Kedves Lelkiatya!
Miként építhető fel egy boldog házasság?Vagy milyen ismertető jegyei vannak .....
Köszönöm szépen!
Érdemes erről szóló könyveknek utánanézni, azokból sokat lehet tanulni. Az alapképlet az, hogy a házasságban a másikat akarjuk boldoggá tenni. Ez az egész életátadásra és annak hétköznapi apró tetteire egyaránt vonatkozik.
Kedves Lelkiatya!
Ha valakinek nem adatik meg természetes úton a gyermekáldás és él a lombikkal ,és idővel mégis sikerül.
Azaz létrejön egy kis élet ,az olyan ,hogy az is Isten ajándéka valamilyen szinten ?
Akarta legyen ?
Mint hogy ?rta egy válaszában,hogy van mikor bűn van ( katona megerőszakol nőt és élet lesz,ajándék de a rosszat nem veszi el ,nem semmisíti attól ,tehát élet lesz,de rossz következtében)
Köszönöm szépen ha válaszol!
Igen. Amikor létrejön a kis élet, az mindig Isten ajándéka, bármilyen körülmények között történt is a foganás.
Onismereti temaban kernem az atya tanacsat! milyen lelki irodalmat vagy pszihologiai konyvet ajanlana ?
Valaszat koszonom ! Szuntelen imaval ! Ferenc
Kedves Ferenc! Korábbi kurta válaszomat most ezekkel a könyvcímekkel egészítem ki. Ezeket tudom Önnek jó szívvel ajánlani:
John Powell: Miért félek attól, aki vagyok?
Otthonról hoztuk - Családi mintáink és a párkapcsolatok
Henri Nouwen: A sebzett gyógyító
Anselm Grün: Belső képeink gyógyító ereje
Anselm Grün: Találd meg a magad útját
Pál Ferenc: Tükör által világosan
Pál Ferenc: Szorongástól az önbecsülésig
Jordan Peterson: 12 szabály az élethez
Gyökössy Endre: Lélekápolás
Bagdy Emőke: Hogyan lehetnék boldogabb
Kedves Lelkiatya!
Volt egy álmom az ördöggel, pontosabban belém bújt. Egy családtagom meg is halt az álmomban. Azt szeretném kérdezni megnyitottam-e valamilyen kaput a gonosz irányába, azzal, hogy cranisacralis kezelésre járok, illetve voltam egy meridián diagnosztikán is?
Nem tudom, hogy ahol lelki blokkokat oldanak fel, az bűnnek számít-e?
Válaszát szívből köszönöm!
Szilvia
Hogy van-e kapcsolat a furcsa álma és az említett kezelések között, nem tudom. Könnyen lehetséges. Mindenesetre azt nagyon határozottan tudom Önnek tanácsolni, hogy sem egyik, sem másik kezelésre ne járjon, hagyja abba. Attól tartok, az orvosi megalapozás is erősen megkérdőjelezhető mindkét esetben, de még inkább a lelki szempontot szeretném a figyelmébe ajánlani. Amennyi időt tölt vagy a jövőben töltene ezzel, azt töltse a templomban, főként valamilyen szertartáson, az sokkal többet segít Önnek. Ha azt a pénzt, amit erre költené, a szegényeknek adja, sokkal értékesebb dolog az életében, mint ezeket a szervezeteket, személyeket gazdagítani.
Kedves lelekiatya ,egyházi jogrebdről kérdeznék mert még történt eset ,a egy gorogkatolikus lelkesz azt monta nekem hogy ki fognak lökni a templomból hívek ha én fogom énkelni a 8 hangot ,ezen agyalok egy éve hogyan tudnék megszabadúlni az egyházközégtől ,milyen egyházi kánjogi alapja van enek ?,arra gondoltam én hogy aláírást gyűjtök a hiveknél de saját magam ellen hogy lássam ki az aki ki akkor lökni a templomból ,vagy forduljak az egyházjogi bírósághoz ,mint csináljak hogy én kerüljek ki ebből ,a saját egyhazköségem van ellenem már 3 éve nem voltam a templomban más egyházköségben járok ,ott meg húznak be felé a templomban hogy énekelek, egem nem zavar hogy ki akarnak lökni de akkor ne várják el hogy fizessek egyház adót,szóval mijen jogi alapja van enek ?
