Kedves Lelkiatya!
A keresztség szentsége által Isten gyermeke leszünk.
Ki kerül a pokolba?
Mármint megkeresztelt ember már biztos,hogy üdvözül ( egyszer) ??vagy ha bűnben hal meg ,vagy nem tud gyónni elkárhozhat ugyanúgy ,mint akit nem keresztelték meg??
Köszönöm szépen a válaszát!!
Azért szögezzük le, hogy erre a kérdésre nem tudunk biztos feleletet adni. A keresztség szükséges az üdvösséghöz. Jézus így bocsátotta missziós útjukra az apostolokat: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül... " Ezzel azonban nem mondja azt, hogy aki nem keresztelkedik meg, az nem üdvözül, ugyanis így folytatja: "...aki nem hisz, elkárhozik" (Mk 16,16). Tehát törekednünk kell arra, hogy a keresztségben minél több ember részesüljön, de arra is, hogy ez a keresztelkedés az emberi életekben valóban Krisztushoz tartozást, Krisztusba öltözködést jelentsen. Főként a mi, saját életünkben. Erre tudunk leginkább törekedni. Ugyanis el is lehet játszani az üdvösség lehetőségét. Aki megkapta a keresztséget, ezzel még nem kapott bérletet a mennyországba. A keresztség nem biztosíték, hanem lehetőség. A keresztény ember a szentségeken és az Egyház sok más ajándékán keresztül könnyebben juthat el az üdvösségre. Isten azonban a nem megkeresztelteket is képes üdvözíteni - ő tudja, hogyan. Ezt rá kell bízni, ez az ő titka. Ezért kezdtem a választ olyan bizonytalanul. Nincs képlet a birtokunkban, amellyel az üdvösséget vagy a kárhozatot előre tudnánk vetíteni.
Kedves Lelkiatya!
Kisfiunk keresztelője kapcsán szeretnék kérdezni,sógornőmmel beszélgettünk ki milyen ruhában menne mindketten mondtunk olyat,ami a másiknak újdonság volt.Ő nekem,hogy a váll rész nem lehet ki,elkell fedni.
Én pedig neki,hogy rövid szoknyában nem illik Isten házába menni.
Ahogy olvasgattam tényleg azt írták váll eltakarása,és szoknya hossza térd alatti lehet!
Az övé jóval térd feletti,de pl a bérmálkozás kapcsán is láttam,hogy az egyik hitoktató egybe ruhában volt és a szoknya térd feletti volt neki csak pár centivel.Így visszagondolva sok esetben látok csinosan felöltözve nőket de térd feletti szoknyában.
Ez gond tényleg?
Köszönöm szépen a tanácsot !!
Most mi a helyes etikett ?
Azt javaslom a hölgyeknek, hogy a templomba sohasem menjenek be olyan ruhába, amely a vállat vagy a térdet nem fedi. A másik tanácsom, hogy ezt a szabályt csak saját magunkra alkalmazzák, és ne másokra. Tehát ha másnál nem ezt látják, annak ne legyen semmi következménye, se a gondolataikra sem a tetteikre ne legyen az hatással. Tudom, hogy ez nem könnyű, de érdemes erre törekedni.
Tisztelt Lelkiatya!
Külső szemlélőként vettem észre egy elég szomorú dolgot. A következőre lettem figyelmes: van egy család, ahol a szülők elég rossz kapcsolata kihat a gyermekek lelki egészségére is (negatív értelemben), továbbá ezek a szülők korábban gyakrabban, de napjainkban is előfordul, hogy az egymással való rossz kapcsolatukat a gyermekükön vezetik le egyfajta "verbális támadásként". Hogyan tudnánk segíteni ezen a családon?
Nagyon nehéz helyzet az ilyen. Van, amikor saját szemünk láttára tesznek tönkre emberi életeket, és egyszerűen nincs hatalmunkban azon változtatni. Azt hiszem, ez is hasonló hozzá. Ha mégis tehetnek valamit, akkor az a gyermekek gazdagító élményekben való részesítése. Ha van lehetőségük, akkor kérjék el, vigyék el a gyermekeket kirándulni, játszani, egyéb értékes tevékenységekre. Akkor nem kell semmit magyarázni, a szüleik magatartását nem is szabad szóbahozni. Egész egyszerűen jó élményeket kell ajándékozni nekik. Esetleg táborokat javasolni nekik. Ha nincsenek ilyen közeli viszonyban, akkor ez sajnos nem lehetséges. Akkor szinte csak az imádság marad.
