Kedves Lelkiatya! Ha hamar közzétenné levelem, nagyon örülnék, mert annak a levélírónak szánnám részben, akinek a kérdésére most válaszolt ( kérném is tőle, hogy olvassa el a levelem, még ha hosszú is) és ha ez is hamar megjelenne az oldalon, sok más levél előtt, akkor lehet jobban észrevenné az, aki a másik levelet írta. Az illető azt írta, hogy "könnyű a szenteknek, hiszen ők látták az Urat, megjelent nekik, onnantól pedig nem hitük volt hanem tudásuk róla. Ha nekem is megjelenne akár "csak" egy angyal, mennyivel jobb ember lehetnék.." Nem tudom, hogy ez az egész levél volt-e vagy kimaradtak-e részek, de szeretném a saját véleményem elmondani saját tapasztalat alapján. Biztosan emlékszik rám, kedves Lelkiatya, mert több levelet is írtam Önnek régen, illetve Ön válaszok ezekre és akkor mondtam el Önnek, hogy nagy vágya a szívemnek, hogy lássam Jézust. Ön azt mondta, ez bizonyára a Szentlélektől jön nálam, akkor részletesen leírtam a találkozással kapcsolatos érzéseimet, azt is írta nekem, hogy kérjem bátran ezt a kegyelmet, de hagyjam Istenre, mikor és milyen formában adja meg nekem. Ennek kapcsán annyit érdemes leírnom, hogy látomásom nem volt, nem láttam Jézus arcát, nem jelent meg nekem fizikai testében, "csak" olyan élményeim voltak, hogy éreztem a jelenlétét. Nem állandóan, hanem ritkán imádság közben és bizonyos nehéz helyzetekben, például amikor nagyon féltem valamitől. Ilyen volt a vérvételes eset, amiről írtam Önnek, hogy végig éreztem, hogy Jézus mellettem van, még azt is, hogy melyik oldalamon megy vagy hogy hol áll amíg én ülök a folyosón. Akkor ezt egész biztosan éreztem, kértem is előtte tőle, hogy legyen velem, jöjjön el velem, segítsen rajtam. Nem erőltettem és erősen erre gondoltam meg elképzeltem hanem csak elmondtam neki, hogy szeretném ezt, örülnék ha megadná nekem, ezt még 1-2 nappal a vérvétel előtt és aztán azon a napon megtörtént. Kaptam is egy üzenetet tőle, ami nagyon érdekes volt, amiben még ezelőtt tudatta velem, hogy minden rendben lesz, szóval sejtettem, hogy nem kell félnem, de ez, hogy érezhettem a jelenlétét, sokat számított.Volt másik hasonló eset akkor amikor vizsgázni mentem és egyszer amikor sötétben mentem haza a templomból. Ezek nem látomások, de ezeket is nagyon tudom értékelni, mert hiszem, hogy ez egy ajándék volt nekem Jézustól és hálásnak kell érte lennem. A vizsgázós esetnél még csak nem is kértem Jézustól, akkor kivételesen megadta magától, meg is lepődtem. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de éreztem, hogy ott van velem. Hirtelen éreztem. Volt egy pont, ami után éreztem. Ezt csak úgy elmondtam, hogy pontosítsam, látomásaim nem voltak, "csak" ilyen jellegű élmények, de szeretnék valami egyebet is elmondani, ami szerintem más megvilágításba helyez mindent a másik levélíró számára és akár más keresztények számára. Mint említettem, egy időben nagyon nagy vágyam volt találkozni Jézussal, én kifejezetten őt szerettem volna látni, ennek lehet részben oka volt a vele való elég közeli kapcsolatom, hosszú lenne elmondani, hogy miért kerültem nagyon közel hozzá. Részben szomorúságom, problémáim, részben az iránta érzett szeretetem, a találkozás vágya miatt szerettem volna látni. Csak azt szeretném mondani, hogy utólag már sok mindent máshogy látok. Bevallom, van még a szívem mélyén egy vágy arra, hogy lássam Jézust, hogy megjelenjen nekem. Szeretem is nagyon és tudom, hogy ez megváltoztatná az életem. Nyilván hálás lennék ha esetleg ez megtörténne velem. Még mindig van egy ilyen vágyam, de már nem gondolok rá annyira. Viszont azt akartam mondani, hogy igazság szerint egyáltalán nem bánom, hogy nem adta meg nekem a jelenést, amikor kértem, amikor annyira szerettem volna. Sőt, azt mondom, hogy örülök neki, hogy nem adta meg nekem! Hadd mondjam el, hogy miért. Ez lenne a levelemnek az a része, ami lehet a legfontosabb. Ez körülbelül 3 évvel ezelőtt volt, vagy legalábbis az volt az az időszak, amikor a legjobban akartam látni. A lényeg az, hogy