Ez nem annyira jogi kérdés, mint inkább emberi bölcsességet kíván. Nem javaslom a harcot. Ha szívesen fogadják az énekét, énekeljen, ha nem, nincs mit tenni, csöndesen énekeljen. Vagy ha megteheti, hogy máshová megy, akkor nyugodtan mehet oda is. Ahhoz nagyon súlyos ok kellene, hogy valakit a magatartása miatt eltiltsanak a szentségtől. A templomból kizárni nem lehet egyházjogi úton, erre nincs törvény. De ismétlem, igazán nem érdemes harcolnia. Ha beleáll, még megosztást is okozhat, ami végképp nagyon nagy baj lenne. Azt tanácsolom, fogadja el ez a helyzetet csöndesen, alázattal, Krisztus szenvedéséhez kötődve. Ha pedig van megoldás, hogy máshová járjon, a békesség kedvéért nyugodtan megteheti ezt is.
Kedves Lelkiatya! Hálásan köszönöm válaszát múltkori levelemre, melyben arról írtam, hogy mennyire szeretem Jézust és nagyon szeretnék többet is tenni érte, csak nem merek. Akkor nem tudom, említettem-e, de akkor volt az, hogy szerettem volna önkéntes munkára jelentkezni, gondolkodtam ezen meg bármi mást tenni Jézus iránti szeretetem kifejezésére, csak nem volt bátorságom, féltem.
...
Nem akartam butaságot kérdezni, de annyira érdekel, hogy mi lehet ez az érdekes élmény, amit tapasztalni szoktam, még ha nem is mindig. Bár nem mindig tapasztalom, de mély nyomot hagy bennem, felejthetetlen számomra és már rágondolni is jó érzés. Bocsásson meg, kérem, a nagyon hosszú levelemért, de szerettem volna jól megmagyarázni amit kérdezek és inkább egy levélben fogalmaztam meg több kérdésem. Ha megtisztel válaszával, nagyon megköszönöm.
Ha nem haragszik, hosszú levelét ezúttal most nem közlöm. Csak a választ írom le arra, amit kérdésként föltett.
Már amennyire tudok válaszolni. Az imádság 9 szintjéről írt. Ezekben én sajnos, nem vagyok járatos. Amit mondhatok ennek kapcsán, hogy haladásunk közben nem érdemes vizsgálgatni, hogy vajon melyik szinten vagyunk. Azt hiszem, ez félrevezető volna. Azért is, mert miként írja, ezzel én is egyetértek, hogy valószínű, nem csak téglákként épülnek egymásra ezek az imatapasztalatok, egyik a másik után, hanem érkezhetnek más sorrendben is. Én mindegyik szintet isteni ajándéknak tartom. Mert ha szavakkal imádkozik is az ember, vagy végzi a zsolozsmát, a zsoltározást, akkor is Isten ajándéka az, ami akkor a lélekben történik. Ez tehát az én egyszerű tanácsom, hogy ne akarja elemezni, értékelni, hogy melyik fokozatokat élte már át, s melyeket még nem. Törekedjék minél többet, minél mélyebben az Úrral lenni! Ez elég. Írtam már Önnek, hogy úgy sejtem, valóban nagyon szép és értékes lelki ajándékokat kapott az Úrtól. Erre válasz nem is lehet nagyon más, mint a minél teljesebb odaadás. Például nagyon jó dolog a gyalogolás a templomba, az önkéntes munka, bármilyen más áldozathozatal, legyen az kisebb vagy nagyobb.
Ami a lélek sötét éjszakáját illeti, én azt mondom, azt felejtse el. Amíg az ember bizonytalankodik, hogy ez vajon az-e, addig az nem az. Amikor az ember ideér, akkor ez egyáltalán nem válik számára kétségessé, akkor nem kérdez meg mást, hogy ez most vajon az-e. Ebből fakadóan azt mondhatom, ez nem az, de ne is gondoljon rá. Ha Isten méltónak találja majd egyszer, akkor megadhatja, de jobban jár, ha inkább elkerüli.
