Tisztelt Lelkiatya!
Van olyan ismerősöm, aki katolikus keresztény fiatal, és - elmondása alapján - biszexuális.
Tisztelettel kérdezném: bűn-e a biszexualitás, ha gyakorolja a hitét?
Ha igen, miért, lelkiatya szerint, ha nem, miért nem?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Kolos
A homoszexualitás és annak válfaja a biszexualitás nem bűn. Ez egy biológiai vagy inkább pszichés jelenség, amelyet nem lehet erkölcsileg minősíteni. Miként az egészséges heteroszexualitás sem erény. Fontos tudni, hogy a homoszexualitás beteges elhajlás, amelyből gyógyulni kell. Sokszor a harsogó közvélemény ezt tagadja, de attól ez az ősi ismeret még nem változik. Annak a fiatalnak, aki saját neméhöz való szexuális vonzalmat ismer föl magában, abban jelentkezik e téren a felelőssége, hogy hogyan kezeli ezt a fölismert jelenséget. Ha próbálja kiélni, fölerősíteni magában ezt az érzést, olyan tetteket visz végbe, amelyek ezt erősítik, az már bűn. Nem más, mint a kísértéssel való játszadozás. Roppant veszélyes, mert félrevezethet. Miként a heteroszexualitás diktálta érzéseket és vágyakat is tudatosan kordában kell tartani, ugyanígy minden más beteges szexuális érzést is lehetséges kézben tartani. Ráadásul fiatal korban még nem is alakul ki teljes bizonyossággal a személyes identitás, sokféle személyi bizonytalanság lép ilyenkor felszínre, amely még a szexuális gondolkodásra is vonatkozhat. Ezt használják ki roppant aljas módon a szexuális szabadosság harcosai, és zavarják meg vele a fiatalok jó részét. Ezeknek nem szabad bedőlni. Ha tinédzser korban ilyen gondolatai vannak az embernek, az még nem jelenti, hogy ez a ferde hajlam rögzül is benne. Helyesen, jól kell ezt kezelni, és nem fog okozni hosszú távon semmi zavart.
Kedves Lelkiatya!
Kisfiunk hamarosan bölcsődés lesz,mert visszamehetek dolgozni a munkahelyemre,elvállaltam ,anyagi okokból is ,mert a gyes borzasztóan kevés( 26 ezer ft)lesz ebből családot fenntartani sajnos nem tudunk.
A testvérei is voltak bölcsődések, és meglepetésemre nagyon szerették,eljátszottak,nem sírtak,hála Istennek egyébként is nagyon vidám,nem félénk gyerekek,szeretik az embereket ,gyerekeket is ,szerintem ezért is.
Tehát bölcsőde ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, érzelmi ,gondolati téren.
Fontos a jó önismeret, sajnos hajlamos vagyok szorongásra,túl aggódásra, édesanyám is ilyen volt ( már nem él) és természetesen próbálok küzdeni ellene ,de Ön mit tanácsolna az alábbi gondomra:
Van ,hogy nyugodtan fekszem pihenek este ,egyszer csak hirtelen eszembe jutnak, jönnek ilyen gondolatok,eszme futtatások,hogy mit teszek ha reggel úgy kelünk munka,és bölcsi,de ő beteg lett( hozzáteszem munkahelyemen sajnos kevesen dolgozunk ,tehát emberhiány van)már mondták megkell oldanom, ha beteg ,mert nem igazán tudok munkából kiesni, a férjem majd könnyebben eltud jönni,meg mama is dolgozik,de ő is azt tanácsolta,menjek dolgozni,mert ha otthon maradok az a pénz,semmi,majd megoldjuk valahogy,ha betegek.
De én meg előre ezen parázok,hogy mi van ha betegek lesznek a gyerekek,tudom,hogy megoldjuk,de legyünk őszinték, azért nehezebben,mert egyik főnök se szereti ha beteg a gyerek,ez a szomorú igazság.
Mit tehetnék,hogy ne szorongás,aggódjak mi lesz majd,ha....
Köszönöm szépen a tanácsot!!