teljesen más az életem most és teljesen más volt akkor. Akkor én egy hitemet elhagyó időszak után tértem vissza tehát az előzőekhez képest ez is újszerű volt, de az, ami most van az életemben, még másabb. Biztos sokat jelentett volna ha akkor megjelenik nekem és látom, de utólag rájöttem, hogy nem lettem volna méltó rá, hogy lássam és hogy azóta rengeteget változtam én és az életem. Akkor még "csak" rendszeresen imádkoztam és nagyon szerettem Jézust, de azóta az évek alatt ez az iránta érzett szeretetem még jobban erősödött. A leveleimben ezt meg is osztottam Önnel, azt írta nekem, ez Isten ajándéka számomra, hogy így tudom Jézust szeretni. Nos, szeretem is nagyon, szavakkal kifejezhetetlen, hogy mennyire és ez egyre jobban megváltoztatta az életem. Az iránta érzett nagy szeretetem miatt úgy éreztem, ki akarom neki fejezni. Nem tehetem meg, hogy ne legyen nyoma annak, amit érzek iránta. És gondoltam, ha már szavakkal szinte nem tudom kifejezni, akkor megpróbálom a tetteimmel. 3 éve mikor annyira szerettem volna látni Jézust, akkor még csak imádkoztam és hittem. Most már nem csak hetente vasárnap megyek a templomba, hanem ha megtehetem, plusz egy misére elmegyek hét közben, elmegyek heti egyszer szentségimádásra, bár görög katolikus vagyok, nyáron életemben először végeztem önkéntes munkát adománygyűjtésen, most az ünnepek előtt jelentkeztem 6 önkéntes munka alkalomra és biztosan szívesen mennék utána is, már többet imádkozok mint régen, naponta körülbelül ötször, általában megvan az öt és ha nem felejtem el, akkor próbálom a Bibliámat is olvasni, az Evangéliumokat és megfigyelni Jézus tanításaiból, hogy mi az, ami hiányzik, amivel még jobb lehetnék. Különben ezen nem hatalmas dolgok, de nekem sokat jelent mert látom hogyan haladok. A kísértéseimet is sokkal jobban le tudom küzdeni mint régen mert bár voltak konkrét módszereim is erre, amit most a terjedelem miatt nem részleteznék, de ezzel is a Jézus iránti szeretetem akartam kifejezni. Most már annyira szeretem, hogy már egy mondjuk önkielégítés általi pár perces öröm nekem semmit nem érne. Nem arra a pár perc örömre vágyok, az nekem nem kell ha helyette lehet nekem Jézus, mindig. Már szinte el is tűnt egyébként a kísértés nagyon sok bűnre, bizonyára Isten kegyelméből és ha mégis kísértve vagyok, akkor nagyon könnyen legyőzöm, mert már az első pillanattól a Jézus iránti szeretetem irányít és erőt ad. Már haragudni sem akarok másokra, mert Jézus mindenkinél fontosabb nekem. És ha ő azt mondja, hogy ne tartsak haragot, akkor nem fogok, mert az amit ő akar, fontosabb nekem a mai szokásoknál, mások véleményétől, saját sértettségemtől. Nem beszélve arról, hogy Jézus gyógyította be sok lelki és testi sebemet, adott nekem reményt és olyan lelki békét, ami már önmagában egy kegyelem nekem még ha nem is kapok látomást, nekem innentől kezdve ő a legfontosabb, minden fölé őt akarom helyezni, de legalábbis nagyon igyekszek. Úgy vagyok vele, a lehető legjobb változatomat akarom neki nyújtani és életem minden napján éreztetni akarom vele, hogy szeretem. Ezzel kapcsolatban két olyan dolog van, ami kapcsolódik a másik levélíró leveléhez. Az egyik az, hogy amiket leírtam, hogy teszek, nem azért írtam, hogy magam dicsérjem, hanem azt akartam mondani, a 3 évvel ezelőtti állapotomhoz képest mintha ég és föld lenne a különbség, akkor több bűnöm volt, többféle meg gyakrabban is, nem figyeltem ennyire oda a lelkem tisztaságára, nem tettem Jézusért annyit és igazából most már még így sem érzem magam méltónak arra, hogy lássam Jézust. Valójában minél több bűnömtől megszabadulok, annál jobban zavar a megmaradó kevés bűnöm. Minél többet teszek és több okom lenne magamnak örülni, annál jobban látom azt, hogy lehetnék jobb mint amilyen vagyok és tehetnék még többet. Tehát elvileg méltóbb vagyok most Jézussal találkozni mint amennyire 3 éve voltam, de most még jobban látom a saját méltatlanságom mint amikor még kevésbé voltam méltó. Ezzel azt akarom mondani, főleg a másik levélírónak üzenni, hogy ilyen dolgok is befolyásolhatják a csodák, látomások iránti vágyat és ez tulajdonképpen mintha fordítva működne. 