Talán Önnek mondtam már, lehet, másnak, de nagyon hangsúlyozom, hogy állandó, személyes lelkivezetőre van szüksége. Az általam leírt tanácsok nagyon általánosak, lehet, hogy nem is helyénvalóak, vagy Önnek nem arra van szüksége, amit én a távolból mondani tudok. Igen, Ön sokat kapott az Úrtól, s minden bizonnyal azért, mert sokat is vár Öntől (Lk 12,48). Ez nagyon boldogító út. Viszont nem kis alázat és belátás kell ahhoz, hogy az ember önként alávesse magát a lelkivezetőnek. Segíteni fog Önnek ebben is az Úr.
Kedves Lelkiatya!
Sokszor hallani ,olvasom viseljük keresztünket.
Vagy ,hogy mindenkinek megvan a maga keresztje.
Ezt mire értik?
Hogy értsem ?
Köszönöm szépen!!
A mondás Krisztusra vezethető vissza, aki azt mondta: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem." (Mt 16,24; Mk 8,34; Lk 9,23) Pedig ekkor még nem feszítették keresztre, de persze, tudta előre, hogy milyen halállal fog meghalni. A kereszt a szenvedés jelképe. Elsősorban Krisztus szenvedésének a képe. Mivel azonban Krisztus éppen a kereszt által váltott meg, ezért az a föltámadás és Krisztus győzelmének is a képe. Amikor keresztet vetünk (mi, görögkatolikusok igen gyakran), akkor ez egyfajta hitvallás is. Megvalljuk Krisztus győzelmét, de azt is beleértve, hogy ő szenvedésével váltott meg minket. Krisztusnak köszönhetően tehát a szenvedés egész más értelmet nyert. Krisztus arra buzdít minket, hogy ne féljünk a szenvedéstől, hanem ismerjük föl, hogy abban már a győzelem is el van rejtve. De nem úszhatjuk meg, nem kerülhetjük el. Ezért ne menekülni akarjunk a szenvedések elől, hanem fogadjuk el azokat, mint Krisztus is a keresztet, öleljük magunkhoz szenvedéseinket. A fent idézett mondatával azt is előre jelezte, hogy az ő követése, vagyis a keresztény élet küzdelmekkel jár, önmegtagadással, lemondásokkal. Mindenkinek van tehát szenvedése, amelyet úgy kell hordoznunk, hogy az Krisztushoz kössön minket. Ő értünk szenvedett, mi se féljünk vele együtt szenvedni!
Kedves Lelkiatya!
Írtam már Önnek a kamasz fiúnkról korábban,hogy nem érdekli a tanulás,pontosabban minden más érdekelné.
A héten kapott egyes jegyeket,ma nagyon szeretett volna elmenni a barátnőjével találkozni egy kicsit ,és a legjobb barátjával ,haverral lenni ,de elősször összevesztünk csak,mert én semmiképpen nem akartam engedni így,ő meg azzal érvelt ettől nem fog jobban tanulni,kijavítja nyugodjak meg.
Utána már eljutottunk odáig,hogy azt írta messengeren, hogy gyűlöl, nagyon rossz anyuka vagyok ,mindig csak a suli ,a jegy,ő nem számít!!!Nem szeretem érzi ,csak ,a jegy legyen jobb .
Írtam neki azért ez túlzás, de mit mondhatnék ne tanulj?
Csak ne egyes,kettes akarjon lenni.Hogy hagyjam már békén a jegyekkel sulival.Vele foglalkozzak ,ő hogy van mire vágyik....Rúgott 2 gólt miatta nyert a csapat az nem lényeg ,a suli jegy igen!!!
Azért messengeren írtunk mert ő meccsről jött haza busszal ,és útközben írogatott.
Mire hazaért már annyira fájtak a szavai,hogy azt mondtam na ezek után pláne nem mész.
Később odajött hozzám bocsánatot kérni.
Hogy dühös volt és nem úgy érti,csak mondja mondja.
Kihozom ezt belőle, de tényleg szeret.De szerinte rosszul mutatom ki,hogy én is szeretem őt!!
