Kedves Lelkiatya!
Nemrég halt meg az édesanyám hirtelen, aránylag fiatalon. Szabad-e , nem bűn-e , ha a Jósitentől a miértekre kérem a választ folyamatosan? A hitem megmaradt, de háborgok, hogy miért ez az angyali édesanyám ment el?
Köszönöm a válaszát!
Kriston Andrea Zita
Kedves Andrea! Igen, bátorítom is rá: ostromolja az Eget a kérdéseivel. Ez nem lázadás, hanem az Isten iránti bizalmunk bátor megélése. Ő nem haragszik meg ezért. S ha keresi a miértekre a választ, akkor esetleg meg is találja. Feltéve, ha őszinte szívvel, teljes nyitottsággal fordul Istenhöz. Úgyhogy ezek a kérdések is közelebb vihetik Önt Istenhöz, még az édesanyja halála is eredményezheti ezt.
Kedves Lelkiatya!
Forrong a világ, rossz a híradót nézni, a harmadik világháború küszöbén állunk az emberi gonoszság, az ördög munkálkodása folytán.
Lesz teljes igazságszolgáltatás valamikor? Vagy mindenki egyenkét felel az életével az Úr Jézusnál?
Üdvözlettel,
Feldbauer Rita
Kedves Rita!
Mindenki egyenként felel. Bár igaz, hogy van közös felelősség is, aami azt jelenti, hogy hatással vagyunk egymásra. Valóban, a gyűlölet, mint valami rosszindulatú vírus át tud terjedni a másik emberre, egész nemzetekre. Ezek szülik a háborút, s ennek vagyunk ma is tanúi. Ami a híradókat illeti, azért azt tudnunk kell, hogy a hírekbe nem jutnak be a hétköznapi nagyszerű események: egyik családanya reggel útnak indította a családját, egyik este szívárványt láttak az emberek, Budapesten két órán át nem történt baleset, stb... Ilyen hírek nincsenek, pedig ezzel sokkal inkább televan a világ. Tehát nem olyan a világ, mint amilyennek mutatja a híradó. De az is tény, hogy a háború veszedelme ma, sajnos, egészen közel van, ezt nem tagadhatjuk. De ne igazságszolgáltatásért kiáltsunk, hanem irgalomért, Isten szeretetének kiáradásáért. Azért, hogy megtérjenek a bűnösök, és fejezzék be végre ezt az aljasságot, hogy háborút kreálnak emberek ezrei szenvedéseivel. Természetesen ők is felelni fognak Isten ítélőszéke előtt. Csak azt volna téves gondolni, hogy mi előrébb kerülünk a sorban, mint ők. Azt sem tudjuk, hogy is van ez a sorbanállás odaát. Mindenki a saját üdvösségét munkálja. S ahogyan kezdtem, hatással vagyunk egymásra, tehát közvetve egymás üdvösségén is munkálkodhatunk. Leginkább erre kell, hogy irányuljon a figyelmünk, nem a háborús és egyéb szörnyűséges hírekre.
Kedves lelkiatya régen azt tanultam hogy az ember a keresztség által lesz Isten gyermeke és a mennyország örököse. Most meg már többször is hallottam hogy mindannyian Isten gyerekei vagyunk. András atya úgy tanított hogy aki nincs megkeresztelve ő csak Isten teremtménye, de nem gyermeke. Emellett pedig már többször hallottam hogy minden gyerek menybe megy. Régen még úgy tanították hogy az a gyerek aki nincs megkeresztelve az nem üdvözül. Most mi az igazság? Mi értelme lenne a keresztségnek ha anélkül is Isten gyermeke mindenki és anélkül is üdvözül minden gyermek? Válaszát előre is köszönöm gemboy
Nem ugyanarról a valóságról van szó. Isten minden teremtett embert gyermekének tekint. A Miatyánk imádságot nem csak a megkereszteltek mondhatják, nem csak akkor válik számukra "érvényessé", amikor megkeresztelkedine. Az emberiség is bizonyos értelemben egy nagy család, embertársainkra testvéreinkként kell tekintenünk, akár meg vannak keresztelkedve, akár nem. Aki viszont megkeresztelkedik, Krisztus testébe oltódik, sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerül Istennel. Más, sokkal szorosabb értelemben lesz Isten gyermeke, Isten családjának a tagja.
Nem volt egyértelmű tanítás, de teológiai vélekedés, hogy aki nincs megkeresztelkedve, az nem juthat be a mennyországba. Ez a Szentírás egyik mondatának, a missziós parancsnak a félreértelmezése folytán születhetett. Márk evangéliumának a végén ezt olvassuk: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." (Mk 16,16) Csakhogy Jézus nem azt mondja, hogy aki nem keresztelkedik meg, az elkárhozik, csak az, aki nem hisz. (Persze, arról is sokat lehet töprengeni, hogy mit jelent ez a hit, amely nélkül nem lehet üdvözülni.) S valóban, a korábbi teológia azt tanította, hogy még a csecsemők sem üdvözülhetnek, ha nincsenek megkeresztelkedve. De azt mégsem mondhatták, hogy a kárhozatra jutnak, ezért kitaláltak egy köztes állapotot, hogy ezek oda kerülnek. Ez azonban merő emberi elképzelés, amely Isten végtelen irgalmát és igazságát próbálja az emberi logikába beszorítani. Nem sikerült és nem is fog sikerülni. Be kell látnunk, hogy vannak titkok. Nem tudjuk pontosan, hogy ki üdvözül és ki az, aki elkárhozik. (Akikről biztosan tudjuk, hogy üdvözültek, azok a szentek.)
