Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkettő meg hat? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy sokan mondják hogy legyünk bibliás lelkületű emberek és Máriás lelkületűek. Milyen a bibliás lelkület és milyen a Máriás lelkület? Én személy szerint a Szűz Anyát nagyon szeretem mert a védőszentem sokszor megkértem hogy vigyen a Fiához. A bibliát is szoktam olvasni de inkább csak az evangéliumokat a többit nem értem. De gondolom ezek nem elegek ahhoz hogy megfelelő lelkületűek legyünk.
A bibliás lelkület kialakításának, megszerzésének legjobb módja, ha az ember gyakran olvassa a Bibliát. Ezt jelenti a bibliás lelkület, mondhatjuk úgy is, hogy evangéliumi élet. Csak akkor tudok evangéliumi életet élni, ha ismerem is az Evangéliumot, ha gyakran olvasom, igyekszem azt megvalósítani, amit abban kapok. A máriás lelkület ennek egy szűkítettebb értelme. Nyilván ez is alapvetően evangéliumi élet, mégis, ha már az Istenszülőhöz kötődik ez a törekvés, akkor ehhöz Máriát érdemes minél jobban megismerni, egyrészt a Szentírásból, másrészt az egyház tanításából, de még inkább a saját imaéletem tapasztalatából. Mária alázatos és engedelmes leány volt. Nagy hit volt benne elfogadni azt, amit nem értett. És szeretetből fakadó kitartás is, amikor Fiát sem értette, de nyilvánvalóan anyai szeretetből kitartott mellette. Persze, ezeken kívül találhatunk még olyan erényeket, amelyek Máriára kiemelten is jellemzőek. De nem az segít, ha ezeket egy csokorba gyűjtjük, majd nekiveselkedünk megvalósítani a saját életünkben. Az ember alapvetően a kapcsolatok által formálódik. Minél szorosabb kapcsolatba kerülök Máriával, annál inkább tudom követni őt. Ez mondható el az Evangéliumról is, a Bibliáról.
Kedves Lelkiatya! Ha valaki úgy kezdi felém a kérdését illetve más jellegü mondandóját hogy Kedves Levente ! Akkor azzal vagy e nelkul a szép megszólítás nélkül is hasonlóan kell válaszoljak ?! Mert igy illik illetve az Úr is ezt mondaná .. mert a békesség és tisztelet árad belőle . Válaszát köszönőm! Levente
Kedves Levente! Igen, az engem megszólító jelzővel válaszolhatok, akkor nem vétem el a dolgot. De lehet ettől eltérő is, nem mindig az kell, hogy irányítson, hogy a másik mit vár el tőlem. Ez inkább illem dolga. A békesség és az őszinte tisztelet a szívemben kell, hogy legyen. Anélkül hiába találom meg a választékos szavakat, az írásomból nem fog béke és tisztelet továbbadódni. Az Úr elsősorban erre késztet minket, nem annyira az illem megtartására.
Kedves Lelkiatya! Hol van a határ amikor már egy pap nem tud segíteni, hanem pszichológushoz kell fordulni?
Amikor nyilvánvalóan pszichés betegségről van szó, amelyet kezelni kell. Ilyenkor, ha nem fordulnak szakemberhöz, csak rosszabb állapot állhat elő, mert látszólag kap kezelést a beteg, mert a pap meghallgatja, elbeszélget vele, holott lehet, hogy nem erre van szüksége, hanem más jellegű terápiára, esetleg gyógyszeres kezelésre. Ezt a papnak kell látnia, hogy pszichés beteggel van-e dolga, vagy lelki támaszra van szükség. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az igazi gyógyító mégiscsak Krisztus, aki kegyelmmel, Isten szeretével, a hit által gyógyít. Ez a papnak a hitén is múlik. Szentéletű, csodatevő gyóntatók többet tudnak tenni, mint a pszichológus szakember. Ugyanakkor nem várhatjuk el minden gyóntató atyától, hogy legyen szentéletű, csodatevő gyóntató. Törekednie kell rá, de ez még nem azt jelenti, hogy az is. A legrosszabb talán, amikor a pap annak tartja magát, és pszichés beteg esetében is nem szakemberhöz fordulást javasol, hanem maga akarja lelkileg kezelni a dolgot, illetve a személyt. A szentéletű magatartás része az az alázat, hogy belátja, hogy nem tud segíteni, és mások segítségét is kéri. A hívő részéről pedig jó az, ha a gyóntatójának megmondja, nyíltan föltárja, ha pszichés betegségre kap kezelést. Nem azt mondom, hogy ha gyakori gyónó az illető, akkor mindig ezzel kezdje a szentgyónását. Nem, erre nincs szükség. De mélyebb elbeszélgetés esetén érdemes ezt is föltárni. Az ember tehát maga döntse el, hogy már pszichológushoz kell fordulnia, és nem csak a lelkiatyának beszélni. Illetve a gyóntató papnak is föl kell ismernie, amikor szakemberre van szükség, orvosi kezelésre, nem lelki gyógyításra.