Kedves Lelkiatya!
Római katolikus feleség,édesanya vagyok!Az alábbi élethelyzettel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
A férjem nagyon szereti a gyerekeinket,jó apuka,jó és hűséges férj,sokat segít itthon is a gyerekek mellett,ügyesen főz szeret is ,vannak értékes, szép tulajdonságai.
De sajnos alkoholista családban nőtt fel.
És itt jön az én problémám!!
Fiatal lány voltam mikor megismertem 20 éves,és az alkalmankénti hétvégi bulizáskor jelen volt az alkohol nála.
De csak így.
Majd évekre rá előfordult hétvégén is,majd olykor hétköznap is nem nagy mennyiségben 2 sör.Hétvégén 3-4 is legurult olykor.Egy incidens miatt
múltkor 1 hónapja megigérte nekem és a kisfiunknak ,hogy soha többé nem iszik.
Múlthéten egyszer csak hallom,hogy a kisfiunkkal megbeszélte jó ma augusztus 20 -ai városi rendezvényen kicsit ihat.Viccesen mondták ma apának megengedtem !!
Megmondom őszintén, nem örültem.Nem akartam veszekedni gyerekek előtt sem.
Ma mit hallok mennek el gyerekekkel meccsre ,és vett itthonra 2 sört.
Mondtam is neki semmi nem úgy van mint mondta.Nagyon nem volt alkalmam beszélni vele mert jöttek vendégek is .
Szerinte néha lehet inni.
Jó én ezzel egyet is értenék,de ö nála már más viszony van szerintem az itallal,minthogy mondta is már régebben,hogy érzi hogy eszébe jut jó lenne inni egy kicsit lazításként,stresszes életet él...
Nem részeg,nem verekszik,csak iszik 2- 3 sört,de én nem akarom elhagyni,de ez számomra hihetetlen, hogy ezt nem lehet végleg letenni ha nincs természetesen gondja vele az embernek.
Étkezésére odafigyel,sportol tehát ha iszik is nem úgy kell elképzelni ,hogy züllött tudatosan próbál odafigyelni magára talán mert az apukája nem így volt.
Őt szó szerint szétroncsolta az ital,bele is halt sajnos!!
Olvastam sokat az alkoholizmusról,itt is fokozatok vannak,szakember állíthat diagnózist,de feleségként is látom,hogy még ha lehet nem is konkrétan alkoholista, de különösen kötődik hozzá,és ebböl az lehet....
Sokat imádkoztam érte.
Szeretnék egy boldog házasságot felépíteni de így hogy?
Ehhez 2 ember kell és az alkohol veszélyes tud lenni romboló.
Mit tehetnék ha nem akarok elválni?
Ima,tűrés?
Olvastam Szent Rita mellett megszelidült a rossz természetű férje .
Nem az,hogy nálunk is az lenne, más élettörténet is ugye,csak ez pl ad reményt is...
Lehet én gondolom már túl az italozást,de azt érzem nem jó irányba tart...
Sokat beszélgettünk már erről máskor is de mikor azt hittem nem iszik már hát végül is nem úgy lett....
Rákellett jönnöm ha inni akar úgy is fog,ha nem akar meg nem ....
Mert így tűnik ,ezt látom.
Múltkor mondtam neki ,ha mégegyszer iszik mehet a keresztapukájához lakni ,szerintem érzékelte úgy se merem nem az lesz....csak elkeseredésemben,dühösen mondtam.
Nem szeretném szétrombolni a családunk,tudom ő se de mit lehetne kezdeni ezzel az itallal?
Beszéljük meg, hogy csak alkalmanként ünnep,karácsony, vagy csak hétvégén?
És fogadjuk el,ez van??
Köszönöm szépen a segítséget!!
Isten áldja!