Hogy így nem volna értelme a keresztségnek? A keresztség nem bérlet a mennyországra, hanem erőforrás hozzá. Óriási jelentősége van, mert aki a szentségekkel él, aminek az előfeltétele a keresztség, az sokkal több és nagyobb erőt kap a földi élet küzdelmeihöz.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelki atya!
Ma az elsőpénteki szentliturgián az evangeliumban azt olvasta az atya, hogy Jézus tanítja a tizenkettőt, és azt mondja a nekik, hogy ? Nem békét hozni jöttem, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút az apjával, a leányt az anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.? Ezt hogy kell érteni? Nem világos nekem, hogy mit üzen ezzel Jézus?
Válaszát köszönve
Sándor
Kedves Sándor!
A Bibliát mindig összefüggésében kell olvasni, és soha nem szabad kiragadni önmagában egy-egy mondatot. Legalábbis az nagy félrevezető lehet. Miként az Ön által idézett mondat is. Ne feledjük, hogy Máte evangéliumának ez a 10 fejezetében található, amely Krisztus követéséről, annak szépségeiről és nehézségeiről szól. Éppen azzal kezdődik, hogy "Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé." (Mt 10,16). Ez a végtelen szelídségről szól, ugyanakkor fölkészít a kemény küzdelmekre is. Amikor ebben a részben a kardot említi Jézus, akkor erre a kemény küzdelemre utal. Amely bizony akár még a családtagokkal való szembefordulást is eredményezheti. A kezdeti keresztényüldözésekkor bizony, erre is nem ritkán volt példa, hogy szembefordultak egymással gyermekek és szülők. Persze, ezt Jézus nem akarja, de ezzel a szavával fölkészíti őket rá. Az üldözés, üldöztetés alatt igen kemény próbatétel a hit megvallása, voltak, akik nem is mertek rá vállalkozni. Inkább a békésebb meghunyászkodást választották.
Hozzáteszem, hogy a lelkiatyák nem ritkán ezt a mondatot a lelki küzdelmekre értették. Föl kell vérteznünk magunkat a Lélek kardjával, amelyet Krisztustól kapunk. Ekkor az ellenség sohasem a másik ember vagy a világ, hanem a kísértések, a gonosz lelkek. Ezekkel való szembenállásra kell legfőképpen fölkészülnünk.
Kedves Lelkiatya!
Isten látja előre tudja a jövőmet ugye?
Látja előre majd akkor hogy fogok dönteni?
De nekem sok olyan van amit akkoriban azt hittem így jó lesz és utólag azt vettem észre hu de máshogy csinálnék már dolgokat mert már látom hogy is alakultak a dolgok,és ez elkerülhetőek lettek volna jól alakult volna
Miért nem tudunk egyből jól dönteni?
Vagy mi kell hozzá?
Köszönettel
A döntéseinket nagyon sok minden befolyásolja. Mondhatjuk bátran: kikutathatatlanul sok. A legtöbb részét nem is látjuk. Genetika, átvett magatartásminták, berögzött szokások, társadalmi elvárások és még csak ezek után jön az egyéni tudás, mélyebb gondolkodás, nem beszélve a rosszra hajló akaratról, amely még a jól fölismert döntés meghozatalát is nehezítheti. Szóval, igen összetett a dolog. Ez, persze, egyáltalán nem azt jelenti, hogy lutri az egész, hogy alig van esélyünk megtalálni a helyes döntéseket. Sőt, ez az összetettség arra világít rá, hogy nagyon sokat tehetünk a későbbi jó döntéseinkért is. Tehát már most jól kell élnem, kitartanom az evangéliumi életben, hogy akár 20 év múlva egy éles helyzetben jól döntsek. A döntéseinket a gondolkodásunkkal készítjük elő. A gondolkodásunkat kell jó irányba terelni, tiszta törekvésekkel táplálni. De még az is hozzásegíthet a jó döntésekhöz, amiről Ön ír: a korábbi rossz döntések fölismerése is segíthet tisztázni azt, hogy később pedig már jó döntéseket hozzak.
A kulcs az imádság. (Mint mindenben!) Tartani kell a személyes kapcsolatot az élő Istennel, naponta hallgatni kell az ő szavát, azaz olvasni a Szentírást, naponta beszélgetni vele, ha lehet, nem is keveset (az imának számtalan módját lehet ezalatt érteni). Az imáinkban pedig hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjon a Miatyánk 7 kérése. Mindegyik sarokpontja a lelkiéletünknek, az Istennel való kapcsolatunknak.
Isten a szabadságunk tiszteletben tartása miatt engedi, hogy azt tegyük, amit mi jónak látunk. Még akár a legrosszabb döntéseinket is megengedi nekünk. De minden rosszból ki tudja hozni a jót is. Úgyhogy még a téves döntéseink miatt sem kell aggódnunk. Istenhöz kell fordulni, és ő helyére teszi azokat utólag is.
Kedves Lelkiatya!Közel 20 éve van jogosítványom! 41 éves feleség,anyuka vagyok!Nagyon rég vezettem már több mint 15 éve!Két autónk is van az egyik pár éves a másik már régebbi!Férjem elakarta adni de azt mondta inkább kicsit költ rá rendbe teszi és használjam én vigyem a kicsit bölcsibe tesókat suliba ha esik az eső ,vagy boltba munkába ,bármi azt mondja van jogsim ne féljek majd gyakorol velem segít !!
Valahol én is szeretnék vezetni is már meg gyorsabb lenne mint gyalog bicajjal kamasz fiam is mondja anya vezess már kitudnál vinni buszhoz,stb?annyi nő vezet
Múltkor láttam idős nénit vezetni gondoltam is na ha ő tud én miért nem merek??