Azt a levelét is olvastam, amelyben eleve azon töpreng, hogy nem volna-e jobb inkább otthon maradni még a kicsiny gyermekével, s így, bár kevesebb fizetés mellett, de többet tudna foglalkozni a gyermekeivel. Először erre válaszolok. A gyermekeinek, amíg kicsik, most meg tudja adni ezt azt érzelmi többletet, amelyre ebben a korban a legfogékonyabbak. Ezt később nem fogja tudni nekik megadni, akkor már egészen másképpen veszik. A pénzt viszont később is meg tudja adni. Nagyon egyetértek Papp Miklós atya azon tanácsával, hogy merjünk szegényebbek lenni. Ne hagyjuk, hogy a világ diktáljon nekünk, hogy milyen ruhákat vegyünk föl, milyen ételeket együnk, milyen eszközökkel vegyük körül magunkat! Ennek a diktálásnak soha nincs vége. Viszont mindazt, amit a gyermekei nevelésébe bele tud tenni, az egész életükre kihat. Én azt mondom, sokkal inkább ezt válassza. Annál is inkább, s itt jön a válasz a fenti kérdésére, hogy alighanem a lelke is ezt súgja Önnek. Ezek a zaklató gondolatok a saját lelkéből fakadnak. Racionálisan ugyan nem sok értelme van, mert teljesen fölösleges ilyen eshetőségeket előre kigondolni. Ezzel csak a saját gondolatait mérgezi az ember értelmetlenül, mert semmit nem visz előre. De én azt mondom, ez inkább a lelke rezdüléseinek a megnyilvánulása, amely legbelül mégiscsak azt mondja, hogy inkább a gyermekeivel legyen. Bár minden családban lenne négy gyermek! Akik így nőnek föl, azok sokkal jobban tudnak alkalmazkodni másokhoz, beilleszkedni a közösségekbe. Nekik kevésbé van szükségük bölcsődére, még akár óvodára is. Persze, iskola előtt azért az is kell, csak jelzem, hogy az Ön gyermekei kevésbé vannak erre rászorulva. A szülő jelenléte pedig mintegy megsokszorozza ezt az áldást.
Kedves Lelkiatya!
Sajnos a parókusunkkal nagyon sok probléma van. Nem segíti az egyházközség fejlődését, nem szervez semmilyen közösségi programot, a hívők csak másodlagosak a szemében. Számára csak az a fontos, hogy Ő, illetve a felesége legyenek elismerve az egyházközségben, a többi számára nem számít. Próbáltunk mindent, az imától kezdve az összefogásig, semmi nem működött. Természetesen a mai napig nem adjuk fel. Ennek ellenére úgy érezzük, megérdemelnénk egy olyan papot, aki ténylegesen foglalkozik velünk, hívőkkel, és a mi lelkünkkel is. Mit tudunk tenni?
Ha nem működött az ima és az összefogás, akkor azért azt nem szabad abbahagyni, feladni. Írja is, hogy nem adják fel. Helyes, most ez a feladat. Akikre úgy érzi, hogy tud ebben számítani, azokkal továbbra is fogjanak össze - nyilván nem a pap ellen! -, és a közös imádsággal igyekezzenek egymást és a közösségüket erősíteni. Úgy érzi, most ebben az oda kinevezett parókusra nem számíthatnak. Javaslom, ne az legyen a célkitűzésük, hogy ezt a papot innen helyezzék el. Az nagyon emberi, számító megoldás volna csupán. Imádkozzanak érte, a családjáért, de még inkább a saját családjaikért, a közösségért, a jövőjükért! Nincs meghallgatatlan imádság. Ezzel a hittel kell ostromolniuk az Eget, hogy a Mindenható a maga bölcsességével hozza meg a fordulatot, a változást. Ebbe akár az is belefér, hogy nem annyira az atya irányításával, mint így, ezzel a közösségi összefogással, közös imádsággal, a Lélek által vezetve igenis meg tud újulni, meg tud erősödni a közösségük. Ne a paptól várják ezt, hanem közvetlenül az Úrtól. Ezt tudom Önnek tanácsolni.
Tisztelt Lelkiatya! Kisebb fiam az érettségihez szükséges közösségi szolgálatot kutyamenhelyen töltötte, és felvetette, hogy mi is tarthatnánk kutyát. Jóllehet a kutyák sok örömet okoznak a gazdájuknak, és tudom, hogy az állatokkal jót tenni is dicséretes dolog, az is bennem van, hogy amit a kutya etetésére és állatorvosra költenénk, az a pénz 10-15 év alatt- eddig él egy kutya- több százezer forint ;nem követnék el súlyos bűnt a gyermekeimmel szemben azáltal, hogy ezt a pénzt nem inkább rájuk fordítanám? Válaszát előre is köszönöm.