Leírásából azt veszem ki, hogy még nincs nagy baj. Akkor ennek megfelelően kell kezelni a helyzetet. Nem kell előre vetíteni sem a bajt, mert amiatt is bekövetkezhet. Szerintem jobb, ha nem ígérteti meg a férjével, hogy nem iszik, meg szabályokat sem állítanak fel. Láthatóan nem egyformán gondolkodnak erről, így a megállapodások is másként értelmeződnek. Ez csak újabb vita forrása lehet. Nem ér annyit.
Beszéljenek róla, hogy ez komoly dolog, nem szabad vele játszani. De azt javaslom Önnek, bízza ezt a férjére. Jobban fog örülni neki, hogy nem kell ellenőrzéstől tartania, érzi, hogy Ön megbízik benne, s már ez is inkább ahhoz segíti, hogy gondolkodjék erről felelősen. Önnek is nyugodtabb lesz az élete. Vannak ilyen férfi életek, hogy naponta megisznak valamennyi alkoholt, hétvégente talán kicsit többet is. Ez még nem alkoholizmus. Javasolja neki esetleg azt, hogy böjti időben ne igyon egyáltalán. Ekkor kiürül a szervezete is. Én ezt a nagyobb szabadságot, nagyobb bizalmat javaslom.
Kedves Lelkiatya!
Van amit nem értek!
Ha az egyik hozzátartozó azt mondja ,ha időben elment volna orvoshoz még élne,ha nem oltatja be magát még élne,bármi opció is legyen.Azért halt meg,hát én úgy tudom az élet és halál ura Isten!!Ha valaki meghal azért halt meg,mert neki a földön ennyi adatott az Úr magához hívta,és nem azért halt meg mert pl nem ment orvoshoz és rákos lett.
Vagy én tudok v.mit hiszek rosszul?
Természetesen kötelességünk vigyázni magunkra,minden tőlünk telhetöt megtenni,hogy jól legyünk,de van ami elkerülhetetlen.
Ön mit gondol erről.
Köszönöm, ha segít ezt átlátnom!!
Az életünk, annak eseményei a mi kezünkben vannak. Nyilván léteznek rajtunk kívül eső tényezők is, de azért sok minden a mi döntéseinktől függ. Főként a dolgok megítélése. Tetteinktől, döntéseinktől akár az életünk és halálunk is múlhat. Nem lehet mindent a világ Urának akaratára fogni. Ő szabadnak alkotott meg minket.
Ugyanakkor az is fontos igazság, hogy miként az életünk eseményeinek minősítése is attól függ, hogy mi hogyan értékeljük azt, mit látunk benne, így azok végső megítélése is Isten hatalmától függ. Vagyis minden rossz dologból, akár az embertől származik, akár tőle függetlenül következik be, az ő kezében lehet áldás. Ügyelnünk kell az életünkre, vigyáznunk kell egymás életére is, s mindent meg kell tenni, hogy őrizzük, óvjuk azt. Isten akarata ellenére is bekövetkezhet a halálunk. De az ő végtelen irgalmánál fogva akkor is megmarad az esélyünk az örök halál elkerülésére - hisz ez a legfontosabb.
Kedves Lelkiatya!
A Bibliát olvasva több Jakabról is szó van, mert a tanítvány Jakab mártírhalála után az Apostolok cselekedetében ez a név többször előkerül. Az alábbi írás is ezt taglalja és hivatkozik miszerint Jézusnak több testvére is volt (Mt 13,55) akik azonban kezdetben nem hittek benne (Jn 7, 3-7). Mit gondol erről? Hogy magyarázza mindezt Egyházunk?