De mindig attól tartok balesetet okozok elrontok valamit
mi ez a félelem bennem?Férjem szerint ha gyakorlunk menni fog
Hogy tudnám leküzdeni ezt?
köszönöm szépen
Két dolgot javaslok. Legyen őszinte és bízzon a férjében! Nagyon szép dolog ez, hogy a féjre és a gyermekei is erre a vezetésre bíztatják. Az őszinteség alatt azt értem, hogy ne féljen megvallani ezt a félelmét, beszéljen erről nyugodtan a férjének, a fiának is akár. Így a vezetésbe való beletanulás az egész családnak öröm lesz majd, közös győzelem. Így, ebből a gyöngeségéből nagyon szép értéket tud kovácsolni. A másik, a férjében való bizalom. Igen, üljenek be a kocsiba és kérjen tőle tanácsokat, azokra figyelve szépen sajátítsa el mindazt, ami szükséges ehhöz a kis mesterséghöz. Persze, a Jóistenben is bízzon! Javaslom, hogy közösen imádkozzanak, mielőtt elindulnak az autóval. Ez is lehetne állandó szokásuk (ha esetleg eddig nem így lett volna), hogy a kocsiba ülve együtt elmondják a Szokásos kezdetet, vagy csak eléneklik a Mennyei Király-t. Vagy ha Ön római katolikus, akkor valami más imádsággal induljon mindig útnak. Én is bátorítom, hogy ha ilyen sok szerető ember veszi körül, akik szintén ezt szeretnék, hogy Ön is vezessen, sőt, ezzel segíteni is tud rajtuk, akkor nyugodtan belekezdhet, szépen lassan bele fog jönni, menni fog az.
Tisztelt Lelkiatya!
Elnézést, ha együgyűt kérdezek (milyen szép a magyar nyelv egy ügyű, és valóban nem jobb azoknak, akiknek csak egy ügyük van s az az Isten?) Szóval ez a mondat Jézus szájából miért is magyarázat a feltámadásra? Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?
Köszönöm a segítségét, hogy megértsem.
Jézusnak egy zseniálisan újszerű egzegézisét kapjuk ebben. Ez a kifejezés a zsidó nép körében nagyon ismert volt. Jahwe ugyanaz az Isten, aki meghívta Ábrahámot, kiválaszotta Izsákot, ezt továbbvitte a fiára, Jákobra. Jézusig ezt a mondatot mindig úgy értelmezték, hogy az elhunyt ősatyák is annak idején ugyanahhoz az Istenhöz imádkoztak, mint a mai emberek. Viszont Jézus ezt a képet teljesen átfordította, és ezzel annyit mondott, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob most is ott vannak Isten közelében. Hogy Jahwe az ő Istenük (is), ez nem csak annyit jelent, hogy amíg éltek, hozzá imádkoztak, hanem ez a mondat a jelenben is érvényes, azaz, ők most is élnek. S ilyen módon sokkal erősebb, élő kapcsolatuk van a jelenben is az Istennel. Ezt sejteti Jézus ezzel a mondatával. S hogy ezt a hallgatóság megértette, vagy legalábbis megsejtették, hogy mire utal Jézus, a következő mondat igazolja: "Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán." (Mt 22,33) Illetve a folytatás is ezt igazolja, mely arról számol be, hogy Jézus ezzel a szavával a föltámadásban nem hívő szadduceusokat elhallgattatta.
Kedves Lelkiatya!
Már írtam, de semmi választ az oldalon nem találtam. Máté atyával kspcsolatban írtam, hogy nem kellett volna eltenni.
Ma Márk atya a beszédében nagyon szépen beszélt róla, legalább ennyi pozitív itt Debrecenbe. Utána páran kimentünk a sírjához delutan, éppen a család egymásba ölelkezős, éppen imádkozó körébe kerültünk. Együtt sírtunk! Mondták, ők erősek, de hiányzik nekik. Nekunk is!
Lehetett volna vmit tenni? Nagyon szerettuk.
Valóban, többen is írtak a lelkiatya rovatba Máté atya halála kapcsán. Ezek legtöbbje nem annyira lelki tanácskérés, inkább kérdés, nem ritkán vádaskodás vagy éppen tanácsadás, de van közöttük köszönet is az egyháznak címezve, hogy közzétették a megrendítően szép temetést. A következőket tudom mondani Önnek és az őszintén, jó szándékkal érdeklődőknek.
