Hűha! Valóban nem könnyű döntés! Ne kapkodja el, fontolja meg, imádkozza meg ezt a döntést, de ebben valóban befelé figyeljen, Isten útmutatására, ne csak az emberi logikát használja a megfontolásban! Nem tudok egyértelmű tanácsot adni. Egyik és másik mellett is lehetnek érvek. Ha jól értem, jóindulat és jó szándék által vezettetve választotta a mostani, segítő szakmát. Ám vélhetően mégsem ez az Ön útja, mivel nem érzi jól magát benne. De arra ügyelni kell, hogy ne a kezdeti nehézségek, csalódások vezessék a döntésben. Lehet jó döntés az is, hogy az első fokozatig végig csinálja azt, amibe belekezdett, s nem mindjárt az elején dobja be a törölközőt, s majd utána vált, ha még mindig akar. Ám az sem kizárt, hogy a belső világa azonnal jelzett, hogy nem elég a jószándékú logika mentén dönteni, kell a belső fölismerést is figyelembevenni. Nem gondolom, hogy a gazdasági terület, a turisztika színesebb, kalandosabb volna, mint a szociális, segytő szakma. Van, aki épp ellenkezőleg látja. Hallatlan sok érdekes és izgalmas feladatot lehet találni ezen a téren is, de csak akkor, ha azt valóban sajátjának érzi az ember. Úgyhogy nem kizárt, hogy jogos ez az érzékelés, a belső világa határozottan jelez, hogy máshová, más irányba kell lépnie. Attól ne féljen, hogy ez hálátlan, szeretetlen lépés volna. Önnek saját magát kell megtalálnia, nem pedig egy külső logikát kell követnie. Gazdasági szakemberként is tudhat nagyon sokaknak segíteni, csak másként. Ez az, amit viszont erősen hangsúlyozok, hogy a mások szolgálatának fontosságát soha ne tévessze szem elől. Ne azért menjen más szakmára, mert ott többet keres, jobban érvényesülhet, kényelmesebben élhet. Ezek soha nem előre mutató szempontok, ezek mindig tévesek. A feladatunk a szolgálat. De ezt nagyon sokféleképpen lehet megélni. Önnek a sajátját kell megtalálnia. Hogy az adottságai, az irányultságai alapján rájöjjön, mire hívja Önt az Úr, mi az, amire teremtette. Ezt kell keresnie, s akkor megtalálja a hozzá vezető kisebb lépéseket is.

Az első kérdésére én azt válaszolom, hogy ha már hitvalló, hitterjesztő tartalmakat tesz föl, azt miért nem teszi közkinccsé, miért nem osztja meg mindenkivel, aki csak láthatja? Persze, ezzel kiteszi magát a rosszindulatú hozzászólásoknak is, dehát mit számít az? Ha csak egyetlen embert is közelebb visz Istenhöz, akkor már megérte minden seb, amit közben szerzett. Én így látom. Ha csak a barátaival, sőt, azok közül is csak a közvetlenebbekkel osztja meg ezeket a tartalmakat, akkor valóban úgy tűnik, az üzenetek azt rejtik: nézzétek, milyen is vagyok én. Holott - azt nagyon jól érzékeli - hogy ilyenkor nyilván a szebb, jobb oldalát mutatja az ember, s a küzdelmeit, bukásait nem teszi az ablakba. Szerintem előre felé érdemes menekülni, és azzal olthatja kis a magamutogatás kísértését, ha válogatás nélkül mindenki elé tárja a mondanivalóját, vállalva vele az érkező bántásokat is. De óvatosan írom azért ezt is, mert jól érzékeli, hogy ezekkel a széles körű üzenetekkel valóban növelheti magában a hiúságot. A sivatagi atyák erre azt mondanák, inkább menekülj, s hagyj föl az ilyen tevékenységgel, semhogy kitedd magad ennek a kísértésnek. Nem tudom, tehát, hogy valóban jó tanácsot adok-e Önnek ezzel. Könnyen lehet, hogy egy nálam mélyebb lelkiéletet élő atya azt tanácsolná, hogy jobb a kísértéseket kerülni bármi áron is. Én a mai világot szemlélve azt látom, a világháló jó lehetőséget ad arra, hogy értékes tartalmakat osszunk meg. Aki képes arra, hogy ilyeneket készítsen, az csak tegye is meg, ezzel is segítsük egymást.

