Mikor szokás keresztelni?
Általában egy hónapos korban vagy néhány hónapos korban szokták megkeresztelni a gyermekeket. Régen nem vártak ilyen sokáig, nem voltak olyan fontosak a kísérő körülmények: össze tudjon jönni a család, oda tudjon utazni a kiválasztott keresztszülő, stb. Előfordul, hogy épp ezek, vagy hasonló körülmények miatt még ennél többet is várnak, 1 vagy 2 évesen keresztelik meg a gyermeket. Én azt tanácsolom, hogy minél hamarabb. Nem kell olyan sokat várni vele. A görögkatolikusoknál a kereszteléssel együtt a bérmálásban és az Eucharisztiában is részesülnek a megkereszteltek. Az a jobb, ha minél hamarabb hozzájut a gyermek ezekhöz az isteni ajándékokhoz. Persze, később pedig hozzá is szokik, hogy rendeszeresen részesül előbb az Eucharisztiában, értelme kibontakozásakor pedig majd a szentgyónásban.
Kedves Lelkiatya! Én vagyok a lélek eladással kapcsolatban kérdező tegnapról. Nagyon köszönöm a gyors válaszát, kicsit nyugodtabb vagyok. Bocsássa meg, hogy ilyen buta kérdésekkel rabolom az idejét, nagyon sajnálom. De annyira kétségbe ejt ez a gondolat, hogy a saját lelki békém érdekében muszály alaposan körbekérdeznem az ügy felől. Az eset pontos körülményei azok, hogy 2 héttel ez előtt amikor egy kisebb bűnt követtem el, ( tényleg csak egy apróságot) mégmielőtt azt megtettem volna az a gondolat suhant végig a fejemen, hogy "elvisz az ördög". Csak ennyi, így szó szerint. Ezt akkor értelmileg annak fogtam fel amit s bejegyzésem elején említettem. Aztán pedig arra gondoltam, hogy micsoda badarság ez, ilyen nem történik csak így. Meg is feletkeztem róla meg elmondtam magamban hogy ettől még nem tartozom a gonoszhoz. Aztán elkövettem a bűnt. Semmi szertartás. Semmi kapcsolat felvétel a gonosszal. Utána pedig nagyon kétségbe estem mert "mivan ha mégis". Azóta egyre többet gyötörtek ilyen gondolatok de már nem csak bűnöknél(bár törekeszem nem véteni Isten ellen) hanem teljesen hétköznapi dolgoknál is mint pl az evés "hogyha ezt most megeszed akkor annak ez meg ez lesz a következménye" de a "következmény" az sokat van ebben az ördögös témában. Fontos leszögeznem ezek nem szándékos gondolatok inkább ilyen kényszer gondolatok, SOHA nem volt ilyen szándékom. Azóta minden este imádkozom. Templomba nem járok. Mit gondol nagy bajt csináltam? Mégegyszer bocsánat ezért a bagatel kérdésért de nagyon félelmetesek ezek a gondolatok, és csak meg akarok nyugodni vagy pedig megtenni a szükséges lépéseket.
Dehát miért nem jár templomba? Miért gondoljuk azt, hogy majd magunk megoldjuk az életünket? Persze, nagyon fontos az egyéni imádság, és nagyon jól teszi, hogy most már erőteljesebben része az életének. De ha templomba is járna, gyónna, áldozna rendszeresen, akkor sokkal több lelki erővel rendelkeznék.
Egyébként úgy gondolom, ezek a feltoluló gondolatok egyszerűen csak rögzültek Önben. Nem sok köze van hozzá a gonoszléleknek. Azt mindenképp jó volna meggyónnia, hogy bár átfutott a gondolat, hogy ezt nem kellene megtenni, még a kísértő is eszébe jutott, aztán mégis megtette. Még ez sem halálos bűn, de azért nem érdemes tovább cipelni. Tegye le őszinte bűnbánattal, és máris könnyebben fog tudni gondolkodni a cselekedeteiről. Mindenképpen szentgyónásra van szüksége ahhoz, hogy szabaduljon ettől a kísértéstől. Mert ezek, ha esetleg meg is vannak a lélektani okai - egy pszichológus alighanem meg tudná magyarázni - ott maradtak kísértésként. Úgy is kell rájuk tekinteni: azaz nem törődni vele. De ehhöz a szentségek vétele által fog tudni erőt nyerni.