https://hitbol.hu/ki-az-jakab/
Minden bizonnyal több Jakab is lehetett az ősegyház közösségében. Arról pedig széleskörű egyetértés van, hogy Jakab volt Jeruzsálem első püspöke. Minden bizonnyal volt ebben szerepe annak, hogy ő az Úr rokona volt. Jézus "testvérei" kifejezés a görögben az "adelfosz" szóval jelölik, amely azonban nem csupán az egy családból származó testvéreket jelent. Ma is - főként a cigány közösségekben - testvérnek szólítják a távolabbi rokonokat. is. A hagyomány úgy tartja, hogy Józsefnek esetleg özvegy ember volt, és az első házasságából lehettek gyermekei, akik az Úr rokonai, távolabbi testvérei voltak. De lehettek még Máriának és Józsefnek is testvérei, azoknak gyermekei, tehát nyilvánvalóan Jézusnak is volt népes rokonsága, mint a korabeli többi embernek is. Több olyan helyzettel is találkozunk az Újszövetségben, amelyben Jézussal a rokonai szembe kerültek. Pl. amikor az a hír terjedt el róla, hogy megháborodott, akkor magukkal akarták vinni, mert ez a családra szégyent vetett, de ő nem hagyta magát (Mk 3,21). Vagy amikor rá akarták venni, hogy menjen föl Jeruzsalembe, de gonoszkodtak vele szemben, mert ők nem hittek benne (Jn 7,5). Jézus ekkor sem hagyja magát, nem engedi, hogy a rokonok irányítsák. Az említett cikk arra utal, hogy
Kedves Lelkiatya! Azért írok Önnek, mert egy pár hónappal ezelőtt erőteljesen elkezdett foglalkoztatni a papi hivatás gondolata és azóta nem hagy nyugodni. Egyik pillanatban nagy öröm és lelkesedés lesz rajtam úrrá, máskor viszont eluralkodik rajtam a félelem a hivatás nehézségei miatt, ilyenkor úgy érzem, nem lennék alkalmas rá. El vagyok bizonytalanodva. Mit tanácsol ilyen esetben? Előre is köszönöm szépen a válaszát!
Azt tanácsolom, hogy szegődjék egy megbízható, bölcs atya mellé, kérjen tőle lelkivezetést. Ez mindig, de különösen a nagy döntések idején rendkívül fontos. S hagyatkozzék bátran - nem is a lelkiatyára, hanem - erre a folyamatra, a folyamatos lelkiéletre, imádságra, a gondolatok föltárására, azok megbeszélésére. Idővel majd szépen megformálódik, kirajzolódik, hogy ez valóságos papi hivatás, vagy csupán az odaadó keresztény élet egyik lelkes kitörése, amely ezt a kanyart megtéve majd visszailleszkedik a keresztény élet sodrába.
Kedves Lelkiatya!
Köszönöm a válaszát a felfüggesztett pap szentségekhez járulásával kapcsolatban. A válaszával kapcsolatban egy további kérdés merült fel bennem. Ha bűn külön élni a házastárstól, akkor hogy tud valaki törekedni arra, hogy ne kövesse el újból, ha nem azzal, hogy visszaköltözik hozzá? Vagy úgy is meg lehet bánni egy bűnt, hogy nem törekszik az ember annak elkerülésére?
Válaszát előre is köszönöm!
A kérdés nagyon összetett, mint maga az élet is. Ha valaki olyan élethelyzetbe kényszerül - legalábbis úgy érzi -, hogy nem tud egy fedél alatt élni a házastársával, ezt egyetlen gyónással azért még nem biztos, hogy lehet orvosolni. Ahhoz sok minden körülménynek is meg kell változnia. Lehet, hogy él benne a vágy a korábbi élethelyzet visszaállítására, törekszik is rá, pl. imádkozik érte, de lehetnek olyan tényezők, amelyek ennek megvalósítását gátolják, Még akár belső, pszichikai tényezők is. A külső szemlélő ezt soha nem tudja megítélni. Van, amikor a gyóntató lelkiatya sem. Ennek ítéletét, döntését bízzuk az adott emberre - meg a Jóistenre!
Főtisztelendő Lelkiatya!
Az egyik előző kérdéssel kapcsolatban:
Amennyiben jól tudom, a hatodik parancsolatot helyesebb volna úgy fordítani: Ne gyilkolj! Az ölés tágabb kategória: önvédelemből ölni vagy a haza védelmében ölni, illetve állatot/növényt elpusztítani nem bűn; a gyilkosság ellenben szűkebb kategória.