Igen, kifejezetten azt javaslom, hogy hagyjon föl az önigazolással, a replikázással. Még akkor is, ha teljesen bizonyos abban, hogy Önnek van igaza. Ugyanis szócsatával nem lehet igazságot tenni. Nem könnyű lecke, de nagyon sokra vezet, ha elfogadja a kritikát, sőt, bocsánatot is kér a férjétől, ha valami nem úgy alakult, mint ahogy ő szerette volna. Ez nem önmegalázás, hanem az az alázat, amely fölemel. Még azt is mondhatnánk, hogy a másik fölé emel, de ebben már benne rejlene a másik elítélése, amit viszont érdemes inkább kerülni. Aki ezt meg tudja tenni, nagy alázatra tesz szert. S elképzelhető, hogy ezzel az alázatos magatartásával tudja megnyerni a férjét. Ha nem is az igazság kiderítésében, de a szeretetkapcsolatuk erősítésében.

Azt javaslom, függetlenítse az Eucharisztia vételét a lelki harcokban vívott küzdelmeinek sikerétől. Ne csak akkor áldozzék, amikor minden rendben van, hanem tépett lelkülettel és menjen az Úrhoz, irgalomért esedezve fejezze ki iránta való szeretetét, vágyát. Hozzáteszem, hogy nem biztos, hogy a kapcsolatteremtési nehézségeivel hozható összefüggésbe ez az emberi gyöngesége. Vagy lehet, hogy ifen, de akkor is sokkal közvetettebb, áttételes módon. Talán tudja, például, hogy a házasságban élők között is van, aki küszködik az önkielégítés bűnével. Nem is igen illik összakapcsolni a kettőt. Ugyanis a párkapcsolatban a másik nem arra való, hogy az ember a szexuális vágyait kielégítse. Ráadásul, ha végre kialakul egy jó viszony, abból még nagyon sokára, majd csak a házasságkötés után formálódhat egészséges, tiszta szexuális kapcsolat. Az udvarlás idején ennek még nincs helye. Szóval nem szentségtörés az ilyen bűn állapotában áldozni. S ahogy az elején mondtam, a Szentség vétele ne a bűnös állapotától függjön, ez érvényes a szentgyónásra is. Javaslom, hogy gyónjék rendszeresen - még akár lehet hetente is, amíg ez a kísértés ilyen erős - de ne akarjon mindjárt szaladni gyónni, amikor elbukott. Nyilván nem jó hosszú ideig tartogatni sem, de a legjobb a rendszeres gyónás. Hiszen más bűnei is vannak, amelyet nem szégyell annyira, de nem biztos, hogy attól még azok kisebb súlyúak lennének. Gyónjon, áldozzon rendszeresen, akkor tud jól élni Isten kegyelmével.

Kedves Marika! Erre vonatkozóan nincsen semmilyen szabályozás. Az én véleményem az, hogy templomainkban a karácsonyi ünnepkör lezárultával, december 31-ével már nincsen helye semmilyen karácsonyi utalásnak. Ilyenkor bevesszük a karácsonyi ikont is, végképp elmaradnak a karácsonyra utaló liturgikus szövegek. Illetve érdekes módon átalakulnak, és a vízkereszti szövegekben sok utalást találunk a karácsonyra. Pl.: "Fényes volt az előbbi ünnep, de fényesebb a közeledő..." Tehát azért van kapcsolat a karácsony és vízkereszt között, de a karácsonyi díszeknek már ekkor nincs helyük. Az egy érdekes szokás, bár erről sincsen semmilyen előírás, hogy a karácsonyi ünnepkörben (elő- és utóünnepen) a kerubéneket az egyik szláv karácsonyi énekünk dallamára szoktuk énekelni, és ez több helyen kitart egészen vízkereszt ünnepzárásáig.

Ne is hagyja! Legyen erős és határozott! Inkább szánja az ilyen embert, mint mérges legyen rá. Persze, jobb kerülni és a saját álláspontját (erkölcsi és egyéb értelemben) bátran képviselni. De nem annyira szavakkal - az könnyű lenne -, sokkal inkább a tetteivel, a magatartásával. Az a tudat adjon erőt, hogy ezzel más munkatársait is megerősítheti.