Máté atya valóban nagyon jó pap volt, igazi papi lélek, aki a híveiért élt (halt!). Nagy erővel törekedett is arra, hogy valóban jó pap legyen, hogy mindenki, főként az elöljárói meg legyenek vele elégedve. Való igaz, ezt többen is felhánytorgatták, hogy egyházunkban ritkán kapnak dicséretet az atyák a munkájukért. Ez főként a fiataloknak sokat számítana, erősíthetné őket a hivatásuk alakulásában. Máté atya, talán éppen lelki jóságának eredményeképpen, nem volt erős alkat sem fizikai sem lelki értelemben. Érzékeny lelke sokszor szenvedett attól, hogy meg vannak-e vele elégedve vagy nem. Ezt az elöljárói nemigen vették figyelembe. Biztos, hogy erre sokkal jobban oda kellett volna figyelni. Máté atya ezekben a stresszes helyzetekben sajnos pótcselekvésre jutott, ami viszont egyébként is gyenge fizikumát nagyon gyorsan lerontotta. Kórházba kerülése után sok segítséget kapott az elöljáróitól, számtalan beszélgetésben próbáltak neki segíteni, eljuttaták többféle terápiára. Sajnos ezek már nem igazán hoztak javulást, legföljebb ideig-óráig. A Debrecenből való elhelyezése az ő kérésére történt. Első szolgálati helyén Pécsett nagyon jól érezte magát, ott sok szeretetet, szép feladatokat kapott, ezért is kérhette az ehhez hasonló munkakört. Sajnos azonban ekkorra annyira megromlott a fizikai és pszichés állapota, hogy ezen a helyen, néhány apró sikertől eltekintve már nem igazán tudott teljesíteni. A papi munkától való eltiltást azért kapta, hogy talán ez ráerősít arra, hogy legyen ereje a káros és mérgező szenvedélytől szabadulnia. Mivel ez volt a papságba való visszatérésének feltétele. Papsága iránti elkötelezett szeretete jó reménységet adhatott arra, hogy ezzel talán ki lehet őt mozdítani egyre romló állapotából. Mindezek a próbálkozások s a további - anyagilag is megsegített terápiák - már nem hoztak eredményt. Amikor végre ő maga hozta meg a döntést a szabadulás irányába, az pedig már fizikailag késő volt. Amikor jelentkezett a szabadító terápiára, akkor már erős kórházi kezelésre szorult, az állapota csak egyre romlott. Sokunk buzgó imádsága ellenére megkövetkezett a tragédia. De talán nem ellenére, mert hisz az imádság sohasem száll hiába. A temetés szertartásában is arra kaptunk buzdítást, hogy ne legyen hiábavaló Máté atya halála. S ez rajtunk múlik, hogy a gyász miatti fájdalom, és a történtek miatt felelősség kérdése hozzásegít-e bennünket ahhoz, hogy változtassunk saját magatartásunkon. Én így látom, dióhéjban így tudom elmondani és értelmezni Máté atya halálának körülményeit és tanulságait.
Tisztelt kedves Lelkiatya!
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Dicsőség a Szentháromságnak!
Barátnőm megözvegyült, karjai között halt meg a Férje, hirtelen, 40 évi boldog házasság után, házassági évfordulójuk után pár nappal. Nemsokára hasonló körülmények között, karjai között halt meg Édesanyja, akivel nagyon összenőttek gyermekkora óta.
Megboldogult Keresztanyja nem tartotta vele a kapcsolatot, keresztlánya fiatalon meghalt. Egy barátnője, miután férjhez ment (pedig neki köszönhette a férjét) nem tartotta továbbra a kapcsolatot vele. Nem az ő hibájából, teljesen egyedül maradt, én vagyok az egyedüli, aki időnként felhívja, én is csak telefonon tudom tartani vele a kapcsolatot - nehezen járok. Barátnőm azt mondja, hogy nem igaz, hogy az idő segít, évek múlása egyáltalán nem enyhíti fájdalmát és a szörnyű képek mindig előtte vannak... A háziorvosa valami gyógyszerrel segíti, amit havonta felír neki és akkor fél óráig elbeszélget vele, megértően... Barátnőm azóta nem tud hinni, pedig azelőtt mindig rendszeresen imával kezdte a napot, letérdelve, és eljárt gyónni, áldozni is. Csalódott a hitében, szeretne , de már nem tud hinni, templomba nem jár, papokkal, szerzetes nővérrel sem akar beszélgetni. Hogy tudok segíteni rajta, mit mondhatok, hogy tudom enyhíteni szenvedését? Férjemmel együtt imádkozunk érte - lehet, hogy többet és intenzívebben kellene? Mit tetszik tanácsolni?
Köszönjük válaszát és várjuk a Jó Isten áldásával. Isten áldja Önt, Önöket!
Istenem, nagyon nehéz helyzet ez!
Azt tudnia kell, hogy Önnek nagyon sokat köszönhet most a barátnője, hogy a lehetőségekhöz, a képességeihöz képest tartja vele a kapcsolatot, tartja benne a lelket. Annyit mondhatok Önnek, hogy ezt a szálat, amely Önökön keresztül a világhoz, az emberi közösséghöz köti, továbbra is erősen tartani kell. Például olykor-olykor a férje is felhívhatná, keresve erre valami ürügyet. Hogy ne csak mindig az Ön hangját hallja. Az is nagyon jó, hogy imádkoznak érte. Az erősebb imádság legföljebb annyit jelenthet, hogy minden egyes alkalommal, amikor imádkoznak - s nem is csak akkor, amikor őérte! - még odaadóbban figyelnek az imára, jelen vannak az imában. Hogy ezáltal az Önök Isten-kapcsolata minél erősebb, minél mélyebb legyen. Ugyanis ettől függ az Önök imájának ereje, hatékonysága. Nem kell a barátnőjéért számszerűleg többet imádkozni, de az Önök lelkiéletét érdemes tovább fejleszteni, tovább erősíteni. Bár azt mindenképpen tudom tanácsolni, hogy mondasson Szent Liturgiát / szentmisét az illetőért. Az a leghatékonyabb imádság.
Amit még tehet, hogy megpróbálja a barátnőjét megmozgatni. Tanácsoljon neki megnézésre érdemes filmeket, videókat, vagy ajánljon neki könyvet, kérjen tanácsot konyhai mesterkedésekben. Tehát minél inkább terelje el a figyelmét a gyászról, a magányról.
A másik célkitűzés pedig az legyen, hogy valami úton-módon hozzásegítik, hogy tegyen lépést az Isten felé, az egyház felé. Figyelje az alkalmat, hogy hogyan tudja ebbe az irányba terelni. Elhívni egy búcsúba, megkérni, hogy segítsen be a sütemények készítésébe, meghívni a karitász munkában való részvételre, stb. (Édesanyám teljes egészében ágyhoz kötve szüntelenül kötögette a leprásoknak a takarókat. A szeretet leleményes.)