3 éve el sem tudtam volna képzelni, hogy ma olyan leszek, amilyen és azt gondolom, amit gondolok. A másik dolog, amit mondani akartam, az az, hogy miért is örülök, hogy nem adta meg Jézus amit kértem és úgy ahogy kértem szóval egy jelenést, látomást. Mint írtam, tiszta szívemből szeretem Jézust. Egyre többet és többet tettem és teszek az érzéseim kifejezésére és azért is örülök, hogy nem jelent meg nekem Jézus, amikor kértem, mert így ha valamikor találkozok vele, akár megad nekem egy jelenést, akár az ítélőszéke előtt találkozok vele, akárhogy is, akkor úgy állhatok előtte, hogy elmondhatom neki, hogy megtettem amit tudtam, hogy igyekeztem kimutatni a szeretetem, hogy egyre jobb és jobb akartam lenni és jobb lenne ebben a jobb formámban találkozni vele mint ahogyan 3 éve látott volna. És így, hogy nem adta meg amit kértem tőle, így úgy érzem, bizonyos szinten önzetlenül teszek érte mindent. Azért, mert tiszta szívemből szeretem. Ha nem ad nekem látomást, nem jelenik meg nekem, én ezeket akkor is megteszem, hogy kimutassam, mennyire szeretem. Nem amiatt teszem, amit esetleg jutalmul kaphatnék ha kapok egyáltalán, hanem azért amit érzek iránta. Mert annyira szeretem, hogy úgy érzem nem tehetek mást, mint hogy kimutassam. Van szabad akaratom, de az iránta érzett szeretetem nem engedi meg nekem, hogy ne mutassam ki, hogy ne tegyek érte, hogy ne küzdjek, hogy ne tisztuljak. Nos, és úgy érzem, jobb érzés ezeket nekem úgy megtenni, hogy nem adott nekem látomást, jelenést, eucharisztikus csodát mint a vérző szentostya, nem küldött nekem angyalokat. Így őszintébbnek érzem mindazt, amit teszek. Biztos akkor is szeretném Jézust és akkor is akarnék tenni érte ha megjelent volna nekem már, de így, hogy ez nem történt meg, így teljesen egyértelmű, hogy az iránta érzett szeretetem indít mindenre. Ha mondjuk idén szenteste megajándékozna egy jelenéssel, mert akkor gondolná úgy, hogy meg akarja nekem ezt adni, akkor jó érzés lenne, hogy még ha nem is vagyok 100% tökéletes, de úgy találkozok vele, hogy önzetlenül tettem érte amit tudtam, igyekeztem, sokkal többet teszek és tisztább a lelkem, szeretem tiszta szívemből. Csak ezeket szerettem volna megosztani másokkal, mert három éve még teljesen máshogy láttam ezt a kérdést és gondoltam, érdemes lehet több szempontból is megvizsgálni. U.i.: Tamás apostol jut erről eszembe. Nem hitt Jézus feltámadásában, egészen addig, amíg nem jelent meg neki Jézus és nem érintette a sebeit. Jézus azt mondta neki, hogy ő látott és hisz, de boldogok, akik nem láttak és hisznek. Azt hiszem, ha mi mai emberek hiszünk Jézusban, az bizonyos szempontból értékesebb mintha úgy hittünk volna benne, hogy kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben vagy a Galileai-tónál éltünk volna, láttuk volna a csodáit, hallottuk volna ott személyesen a tanításait. Éppen így, talán pont az a jobb ha valaki úgy követi Jézust, pláne ha szentté válik, hogy nem kapott különleges ajándékokat. Mármint, tulajdonképpen az is különleges szerintem, amiket én kaptam, azt sem kap mindenki, de most itt olyan dolgokra értem, mint például látomások és jelenések. Én például amiket én magam tettem, amiket felsoroltam, már többe nézem, értékesebbnek tartom így, hogy nem jelent meg nekem Jézus mintha megjelent volna. Most már ha mégis megjelenne nekem, elvégre kizárni nem lehet, hogy egyszer megadná nekem, még ha csekély is erre az esély,akkor utólag belegondolva nagyon örülnék, hogy ezeket megtettem mielőtt megjelent volna nekem, mert így éreztettem is vele a szeretetem meg hitelesebbnek tűnik. Így érzem azt, hogy a Jézus iránti szeretetem mindezt értékessé teszi és nem volt szükségem a jelenésre ezekhez, megerősödtem, persze isteni segítséggel, de nem baj, hogy meg kellett küzdenem dolgokért, ezt akartam mondani. Bocsánat a hosszú levélért, de szerintem ezt fontos volt elmondanom.