Kedves Lelkiatya! Férjemmel 1,5 éve házasodtunk össze. Az elmúlt időszak során többször is felvetettem neki a gyermek kérdést, de a gondolattól mindig elzárkózott. Nem vagyunk már olyan fiatalok (férjem 31, én 28 éves vagyok) attól félek, hogy Ő egyáltalán nem is szeretne a későbbiekben sem gyereket vállalni. Sokat gondolkozom a témán és felmerült bennem, hogy ebben az esetben kérhető-e annuláció? Válaszát előre is köszönöm.
Az biztos, hogy ne hamar jusson erre a gondolatra. Ha megrendül a bizalma fiatal férjében, akkor elsősorban a bizalmat kell fölépíteni. Természetesen nagyon fontos, hogy legyenek gyermekeik, és ebben egyformán gondolkodjanak a férjével. Ha kiderül, hogy a férje nem akar gyermeket, sőt, ezt már a házasságkötésükkor is így gondolta, akkor lehet, hogy mégis az annuláció a megoldás.
Kedves Atya! Több kérdésem lenne: Egy pap birtokolhat lakást, házat, saját autót stb.? Tehát vehet saját pénzéből vagy örökölhet? Ha igen, mit csinálhat vele? Tehát pl. egy pap is kiadhatja albérletbe piaci áron a lakását és ezzel a pénzzel ő szabadon gazdálkodhat? Mivel a pap úgyis a plébánián lakik, nem lenne szüksége saját lakása. Egy pap után ki örököl, ha nincs végrendelet? Az egyház vagy a családtagok (szülő/testvér) ? Esetleg, ha van gyereke a papnak, akkor automatikusan a gyerek? Itt most római papra gondolok.
Igen, egy pap ugyanazokkal a polgári jogokkal rendelkezik, mint bárki más. Lehet saját tulajdona, lehet lakása, azt bérbe adhatja, annak bevételével szabadon rendelkezik. Alapvetően valóban nincs szüksége lakásra, hiszen a plébánián lakik, de többen úgy oldják meg a nyugdíjas éveiket, hogy nem papi öregotthonba mennek, hanem saját lakásukba. S ezt nem a nyugdíjazás előtti utolsó évben veszik meg. Az öröklés nem könnyű dolog. Kötelező, hogy a papnak legyen végrendelete. Ebben bárkit megjelölhet örökösként, akit ő akar, a magántulajdonával ő rendelkezik. Ha nincs végrendelet, akkor más állampolgárokhoz hasonlóan a családtagjai öröklik a vagyonát. Ha netán született volna gyermeke valami titkos kapcsolatból, ő nyilván nem örökölhet, nem tekinthető vér szerinti örökösnek, hiszen jogilag nincsen kapcsolatuk. Annyi anyagi megkötést ír elő az egyházjog, hogy egy bizonyos összeg fölötti rendelkezéshöz a papnak engedélyt kell kérnie a püspökétől. Kölcsönt nem adhat, nem vehet föl talán néhány millió fölött. De ezt nem tudom egészen biztosan.
Kedves Lelkiatya! Házasságon belüli védekezéssel kapcsolatban szeretnék kérdezni: hat gyermekünk van, nem tervezünk több babát. Tudom, hogy csak a TCST elfogadott, de a ciklusaim annyira rövidek (13-15 nap), hogy a TCST oktató azt mondta, ezzel így nem működik, rendbe kell tenni a ciklust. A nőgyógyász fogamzásgátló tablettával vagy spirállal tenné helyre, azt nyilván semmiképp nem szeretnénk. Marad az óvszer. Viszont valahol azt olvastam, az is halálos bűn, körülményektől függetlenül. Akkor mi lehet a megoldás a mi esetünkben? Köszönöm szépen!
Sajnos az indokoltnál sokkal gyakrabban riogatnak egyesek a "halálos bűn" fenyegetésével. Bátorítom Önöket, hogy döntsék el jó lélekkel, hogy hogyan tudják a családi életüket jól megélni. Ha hat gyermek mellett van erejük és lehetőségük a szép házaséletre, csak éljenek vele nyugodtan. Az abortív eszközök és anyagok mindenképpen kerülendők, hiszen azok gyilkosságot okoznak. Ezt Önök is nagyon jól látják, és figyelmbe is veszik. Nagyon helyes! Más módok, módszerek alkalmazása sokkal kevésbé káros, azokat megfelelő lelkülettel lehet használni.