Ezt a kettőt tudom tanácsolni Önnek: segítse hozzá a barátnőjét, hogy ne legyen elszigetelt, de ennél fontosabb, hogy az első lépést tegye meg visszafelé, az Úr felé. De nem is igazán visszafelé, mert az már sosem lesz olyan, mint régen volt. Isten őt így akarja átalakítani, hogy még erősebb legyen hitében, személyiségében. A fájdalom, a szenvedés nagyon sokat tud formálni rajtunk. Nem szabad tehát belesüppednünk saját fájdalmunkba, hanem keresni kell abban az Isten felé vezető utat. Persze, mást erről meggyőzni nem olyan könnyű, de ebben az irányba érdemes terelni.
Kedves Lelkiatya!
Pünkösdkor a görög egyházban miért zöld színű a papi ruha? Szilárd püspök idején piros volt. Teljesen érthetetlen a zöld szín használata. A tűz, a láng nem vöröses szín. Nem értem a logikát. Ráadásul az ortodoxok használják...
A piros pünkösd nagyon szép hagyomány. Valóban, a láng színe is piros, és ez okozhatta, hogy a latin hagyományban pirosban ünneplik a pünkösdöt. A keleti hagyományban a piros a vértanúk színe, amikor egy nagyobb vértanút ünneplünk, például Szent Györgyöt, akkor piros liturgikus díszt használunk. Továbbá a piros vagy inkább bordó a böjt színe is. Minden böjti időszakban piros vagy bordó színt használunk a ruháknál is, az oltárterítőknél is. Ezért semmiképp sem illik pünkösd nagy ünnepéhöz a piros szín. Viszont valóban szép keleti hagyomány, hogy a Szentlélek ünnepein zöld színbe öltözünk. Három ilyen ünnepünk van, a vízkereszt, a pünkösd és az úrszínváltozás ünnepe. Pünkösdkor - szintén igen régi szokásnak megfelelően - ráadásul élő ágakat, olykor lekaszált füvet viszünk a templomba, ezzel is még érzékelhetőbbé téve az élet robbanását, amelynek forrása a Lélek. Ezek az okok azok, amiért a keleti egyházban sok helyütt zöld liturgikus színt használnak pünkösdkor.
Dicsértessék Jézus Krisztus! Üdvözlöm atyám!
Igazából tanácsot szeretnék kérni öntől. 29 éves vagyok,mindigis kereszténynek vallottam magam,kiskoromban megkereszteltek,nem voltunk templomba járó család de nagyobb ünnepeken mindig mentünk misére.Tavaly nyár óta valami megérintett vagy nem is tudom,hogy fogalmazzak...elkezdtem olvasni a bibliát,minden este imádkozom,járok vasárnaponként misére, tartottam a böjtöt idén húsvét előtt,próbálok úgy élni ahogy Jézus tanította.
De körülbelül 2-3 hete kezdem elveszteni a lelkesedésem vagy nem is tudom,hogy fogalmazzak. Nem a hitem gyengül mert ugyanúgy hiszem és vallom Jézus Krisztust uramnak és megváltómnak,de egyszerűen nincs bennem lelkesedés. Bevallom őszintén, sokszor kihagyom mostanában az imádkozást és a biblia olvasást. Pedig vágyom Isten közelségére és tudom,hogy imádkoznom kellene...nem kérni bármit, hanem köszönetet mondani minden nap a csaladért, egészségért,a jó létért. De valamiért mégis kihagyom..
Egyik ismerősöm azt mondta,hogy ilyenkor kellene erősnek lennem és minél jobban akarni Istent mert az ördög is oda megy lopni ahonnan van mit,és nekem most a hitem akarja ellopni.
Mit tanácsol nekem atyám? Mit tegyek? Rossz érzés számomra ez a helyzet jelenleg...
Elnézést,hogy hosszú voltam.
Köszönöm a válaszát előre is .
Én is azt tudom megerősíteni, amit az ismerőse mondott. Kapott az Úrtól egy hatalmas lehetőséget. Megsegítette, meglendítette a hitéletét. Minden bizonnyal ezzel valami célja van, feladatot szán Önnek. No, nem kell megijednie, ez nem föltétlenül papság vagy szerzetesség. Hanem egész egyszerűen nagy szükség van olyan keresztényekre, akik végre komolyan veszik a hitüket. Ezt várja Öntől is az Úr, ebben segítette meg. Csakhogy most Ön következik a cselekvésben, ha úgy tetszik, a küzdelemben. Még csak nem is kell a sátánra fogni a dolgot. A rosszra hajló emberi természet sajnos bőven elegendő ahhoz, hogy a hitünket elhanyagoljuk. Néhány nagyon egyszerű tanácsot adok Önnek. Elengedhetetlen, hogy minden vasárnap vegyen részt a Szent Liturgián/szentmisén. És áldozzon is ezeken. Rendszeresen gyónjon. Mostanában lehet akár 2 hetente, de legalább havonta. Minden nap reggel és este végezze el az imádságait, tehát legyen együtt az Úrral, ne csak egyszer. Ezen felül pedig olvasson minden nap a Szentírásból. De úgy, hogy arra oda is figyel, hogy milyen üzenetet kap az Úrtól. Nem biztos, hogy minden nap lesz lelkesedése ezt megtenni, de ne arra várjon, hogy lelkesedjék, hanem szítsa föl az Isten iránti szeretetének tüzét minden nap. Bízom benne, hogy nem fogja elhanyagolni ezt a nagyszerű kegyelmet, amelyet kapott. Sok erőt, hűséges kitartást hozzá!
Tiszteletem Atyám!
Egyetlen egy kérdés foglakoztat mostanában, még pedig az hogy aki öngyilkosságot követett el, neki a lelke hova kerül halála után?
Egy közeli családtagom sajnos fel akasztotta magát lelki okokból kifolyólag!
Köszönöm válaszát!