Azt hiszem, igaza van. A gyilkosságot általában emberi élet kioltására szoktunk használni, míg az ölni ige tágabb értelmű, másféle életeknek is lehet véget vetni, amit ezzel a szóval jelölünk. Mégis azáltal, hogy a parancs a Ne ölj! kifejezést használja, ez lehetőséget ad az erkölcsi parancs szélesebb értelmezésére is. Belevehetjük az állatkínzás kerülését, az egészséges életmód tanítását, a szélesebb értelemben vett életvédelmet, például a teremtett világ óvását is.
Kedves Lelkiatya! Nagyon nehezen megy az angol, sokat szenvedek vele, igazság szerint talán maga a nyelv nem áll hozzám közel, valahogy nem érdekel, gátlásaim vannak vele kapcsolatban. Ugyanakkor szégyellem, hogy nem tudok, kellene a tanulmányokhoz is stb. Arra gondoltam, hogy angol Szentírással kezdenék el tanulni, memorizálni pl a Jn Prológust, meghallgatni utána online, szavakat kijegyzetelni, kicsit ilyen lectio divinasan. Viszont felmerült bennem, hogy ez vajon nem tiszteletlenség-e a szent szöveggel szemben, hogy úgymond "eszköznek" tekintem, illetve Szent Ágoston mondatának tükrében: ?Isten Igéje nem kisebb értékű, mint Krisztus Teste. Aki hanyagul olvassa az Igét, éppúgy vétkes, mintha földre ejtené Krisztus Testét.? Mit gondol, tanulhatnék így?
A nyelvtanuláshoz nagyon jól használhatja a bibliai szövegeket. Ez nem hogy nem rossz, de nagyon is üdvös megoldás. Viszont ez ne helyettesítse a napi szentírásolvasását. Az más. Az imádság. Tehát angol tanuláshoz használhatja a Bibliát, de Biblia olvasást ne használja nyelvgyakorláshoz.
edves Lelkiatya! Régebben írtam Önnek, hogy szeretném látni Jézust és most valami másról szeretnék írni, de a levelem végén összekötöm a két témát. Még nem találkoztam olyan kereszténnyel, akinek ilyen problémája lett volna mint az amiről írni fogok és látszólag nevetségesen egyszerű a megoldás, de szívesen fogadnám a tanácsát, mert nekem kifejezetten nehéz. Keresztény voltam mindig, az utóbbi években, még öt éve sincs, erősödött meg a hitem miután Jézus átsegített egy nagyon szomorú gyászidőszakon és azóta is gyakran mentett ki a bajból. Egyre jobban megismertem Jézust, segített felhagyni számos bűnnel és meggyógyította a lelki sebeimet is, amire senki más nem lett volna képes....
Azért is írtam le ezt a nagyon hosszú levelet, mert azt gondoltam, hogy ha összességében ismeri meg a helyzetemet, akkor jobban tud nekem tanácsot adni. Sejtésem szerint a Jézus iránti szeretetem, az emberekhez viszonyulásom, a késztetés a többre és akár a Jézus meglátása iránti kívánság összekapcsolódik, mintha mindegyik a szentté válás útjára vinne engem, de persze tévedhetek is. Ezért akartam mindent leírni. Bocsánatot kérek emiatt. Teljes mértékben megértem ha csak a levelem töredékét tudja közölni, de ha adna nekem tanácsot és értékelné amit leírtam, hálás lennék érte.
Arra biztatom, ne féljen semmitől. Ez is a szeretetének a jele, hogy teljes ráhagyatokozással tekint a saját életére. Valójában ez a szeretetének a próbája. Lehet, úgy érzi, végtelenül és forrón szereti Jézust, a szíve lángol, ha csak őrá gondol. Ez nagy kincs, nagy ajándék - ezt írtam korábban is. Ám valójában itt mutatkozik meg, hogy ez igazi szeretet vagy csak valami szívtájéki érzelem. A szeretet nem fél az áldozatoktól, nem méricskél az események, a következmények között. Bizalommal ráhagyatkozik arra, akit szeret. Javaslom, hogy Jézus iránti szeretetét sok zsoltárolvasással táplálja. Ne elégedjék meg a szeretet érzésével, ami eltölti Önt, hanem sok imádsággal, a szertartásokon való részvétellel, Biblia-olvasással, zsoltárok imádkozásával mélyítse el ezt a szeretetet. Ez segíteni fog Önnek abban, hogy egész életére elköteleződjék az imádott Jézus mellett, és senki és semmi soha ne tántoríthassa el Önt ebben az odaadó, önfeláldozó, elkötelezett szeretetben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kérem adjon egy kis útmutatót ezzel az Evangéliumi résszel kapcsolatban! Ennek megvalósítása sokunk lelki sebeit gyogyitaná.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.
Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.
Fil 4,8-9
Bevallom, kicsit meglep, hogy ennek a szentírási szakasznak az értelmezésében kér segítséget. Hiszen épp olyan szövegről van szó, amely teljesen világos és egyértelmű, szinte teljesen szó szerint vehetjük a buzdítást, amit megfogalmaz. Elsősorban a gondolatok irányításáról beszél. A kezünkben tarthatjuk, hogy mire gondolunk, legalábbis az, hogy mire irányuljanak a gondolataink. Sok gondolat cikázik bennünk az akaratunktól függetlenül, de az rajtunk múlik, hogy mire irányul a figyelmünk, hogy merre fordítjuk tekintetünket, mire akarunk figyelni. Ezek után a keresztény magatartás legkézenfekvőbb elemeit sorolja fel: igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, dicséretre méltó, erényes és magasztos. Vannak dolgok, amelyek ezzel ellentétesek, azokat a gondolatokat kerüljük, ezekre pedig figyeljünk, ezekre gondoljunk, gondolatban ezeket keressük, törekedjünk megtalálni és megélni. A záró mondat lehet esetleg kicsit zavarba ejtő, mert azt írja Szent Pál, hogy azt váltsák tettekre a Filippiben élő keresztények, amit az ő példáján keresztül láthattak. Kétségtelen, hogy Szent Pál igenöntudatos keresztény volt. Ez a részéről nem kérkedés, nem hivalkodás, hanem igazi tanúságtétel. Ezekért a dolgokért ő maga is megküzdött, illetve Isten kegyelméből ezeket megtapasztalhatta a saját életében, s ezt tárja mintegy buzdításul a hívek elé is. A legszebb pedig a lezárás, hogy mindezek gyümölcse az lehet, hogy megtapasztalják Isten békéjét, tapasztalatuk lesz arról, hogy Isten béke. (Gedeon története juthat eszünkbe, aki ugyan nagy harci feladatot kapott, háborúra kellett toboroznia a népet a midianiták ellen, mégis az Istennel, Isten angyalával való találkozás legmélyebb élménye az volt, hogy Isten béke: Bir 6,11-24)
Tisztelt Lelkiatya! A Szentmise alatt még szólalt a telefonom gyorsan ki nyomtam és láttam hogy a gyerek kereset nem hagyott nyugodni a dolog és kimentem a telefonál a kezembe a templom elé vissza hívni a gyereket Kérdésem én ezzel meg bántottam Krisztust??? Vajon a Szent írási rész nem erre az esetre vonatkozik hogy aki az eke szarvára ráteszi a kezét az ne nézzen vissza mert ha vissza néz nem méltó hozzám Válaszát előre is köszönöm Ildikó.
Kedves Ildkikó! Érdekes ez a gondolati kapcsolás. Szerintem joggal jelzi a lelkiismerete, hogy van kapcsolat a két helyzet között. Mégsem kell eltúlozni a tettének súlyát. Én azt mondom, legközelebbi gyónásakor mondja el, hogy ez történt, és bánja, s igyekszik legközelebb nem így cselekedni. De ennyivel már helyére is van téve a dolog. Mindenkit arra buzdítok, magamat is, hogy a szertartásokon teljes figyelemmel jelen kell lennünk. Annyira az Úrra, az imádságra figyelni, hogy még észre se vegyük a telefonhívást. Ez a cél. Ezt nem könnyű megvalósítani, de érdemes erre törekedni. (Ennek egyik viszonylag könnyű módja, hogy a szertartás idejére kikapcsoljuk a telefont, vagy repülő üzemmódba tesszük.) Ha mégsem sikerült ezt megtartani, a bocsánatkérés után érdemes újra megfogalmazni ezt a törekvést.
Kedves Lelkiatya!