Furcsa dolog történt ezután.
Kérlelt engedjem már el és bocsássak már meg neki,mert ő bocsánatot kér,én meg kitartok haragomban, azt mondta ez így nem tetszhet Istennek sem ,ő azt akarná bocsássak meg neki, én meg sértődötten ,makacsul nem mehetsz nem ,nem felejtem el amit mondtál én nem fogok megbocsájtani egy darabig fix....
De utána arra gondoltam mikor kiment mire megyek a haragommal megsértettségemmel....
Nagyon fáj amit mondott írt,de akkor is a kisfiam.Szeretem.
Jézust is megbántották mégis megbocsátott ellenségeinek.
A rosszat legyőzte a jó a szeretet.....
Kihívott a konyhába beszélgetni ,hogy kössünk kompromisszumot, felveszi videóra mit mond ,mit tesz,ha a rossz ellenére megbocsájtok és elengedem.
Hogy holnap minden házi munkát megcsinál amire kérem,megcsináljuk a házit leellenőrizhetem ,jegyeket jövő héten kijavítja amint lesz rá esélye,ha ezeket nem tartja be legközelebb hétvégén sehova nem mehet....
A vége az lett a történetnek ,hogy elengedtem.
Apukája úton volt haza vele is megbeszélte.
Amikor elment adott egy puszit és megölelt.
Annyira nehezen élem meg ezt a kamaszkort iskolai időszakot.
Ön szerint jól jártunk el??
Sajnos mi van ha úgy jön le megint ,na anya mondott valamit ,de mégis elértem ,hogy elengedjen....
De nehéz gyermeket nevelni jól nevelni,tudom Isten segíteni is tud,erőt ad ,de viccesen megszoktam már jegyezni,hogy ha a jó Isten egyszerre megmutatta volna a szülés után na ez vár rád,ha 15 éves lesz,hát ott sírtam volna el lehet magam....
Apukája szerint fogni kell ,de mindentől nem tilthatjuk el annál erősebb ellenállásba torkollhat van,helyzet mikor jobb engedni....
Hogy legyek jó anyukája?
Köszönöm szépen atyám..
A kamaszok magatartásáról, annak néhány alapvető okáról írtam nemrégiben. Akkor kihagytam egy fontos jellemzőt, amelyet most e levele kapcsán szóba tudok hozni. Gyakran tapasztalható náluk az érzelmi hullámzás. Minthogy átmeneti állapotról van szó, sokszor ők maguk sincsenek tisztában saját magukkal, saját érzéseikkel. (Egyébként ez okozza bizonyos esetekben a nemi identitásban való elbizonytalanodást is ebben a korban, amelyet mint egy sárkány meglovagol az erőszakos gender ideológia. Holott legtöbb esetben átmeneti élethelyzetről van szó, amelyet fatális tévedés volna nemváltással kezelni!) Egyik pillanatban szúrós, mint a sündisznó, másik pillanatban apja vagy anyaja nyakán csüngene, mint pici korában. Ha erre föl vagyunk készülve, akkor könnyebben tudjuk kezelni. Egyszer belénk szúr, utána meg át akar ölelni, s bizony, nekünk, a másik oldalról nem olyan könnyű ez a gyors váltás. Ez történhetett az Ön által leírt esetben is.