Igen, több évtizede működik ortodox közösség Debrecenben. Saját templomuk is van. Most közösségi házat is szeretnének építeni, amelynek a javára jótékonysági hangversenyt szerveznek február 1-jén, a Szent Anna római katolikus székesegyházban. A templomról és a közösségükről ezen az oldallon lehet többet megtudni: http://debrecen.orthodoxia.org/

Amennyire visszaemlékszem, több alkalommal is meg volt hirdetve ez az állás. Tehát keresik az arra alkalmas személyt. Ugyanakkor, szerintem nem rossz az, ha több kántor is van, hiszen ilyen nagy parókián igen jelentős mértékben igénybe van véve az énekeket vezető személy a különböző szertartásokon, főként, ha számbavesszük a templomon kívüli szolgálatokat is. Szerintem az lesz az előrevivő fejlemény, ha lesz megfelelő jelentkező. Akár ezen a fórumon is lehet továbbadni ennek a hírét. Köszönjük észrevételét.

Nem volna helyes matematikai szemlélettel vizsgálni, hogy mennyit kell imádkozni valakiért és mennyit nem. Hogy a teljes búcsú pontosan mit is jelent, bevallom, azt én nem tudom. De abban bizonyos vagyok, hogy jól teszik, ha továbbra is imádkoznak az édesapjukért, szentmisét ajánlanak fel érte. Jó reménységgel lehet bízni abban, hogy édesapjuk már a mennyben van, az Egyház azonban mégsem kanonizálja őt, arra semmiképpsem elegendő a teljes búcsúk fölajánlása. Ha imádkozunk elhunytjainkért, ezzel nem csak nekik segítünk mielőbb a mennybe jutni, hanem olyankor az imádság összeköt vele minket, még itt a földön küzdőket. Tehát arra nekünk is szükségünk van, hogy ne hagyjuk abba a már elköltözött szeretteinkért való imádságot. Ilyenkor nem csak éretük, hanem velük együtt is imádkozunk.

Jaj, dehogy, egyáltalán nem tiszteletlenség. Gondoljon arra, hogy azt a munkáját, amit éppen végeznie kell, azt imádsággal egészíti ki. Ez nagyon szép, nagyon értékes. Lehetőleg ez a napi 10-15 perc mindenképp maradjon meg, és ezt egészíti ki az egyéb, munka közben végzett imádsággal. Ezeken is áldás van. Csak javasolni tudom.

Nagyon sok ilyen könyv létezik. Nekünk görögkatolikusoknak is van többféle imakönyvünk, a legtöbbje a liturgikus imákat tartalmazza. Ezeket is érdemes kézbevenni egyénileg is, mert nagyon szép és mély imádságok vannak ezekben. De vannak gyűjteményes imakönyvek a római katolikusoknak és az ortodoxoknak is. Többnyire könyv- és kegytárgyboltokban találhatók. Érdemes fölkeresni egyiket, másikat, s ott böngészni a polcokon.

Igen, ez a példabeszéd Önről is szól, Önnek is tanulnia kell belőle. A történetnek nem csak az a tapasztalata, hogy Isten végtelenül irgalmas, és bármit vétünk ellene, ha bocsánatot kérünk, mindig visszafogad, hanem arra is tanulság, hogy nekünk is törekednünk kell ilyennek lennünk. S amikor valaki azt fedezi föl, hogy a másik testvérhöz hasonlít a magatartása, szemlélete, akkor ez fontos jelzés, hogy hiányzik belőle vagy legalábbis gyenge benne az irgalom. Persze, nem biztos, hogy Jézus példabeszédét teljesen az Ön, az Önök élethelyzetére lehet ráilleszteni. Mégis, fölfedezhetők benne hasonló vonások. Az egyik alapvető tanulság, hogy sohasem szabad magunkat másokhoz hasonlítani. Sem testvérhöz, sem más emberhöz. Ez mindig csak rossz eredménnyel végződhet. Nem vagyunk egyformák, nem lehet ugyanazt elvárni egyiktől is másiktól is. Mi csakis önmagunkhoz és Jézushoz hasonlíthatjuk magunkat. Azt javaslom, imádsággal olvassa újra a történetet. Kérjen megvilágosítást a Szentlélektől, hogy megértse Jézus szavainak Önre vonatkozó tanítását. Ne csak az értelmével próbálja befogadni, hanem tekintsen mélyebbre. Akkor fog Önnek segíteni ez a szentírási szakasz.