Nehéz szituációba kerültünk, ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.
Mindig úgy képzeltük, sőt, a mai napig úgy gondoljuk, mennyire fontos, hogy a családok együtt járjanak templomba, szentmisére.
Sajnos a kisgyerekeink (4 éves a legnagyobb) minősíthetetlenül viselkednek, szaladgálnak, kiabálnak, bárhogy próbáljuk csitítani őket. Igyekszünk segíteni nekik, hogy odafigyeljenek, halkan elmondjuk, mi történik, stb., de mindhiába.
Egy ideje úgy ?rezzük, ez már rányomja bélyegét nekünk, szülőknek is a lelkiéletére, egyáltalán nem tudunk odafigyelni, a miseidő nagyrészét a templom körül töltjük a gyerekeinket kergetve/ fegyelmezve.
Lehetséges, hogy egy ideig helyénvalóbb lenne felváltva járnunk misére? Aggódunk, hogy "elpogányosodnának" a gyerekeink, ha elmaradna a közös misére járás. Vagy amíg ennyire nehéz a helyzet, elegendő lehet csak az otthoni imádság velük?
Látjuk, hogy más családokban olyan szelídek a gyermekek, szépen csendben ülnek... a mieink egyáltalán nem ilyenek, pedig sokan megerősítettek már, milyen jól, következetesen neveljük őket.
Életrevaló gyermekek! Hála Istennek! A fegyelmezés, persze, náluk is fontos. Ám az nyilván nem a templomajtóban kezdődik. De tény, hogy egyáltalán nem egyformák a gyermekek. Ezer tényező befolyásolja, hogy milyen helyzetben hogyan viselkednek. Én nem a gyermekeket, hanem Önöket, szülőket bíztatom a türelemre, békességre, nyugalomra. Elhiszem, hogy nem könnyű megtalálni a helyes megoldást, de érdemes keresni. Az én tanácsom mindenképpen az, hogy ne hagyják otthon, ne hagyják kint a gyermekeket. A görögkatolikusoknál, ahol már lehetséges a kisgyermekek áldoztatása, érdekes módon fegyelmező erővel bír, ha készülnek áldozni. Persze, ez nem lehet a zsarolás eszköze, mégis már kisgyermekkortól meg lehet tanítani, hogy fegyelmezetlenség esetén kérjen bocsánatot, és csak akkor mehet áldozni. Ez a római katolikus testvéreknél arra váltható, hogy csak akkor mehetnek ki a "kis keresztért", ha előtte is odafigyeltek. Tudom, hogy nem könnyű, de azzal vígasztalom Önöket, hogy ez csak egy ideig tart, s nem olyan hosszú ideig. Legrosszabb esetben egy-két év. De ha majd lesz több testvér, akkor a nagyobbak, 5-6 évesen már jó hatással lehetnek a kisebbekre. Szóval, türelem! Ne adják föl, és ne hagyják otthon a gyermekeket!
Kedves Lelkiatya!
Miért van az az életben, hogy az egyik ember leteszi a drogot,alkoholt,a másik nem ( tudja) és belehal akár szövődményeibe?
Mi a kettő között a különbség??
Istennek náluk mi szerepe van benne ?Kegyelem, vagy mi ,nem értem .....
Köszönöm szépen!!
Nem könnyű fölismerni, hogy mi az Isten ajándéka és mi a mi erőfeszítésünk eredménye. Érdemes minden jót Istennek, minden rosszat önmagunknak tulajdonítani. Így ha tévedünk is a dolgok megítélésében, bizonyosan nem rossz irányba. Ne az eredményt nézze, hanem a célt és a hozzá vezető utat! Sosem szabad az embereket, az életutakat összehasonlítani. Ez mindig téves eredményre vezet. A szenvedélybetegség indítóoka is nagyon különféle lehet. Mint a kialakulásának folyamata is. Nem csak kettő helyzet van itt, amelyek közti különbséget szeretnénk megtudni, hanem annyi helyzet, ahány életút. Imádság és küzdelem. Küzdelem és imádság. Ezek a legfőbb eszközök. Aztán, hogy Isten kit, mikor, milyen módon segít át a megoldás mesgyéjén, ez titok marad.
