Igaz, hogy a szilveszter már elmúlt, de azért közzéteszem az Ön kérését.

Olyan természetes és nagyon szép a diákszerelem! Ne tiltsuk ezt gyermekeinktől! Persze, Ön nem is a szerelmet tiltaná, hanem azt, hogy a fia egy cigány származású leánynak udvaroljon. Megerősíthetem Önt abban, hogy a roma társadalomban is vannak nagyon értékes személyiségek, és hitványabbak is, csak úgy, mint a magyarok között. Sőt, valóban vannak olyan cigány leányok, akik sokkal szemérmesebbek, mint általában a magyarok között ez megszokott. Egyébként ez is a roma kultúra része. Például számukra egyáltalán nem természetes az, hogy a lányok fürdőruhában jelenjenek meg. (Egy - szerintem roppant téves - program keretében hosszas "képzés" után tudták rávenni a kiválasztott szép, roma lányokat, hogy manökenek legyenek, vagyis mások előtt mutogassák a szép testüket.) Tehát az a tanácsom, hogy fogadja el a fiának ezt a választását. Sokkal többre megy vele. Mennyire boldog lenne a fia, ha azt mondaná neki, szeretne megismerkedni ezzel a lánnyal, hogy nincs Önben semmi ellenvetés, semmi előítélet. A különböző kultúrában felnőtt emberek közötti kapcsolatokban lehetne feszültségek, ez igaz. Mégis számtalan esetről tudunk, amikor magyar fiatalok más nemzetiségűekkel barátkoznak, szerelem, sőt, házasság fűzi össze őket. Nagy előnye van annak, ha azonos kultúrájú és vallású emberek kötnek házasságot, de szép gyümölcsei vannak annak is, ha nem ugyanazt hozzák otthonról. Tehát, ha a fia oldalára áll, és nem a tiltó szülő ellenoldalára, akkor jobban fog tudni hatni a fiára lényegesebb dolgokban, például abban, hogy tartózkodjanak a túl hamari testi közeledéstől. Ez a cigány leány esetében még jobban is megvalósítható. Inkább tisztelje a fia választását, tisztelje azt a leányt, akit a fia szeret. Ez még egyébként sem házasság, nem kell olyan messzemenő következményekre gondolnia. Persze, diákszerelemből is lehet házasság, de tudjuk jól, ez inkább ritka eset. Adjon nagyobb szabadságot a fiának, akkor jobban elfogadja Öntől a féltő szeretetet.

Az angyalok számát nem tudhatjuk, megszámlálhatatlan sokaság. A Bibliából hármat ismerünk név szerint: Mihály, Gábriel, Rafael és a hagyomány még a negyedik főangyal nevét is tudni véli: Uriel. Ráchel és Lea női nevek, Jákob két felesége.

Igen. Bár egészen másképpen, mint mi vagyunk. Minden létező dolog, lény és személy a létét Istentől kapta. Isten azonban öröktől fogva létezik. Ezért valójában nem is használhatnánk ugyanazt a szót Isten létezésére és a mi földi létezésünkre. Sok érvet lehet találni Isten létezésére. Nekem a legkézenfekvőbb, hogy az a hallatlanul gyönyörű és csodálatos világ, amiben élünk, aminek része vagyunk, egyszerűen nem lehetséges, hogy csak úgy a semmiből, valamiféle elképesztő zseniális alkotó nélkül jöjjön létre. Isten tehát van, mert mi is vagyunk. De még ennél is sokkal erősebb érv az, amit a keresztények megélnek, akiknek személyes tapasztalatuk van Istenről, akivel nap mint nap beszélgetnek, beszélgetünk.

Szó sincs róla. Illetve pontosan erről is van szó a szövegben. Kifejezi, hogy liturgikus áldást nem kaphatnak. A szöveg még arra sem jogosít föl, hogy közösen kaphassanak áldást, de nem zárja ki. Azt viszont kifejezetten mondja, hogy ha kapnak is áldást, az nem hitelesíti a bűnös kapcsolatot.