Kedves lelkiatya Szent Brigitta 15 imáját ha nem egyszerre mondjuk el is érvényes? Van amikor a beteg gyermekem mellett nem tudom egyszerre elmondani csak részletekben.
Nem tudom. Szerintem biztosan.
Kedves Lelkiatya! Az én lelki vezetőm azt mondta, minden önkielégítés után gyónni kell, különben nem áldozhatok. Itt meg teljesen mást olvastam. Bízzam a lelkiismeretemre?
Mindig azt kell tenni, amit a lelkiismeret diktál. A lelkiatya - mint ebben a rovatban található tanácsok is - csupán eligazítást ad, segít értelmezni a helyzetet, jobban előkészíteni a döntést. Van olyan helyzet, amikor érdemes minden ilyen elbukást azonnal meggyónni, s van, amikor nem ez a szükséges stratégia, hanem célravezetőbb az állandó, rendszeres gyónás. Nyilván az Ön lelkivezetője azért adja ezt a tanácsot, hogy ezzel is segítse Önt a teljes leszokásról. Amit ennek érdekében legalkalmasabbnak tart, azt tegye. De ne alkudjon meg a bűnnel!
Kedves lelkiatya a kísértést is meg kell gyónni? Honnan lehet tudni hogy az kísértés vagy már gondolati bűn?
Azt mondják a lelkiatyák, hogy a kísértő gondolatokat is érdemes a szentgyónásban föltárni. Mert amikor beszél róla az ember, akkor jobban tetten érhető. Mint amikor rávilágít lámpával az ember egy sötét sarokra és onnan szanaszét szaladnak a fekete bogarak. Jóllehet, a gondolati kísértés még nem bűn. Akkor válik bűnné, amikor beleegyezem. Amíg viaskodom vele, addig sem bűn. Csakhogy ennek kapcsán is arra figyelmeztetnek a lelkiatyák, hogy amikor már elkezdek tárgyalni a gondolati bűnnel, akkor már el is vesztem. Onnan már csak nagy ritkán kavaradhatom ki győztesen. Nem érdemes hát beszélgetni ezekkel a kísértő gondolatokkal sem. Azonnal másfelé kell fordítani a figyelmet, imádsággal vagy más figyelemlekötő tevékenységgel kell elfordulni ezektől a kísértésektől. Még egy érdekes részlet. Előfordul, hogy látszólag viaskodom a gondolati kísértéssel, de valójában becsapom magam, mert jól érzem magam benne. Ez már bűn. Nem az a bűn, hogy jól érzem magam valamiben, hanem, hogy becsapom magam. Valójában tudom, hogy ezt nem kellene, mégis benne maradok. Ezt is érdemes meggyónni.
Kedves Lelkiatya! Biztos butaságot kérdezek, de 2019. szeptember 29-én ez volt a két igeszakasz: 2Kor 6,1-10 és Mt 25,14-30. Idén szeptember 29-én pedig nem ezek. Nem egyéves intervallumban ismétlődnek a napi igék?
Ezek a szentírási szakaszok a húsvéthoz kötődő rend szerint következnek. Mindig húsvét vasárnap kezdődik Szent János evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei, majd pünkösd után Szent Máté evangéliuma és a Római levél. Utána folyamatosan a többi könyvek egészen következő év virágvasárnapjáig. Ez egy igen összetett rendszer szerint van fölépítve. Erre szolgál a Szertartási Útmutató, amely mindent figyelembe véve közli az adott napi szentírási és liturgikus szövegek helyeit. Tehát ez nem a naptári napokhoz van kötve.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Lelkiatya! Nemrégiben megtért római katolikus vagyok. Számomra a Szentmise csúcspontja az Átváltoztatás, és mindig nagy meghatódással veszem az Eucharisztiát. Elnézést, ha valami nagyon magától értetődőt kérdezek: A pap a Szenmise során mindig egyetlen ostyát változtat át, majd a hívők számára a tabernákulumból előhozzák a szentostyákkal telt kelyhet. A kérdésem az lenne, hogy ezeket az ostyákat mikor változtatja át a pap? Hogyan pótolják az elfogyott szentostyákat? Van erre egy külön szertartás, amit nem látok, vagy valahogyan a liturgia alatt történik, csak nem veszem észre? Nagyon köszönöm a válaszát. Üdvözlettel: K
Egy kis kiigazítással élek. A Szentmise csúcspontja maga a szentáldozás, amikor megtörténik Isten és ember egyesülése. Az "átváltozás" pillanata megrendítő ugyan, de félrevezető lehet, ha azt emeljük ki. Hiszen nem az a nagy csoda, hogy a kenyér vagy ostya átváltozik, hanem, hogy abban nekünk adja magát az Isten. S nyilván ez nem csak egyetlen kiemelt pillanatban történik. (A keleti egyház tanítása szerint nem is megragadható ez a pillanat, ez annál sokkal rejtélyesebb.) Ugyanakkor, amire fölfigyelt, az teljesen jogos. Az értelemszerű az volna, hogy abból a Szent Kenyérből részesüljünk minden szentmisén, amely ott, az oltárasztalon kerül elénk. Hiszen ez az Eucharisztikus áldozatnak a lényege, hogy ott nekünk adja magát Krisztus. Merőben praktikus gyakorlat az, hogy nem számolja a pap, hogy hány hívő van éppen jelen a szentmisén, hányan fognak áldozni, hanem mindig van bőven szentostya az oltárszekrényben. S elvileg csak akkor kellene ahhoz nyúlni, amikor kevésnek bizonyul az, ami az adott szentmisén átváltozik. De elterjedt ez a gyakorlat, hogy valamelyik szentmisén, vasárnap vagy éppen hétköznap bőséggel tesz a pap ostyát, és ami akkor megmarad, azt helyezi el az oltárszekrénybe. Ennek nincsen semmilyen külön szertartása, azt egy korábban celebrált szentmise végén helyezik oda. Sok helyen van ma már az a jobb gyakorlat, hogy a híveket is nem onnan áldoztatják, hanem az adott Eucharisztikus liturgián kapott Szent Kenyérből.