Megengedem, hogy egy nálam kutyabarátabb lelkiatya mást mondana. Bár én is szeretem az állatokat, kutyát, macskát, s ha van hely az udvaron, a kertben, hasznos is, életteli is, ha vannak ilyen teremtmények körülöttünk. De az, hogy a menhelyről kihozzunk állatokat azza a szándékkal, hogy jót tegyünk velük, ez szerintem a jótékonyság félreértése. A háziállat azért van, hogy az embert szolgálja. Az embernek nem feladata ezeket a jószágokat pátyolgatni. Ha elpusztul, elpusztul. Az ejt értük könnyeket, akinek a szívéhez nőtt. Ez természetes. De ne érezzük lelkiismereti kötelességünknek, hogy ezeket a menhelyen lévő állatokat megmentsük! Ezzel a gondolattal teljesen összekeverednek a feladataink. Ha emberekről van szó, akkor jelentős áldozatokat is kell tudnunk hozni értük, ha olyan helyzetbe kerülünk, de az állatokért nem kell ilyen áldozatokat hoznunk. Hogy a fia a kutyák között volt egy ideig, természetes, hogy kialakult benne egyfajta kötődés, megszerette ezeket az állatokat. Ám valóban meggondolandó, hogy mit érdemes megtenni egyikért vagy másikért. Könnyen lehet, hogy most föllelkesedett értük, de aztán ő tovább megy az életben, másutt fog tanulni, mi lesz a kutyával? Ezeket meg kell fontolni, s helyes is, ha próbál erről a kérdésről messzebre néző felelősséggel gondolkodni.
bun e a maszturbalas
Igen. Mindenképpen kerülendő. Ami bűn, az ártalmas az embernek. Azért mondja bűnnek az egyház, mert ártalmas. A minap utaltam is rá egy válaszban, de talán többször is előfordult már, hogy a későbbi házaséletet is károsan befolyásolja. De egy cölebsz embernek, vagy már házasságra - mondjuk kora miatt - nem készülő embernek is roppant ártalmas, mert függőséget eredményez. Eleinte csak ritkábban, majd hetente, később naponta jelentkezik az inger, ha az ember hagyja elhatalmasodni. Hasznos lehet Weöres Sándor tanácsa: "Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga."
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék a Hittani Dikasztériumtól eligazítást kérni az SSPX miséken való részvétellel kapcsolatban:
1) Teljesítjük-e velük a miselátogatási kötelezettségünket?
2) Bűn-e rajtuk áldozni?
3) Érvényes-e egy olyan SSPX-es pap feloldása, aki korábban szabályosan volt inkardinálva egy egyházmegyébe, de ott a püspöke felfüggesztette?
Az lenne a kérdésem, hogy a Lelkiatya tudja-e esetleg, hogy milyen címre lehet ezeket a kérdéseket eljuttatni?
Válaszát előre is köszönöm!
Javaslom, hogy írja le a kérdéseit és küldje el a Nunciatúrára: Bp. Gyimesi út 1.
Kedves Lelkiatya!
Vienney Szent János mondta : mások lelkiismeretében áskálódtok magatokét pedig parlagon hagyjátok,mennyire bánjuk majd halálonkkor,hogy másokkal annyit törődtünk magunkkal pedig oly keveset,magunkról kell számot adnunk és nem másokról Istennek!!
Én most lehet nem jól értelmezem, kérem szépen segítsen benne.
Ez arra utalna,hogy pl nézem ,hogy a másik ember pl italozik,nem jól dolgozik,és én meg nem veszem észre,hogy magam meg ingerlékeny és lusta vagyok( most ezt nem feltétlenül magamra értve,csak példaként.
És megszól mást így ,emígy ez és ez van nála,én meg jobb is vagyok, rendben vagyok....
És azt kellett volna csak nézni,hogy én miben változzak fejlődjek, magammal törődve ő meg ha iszik iszik,mert az az ő tette ő ad számadást Isten előtt erről is...
Köszönöm szépen!