Kedves Lelkiatya!
Én vagyok az a feleség, anyuka aki írtam már Önnek,hogy támogattunk egy roma házaspárt, mert megsajnáltam őket, de már eljutottunk odáig, hogy szinte már mindennaposak lettek volna a kéréseik, ételben és megmondtam nem tudunk már adni,nekünk is van kiadásunk bőven 4 gyermekre.
Akkor Ön azt tanácsolta,legyünk következetesek,ne támogassuk a kéréseiket,követeléseiket,támogassunk mást,más formában, ahol kapnak amit tudnak és megelégszenek,örömmel fogadják.
Megfogadtam a tanácsát,még tetszett is írni valószínűleg még keresnek,kérlelnek majd,hát nagyon jól tudta!!
Tegnap eljött hozzánk a bácsi,hogy most utoljára segítsek már Isten áldja meg a gyerekeinket ezért,pénzre lenne szüksége a feleségének.
Gyógyszerre.
Mondtam ,hogy már kétszer ezt mondta utoljára kér,legutóbb a férjem azt mondta most utoljára adjak ,de ezután már mi sem tudunk ,mert nekünk is van kiadás bőven.Jó ,jó rendben.
Na ahhoz képest jött megint,mondtam is neki,ne haragudjon ,de már megmondtuk az volt az utolsó ,de most utoljára segítsünk 3 ezer forinttal,megmondtam neki,hogy ennek így sose lesz vége,legyünk őszinték ,mindig lesz miért kérni,most ezért most azért,láttam elmeredt, meglepődött,erre azt mondta gyorsan nem ,mert azt ő magának kérte,és ez most a feleségének kell.Ez más.
Mondtam neki beszéljen a férjemmel ha akar, én nem tudok segíteni,nincs nálam csak bankártya ( amúgy tényleg így volt) hát azt ő nem mer vele beszélni.
Mondtam neki megkérdezem ,de valószínűleg nemet mond úgy is.
Délután mentem a városba, pont összefutottunk,mondtam neki nem tudunk már adni,nekünk is van bőven kiadás ,akkor maradék étel?
Mondom az sincs,mert annyit veszünk ami elég hatunkra.
Azt hittem megérti.
Erre ma megint jön hozzánk becsenget.
Hogy én kerestem otthon ?
Mert mondta a szomszéd kereste valaki, azt hitte
Biztos én voltam .
Mondtam nem én voltam, nem is voltam ma sehol mert beteg lett a kicsi.
Erre azt hittem te voltál,hogy mégis adtok pénzt.Mondtam Tegnap már nem tudunk adni, ez azóta is fenáll.Nem változott semmi,ezért nem is mentem volna el.
De hogy már csak 670 Ft kell,már majdnem ideges lettem,mondtam nem tudok adni, oldják meg máshogy,nekem is mennem kell postára rezsit fizetni, ami egy vagyon.Mindenkinek vannak nehézségei,jó kinek mi ,de mi se vagyunk gazdagok,sajnálom, hogy betegek,de mi is küszködünk az életben nehézségekkel.
Bólogatott,jó rendben.
Elköszöntem és becsuktam az ajtót.
Hihetetlen, hogy itt tartunk...
Adok jóhiszeműen,és átmegy követelésbe,rászállásba,és már a házhoz is simán eljön....
Mindenesetre örülök, hogy végre tudtam nemet mondani, mert itt le lett zárva ez az egész,és azon is eltöprengtem,hogy van amikor az életben ez van,ez kell
Igen,igen.
Nem,nem.
Eszembe jutott a bibliában van is ilyen.
A beszédetek legyen igen,igen.
Nem,nem.
Remélem tényleg felfogják.
Szeretnék segíteni másokon de már teljesen más formában .
Szedtem össze pelenkát,baba dolgot,hogy odaadom a védőnőnek,adja oda olyannak akit ismer,és rászorul.
Mert úgy tűnik,van aki megérdemli,de van aki nem.