Épp az imént írtam le, hogy az üdvösségünk a halál pillanatában bennünk lévő lelkiállapotunkban dől el. Régen azért nem temették el az öngyilkosokat egyházi szertartással, mert biztosnak tekintették, hogy ők elkárhoznak. Hiszen az ilyen ember életének utolsó tette egy gyilkosság, amit már nincs is módja megbánni. Ma ezt másként látjuk. Egyrészt a pszichológiai ismereteink sokkal árnyaltabban mutatják meg, hogy amikor valaki önnön kezével végez az életével, azt vélhetően valami súlyosan beteg pszichés állapot okozhatja. Hiszen az emberben nagyon erős az életösztön. Ha azt valami felülírja, az csak valami beteges elhajlás lehet. De még ha nem így volna, hisz tudunk olyan esetekről, amikor valaki nagy tudatossággal készíti elő ezt a szörnyű tettét, tehát nagyon úgy tűnik, hogy nem pillanatnyi pszichés zavar eredménye, akkor is van még ott valami köztes állapot, amelyben minden megfordulhat, minden a helyére kerülhet. Ugyanis különbség van a biológiai halál és a teológiai halál között. Amikor valaki a klinikai halál állapotába kerül, még mindig van vagy lehet néhány perce, amelyben gondolkodhat, akár dönthet is a sorsáról. Legalábbis ma úgy látjuk, hogy ennek megvan az esélye. Így tehát annak is megvan, hogy valaki önmaga oltja ki saját életét, de azt az utolsó utáni pillanatokban még megbánhatja. Ki tudja, amikor Júdás a fán függött, utolsó sóhajtásaival nem kért-e bocsánatot a Mindenhatótól? Tehát ma már imádkozunk az öngyilkosokért is, abban bízva, hogy ők is a mennyországba kerülhetnek. Fontos is, hogy nagyon erősen imádkozzunk értük, mondassunk értük Szent Liturgiát / szentmisét.
Kedves Lelkiatya!
Az üdvösséggel kapcsolatban szeretném kérdezni Önt, hogy a földön mi mennyire lehetünk abban biztosak, hogy valaki üdvözült vagy sem?
Drága áldott jó Máté atyánk eltávozása vetette fel bennem ezt a kérdést, aggódva érte a botladozása miatt és a legjobbakban bízva, magam előkészületét a túloldalra pedig segítve. A Jóisten mit mérlegel, hogy üdvösségre jussunk?
Köszönöm, ha megtisztel a válaszával!
Kissné dr Albert E.
Leírok egy történetet. Egy igen bűnös életet élő ember önmagára ébredt, megtért, és többé nem akarta azokat a súlyos bűnöket elkövetni, mint korábban. Sőt, szerzetes lett, hogy csak az imádságnak éljen. Ám néhány év múlva újra jelentkeztek a kísértések, és ő nem tudván ellenállni, újra bűnbe esett. Utána zokogva állt a Krisztus ikon elé, hogy bocsásson meg neki az Úr. Majd egy idő múltán megint erőt vett rajta a kísértés, és bement a városba. Majd újra visszatért, hogy bocsánatért esengjen. Aztán ez rossz szokásává is vált, a kísértések közepette vergődve máskor is bement a városba, de mindig visszatért, hogy bocsánatot kérjen az Úrtól. Egyik ilyen alkalommal aztán a templomban állván megjelent a sátán, és kéjjel csúfolni kezdte. "Már megbocsáss, Uram, de nem veszed észre, hogy ez az ember csak játszik veled? Sír, hogy bocsáss meg neki, aztán megint vétkezik, majd megint siránkozik, majd megint vétekzik. Miért fogadod vissza, ha úgysem tud kitartani ez a hitvány alak?" Erre az Úr is megszólalt. "De hiszen te is mindig visszafogadod..." De hogy biztos legyen az üdvössége, én most, ebben a bűnbánó lelkiállapotában szólítom magamhoz." A testvért holtan találták szerzetestársai a templomban.
Szép példája ez a történet annak, hogy mi nem látunk bele mások vívódásába. Mi csak a külsőt látjuk, ezért nem szabad sohasem megítélnünk másokat. Ehhöz egyedül Istennek van joga és tudása. S egészen bizonyos, hogy Isten, aki minden embert üdvözíteni akar, megtalálja az emberi szívben azt a pontot, amely őhozzá köti, amely alapján üdvözítheti. Az üdvösségünk nem a jó és rossz tetteink mérlegének az eredménye. A halál pillanatának lelkiállapotában dől el, hogy ki jut üdvösségre és ki kárhozik el. Aki bűnbánattal áll oda, az egészen bizonyosan üdvözül. Ezért fontos, hogy halála előtt mindenki meggyónjon, bűnbánattal letegye a vétkeit. Aki így hal meg, az csaknem biztosra vehető, hogy Isten magához fogadja egy örök életre.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék képviselő testület választásának menenetéről. Ki tehet javaslatot jelöltre, illetve ki és milyen módon vehet részt a választáson? Van erre vonatkozó szabályozás?
Tudom, hogy a felelősség a parókusokra hárul a jelöltek kiválasztásánál,de
a jelöltekkel szemben támasztott követelményeiről viszont nemsokat tudok. Arról is szeretnék információt.
