Megnyílt a nemzeti kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás Csíksomlyón

Megnyílt a nemzeti kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás Csíksomlyón

2025-06-10 07:08:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/szekelyhon.ro: Gergely Imre
Máriapócs
Görögkatolikus Metropólia
Ünnepélyes keretek között nyílt meg, június 6-án  a Csíksomlyó és Máriapócs Nemzeti Kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás a csíksomlyói kegytemplom előtti téren.

A kiállítás hivatalos megnyitóján mások mellett Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is felszólalt.

„Ha angyalok lennénk, nem lenne szükségünk szent helyekre, templomra, szent időkre, mint a búcsú, szent tárgyakra, mint az ereklyék. Nekünk embereknek szükségünk van ezekre, jelekre, ami szentet jelenti meg a profánban. Ilyen szent hely Csíksomlyó és Máriapócs is. Mély azonosság van a két hely között. A két szent helyen arra vagyunk meghívva, hogy Isten jelét lássuk, Isten jelét felismerjük, Isten fényében gondoljuk át saját életünket, küldetésünket. Hogy ott ahová a gondviselés állított minket igyekezzünk szentté, jobb emberekké válni – fogalmazott Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese ünnepi felszólalásában.

Megnyitóbeszédében rámutatott: mély azonosság van Csíksomlyó és Máriapócs között, hiszen miközben a keresztény világ az iszlám invázió miatt támadás alatt áll, mindkét kegyhely kötődik az iszlámmal szembeni védekezéshez, a keresztény identitásunk megvédéséhez. Felidézte: Csíksomlyó Hunyadi János 1442-es marosszentimrei győzelméhez kapcsolódik, építése hálaadás volt azért, hogy Hunyadi legyőzte a török hadakat. Hozzátette: az is összeköti a két kegyhelyet, hogy XII. Pius pápa mindkettőt 1948-ban emelte basilica minor rangra. Máriapócsot Erdő Péter bíboros 2005-ben nemzeti szentéllyé nyilvánította, majd az Országgyűlés Simicskó István és Semjén Zsolt javaslatára nemzeti kegyhelyként ismerte el. A miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy a magyar kormány 2010 óta több, mint 3000 templomot tataroztatott a Kárpát-medencében, és 200 új templomot épített.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere rámutatott, hogy a várost és Máriapócsot már évek óta összekapcsolták a világiak és egyháziak. Két olyan települést, amelyek egyértelműen összekapcsolódnak. Az istenfélés, hit, nemzetben való gondolkodás összeköt. A tárlatot dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, valamint Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnöke áldotta meg.

Semjén Zsolt komoly ajándékot is hozott a kegytemplom számára. Amint elmondta: Urbán Erik atya 500 millió forintot kért szükséges felújításokra. Ennek felét idén, többit a következő két évben átadja a magyar kormány. A rendezvényt Csíkszereda Városháza, a Hajdúdorogi Metropólia, valamint az Ung-Tisza-Szamos-Túr-Határmenti Turisztikai és Természetvédelmi Egyesület szervezte.

VEZETŐ HÍREK
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanúságtevő szentjeiről

Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócóskerti görögkatolikusoknál
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanúságtevő szentjeiről

Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócóskerti görögkatolikusoknál
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanús...
A szentekhez közel - konferencia a Kárpát-medence tanús...
 
Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudomán...
Adventi koncert a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudomán...
 
Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócósker...
Itt mindig történik valami – hármas ünnep a tócósker...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
 
A harangot nekünk kell életre kelteni! – harangszentelé...
A harangot nekünk kell életre kelteni! – harangszentelé...
 
Adj vért, és ments meg három életet!
Adj vért, és ments meg három életet!