Meglátásaim. Egyrészt nem szerencsés, ha a gyermekünkkel sms-ben vagy más hasonló rövid üzenetekben érintkezünk. Sajnos, nagyon megszoktuk már, nehéz volna ezt félretenni, de aki még nem vezette be, azt óva intem ettől. Sok fölösleges torzulást kerülhetünk el, ha ragaszkodunk gyermekünkkel való személyes kapcsolattartáshoz. Persze, nem a napi teendőkről beszélek, hanem a komoly beszélgetésekről: szeretlek vagy nem szeretlek, elengedlek vagy nem, eltiltalak valamitől vagy nem, s hasonlók. Ezeket lehetőleg mindig szóban beszéljük meg a gyermekünkkel. Amíg nem találkozunk, addig nincs váltás, változás. A leírt esetnek nagyon egyszerű lett volna a kezelése. (Persze, jól tudom, hogy mennyivel könnyebb a távolból tanácsokat adni, mint ott helyben a magatartásunkat kézben tartani.) Nagyon szép érzelmi közeledés indult meg. Ez az, amit azonnal jól kell fogadni. A szurkáló megjegyzést sem szabad igazán komolyan venni. Bántani akar - ebben áll a lázadása - de nem gondolja komolyan. Ha viszont kifejezi az érzelmi kötődést, akkor ezt ugyanolyan érzelmi nyitottsággal kell fogadni. Ez viszont nem befolyásolja a következetes magatartást. Ha akkor Ön azt mondja: "De jó, hogy most egészen másként tudunk beszélgetni, mennyivel jobb ez így. Én is szeretlek téged." Még bocsánatot is kérhet, ha élesen, bántóan szólt, vagy üzent. Viszont ez nem változtatja meg a döntést. Ha megvolt a tiltás, szeretjük egymást, de kötjük magunkat a kimondott szóhoz. Ez neki is értésére adja, hogy a szeretet kifejezése nem zsarolási technika. Megtanulja azt is, hogy az adott szóhoz igazodni kell, s még inkább, hogy a tiltás az nem a szeretetlenség kifejezése. Hisz nagy szeretettel is lehet tiltani. Ilyenkor van mód alaposabban is elmagyarázni, hogy mi miért van, mi minek a következménye, stb.
Türelem, higgadtság, nagy-nagy szeretet és rendíthetetlen következetesség. Ezeket tudom tanácsolni.
Tisztelt Lelkiatya! Most nem kérdéssel fordulok Önhöz, hanem szeretnék hálát és köszönetet adni a papunkért, ...atyáért. Hittant tart a lányomnak. Első hittan óra után úgy jött haza hogy a papbácsi megérintette őt a lelkét, és árad belőle a szeretet, és még nem tudja szavakkal kifejezni. Azóta minden este imádkozunk közösen ...atyaért. A kislányom most már komolyabban érdeklődik a hite iránt. Ezáltal én is újra visszatértem Istenhez. Bár az atya engem személyesen még sajnos nem ismer, de már így is nagy dolgot tett velük. Nagyon köszönjük, hogy van nekünk, és imádkozunk érte és a családjáért is ! Tisztelettel: egy nagycsoportos kislány anyukája
Köszönjük szépen ezt a kedves jelzést. Itt ugyan kihagytam az atya nevét, de eljuttatam a püspökéhez, aki minden bizonnyal továbbítja neki ezeket az elismerő szavakat. Köszönjük imáikat.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit jelent az alszerpap ők nem is nosulhetnek?
Az egyházi rendnek három fokozata van: diakónus, pap, püspök. A kisebb rendeknek is vannak fokozatai: felolvasó és alszerpap. Kisebb rendek esetén van lehetőség a rend fölvétele után is a házasságkötésre. Csak a papi rend esetében nem lehetséges, tehát ha valakit diakónussá szenteltek, utána már nem részesülhet a házasság szentségében.
Tisztelt Lelkiatya! Javitanám a Miért ködösiti a katolikus egyház a gonosznak a jelenlétét? Kérdésem, Jelen korunk Katolikus papjaira gondoltam , predikaciokra..nem a katekizmusra ! Körbe járják és meglátásom szerint el pszihologizaljak is a jelenséget. Nem akarja kimondani az egyház , lehet hogy fél? De ezzel csak ártanak a hívőknek. Langyos vizzé teszik a jelenséget..És tudjuk a sátán legnagyobb fegyvere ha sikerül el hiteti hogy nincs....