Lelkiatyám, könnyű a szenteknek, hiszen ők látták az Urat, megjelent nekik, onnantól pedig nem hitük volt hanem tudásuk róla. Ha nekem is megjelenne akár "csak" egy angyal, mennyivel jobb ember lehetnék..

Kedves Lelkiatya! Tud olyan atyáról, aki mentálhigiénével foglalkozik? Lenne valamilyen elérhetősege?

Tisztelt Lelkiatya! Római katolikus testvéreink szerveznek imákat a békéért. Érdeklődni szeretnék, hogy lesz-e ilyen imaalkalom ismét a Görögkatolikus Egyházban is illetve esetlegesen együtt a latin testvérekkel?

Kedves Lelkiatya! Egy nap hányszor szabad szentaldozashoz jarulni? Sokan csak a szentaldozasra érnek oda..

Kedves Lelkiatya! Ez miként kell helyesen értelmezni? Nem értem.Köszönöm a segítséget!! Az embert nem Isten taszítja,küldi a pokolba. Oda az ember magától megy,és már itt a földön maga teremti meg magának a maga poklát!!

Kedves Lelkiatya! A Jálics Ferenc lelkigyakoratos könyvéről mi a véleménye? Egy kicsi kétely támadt bennem , mivel a csendet ajánlja az imádkozás helyett, és itt egy kicsit megzavarodtam a jelentosegeben. Hogyan végezhető ez megfelelően..?

Tisztelt Lelkiatya! Ha a Szentszék bíztatja a görögkatolikus egyházakat, hogy bátran őrizzék meg a bizánci sajátosságaikat, akkor miért van az, hogy csak úgy nagyjából tesszük ezeket? Értem ezalatt a papi liturgikus öltözetet például. Az orosz ortodox egyházban a pap rendesen hord mellkeresztet, kamilavkát. Akkor nálunk ezek miért nem kötelezőek? Ha valóban teljesen próbáljuk megélni a saját rítusunkat, akkor miért vannak mégis (néha érthetetlen) eltérések? Nálunk miért nem erősen ajánlott a szakáll a felszentelt személyeknek? stb? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Lelkiatya! Engem római katolikusnak kereszteltek, és nemsokára meg is házasodom latin rítus szerint. De azt is tudom, hogy nagyszüleim görög katolikusok voltak és egyre jobban kezdem felfedezni a keleti katolicizmust, és úgy vélem, hogy az ebben való elmélyedés a javamra válhat. A kérdésem az, hogy aki mélyebben, a teológiával is szeretne foglalkozni az a latin rítusú szentségeivel együtt tanulhat görög-katolikus teológiát? Felszentelődhet-e görög-katolikus papnak? Az, aki latin rítus szerint keresztelkedett és házasodott, kereszteltetheti gyermekeit görög-katolikusnak? Tisztelettel: Milán

Kedves Lelkiatya! Az igaz,hogy nézd meg az udvart,és meglátod a gazdáját? Tiszta udvar rendes ház. Szeretném, ha ápoltabb lenne a környezetem ,portánk,nincs nagyon sok pénzünk ,de úgy sejtem attól még lehet gondozott,és ápolt. Ha a kerítés nem olyan szép is,de az előtte lévő terület lehet gondozott ,gereblyézett. Nem biztos,de úgy gondolom a jó Isten " csak " azt várja el tőlünk ,ami adott azt gondozom e lehetőségeinkhez képest,és nem arra vágyódva ,ha szép lenne no majd akkor igen,addig minek. Ön szerint? Köszönöm!!