Önbecsapás. A paráznaság nem csak akkor bűn, ha más férfiú házastársát kívánja meg az ember. Sőt, ez a ritkább. Önmagában fölgerjeszteni a szexuális érzéseket, teljesen félrevezető magatartás. Amely egyébként éppen úgy függővé tehet, mint az alkohol, a drog vagy a telefonhasználat. A szexualitás gyönyörű dolog, de csak akkor teljesedik be, ha arra használjuk, amire a Teremtő adta. Ha testies önző vágyaink kielégítésére alkalmazzuk, bizony, csúnyán szembefordul velünk. Veszélyes terület, nagy csapda. Nem érdemes játszadozni vele.

Engedje el ezt a gondolatot! Ezzel ugyanis soha nem fog célba érni. Elárulom, hogy ha azt érzik a kispapok egy leányon, hogy nagyon szeretne papné lenni, akkor azt inkább elkerülik. Ezt tapasztalhatta meg Ön is. Ha ez Istentől jövő hivatás, akkor Isten be fogja teljesíteni. Nem kell, hogy a szeminárium közelében legyen, hogy a papnövendékekkel keresse a kapcsolatot. Sőt, épp ellenkezőleg. Azt tanácsolom, hogy Isten akartaának megtalálása érdekében tudatosan kerülje őket. Legalábbis semmit ne tegyen abból az indíttatásból, hogy a közelükbe kerüljön. Persze, vegyen részt minden egyházi rendezvényünkön, zarándoklaton, egyéb eseményeken. Nem eltávolítani akarom ezektől, de Istent keresse ezekben, nem az emberi kapcsolatokat. Legyen nyitott arra is, hogy nem papné lesz. Lehet, hogy félreérti ezt a régi vágyát, s valójában egy nagyon elkötelezett hitű édesanyát szeretne Önből nevelni az Úr vagy éppen szerzetest. Ha el tudja engedni ezt a vágyát, teljesen Isten kezébe tenni, akkor fog tudni fölszabadultan élni és kapcsolatokat építeni.

Igen, hagyja nyugodtan, hogy élje meg az ő saját lelki életét a maga ritmusában. Ne akarja se erővel se szép szóval rávenni erre. Ha ezt elengedi, akkor sokkal békésebb lesz a karácsonyuk. Hagyja az Úrra ennek a munkának az elvégzését! Nem szabad ezekben a lelki dolgokban egymás felé ilyen elvárásokat támasztanunk. Ha azt kérné, hogy vegye föl egyik vagy másik nadrágját, akkor talán elvárható volna, ha teljesítse az Ön kérését. Ez viszont az ő mély lelki élete. Én nagyon becsülöm az Ön férjét ezért a magatartásáért. Akár azt is megtehetné, hogy Ön kedvéért színből teljesíti a kérést. De ő is tudja, hogy ezek sokkal mélyebb dolgok, semhogy ilyen felszínességgel kezelni lehetne. Úgyhogy azt tanácsolom Önnek, ha megfogadja a tanácsomat, hogy mostantól soha nem mondja neki, hogy menjen el Önnel a templomba. Azt kivált ne, hogy gyónjon meg. Meg fogja látni, sokkal hamarabb megindul a férje a hit útján, mint ezekkel a késztetésekkel. Persze, minden nap imádkozzék is ezért. Áldott karácsonyt!