Ezek szerint hallott már ilyen tartalmú prédikációkat is. Ennek az lehet az oka, hogy az illető pap(ok) nem gondolta át a szavait, észre sem vette, hogy eltért az egyház tanításától. Ám ezt a jelenséget, még ha netán több pap esetében is találkozott vele, ne általánosítsuk. Nem lehet azt mondani, hogy minden pap így beszél, azt pedig kivált nem, hogy ez az Egyház tanítása volna, s hogy az Egyház netán félne kimondani az igazságot. Azt jól látja, hogy valós veszély, ha a kinyilatkoztatott igazság helyett valaki csupán emberi okoskodásokat hirdet. A pszichológia is jól használható az igazság, az ember, az Istennel való kapcsolat megértéséhez, de nem szabad, hogy helyettesítse a hitről szóló tanítást. S igaza van, ez nem más, mint a sátán kísértése, amelynek egyik fegyvere, ahogy Ön is mondja, hogy elhomályosítsa a róla szóló ismeretet, sőt elrejtse a létét az emberek szeme előtt. A szemináriumi képzés során erre is kitérnek, úgyhogy igazán nem mondható, hogy valamely pap erről a veszélyről soha nem hallott volna.
Kedves Lelkiatya!
Melyik a Szentlélek elleni bűn?
Azt hallottam az nem bocsáttatik meg ,de akkor arra tekintsünk úgy is,hogy aki elkárhozott ezt lehet el is követte ?
Köszönöm a segítséget!
A megátalkodottság. Amikor valaki nem hisz a Szentlélek erejében, nem hisz a megbocsátásban. Ez azért megbocsáthatatlan, mert maga az ember zárkózik be a megbocsátással szemben, ezért menthetetlen. De ha megtér, ha megtér, hisz a kegyelemben, a Lélek erejében, bűnbánatot tart, akkor megszűnt a megátalkodottság bűne, megnyílt az útja a gyógyulás, az üdvösség felé.
Kedves Lelkiatya!
A lustaság bűn.
Mit tudna tanácsolni,hogy a munkámban szorgalmasabb legyek,örömmel végezzem, akár a házimunkát is?
Könnyen eluralkodik rajtam a kényelem, és nem úgy végzek feladataimmal mint azt jó és helyes lenne.
Köszönöm szépen!
Nekem úgy rémlik, hogy erről már írtam. De nem lelem, ezért leírom még egyszer. A munka halogatásának leküzdésére jó eszköz a tudatosság fölerősítése. Tudatosítom megamban, hogy mit kell elvégezni. Lehetőleg minél pontosabban, nem csak úgy, nagy általánosságban, pl. házimunka. Nem. Hanem szépen sorban egymás után összeszedem, hogy mi minden vár rám. Legjobb ezeket le is írni egy papírra, vagy beleírni a telefonba. Majd, amikor magam előtt látom az összeset, akkor nekikezdek, s ha valamelyikkel végzek, kipipálom. Milyen jó érzés, amikor gyűlnek a pipák! Tanácsolják még azt is, hogy amikor magam előtt látom a feladataimat, akkor válasszam ki a legnehezebbet, melyhöz sehogysem fűlik a fogam, s kezdjem azzal. Utána a többi már megy, mint a karikacsapás. Jó lehetőség még - ez már lelkibb megközelítés -, ha az adott napot, vagy éppen a nehezen teljesíthető munkát fölajánlom valakiért. Imádsággá teszem a tennivalómat. Ez is könnyíthet azon, hogy nagyobb lelkesedéssel végezzem azt, amihöz egyébként kedvem nem sok volna.
Tisztelt Lelkiatya! Miért ködösiti a katolikus egyház a gonosznak a jelenlétét? Körbe járják és meglátásom szerint el pszihologizaljak is a jelenséget. Nem akarja kimondani az egyház , lehet hogy fél? De ezzel csak ártanak a hívőknek. Langyos vizzé teszik a jelenséget..És tudjuk a sátán legnagyobb fegyvere ha sikerül el hiteti hogy nincs....
Nem tudom, milyen tapasztalat vezette Önt erre a követekeztetésre, vagy honnan tájékozódik az egyház tanításáról. Az Katolikus Egyház tanítása teljesen világos ezen a téren. Nem tagadja, nem kicsinyíti a gonosz létét, hatását, közelünkben való jelenlétének veszélyeit. Olvassa el a Katekizmus erre vonatkozó pontjait (2850-2854), mely a Miatyánk utolsó kéréséhöz (Szabadíts meg a gonosztól!) fűz magyarázatokat. Ezen a címen is rátalálhat: https://kattima.hu/hu/app/pray/katekizmus-365-2850-2854-90367
Kedves Lelkiatya!
