot is megkerestem. De nagyon nehéz és kimerítő műfajról van szó, a látvány színvonalát folyamatosan magasan kell tartani, és ha jön egy nagyobb csoport egyből a legnehezebb, leglátványosabb figurákat kell elővenni, legyen az ember bármilyen fáradt is.

Habár meglepően jól lehet vele külföldi nyaralóhelyeken keresni, nem bírnám az ezzel járó cirkuszi, vándor életformát hosszútávon.

A szüleim ráadásul egyáltalán nem is támogatták volna, mert mindig azt hangsúlyozták, hogy az első és legfontosabb a tanulás, mert a freestyle-ból úgysem lehet megélni. Szerencsére találtam egy olyan munkát, aminek az időbeosztása megengedi, hogy hetente legalább tíz órát gyakoroljak. Sok időbe telt, míg teljes szívvel elfogadták, hogy nekem mennyire fontos ez a sport, de még a kortársak, a saját barátaim és osztálytársaim is cikiztek tizenötéves koromtól azért, hogy napi nyolc órát gyakoroltam. Azt mondogatták, ha ők is gyakorolnának ennyit, ugyanolyan jók lennének, mint én. 

Tényleg napi nyolc órát gyakoroltál?  

Nyaranta igen, kicsit szomorú is belegondolni, hogy most szinte hetente gyakorolok ennyit, mert nincs már ennél több időm. Sokan nem is sejtik, hogy mennyire fárasztó ez a sport, mert olyan izmokat mozgat meg, amiket egyébként nem használunk ilyen intenzíven. 

Miért kezdtél el tanítani? 

Annyi mindent kaptam ettől a sporttól, hogy szerettem volna ebből átadni a következő nemzedéknek is. Kicsi koromban nem voltam bátor, nem mertem megvalósítani a terveimet, sokszor még egy komolyabb cselbe is féltem belekezdeni. Számtalanszor magamat ismerem fel a gyerekekben, ők is ugyanúgy félnek a kudarctól, de ha én azt mondogatom nekik folyamatosan, hogy biztosan meg fogják tudni csinálni, amit szeretnének, akkor nekik már könnyebb lesz, mint nekem volt. a Idén nyáron volt lehetőségem, hogy a Fradinál dolgozzak technikai edzőként, gyerekeknek tanítottam labdakezelést. Nagyon élveztem.

Sokszor látogatok meg nevelőintézeteket, kórházakat, és egy átmeneti gyermekotthonban fordult elő, hogy egy kislány nem mert lehajolni, hogy a labdát a nyakába tegyem, mert annyira erős reflexe volt, hogy ebben a helyzetben az apja meg szokta verni. Egyszercsak azt éreztem, hogy ez sokkal több figyelmet igényel, ezért csatlakoztam a Reménysziget Sportegyesülethez, és folyamatosan járjuk azokat a helyeket, ahol egy kis vidámságot csempészhetünk a gyerekek életébe, a hétköznapi gondokat talán el tudjuk feledtetni néhány trükk erejéig. Az ember gyarló, én is sokszor elfelejtem azt, amim van, és nem adok hálát, de ha látom ezeket a sorsokat, hirtelen minden más megvilágításba kerül. Legutóbb Puskás Petivel és Bogival járt a csoportom daganatos gyerekeknél. 

Úgy tudom, tanítod is ezeket a gyerekeket. 

Egyszer elmentünk a Cseppkő Gyermekotthonba bemutatót tartani, és utána az igazgató megkeresett minket, hogy esetleg lenne-e kedvünk a gyerekekkel foglalkozni. Pár hónapja tanítjuk őket, most is lesz egy országos versenyünk. Nagyon nehéz velük elhitetni, hogy tényleg képesek lehetnek megcsinálni a trükköket. Ezt maximálisan meg tudom érteni, elég belegondolnom, hogy akad közöttük több olyan gyerek, akiket a nevelőszülők többször is visszavittek már állami gondozásba. Nehéz bennük visszaépíteni a bizalmat még a sport felé is, nagy kihívás jelent számunkra. Lehet, hogy ezekből a srácokból egyik sem lesz freestyler, de ebből a sportból meríthetnek, és egészségesebb felnőtt emberré válhatnak.  Talán azt át tudjuk nekik adni, hogy bármit szeressenek is csinálni, azt nem szabad feladni. Tőlem is sokszor elpattan a labda, de soha nem adom fel. Ilyenkor mindig végigpörgetem magamban, hogy egy mezőn kezdtem, nem volt egyszerű helyzete a családomnak, és végül kikerültem Miamiba, azért mert labdázom? Ezen kívül sose gondoltam, hogy rendszeresen járhatok majd gyerekekhez átadni a tudást. 

Milyen élmény volt a freestyle világbajnokság Miamiban? 

A kint létet nagyon élveztem, de nagyon megviselt az időeltolódás, de ezt nem kifogásként mondom arra, hogy elrontottam a trükköket. A versenyt egy norvég srác nyerte, ő napi 5 órát tud gyakorolni. A munka kifizetődik, itt sem csak a tehetség számít, gyakorlással a technikai hiányosságokat, a stílust lehet szebbé tenni és a hibákat kompenzálni. 

Fűződik a nevedhez egy Guiness-rekord is. Hogy jutott eszedbe, hogy megpróbálkozz vele?  

2012-ben már 4 éve freestyloztam, és egy Hegyalja fesztiválos fellépésemen megismerkedtem extrém sportban mozgó emberekkel, akiktől megtudtam, hogy Magyarországra érkezik a világrekordhitelesítéssel foglalkozó cég. Ez igazi kuriózumnak számít, mert tíz évenként mennek csak ugyanazokra a helyekre. Önköltségen is fel lehet állítani világrekordot, de az közel félmillió forintba kerül, de ha egy ilyen általuk szervezett alkalmon sikerül a rekord, akkor teljesen ingyen is meg lehet csinálni. Több országból érkeztek a budaörsi versenyre a vizsgabírók. A rekordkísérletem a következő volt: egy perc alatt minél többet dekázzak ülve, váltott lábbal, sípcsonton. Bemelegítésnél harmincat sem bírtam megcsinálni, nagy volt az izgalom bennem, mert tudtam, hogy csak egyszer lehet megpróbálni a rekordkísérkletet, ráadásul fotósok, videósok kereszttüzében.

Végül csak arra koncentráltam, hogy először lassan pattogjon a labda, így ráérezzek az ízére, megtaláljam a kontrolt. Fél perc körül már éreztem, hogy jó lehet, és rágyorsítottam egy kicsit. A hivatalos rekord szerint másodpercenként több mint kettőt sikerült dekáznom, így 141 lett a guiness-rekord. 

Azt mondtad, hogy a freestyle az út a szeretethez. 

Én ezt élem meg, amikor elmegyek egy ismeretlen helyre, és az emberek megnyílnak felém, csak mert mutatok nekik trükköket. Amikor együtt csinálunk egy trükköt, megindul köztünk a kommunikáció, megnyílunk egymás felé, és már úton is vagyunk a szeretet felé. A freestyle folyamatosan a körülöttünk lévő, elérhető, de felfedezendő dolgokból táplálkozik, és így Istenhez is köze van, aki az embert, jófajta kiváncsisággal, kellő hittel, akarattal és kitartással teremtette, hogy azt teremthessünk az életben, amit csak akarunk. A freestyle családot az motiválja, hogy tovább adja ezt a szabadságot, és, hogy az élet mindig lehet sokkal szebb, az új „mozdulatok” színesítik úgy, mint ezt a sportot is.