Nem tudom, volt-e lehetősége arra, hogy az említett, december 18-án kiadott nyilatkozatot részletesen végigolvassa. Ugyanis abban semmi olyan kijelentés nincs, amely nem egyeznék a katolikus hittel. Sőt, ami az azonos neműek életállapotára vonatkozik, arról úgy beszél, mint rendetlen életállapot, Isten akaratával ellenkező bűn. Ezek teljesen világosak a nyilatkozatban. Hogy bűnös embereket, akár megátalkodottságban lévőket is szabad megáldani, ez valóban bátor hozzáállás, de nem ellenkezik a katolikus hittel. Azt is hangsúlyozza az írás, hogy ez nem jelent erkölcsi ítéletet. Tehát a megáldás nem a bűnre, a bűnös életre vonatkozik, hanem az emberre, mégpedig éppen annak érdekében, hogy Isten akarata szerint tudjon járni. Tény, hogy ennek az iratnak alapján sokan vannak - köztük egyházi személyek is -, akik saját elképzeléseik szerint értelmezték ezt a nyilatkozatot. Az Egyház tanítása azonban semmit nem változott, ezt is hangsúlyozza a pápa. Épp ennek helyes kezelése miatt fogalmazza meg azt is, hogy ha párokat áldanak meg, attól még az nem az együttélés, kivált nem a bűnös együttélés egyházi jóváhagyását jelenti. Vannak tehát sokan, akik tudatlanságból vagy akár éppen rosszindulatból félreértelmezik ezt az írást. Semmiképp sem javaslom, hogy ezen félreértelmezések miatt ilyen súlyos lépésre szánja el magát. A katolikus hitet nem szabad elhagyni sem a pápának, sem a püspököknek, sem papoknak, sem a híveknek. Önnek nem kell semmit sem változtatnia az életén. Ha aggódik a katolikus egyházért, annak vezetőiért, akkor imádkozzék érte. Hiszen éppen az Ön és Önhöz hasonló emberek imájára van szükség, nem a hátat fordításra.

Minden bizonnyal hormonális tablettát javasolhatott az orvosnő. Mivel ez nem abortív hatású szer, ezért erkölcsileg lehetséges szedni. De szülészorvos nem javasolja, mert nagy valószínűséggel nem eredményez foganást, csak egy próbálkozás. Azt javaslom, ha erre van lehetősége, Budapesten keresse föl az Irgalmasrendi kórház nőgyógyászati szakrendelését, és kérje a KCSC-t, azaz a Keresztény Családi Centrum segítségét. Ott sokkal körültekintőbb és hatékonyabb tanácsokat fog kapni.

Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy az általánosítás általában téves véleményalkotáshoz vezet. Hogy minden pap ilyen lenne, vagy akárcsak a nagy többsége, aminek alapján azt lehetne mondani, hogy a papok nem szenvednek eleget, ezt én egyáltalán nem tartom igaz állításnak. A papok ugyanolyan emberek, mint bárki más. A családosok is, a cölibátusban élők is. Azt gondolni, hogy ők kevesebbet szenvednek, mint mások, inkább arra utal, hogy nem ismerjük az életüket. Ha sokszor tapasztalta, hogy nincs bennük együttérzés, ezt elhiszem. Ez nagyon szomorú, de úgy vélem, ez a rossz tulajdonság nagyon sok embernél megtalálható. A papoktól jobban elvárjuk, hogy bennük legyen nagyobb együttérzés, hiszen az emberek szolgálatára szánták egész életüket. Emiatt jobban feltűnik, ha hiányzik belülük ez a fontos emberi magatartás. Amit említ, az viszont valóban fájdalmas jelenség. Ma nem abban a szegénységben élnek a papok, mint a kommunizmus idején. Kétségtelenül sokkal erősebb hitvallást igényel az egyházüldözés, mint amikor az már nincsen. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk, hogy jobb volna ha újra lenne egyházüldözés. Ma az állam nagyon sokban segít az egyházaknak. Ezt természetesen nagyon sok lehetőséget nyújt. De veszélyeket is rejt magában, könnyebben anyagiasakká válhatnak az egyházi emberek. Ez nem kis veszély. Ha azonban valaki azért menne el papnak, mert ott jobb megélhetést remél, az hatalmasat csalódik. Soha nem válna boldog emberré, hiszen a papi élet boldogsága Isten és az emberek szolgálatában van, nem a földi jólétben. Elhiszem, hogy kívülről egyeseknek úgy tűnik, anyagi okok miatt érdemes elmenni papnak, azonban vagy a szemináriumi felvételi, vagy a szemináriumi képzés alatt ez a téves indítóok igen hamar kiderül. Nálunk, a görögkatolikus szemináriumban nagyon sokféle élethelyzettel találkoznak a papnövendékek. Ráadásul a képzés közepén van egy év, amit teljesen magukra hagyatva a világban kell tölteniök, éppen azért, hogy megismerjék a polgári élet valóságát. Ha olyan pappal találkozik, aki csak papol, de az élete hiteltelen, akkor nagyon imádkozzék érte, mert az Istentől kapott szép hivatását hagyta kihűlni. Persze, az is lehet, hogy csak éppen rossz napja volt a papnak. Neki is van ilyen. De ha imádkozik érte, az biztosan jót tesz neki is, Önnek is.