Ismét az a levélíró vagyok, aki már kétszer kért Öntől tanácsot e-mailben két ígérettel és a bűnbánattal kapcsolatban.
Most azért írok újra, mert gólyatáborban vagyok, ahonnan jó eséllyel nem tudok misére menni, mivel a tábor területét tilos elhagyni, illetve aki kilép, annak levágják a karszalagját, és már nem jöhet vissza. Én erről a szabályról már a tábor kezdete előtt értesültem, és eredetileg úgy terveztem, hogy ezen a héten valamelyik hétköznapon megyek szentmisére, a vasárnapi misehallgatás alól pedig felmentést kérek. Már tegnap is itt voltam, így az előesti mise sem jöhetett szóba. Végül azonban se misére nem mentem, se felmentést nem kértem. (Bevallom, az utóbbit azért mulasztottam el, mert úgy gondoltam felesleges külön felmentést kérni a paptól, ha Isten úgyis látja, hogy akadályoztatva vagyok a szentmisehallagatásban.) A hétköznapi misét pedig azért mulasztottam el, mert mindig halogattam, hogy melyik nap megyek, végül pedig utolsó este,amikor otthon voltam, az utazásra való készülődés miatt már nehezen fért volna bele. Akkor elhatároztam, hogy majd a táborból megkérem, hogy engedjenek ki, mostanra viszont ebben elbizonytalanodtam. Egyrészt kicsit attól is félek, hogy kigúnyolnak a kérésem miatt, bár tudom, ez még nem lehetne akadály. A komolyabb gondom viszont az, hogy mivel világosan megmondták, hogy senki sehova nem mehet el, talán azt gondolnák, hogy én azt hiszem, rám nem vonatkoznak a szabályok. Felmerült bennem, hogy talán ha valaki olyat kérdeznék erről, akinek szintén fontos a vasárnapi mise, az megpróbálna segíteni, azonban szerintem az őrsvezetőim, akikkel ezt megbeszélhetném, nem keresztények (erről biztos információim nincsenek, csak nekem úgy tűnik). Ezen kívül az is nyugtalanít, hogy biztos nem én vagyok itt az egyetlen katolikus, akkor miért pont én mehetnék el? Ha meg esetleg többen hagynánk el a tábort még kevésbé tartom valószínűnek, hogy ezt megtehetnénk, mert szerintem ez az egész szabály azért van, hogy a belépéskor való biztonsági ellenőrzést ne kelljen megismételni, ez pedig több ember esetén nehezebb. A templomhoz egyébként még vonatoznom is kéne, mert ugyan ebben a városban van, de elég messze. Így végképp nem hiszem, hogy jó néven vennék ezt az ötletemet. Ön szerint megér egy próbát, és kérdezzem meg, hogy elmehetek-e úgy, hogy utána még visszajövök, vagy elég ha a jövő hét folyamán egy hétköznapi misével bepótlom ezt a mai alkalmat?
Válaszát előre is köszönöm!
Sajnos, ezt csak most, egészen későn olvastam. Bocsánat, hogy akkor éppen nem tudtam segítségére lenni. Biztosan azt javasoltam volna, hogy próbálja meg, hogy erre engedélyt kér. Még ha nem is engedik meg, akkor is szép, tanúságtevő ereje van. lehetett volna esetleg társakat keresni. Bátran bemondani, hogy van itt katolikus, aki velem együtt szeretne misére menni? Ugyan mi szégyellnivaló volna ezen. Nagyon is szép dolog, egyáltalán nem kell szégyellni. Hogy valaki ezért kigúnyol? Ez megint nem számít semmit. Fontos,hogy bátran legyünk hívők, ne gyáván. Krisztus meghalt értünk, mi meg egy kis pironkodást nem merünk érte vállalni?
Ez már elmúlt, de azért talán nem volt haszontalan, hogy az eset kapcsán ezt az utólag elmondhattam. Az egyetemen is vállalja fel bátran, hogy Krisztushoz tartozik. Ez egyébként másokat is bátorítani fog.