Talán azt, hogy az étkezés túl nagy hangsúlyt kapott ebben az elhatározásban. Netán súlycsökkenés, mint kedvező mellékhatás is szerepelt a rejtett szándékai között? De ha nem, akkor is azt gyanítom, hogy ezzel a diétás törekvéssel nem jó alapokra építkezett. Őszintén szólva, én a Dániel-böjtről csak néhány éve hallottam, tudomásom szerint a keresztény hagyományban korábban nem volt jelen. Azt gyanítom, hogy ez egy új fajta diéta, akár súlycsökkentés, akár un. méregtelenítés szándékával, és nem igazi böjt. Ezek a törekvések nem föltétlenül rosszak, de semmi közük nincs a böjthöz. Ismétlem: semmi közük nincs a böjthöz. El kell dönteni, hogy a böjttel Krisztushoz akarok-e közelebb kerülni, tehát a testemet a lelki törekvésnek vetem alá, vagy a testemet akarom egészségesebbé tenni. A kettő nem keverhető. Ha keveredik, akkor félremegy egyik is, s talán a másik is. Ez történhetett most Önnel is. A keresztény hagyományban a böjti időszakokat az ünnepekhöz, Krisztus Urunk értünk vállalt nagy tetteihöz kötjük. Ettől függetlenítve nem böjtről beszélünk, hanem célirányos koplalásról, vagy étrendmódosításról. A böjt mindig lelki. Csak lelki és semmi más. Én a Dániel böjtről mindenkit lebeszélek. Lehet 21 napon át mást enni, mint addig, de ne nevezzük böjtnek, mert félresiklik az alapvető szemléletünk. Hogy Ön mindjárt az első napon miért lett ennyire rosszul, ezt talán egy dietetikus meg tudja Önnek mondani. Én csak annyit mondok, ne próbálkozzék vele újra. Kövesse az Egyház tanítását, böjtjét, a böjtjeit igazítsa az egyházi szabályozáshoz. A pénteki aszkézis Krisztus Urunk értünk vállalt szenvedéséhöz köthető. A szerdai is valamelyest, mert ezen a napon árulta el Judás a mesterét. Azt éljük meg bűnbánattal, hogy minden egyes bűnünkkel mi is újra meg újra eláruljuk, megtagadjuk őt. A hétfői böjt már inkább csak a szerzetesi hagyományból fakad, hogy ezt a lelki törekvést, amellyel Krisztushoz akarunk kötődni testileg is, lelkileg is, még teljesebbé tegyük. A bűnbánati, böjti időszakokban (keleti egyházunkban négy ilyen időszak van), ugyanezen napokon lehet még erőteljesebb a böjt. De fontos, hogy mindig a lelkiatyával egyeztessük, kérjünk rá áldást. Főként a komolyabb, szigorúbb böjtökre.

Igen. Az un. részleges jog. Ennek jóváhagyására várunk, amit remélhetően hamarosan megkapunk. Akkor lesz kihirdetve, nyilvánossá téve. A Missziós irodára vonatkozó javaslatát továbbítom a döntéshozóknak. Én személy szerint nem kapcsolnám össze a Miskolcon működő propedeutikus intézménnyel.

Ahogy korábbi válaszomban írtam, a megváltásunk nem köthető egyetlen pillanathoz sem. Balázs atya is ugyanezt mondja, csak szenvedélyes kifejezésmódja miatt érthető esetleg félre. Teljesen igaz, amit mond, hogy nem a bestiális kivégzés szerezte meg nekünk a megváltást. Ezt az Atya nem akarta. Ezt az Atya éppenúgy elszenvedte, mint a Fiú. Az Atya éppenúgy szenvedett Fia szenvedése és a mi bűneink láttán. Az Atya akarata arra irányult, hogy megszabaduljunk a bűneinktől. Ez azáltal történt meg, hogy Jézus, a tökéletes Isten magára vette a mi emberségünket, és önmagában fölemelte azt az isteni létbe. Ez történt meg az emberré válásában, amelynek következményeit vállalta a születéstől egészen a haláláig. Ezt akarta Isten, az Atya is meg a Fiú is, nem a kegyetlen kivégzést és szörnyű kínhalált. Ha megkérdeznénk Balázs atyát, hogy lehet-e azt mondani, hogy az utolsó vacsora előtti percekben még nem voltunk megváltva, utána pedig már igen, akkor minden bizonnyal azt válaszolná, hogy ez helytelen kérdés, ezt így nem lehet állítani. Krisztus odaadása hozta meg nekünk a megváltást. Talán azt lehet mondani, hogy ennek legérthetőbb, legvilágosabb pillanata az utolsó vacsora és a kereszthalál. Egyébként a kettő sem választható el egymástól.