Vagy rosszul látom?
Köszönök minden eddigi tanácsát is.
Isten áldja ,a segítségért ,amivel bárkinek is segít ezen az oldalon.
Üdvözlettel Melinda!
Ha nem bántom meg, emlékeztetem arra, hogy ezek szerint csak félig tudta megfogadni a tanácsomat. Igyekeztem hangsúlyozni, hogy nem csak, hogy ne adjon neki, hanem ne is magyarázkodjék előtte. Ezzel sem tartozik. Nem ad és kész. Amíg magyarázkodik, hogy miért nem ad, addig él a kéregetőben a remény, hogy ez még fog változni. Azért is próbálkozott továbbra is. Az érveknek semmi jelentősége nincs, azokat meg sem hallja. Azt hallja ki belőle, hogy talán mégis kapni fog valahogy. De ha érvek nélkül, határozottan mondja neki, hogy nem, akkor abból előbb vagy utóbb megérti, hogy ez a csatorna számára befagyott. Ön is könnyebben tud szabadulni a lelkiismereti vívódásától, hogy egyszerűen és kereken lezárta. Míg, ha érveket keres, akár önmagának is, addig egy kis rés mindig marad, hogy miért is ne adjon. Zárja le ezt végérvényesen!
Kedves Lelkiatya! Szentségi házasságban élek, négy komoly kapcsolatom volt a házasságom előtt. Nagyon gyakran álmodom az exeimmel, sokszor szexuális jellegű álmokat. Azt hallottam, hogy éjszaka a tudatalattink működik,hogyan szabadulhatnék meg ezektől a kéjes álmoktól? Utána egész nap a hatásuk alatt vagyok:(
Ha beszél erről a házastársával, annak hosszú távon az lesz az eredménye, hogy ezek az emlékképek egyre inkább elhalványulnak. Nem tudom, előtte előhozta-e már. Bízom benne, hogy a kapcsolatuk el tudja ezt viselni. Valójában nincs is mit takargatnia, ez már a múlté. Lehetséges, hogy nem teljesen sikeres a házaséletük, s emiatt tolakodnak elő ezek a régi emlékek? De ezt is érdemes őszintén megbeszélni. Fontos, hogy házaséletnek erről a részérl is tudjanak a házastársak egymás között őszintén, néha mélyen, néha nevetve, tréfálkozva beszélni.
Amit még megtehet, hogy ha ez történik, utána imádsággal, vagy más intenzív szellemi vagy akár fizikai munkával kipenderíti az elméjéből az álmot. Nem foglalkozik azzal, hogy milyen hatást akar generálni. Legyint rá és másra figyel. Ez a két tanácsom van.
Kedves Lelkiatya! Elképzelhető, hogy megdöbbenti majd a kérdésem, de bátorkodom feltenni: Ön szerint mit mondana Jézus az olyan embereknek, akik olyan helyzetben vannak mint Iskarióti Júdás? Elárulta Jézust és öngyilkos lett. Bár Jézus előre tudta, hogy ő lesz az áruló és talán voltak jelek, de biztos vagyok benne, hogy Júdás megbánta a tettét. Megbánta, utólag próbálta is helyrehozni, ezért vallotta be a főpapoknak, hogy ártatlan volt, akit elárult, vissza akarta volna adni a pénzt is, szerintem azért mert remélte, hogy akkor Jézust elengedik, akkor nyilvánvaló lett, hogy nem tud semmit tenni, már helyrehozhatatlan a helyzet, a bűne és így megölte magát. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem volt felelőssége és nem magát okolhatja, csak arra utaltam, hogy utólag már helyre akarta hozni és nem tudta, bűntudata volt, ezért ölte meg magát. Én a magam részéről nem tervezek öngyilkosságot, de nagyon hasonló helyzetben érzem magam, mert olyan helyzetben vagyok, amit már nem tudok megváltoztatni, így nem marad más, csak a bűntudat. Nem ölöm meg magam, mert maga az öngyilkosság is bűn, de elég szomorú vagyok már szinte naponta, pedig olyan helyzetben vagyok, hogy igazából nem is tehetek róla, mert nem döntöttem el, hogy ezt akarom, nem okoztam saját magamnak és szándékosan főleg nem. Megoldani viszont nem tudom sem saját magam, sem Istennel, sem más emberek segítségével, mert ami megtörtént, megtörtént és változni sem fog a helyzet (nem öltem meg senkit, senkinek semmi kárt nem okoztam, másról van szó). A bűntudat persze ott van bennem rendszeresen.