Kedves Lelkiatya! Ha Krisztus megváltott minket bűneinktől, akkor miért létezik tisztítótűz? Miért nem megyünk egyből a mennybe ahogy a protestánsok tanítják?

Kedves Lelkiatya! Egy halottas liturgián hallottam a második antifona karversére énekelve azt, hogy ?az elhunytnak leli üdvéért énekelünk néked, alleluja alleluja alleluja?. Miért nem használjuk ezt a formulát mindenütt? A szláv helyeken sok egyéb sajátosság is fellelhető ha halottas liturgiáról van szó, mint a dallam világ is. Igazán sajnálom, hogy ez nem érzékelhető nálunk. Egy halottas liturgia kb semmivel nem különbözik egy élő szándékostól(kivétel a két ekténia, tropár és valóban méltó helyett) Mi lehet ennek az oka? Miért nincsenek halottas(vagy mondhatjuk szomorú) dallamváltozataink, amik méginkább különlegessé tehetnék a ritusunkat Köszönöm a válaszát Glória

Kedves Lelkiatya! Egyik barátnőm elveszítette 2,5 éve a párját ( nem volt a férje,csak élettársa azért írom ilyen megfogalmazásban) Lett egy kisfiuk. Nekem elmesélte,hogy volt itt helyben ahol lakunk ,egy nőnél,aki jósolt neki meg hogy a volt párja velük van mindig , látja őket,ne féljenek. Valami halottlátó. Én mondtam is neki én az ilyenektől mindig is féltem,jobb ezt elkerülni. Sajnos a kisfiú sokat szomorú ,dühkitörései is vannak,a mai napig nem dolgozta fel amit otthon látott,betegen az apukáját ,mellette is lett sajnos egyszer rosszul.Torokrák.Bevérzett. ( Sajnos apuka cigizett ivott is )Fél a házukban ,minden apukára emlékezteti,de szerinte vannak ott mások is,sötét alakok.Egyik szobába be se mer menni ,ahol betegen feküdt az apuka. Hát nekem egyből az jutott eszembe, hogy mi van ha mindennek köze van ahhoz a jóshoz,olyan értelemben ,hogy kilehet nyitni gonosz kapukat. Barátnőm volt l?nyként elsőáldozó,bérmálkozó is,sokat beszél Istenről ,hogy sok erőt adott neki mikor szenvedett a párja,de nem értem miért megy el jóshoz miért nem paphoz megy,ment anno is.... Gondoltam rá,hogy mondanám neki , legközelebb ha jön, hogy inkább szenteltesse meg a házukat.Házszentelés ismeri az atyát ,meg ő olyan kedves biztos segítene nekik Az jó ötlet Ön szerint? Sajnálom a kisfiút ,de látni rajta,hogy nincs jól és ilyesztő számomra, hogy mi van ha már csak azért sem mert az anyuka ( akár tudatlanságból is ) de ilyen halottlátó jóshoz járt,hogy lehet segíteni, hogy jobban legyen a kisfia? A kisfiú egyébként egyházi iskolába jár.De körzetileg is odatartozik.Remélhetőleg ez is segít rajta . A kisfiú 7 éves 4,5 éves volt mikor az apuka meghalt,és a barátnőm nemrég mesélte el azt is,hogy a fiú nem is volt ott az apukája temetésén ,jobbnak látta nem vinni ,ment oviba,mondtam neki,hogy szerintem pont jobb lett volna ,ha elmegy ,mondta barátnőm utólag már szerinte is ,mert elsőnek nem tudott mit kezdeni a gyermek a sírral, hogy kivitte temetés után.De akkor így látta jónak,hogy nem viszi ki ,meg kicsi is. Azt mondta barátnőm elment temetkezési vállalkozóhoz és egy nő beszélt a temetésén. Kérdeztem de hiszen a párod anno meg volt keresztelve,bérmálkozó is volt mert mesélte ( csak nem voltatok házasok) hogy hogy nem pap temette?azt mondta oda már nem ment el ,így is drága volt a temetés. Úgy értelmeztem v.mi polgári temetés szerűség volt. De nekem minden ilyesztő itt Nincs egyházi temetés , gondolom misét mondatni se lehet így, vagy igen?? szomorú gyermek. Nyáron direkt mondtam többször is jöjjenek el hozzánk gyerekek eljátszanak,örült is a kisfiú. Ön szerint miben lehetne segíteni, hogy jobban legyen a gyermek ? A leírt apuka élettörténete alapján ő még üdvözülhet? Nekem olyan szomorú sajnálatos az ő egész élettörténetük. Köszönöm szépen a tanácsot!!