Ha azzal állok elé, hogy mindent elfogadok, bármit is kér tőlem. Ez a teljes nyitottság elengedhetetlen feltétele a tisztánlátásnak. Olyan nincs, hogy nem szól Isten, hogy hallgat, hogy elrejtené az akaratát. Ha hosszú időn (sok éven) át nem tudom fölismerni, akkor ez annak a jele lehet, hogy bár azt mondom, nyitott vagyok mindenre, mégis zárt vagyok. Ilyenkor leginkább arra kell törekedni, hogy fölismerjem magamban ezt a gátat, ki tudjam mondani, mi az, amit nem tudnék elfogadni, ami előtt be vagyok zárva. Nem biztos, hogy épp azt kéri tőlem, amitől félek, de amíg él bennem félelem Isten akaratától, addig nem nyílik meg a látásom sem felé. Természetesen akadálya lehet Isten akarata fölismerésének a felszínes élet, a kevés imádság is. Ha sötétnek, homályosnak tűnik az ég Isten felé, akkor rá kell tenni egy lapáttal az imádság tüzére. Az is segíthet. Ez nem föltétlen hosszabb időt jelent, inkább nagyobb odaadást. Ami akár a száraz kitartásban is megmutatkozhat. "Bármit kértek a nevemben az Atyától, megadja nektek." Ezt ígérte Jézus, és biztos, hogy nem csap be.

Azt tanácsolom, ezt vegye jelnek, üzenetnek. Gondolkodjék el, hogy mi lehet ennek a célja. Hogy mi lehet az oka, azon ne gondolkodjék, mert az nem vezet sehova. Vagy kitalálja az okát, vagy nem, de azzal még nincs előrébb egy jottányit sem. Tehát a cél a fontos. Nem kizárt, hogy a lelkiatya vagy maga az Úr azt akarja elérni, hogy az adott lelki nehézséget egyedül hordozza el vagy hogy egyedül döntsön. S valóban, minthogy nem is tehet egyebet, azt javaslom, hogy erre törekedjék. Nem kizárt, hogy a lelkiatyának talán épp ez a szándéka a hallgatással. De ez nem biztos, ismétlem, ezt nem érdemes firtatni. Ha már ezt a nehéz helyzetet kapta, hogy egyedül kell hordoznia az adott nehézséget, forduljon vele egyenesen az Úrhoz!

Elmenni egy szerzetesházba, néhány napot ott tölteni még nem jelent döntést, életfordulatot. Tehát igazán nem kell félnie tőle. Ez sokkal inkább lehetőség, hogy az életében tovább lépjen. Lehet, hogy a szembesüléstől fél? Ezt, bizony, le kell győzni. Ehhöz is kell kérni Isten segítségét, és meglátja a csodát.

Nagyon helyesen teszi, hogy a Szent István Társulat által kiadott Szentírást forgatja. Ma már egyáltalán nem mondható, hogy a Károli fordítás volna a legjobb. A maga korában talán az volt. Bár, nem sokkal később készült el a Káldi György féle fordítás, 1607-ben (a Károli 1589-ben), és egyáltalán nem mondható, hogy az rosszabb lett volna. De ezek régi fordítások. Ennél sokkal jobb, ha mai fordítású Bibliát olvasunk. A Szent István Társulat bibliájának a jegyzetei is nagyon jók, tanácsolom azokat is hozzáolvasni.