FELTÁMADT KRISZTUS
A honlapunkon megtalálható a teljes Szabályzat. Abban megtalálható a választás menetének részletes leírása:
https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-dokumentumok
Kedves Lelkiatya! Görögkatolikus voltam gyerekkorom óta, de igazán elmélyedni a hit dolgaiban csak 4 éve kezdtem. Azóta egyre több mindent olvasok, megtanulok, imádkozok, mindent, amit addig nem tettem ennyire vagy nem ilyen érdeklődéssel. Emiatt van az, hogy bizonyos dolgokra csak most jövök rá. Az információkat részben az internetről is gyűjtöm, a Facebookon egy katolikus keresztény hölgy blogját, bejegyzéseit, cikkeit is szoktam olvasni és ennek kapcsán lenne kérdésem. Az illető a "hagyományos katolikus nőiség" képviselője, magyarra fordítva így tudnám visszaadni az angol nyelvű blogja címét és témáját. Sokat posztol katolikus házasságról, nőknek öltözködési tippeket a katolikus (keresztény) előírásoknak megfelelően, Szűz Máriáról, sok olyanról, ami katolikus és főleg a nőket érdekelheti, bár sok férfi is olvassa amiket ír. Mint írtam, öltözködési tippeket is ad és az egyikről nagyon érdekelne a véleménye. Azt mondja, hogy a nőknek fátylat kellene viselniük a templomban ha tényleg őszintén komolyan be akarják tartani a hitünk előírásait és Isten parancsait. Az alábbi okokat sorolja: 1. Szerepel a Bibliában és mint minden mást, ami abban szerepel, be kell tartani. 2. A fátyol viselésével Szűz Mária példáját követjük, az ő alázatossága, engedelmessége fejeződik ki ezáltal. 3. Része a Szentírásnak és hagyománynak. 4.Nőként a templomban elsődleges dolgunk és így jelezzük, hogy meg vagyunk szentelve (angolul: sacred). 5. Ezzel kimutatjuk a tiszteletünket Isten és az angyalok iránt. 6. Az alázatosság és szerénység jele. 7. Egy áldozat, mely tetszik Istennek, megdicsőíti és magasztalja az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust. 8. A nőiségünk és méltóságunk megtisztelése. 9. Látható jele annak, hogy teljesen alárendeljük magunkat Istennek. 10. Ahogyan a menyasszony fátylat visel mikor vőlegényéhez megy az oltár elé, úgy kell nekünk is fátylat viselni, mert Krisztus menyasszonyaiként a vőlegényünket vesszük magunkhoz az Eucharisztiában. - Találtam olyan igeszakaszt, ami arról szól, hogy a nők ne menjenek fedetlen hajjal templomba. Ez lenne az: "3Szeretném azonban, ha megértenétek, hogy a férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten. 4Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz fejére. 5S minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. 6Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha megszégyenítő az asszonyra, hogy a haját levágassa vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét." (1Kor 11,3-6) Ha ezt elolvasom, akkor mintha ez megerősítené azt, hogy a nőknek fátylat kellene viselniük, de még nem láttam ilyet a templomban sosem, pedig római katolikus és görög katolikus templomban is voltam már és nem hiszem, hogy az egyház ezt előírná. Gyanítom, hogy csak konzervatív, nagyon hagyománykövető katolikusok csinálják ezt. Most akkor kinek van igaza? Egyébként a Krisztus menyasszonyaiként viseljünk fátylat típusú magyarázatot nem is nagyon vagyok képes elfogadni, mert nem tehetek róla, nekem furcsa ez a felfogás, hogy mi nők, akik ott vagyunk a misén, Krisztus menyasszonyai lennénk. Még ha az egyházra egészében mondják, azt valahogy elfogadom, nekem az apácákra is furcsa de még az is belefér ha nagyon muszáj, de hogy a nők, akik ott vannak a templomban, az nem. A férfiakra ugyebár már nem is lehetne érvényes ez a logika, Jézus férfiakhoz és nőkhöz egyaránt jött, nekem már szinte ellentmond az egész krisztusi logikának az, hogy annyira a Krisztus mint vőlegény/férj és a nő mint menyasszony/feleség hasonlatok vannak mindenhol. Nekem nagyon furcsa ezt úgy felfogni, hogy ha Kati ott van a misén, akkor ő ott Krisztus menyasszonya és a vőlegényéhez megy az oltárhoz mint az esküvőn. Az áldozás sokkal inkább tényleg azt jelenti szerintem, hogy az Isten bárányának a testét esszük és a vérét isszuk, mint régen a zsidók az áldozati állat húsát. Nekem ebbe nem fér bele, hogy közben ezt értelmezzük mint házasságot. Meg hogy én az áldozáskor "összeházasodok" Jézussal minden alkalommal és a vőlegényemhez megyek ki mikor hozzá megyek. Az áldozás áldozás, a házasság házasság. Hiába nem szó szerint érti az ember az ilyet, nekem ez akkor is sok. Nem tartom szerencsésnek ezeket a megfogalmazásokat és hogy még fátylat is hordjak emiatt, mert Jézus a vőlegényem, tekintsek rá úgy, ez nekem már nagyon belemagyarázás. Az említett hölgy, akiről írtam az átlagtól eltérő véleményen van sok mindenben. Az egyik bejegyzésében például válaszolt azoknak, akik a latin nyelvű misékre a "De hát senki nem érti" véleményt mondták és azt írta, hogy szerinte aki nem tanul meg latinul katolikusként, az lusta, aki igazán akar, az megtanul, ma már nem nagy dolog nyelveket tanulni, valaki kettőt vagy hármat is tanul. Konkrétan azt írta, hogy aki manapság nyávog, amiért hogy nehéz megtanulni egy olyan könnyű nyelvet, mint amilyen a latin, az csak kifogásokat keres és lusta. Írt még