Kedves Atya! Érdeklődni szeretnék, hogy a Katolikus Egyház tervezi-e Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget támogatni? Borzasztó, ami történik velük, biztos olvasta Ön is. A Mazsihisz is pénzzel segíti őket. Elindult valami a katolikus egyházon belül? Jó lenne kiállni értük, de még nem hallottam erről információt.
Nem tervezi.
Kedves lelkiatya mit jelent az hogy "Heródesi keresztény"?
Nem hallottam még ezt a kifejezést. Csak találgatni tudok én is. Két Heródest ismerünk az újszövetségi szövegek alapján. Mindkettőhöz véres események kötődnek. Az egyik a gyermekgyilkosságot rendelte el, a másik Keresztelő Szent Jánost fejeztette le a börtönben egy buja tánc jutalmaként. Tehát egyiksem épp rokonszenves alak. Ha egy keresztényre ilyet mondanak, akkor alighanem arra utal ez a furcsa jelző, hogy valaki már külsőleg keresztény, de valójában véreskezű, erőszakos ember. Nem tudom, aki használta, szintén erre értette-e, de nekem ez jut eszembe e kifejezés hallatán.
Kedves Lelkiatya! Lehet áldozni komolyabb függőségek mellett(kávé, okostelefon)? A telefonfüggés ellen küzdök, a kávé ellen nem (kétszámjegyű adag fogy egy nap).
Igen, sőt, javaslom is. A függés megkötözöttség, amelyből önerővel nem tud kilépni az ember. Isten azonban mindenható. Ezt el is kell hinnem. Úgy kérjem a segítséget a szabadulásért. Az efféle függést nem szemtől-szembe harccal lehet legyőzni. Arra nem érdemes törekedni, hogy kevesebbet telefonozok. Másfelé vegyem a célirányt. Keressem meg, hogy mit tegyek helyette! Alakítsak ki olyan tevékenységet, amely helyettesíti. A kávéról annyit javaslok, hogy próbálja meg első körben egy számjegyűvé visszaszorítani. Ha ezt tűzi ki célul, akkor talán ez elérhető. De a legfontosabb, hogy hittel kérje Istentől a gyógyulást, a szadulást.
Tisztelt Atya! Mit csináljunk, ha a papunk folyamatosan politikai nézetéről oszt meg Facebookon képeket? Sajnos egyáltalán nem felebaráti stílusban. Ezt nem ellenőrzik a felettesek? Úgy gondoljuk, hogy nem a hívek dolga lenne felhívni az atya figyelmét erre.
Szinte biztos, hogy ezt nem ellenőrzik a felettesek. Nem az a dolguk. Szerintem ugyanazt tegye, mint egy másik ismerősével tenné. Szóljon neki, hogy erre jobban kell vigyáznia. A papot szabad megszólítanunk, szüksége is van erre. Segítsünk neki! Ha senki nem szól, akkor mindig azt hiszi, hogy jó az, amit tesz. Igen, elsősorban a saját híveinek a dolga, hogy felhívják erre a figyelmét. Ha ez nehéz volna közvetlenül, akkor szólítsák meg azt az embert, akire hallgat, a pap barátját, esetleg közvetlen felettesét, az esperest. De legjobb, ha neki egyenesen megmondják a dolgot.
    ... 47 48 49 50 51 
52
  53 54 55 56 57 ...