Pontosan így van. Annyira elterjedt, hogy másokról kérdezés nélkül is véleményt mondjunk, másokat megítéljünk, hogy szinte hihetetlennek is tűnik, hogy lehetséges enélkül is élni. Márpedig így van: semmi keresnivalója nincs a gondolatainkban, hogy más mit tesz és miért. Valóban nem a mi dolgunk ennek megítélése. Az sokkal inkább, hogy önmagunkat vizsgáljuk meg - ez nagyon helyes -, akár naponta is!
Kedves Lelkiatya!
Milyen az Istennek tetsző alázatos ember?
Köszönöm szépen!
Istennek különösen is kedves az alázatos ember. Aki elfogadja azt, ami van, ajándéknak tekinti azt, ami vele történik, legfőbb célja pedig, hogy másokat is hozzásegítsen ennek a békének a megtalálására.
Tisztelt Lelkiatya!
Egyes gyülekezetek valszeg Egyházon kívül, de ebben sem vagyok biztos, azt hirdetik, hogy Jézus második eljövetele már megtörtént még hozzá fizikai testben, azaz hogy köztünk él, de még kvázi titokban. Ezt én nehezen hiszem el, de ugye a jelek, arra hivatkoznak..
No már most szeretném kérni, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba honnan ismerjük majd fel a Krisztust d az Ő második eljövetelét és jeleit?
Nagyon köszönöm
Arra nem vállalkozhatom, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Van, aki elfogadja a tanítást, van, aki nem, úgyhogy ezzel még a kérdés nincs lezárva. Annyi bizonyos, hogy nem a katolikus egyház tanítását tartalmazza ez az ötlet. Amikor Krisztus a második eljöveteléről beszél, világossá teszi, hogy azt mindenki egyszeriben föl fogja ismerni: "Akkor, ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ? ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki; hogy a házban rejtőzködik, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is." (Mt 24,23-27)
Kedves Lelkiatya!
Öthetes terhes vagyok. Kérném szépen, imádkozzon értem, hogy egészséges gyermeket szüljek.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Imádkozom Önökért. S minthogy ez a kérés itt megjelent, minden bizonnyal mások is lesznek, akik csatlakoznak ehhöz az imához.
Kedves Lelkiatya!
Amikor olyan betegséget kap el az ember ami nagyon kellemetlen, akár fájdalmas gondolok itt hányás ,hasmenéses betegségre , tüszősmandula gyulladásra azt mégis hogy kell,lehet jól kezelni?
Istennek tetszően,mert most lehet én látok torzul,de én ilyenkor azért kérem ,legyek jobban ,vigyen át ezen gyorsan ,de mivan ha azt várja el Isten ,hogy fogadjam el csendben ,tűrve....mintha vele együtt szenvednék!?
Köszönöm,hogy segít !!
Hogy vegye el az Úr a szenvedést, ez nem csak érthető és természetes kérés, de ebben még Jézust is követjük, aki ugyanezt tette. Nem kis kellemetlenség elkerülését kérte, hanem a keserves kínhalál terhétől szeretett volna megszabadulni. Hozzátéve, hacsak lehetséges. Illetve, hogy "de ne az én akaratom legyen, hanem a tied!" Tehát ebben is követnünk kell őt. Kérni, amit szeretnénk megkapni, hozzátéve: de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. Ez a kulcsa minden kérő imának. Önnek is ezt tanácsolom. Persze, hogy kérheti, hogy múljék el a fájdalom, de tegye hozzá, legyen meg a te akaratod.
Kedves Lelkiatya!
Sokat imádkoztam,kértem az Urat segítsen jól kezelni a fiunk kamaszos kitöréseit,beszólásait.
Ma egy érdekes dolog történt.
Mivel még kissé beteg ,köhög az orvos inkább még nem engedte iskolába.
Nem is engedtük el még edzésre sem direkt.Ha nincs suli,pihenjen ne terhelje most magát sporttal.
Kért had menjen legalább ki a barátaival kicsit a játszótérre,ott szoktak beszélgetni.Egész nap bezárva,legalább levegőn lesz.Nem akar egész nap bent lenni pihenni,tévézni .
Elősször nem engedtem,mondtam inkább feküdjön .Ne csavarogjon kicsit se ,az a biztos.( Egyébként nem olyan beteg már,csak a köhögése múlik lassabban)
Olyan dühös lett,azt mondta addig fog beszélni, idegesíteni,amíg elnem engedem,én kedvesen mondtam ,jó mond csak nem leszek ideges.