Kedves Lelkiatya! Írtam már korábban Önnek, hogy testvérem 29 éves lesz és alkoholbeteg. Bár 1 éve nem iszik, volt rehabon is ,de ezenkívül semmi más jó irányú fejlődés, életkörülmény változás nincs.Vagyis egy mégis dolgozik ( de ott is panaszkodik kevés a fizetés,mondtam neki elgondolkoztatásként,hogy ő 1 magára keres annyit mint én hatunkra.Megragadt azon a szinten ,hogy nem iszik ,de nem jár A.A gyűlésekre,se templomba. Ma küldött egy fotót ,hogy egy tompa eszközzel elkezdte vagdalni piszkálni a nyakát ,de nem lett eredményes,mert tompa,de látni a helyét ,és hogy jobban járunk, ha elkerüljük, mert mindenkinek jobb lesz így,ha ő nem tartja velünk a kapcsolatot,tiltsam le ,ha nem szeretnék több ilyen felől hallani . Azt írtam, erre reagálva, hogy kezdj el végre élni ,és nem kinylódni.És vállald a felelősséget a saját életedért!! Nem tudom már ,mit írjak jól komolyan mondom,írtam Ön szerint valami rosszat esetleg? Nem szeretnék, de már az egész család belevan fáradva az ő küzdelmeibe,pap bácsink is mondta mit tegyen,dehát nem hallgat rá se.... Attól is tartok egyszer bekattan és öngyilkos lesz,mert sajnos többször mondta már fontolgatta! Próbáltam akkor is beszélgetni vele,de megmondom őszintén, olyan mintha csak pillanatnyi jókedv morzsái lennének az életben mert pl elment motorozni( apa vett neki egy cross motort) ,de a másik pillanatban meg az a legnagyobb gondja,hogy kellene hátulra kerítés ,de miből? Mondtam neki majd szépen sorban, bent a házat kellene már elősször rendbe tenni,mert semmilye nincs már eladogadta. Tanácsoltam legyen sorrend,most ez ,most az és ne akarjon mindent egyszerre! De mintha megse hallaná,nem fogadja meg. Pár hete az a hóbortja, hogy elhagyatott házakat nézeget bemegy ,fotózza,nem is értem ez mire jó... Számomra félelmetes már ahogy él,az a baj már őszintén nagyon nem lepődnék meg,ha valami tragédia lenne vele,mert már hogy is mondjam ahogy egyszer a pap bácsink is mondta az élet ,ahogy él nincs min csodálkozni,hogy ez van,következmény. Tesóm 7 éves volt mikor anya meghalt én 20 éves,de mindent se foghat erre tesóm se. Ön mit tenne a helyemben? Van még remény? Köszönöm szépen!