ettől udvariatlanabb dolgot is, de azt már direkt nem írom. Hogy őszinte legyek, ezt én erős túlzásnak tartom és a megfogalmazása is hagy kívánnivalót maga után, de nem akarom ítélkezni felette még így sem, nem is azért írtam ezt le.Csak azért írtam ezt le ide, mert ez elég jól mutatja, hogy az illető mindenben elég szigorú, hagyománykövető, már szinte túl szigorú is lehet akár és hát ha amúgy meg ilyen, akkor az is lehet, hogy a fátyolozás kapcsán szintén ez a helyzet, hogy nem feltétlenül van igaza. Viszont a latin nyelvvel ellentétben a fátyolozás, a haj eltakarása a Bibliában is szerepel tehát most már tényleg nem tudom, hogy mi az igazság. Ami engem illet, nekem a ruháim felét le kellene akkor cserélni, mert az én ruháim elég rosszul néznének ki fátyollal együtt. Ez az illető hölgy eleve mindig ruhában, szoknyában jár, az öltözködési stílusa is konzervatív ha szabad így mondani, én gyakran veszek fel nadrágot, sportosabb dzsekit vagy farmerkabátot a templomba is akár. Próbálom kompenzálni elegánsabb cipővel, elegánsabb nadrággal és valamikor a kabátom is elegánsabb, de nem vagyok teljesen olyan az öltözködésben mint ő. Ön szerint ha nem hordok fátylat, akkor kevésbé fejezem ki Istennek a szeretetem, tényleg vétek a parancsai ellen? Jézus jobban örülne ha fátylat hordanék vagy neki jó vagyok anélkül? A fátyolozáson kívül nagyon érdekelne az is, hogy van-e valami módszer, valami trükk arra, hogy megkülönböztessem, mi az, ami tényleg kell egy kereszténynek és elvárja Isten mindenképp és mi az, amit nem baj ha nem csinálok meg, nincs jelentősége, csak néhány túl szigorú ember mondja kötelezőnek. Nem ítélkezni akartam az illető felett, sokszor tud egyébként kicsit gonoszul fogalmazni, de annyira igyekszek a jót meglátni benne, mert jó dolgokat is mond, felmenteni ha valamit rosszul tesz, pedig nem nagyon képes belátni a hibáit és nem érdekli, azonnal Jézusra irányítom a figyelmem rögtön mikor jönne a kísértés, hogy ítélkezzek felette. Ebben a levélben sem az ítélkezés volt a szándékom, csak tényeket akartam leírni és teljes képet adni a logikájáról, ami ihlette a kérdésem.
Azt olvasom levelében, hogy ez a hölgy tippeket ad nőknek arról, hogyan öltözködjenek. Ha tippeket ad, akkor azt nem kell utasításnak venni. Gondolom, ő is inkább ajánlásként fogalmazza meg. Ha netán azt írná, ez a katolikus egyház előírása, akkor rá kellene mutatnia arra, hogy ez hol szerepel az egyház előírásaiban. Ugyanis nincs benne. A Bibliában ugyan valóban olvasunk róla, de Szent Pál sem előírásként, inkább ajánlásként fogalmazza meg: "minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz fejére." "Ítéljétek meg magatok, illik-e az asszonynak födetlen fővel imádkoznia Istenhez?" (1Kor 11,5, 13). Az érvek, amelyeket az Ön által említett hölgy írt, szinte mind igen elgondolkodtató. Én is ezeket mondom: elgondolkodtató, ajánlatos. De egyáltalán nem bűn ezt nem követni. Számoljunk azzal is, hogy az öltözködésben mindig is erősen hatottak a hely és a kor követelményei. Régen sokkal többször hordtak kendőt az asszonyok, mint manapság, még itt nálunk, Magyarországon is. Ugyanakkor vannak országok, ahol ez a szokás ma is él, főként a tőlünk keletebbre lévő európai országokban. Szóval, szép szokás, de nem előírás. Egészen bizonyos az, hogy ha Ön nem hord fálylat, attól még ugyanolyan kedves az Istennek, mintha hordaná. Ez olyan apró külsőség, hogy igaznán nem és érdemes ilyen akkurátuson törődni vele.
Jézusnak mint vőlegénynek a szerepe azonban valóban nagyon érdekes fölvetés. Szerintem idővel Ön is meg fog barátkozni ezzel a képpel. Nyilván minden hasonlat sántít, ez a kép mégis nagyon sokat elárul Jézus szeretetéről. Jézus a jegyes, az anyaszentegyház pedig a menyasszony. S ugyanez elmondható az egyes hívő személyekről is. Nem a házasságkötés sok emberi vetületére kell gondolnia, hanem arra a néhány, de nagyon lényeges pontra, amely alkalmas arra, hogy Isten és az ember kapcsolatát megvilágítsa. A vőlegény és a menyasszony nagyon szeretik egymást. Vágyuk, hogy egész életükben együtt éljenek, mindenüket megosszák, s ami a leglényegesebb, annyira szeretik egymást, hogy nagy vágyuk a testi egyesülés. Ez elmondható az emberszerető Isten és az Istent szerető ember kapcsolatáról is. A testi egyesülés is megtörténik a házasságban, igaz, csak részlegesen, hiszen a házaséletben a testi egyesülés bármilyen csodálatos dolog, mégiscsak rövid ideig tart, és nyilvánvalóan nem is teljes egyesülés. Az Eucharisztiában azonban ez megvalósul. Ennek semmi köze a szexualitáshoz, egészen másként valósul meg az egyesülés. De ennek is a forrása és a célja a két szerető fél egymáshoz közel kerülése. Ebben a képben nem kell, hogy zavaró legyen a nemi megkülönböztetés. Istenben nincsenek nemek. A férfi is tud Jézus jegyese lenni (a rossz áthallások miatt nem szoktuk mondani, hogy Jézus menyasszonya, de mégis arról van szó: jegyese, szerelmese, vele való egyesülésben párja).
Nincs trükk az isteni akarat megtalálására. Gyakorolni kell, kérni kell, s idővel egyre jobban fog menni. Ehhöz sok türelem és alázat kell. De már az is az Isten felé vezető út...