Akkor úgy mondja,hogy elsírom magam.
Mondtam szintén nyugodtan kedvesen ,jó próbálkozhat tessék nem fogok sírni ,mert az van amit mondok ha tetszik,ha nem.
Ezzel azt akarom mondani, tényleg mindent mondott már ami csak eszébe jutott.( sajnos)
Mivel látta,hogy a makacs,durva stílus nem vezet sehova ,bement csendben a szobájába.
Pár perc múlva kijött kedvesen anya kérlek engedj ki csak egy kicsit segítek elpakolok itthon, a kicsitől úgy sem úgy haladsz,fel is porszívózok mindenhol!Meglepődtem mert ilyet azért nem szokása mondani Egyébként a szobájában elpakol máskor is)
Sikerült úgy tűnik megoldanunk ezt a konfliktust.
Legalább is remélem, hogy jól látom át!!Korábban mikor makacsul hajtotta mit akar rendszerint egy nagy veszekedés lett a vége,mármint mindig annyira felidegesített,hogy volt mikor már dühösen mondtam na jó el előlem,mert akkor tényleg azt éreztem jobb ha inkább elengedem menjen mert csak felhúz, de olvastam múltkor a parttalan értelmetlen vitáktól térj ki ( Biblia)
Ez jutott eszembe mikor mondta és mondta ma is ,hogy nem akarok belekezdeni ,hiszen akkor összevitatkozunk,inkább menekülök tőle , a veszekedéstől,és megpróbálom most máshogy mint eddig türelemmel kezelni.
Ezt alkalmazhatom máskor is?
Ön szerint jól jártam el,vagy miben tudna még tanácsot adni ?
Nagyon nehezen fogadja el,ha nem az van amit szeretne....meg inkább úgy is mondanám bepróbálkozik,tudom érzem Korábban szerintem nem jól reagáltam le ha felidegesített és elmehetett, mert végül is elérte rossz eszközzel,de én ezt már nem szeretném.
Nem mentegetőzni szeretnék,de úgy érzem nagyon nehéz a kamasz gyerekkor,nevelés,keressük a férjemmel a jó utat,remélem Isten segít mindenkor.
Köszönöm szépen!
Én úgy gondolom, hogy nagyon helyesen járt el ebben az esetben. A türelem, az elfogadás meghozza a gyümölcsét. Még ha a gyermek számító módon viselkedett is, de egészen más lett ez a helyzet, mint a veszekedések okozta eredmény. Az önuralom, a türelem, a szelídség mindig közelebb áll a krisztusi magatartáshoz.
Tisztelt Lelkiatya! Azt hallottam hogy Ortodox papnál csak halálveszélybe lehet gyónni igaz ez,??? Illetve a Görög.katolikus és az Ortodox majdnem ugyan az??? Várom megtisztelő válaszát Ildikó.
Kedves Ildikó!
Igen, így van, ha elérhető katolikus pap, akkor tőle kell a szentséget fölvenni. De számunkra, katolikusok számára is érvényes minden szentség, ami az ortodox egyházban ugyanúgy megvan. Szentségtani szempontból tehát élhetünk vele, egyháztani szempontból ez nem tanácsos, csak megengedett.
Tisztelt Lalkiatya!
Mit tehetnék, hogy a férjem jobb legyen hozzám?
Állandóan magányos vagyok, sokkal több együtt töltött időre vágynék.
Ő csak a munkájának és a hobbijának él. Nagyon sokat nincs itthon és szerinte ez így rendben van.
Most egyébként gyermeket várok, de nem változott sajnos. Sokszor lenne rá szükségem lelkileg főleg, de a fizikai segítség is jól jönne, főleg most.
A férjem eléggé szereti magát és a saját érdekei az elsők. Különösebb áldozatot nem képes hozni. Nagyon fontos szerepet játszik életében a pénz. Magának gyűjt igazából. Semmi közöset nem veszünk.
Barátaival rendkívül jól érzi magát, iszik, dohányzik. Meg is csalt már egyszer.
Hozzám jönni vagy értem valamit tenni, nagy teher számára. Itthon rossz kedvű, nem csinál semmit.
Mondtam már neki szépen, hogy szerintem ez nem helyes viselkedés és nem ilyen férjet képzelek el magam mellé.