Kedves Lelkiatya! A PhD-hallgató vagyok, aki korábban írt már Önnek. A kérdésemnek most a PhD-hoz nincs köze, csak úgy megemlítettem. Nem tudom, nem vagyok biztos abban, hogy mi számít ítélkezésnek és mi nem. Mi a különbség az ítélkezés és aközött, hogy megállapítom valaminek a bűnös jellegét vagy ellenzem a bűnt? Az egészen biztosan ítélkezés ha azt mondom valakinek, hogy "Már megint loptál és hazudtál, szégyelld magad, milyen bűnös vagy, Isten nem bocsát meg neked". Ez nekem nyilvánvalóan ítélkezés, de nem tudom a velem megtörténő helyzetekben eldönteni, hogy mi ítélkezés és mi nem. Mondok egy példát, ami ma történt. Anyukámmal (tanár volt) beszélgettem, szóba jött egy volt kolléganője. Már eddig is tudtunk róla, hogy ez a volt kolléganő különórákat is adott. Az egyik diákjának azt mondta az egyik különórán, hogy neki biztosan jól fog sikerülni de az érettségi, de X.Y-nak legfeljebb 2-es lesz. Ez az X.Y. egy másik diákja volt. Ez a személy, akinek ez a tanár azt mondta, hogy X.Y-nak legfeljebb 2-es lesz, szóval ő elmondta ennek az X.Y-nak, hogy a tanár mit mondott neki róla. Mi (én és anyukám) X.Y-tól tudjuk. X.Y. abszolút nem egy olyan típus, aki hazudna, szerintem igazat mondott. X.Y-nak rosszul esett az a helyzet, amúgy először nem is mondta el nekünk rögtön, nem is tervezte, csak valahogy kibukott belőle egyszer véletlenül, láttam rajta, hogy bántja a dolog. Bár nem velem esett meg, de azt mondtam anyukámnak, hogy nekem az taszító ha azt látom, hogy valaki a háta mögött kibeszél valakit és főleg akkor ha olyannak mondja el róla a dolgokat, akinek még kevésbé kellene. Még ha egy másik tanárnak mondott volna valamit erről a diákról, az valahogy máshogy csapódna le. Ha két tanár mint munkatárs megbeszéli egymással, hogy egy osztály vagy egy diák hogy teljesít, az valahogy elfogadhatóbb. Amikor viszont az egyik diákot a másik diáknak beszélik ki, az szerintem udvariatlanság, az valahogy más. Arról nincs szó, hogy utálnám ezt a tanárt, aki kibeszélte a diákot, nem lennék vele udvariatlan ha találkoznék vele, ha valamire megkérne, segítenék neki, imádkozni is hajlandó lennék érte vagy felajánlani a szenvedéseimet érte tehát próbálom úgy szeretni őt is ahogy Jézus szereti és én alapvetően nem akarok rosszat senkinek, gyakran inkább magam elé helyezek másokat, de ha olyan dolgokat látok, amikkel nem értek egyet, azok taszítóak, olyan rossz érzést keltenek bennem, akaratom ellenére. Velem is volt már olyan, hogy az egyetemen a témavezetőm kibeszélt engem az ügyintézővel. Azt hitték nem vagyok ott a közelben, pedig ott voltam a szomszéd teremben és mivel kicsi a tanszék, jobban meghallani dolgokat. Nem esett jól, hogy kibeszéltek engem egymás között. Ha egy másik tanárnak mondott volna rólam dolgokat, az sem esett volna jól, de így, hogy az ügyintézőnek, így főleg nem. Nem tudom, emlékszik-e rám, de írtam már többször a témavezetőmről, hogy sokszor csak a rosszat emlegeti rólam, a jót természetesnek veszi, gyakran bántott meg. Azóta már jobban tudom ezt kezelni és ha van egy jó szava hozzám, annak örülök, amúgy meg próbálom ezt is felhasználni arra, hogy krisztusibb legyek, de szóval mikor kibeszéltek engem, akkor azért esett rosszul, mert úgy voltam vele, hogy ők ketten sem tökéletesek, nekik is vannak hibáik, nemcsak nekem meg az ügyintéző sosem kezdte el a PhD-t, nem tudhatja nekem mi miért úgy sikerül ahogy sikerül. Ez két jó példa arra, amik velem történtek. Ilyen esetekben ha megállapítom magamban vagy egy hozzám közel állónak elmondom, hogy nekem taszító az, amit anyukám volt kolleganője csinált azzal a diákkal vagy hogy nekem rosszul esik amit a tanszéken csináltak (a témavezetőm az ügyintézővel) és nem kellett volna megtenniük, akkor az ítélkezés részemről? Nem azt mondom, hogy nekik nem kell megbocsátani, azt sem hogy bennük semmi jó nincs, semmi ilyet nem mondtam, csak azt hogy nem kellett volna megtenniük amit tettek és hogy rám vagy másra nézve bántó. Mi számít ítélkezésnek és mi nem? Vagy amikor valaki elkezdi nekem a harmadik embert lenézően kibeszélni valamiért, akkor az ítélkezés? Már sokszor mondtam ilyen esetben, hogy ne ítélkezzünk róla vagy hogy én nem kommentálnám, mert nem szeretnék ítélkezni. Ezek pont hasonló példák voltak, mindegyik a kibeszéléssel kapcsolatos, de csak illusztrálni szerettem volna, hogy könnyebb legyen válaszolni. A kérdés engem általánosságban is érdekel. Hogy mi az ítélkezés és mi nem.