Azt mondja, nem képes többre, így is szenved. Közölte, hogy elhamarkodtuk a házasságot, örüljek, hogy még a férjem, de a válás nagy megváltás lenne a számára.
Lelkiatya, nagyon szomorú vagyok. Én szeretem ezt az embert. Sokat imádkoztam már a férjemért, de évek óta nincs változás.
Mit tehetnék még?
Hűha! Ez így nagyon nehéz. Hiszen nem Önnek, hanem a férjének kellene tanácsot adnom. Leírásából az olvasható ki, hogy félő, valóban elhamarkodták a házasságkötést. Bár azt is érzem, hogy ez Önre talán mégsem vonatkozik. Ön őszintén, tiszta szívből, odaadó lelkülettel ment hozzá feleségül. Hogy a férjében milyen lelkület volt, ezt nem tudni. Az sem kizárt, hogy önző ember lévén most, a házasság okozta kötelékeket nem képes elviselni. Két út van. Az egyik, hogy komolyan átbeszélik a házasságukat, és megvizsgálják, vajon érvényesen lett-e megkötve. A férje hogyan tekintett akkor Önre és a házasság intézményére. Valamelyest föltételezhető, hogy valóban nem gondolta komolyan, s ezért az nem is vált érvényes házassági kötelékké. Persze, még ekkor is súlyos kérdés, hogy a szétválást válasszák-e, hiszen már érkezik a közös gyermekük. De ha fény derül arra, hogy ez a házasság nem is érvényes, akkor ez egy adalék lehet ebbe az irányba.
A másik út a hagyományosabb. Mindent meg lehet szokni, mindent el lehet viselni. Sajnos, a múltban is voltak házasságok, amelyek nem sikerültek, mégis sok boldogságot tudtak teremni, főként a gyermekek felé. Ez csak akkor valósulhat meg, ha legalább az egyikük hittel, alázattal, Istenbe vetett bizalommal elfogadja a nehéz helyzetet, és ebből a tökéletlen élethelyzetből hozza ki a legtöbbet. Ezt is választhatja. Erre is kaphat áldást az Úrtól. Sőt, nehezebb út lévén még több áldást is kaphat.
Kedves Lelkiatya!
Mennyire nézik furcsán az emberek, ha valaki felnőttként kezd el ministrálni. (Római Katolikusként) Gyerekkoromban ez egyáltalán nem volt jelen sőt... Felnőttként lett egy elég intenzívebb kapcsolatom Istennel, és úgy érzem egyre inkább, hogy kicsit közelebb hív az oltár felé. Azt tudom, hogy nem hívott papnak és nem is merengek már azon, hogy mi lett volna ha... sőt, múltkor mikor olvastam az ószövetséget annyira megfogtak azok a részek, hogy a fogság után a papok mutatták be az áldozatot, a leviták meg ilyen egyéb alsóbbrendű feladatokat láttak el a templomba (előkészületek, áldozati állatok előkészítése... stb.) és elgondolkodtam, hogy milyen érdekes, hogy már akkor régen is külön rendszere volt az áldozatbemutató pap és az ilyen segítők között. Szerintem ez szép és jó dolog. Tudom, nem kellene azon töprengeni ki mit gondol, de mégis azért ez nem egy megszokott dolog főleg úgy, hogy az atyák ilyen segítő oltárszolgálat nélkül is be tudják mutatni a Szentmisét... a régi rítusú misénél szinte nélkülözhetetlen volt egy-egy ministráns. Az ilyen oktató írások, könyvek is gyermekeknek szólnak inkább, hogy hogyan kell viselkedni az oltár körül....
Nagyon dicséretes dolog! Csak bátorítani tudom. Valóban ne féljen a rosszalló tekintetektől, azok ne tántorítsák el! Az volna szép, ha minél több templomban szolgálnának meglett férfiak. Van is erre példa egyébként, mint a római, mind a görögkatolikusoknál. Sokat jelent mindenkinek, ha nem csak a pap áll az oltárnál, hanem vannak körülötte szolgálattevők. Az lehet furcsa esetleg, ha vannak kis ministránsok, és beáll közéjük egy férfiember. Érdemes legalább még egy társat maga mellé lelkesíteni. De egyedül is állhat ott, semmi ne zavarja ebben!