Judás valóban fölismerte, hogy tévedett, szerette is volna helyretenni, de már nyilván nem lehetett. A legszörnyűbb tette mégsem az árulás volt, hanem az öngyilkosság. Mert tévedése fölismerésekor nem bűnbánatot tartott, hanem kétségbeesett. Ez az, ahová nem szabad eljutnia egy keresztény embernek. Péter tagadása nem volt sokkal kisebb súlyú hűtlenség. Ráadásul, ő háromszor is megtette Jézus jelenlétében. Ő is megbánta tettét, és keserves sírásra fakadt. Élt benne a bűntudat. Erre abból a mozdulatából is következtethetünk, amikor föltámadása után Jézus megjelenik a Genezáreti-tó partján, Péter magára ölti a ruháját és vízbe veti magát, mert előbb akar találkozni a Mesterrel, mint a többiek. Külön beszélgetnek is, de ekkor még nincs mersze elhozakodni a bocsánatkéréssel. Ezt Jézus tudja, és megelőzi. Ő maga félrevonja, és a háromszoros tagadás párjaként háromszor megkérdezi, hogy szeretsz-e engem. Ezt Péter később érti meg, hogy valójában ez a hármas szeretet-vallomás volt az ő bocsánatkérésének a kifejezése. Ebben segítette őt Jézus. Mindez nagyon tanulságos számunkra. Soha nincs olyan bűnös tett, amit ne lehetne megbánni, amiből ne volna bocsánat. Csak nem a sötét kétségbeesés felé kell menni, hanem a bűnbánat útján a bocsánat világossága felé. Nem tudom, Ön mit követhetett el, de nincs is jelentősége. Bármit is tett, ha fizikailag nem is hozható helyre, Jézus meg tudja ebből Önt gyógyítani. Őszinte bánatot kell tartani, megbánni, meggyónni, s attól kézdve Jézus úgy tekint Önre, mintha meg sem történt volna a korábbi bűn. Hinnünk kell Istennek ebben az elképesztő és hihetetlen irgalmában!
Kedves Lelkiatya!
Miért jobb görögkatolikusnak lenni, mint ortodox kereszténynek?
A görögkatolikusok miért nem ortodoxok inkább? Hiszen ortodox keresztényként is el lehet jutni az üdvösségre. Akkor miért volt szükséges még egy katolikus részegyház létrehozása?
Válaszát előre is köszönöm!
Az 1053-as dátumhoz köthető egyházszakadás óta számtalan törekvés volt arra, hogy ez a szétszakítottság megszűnjék. Ennek többféle útja, módja volt, sajnos, egyik sem járt igazán jó eredménnyel. Ennek az egységre törekvésnek a részeként fogható föl a görögkatolikus egyház létrejötte. Akkor úgy egyesültek egyes egyházrészek Rómával, hogy közben elszakadtak az ortodoxiától. Mindez a XVI-XVII. században történt - legalábbis, ami a hazánkban és környékünkön élő görögkatolikusokat illeti -, tehát jó pár száz évvel ezelőtt. Azóta létezik, él, fejlődik a görögkatolikus egyház. 1993-ban egy közös nyilatkozatban katolikus-ortodox párbeszéd eredményeként Balamandban megfogalmazódott az, hogy ezek a többszáz éve létező egyházi közösségek joggal léteznek, de az egység útjának ez nem lehet az útja, modellje. Hála Istennek, ma már nem eretnekként tekint egymásra a két nagy keresztény egyház, hanem az ortodoxok és római katolikusok testvéregyháznak nevezik egymást. Ugyanakkor van létjogosultsága a görögkatolikus egyháznak is. Erről nagyon szép igazolást írt Szent II. János Pál pápa az Orientale Lumen apostoli levelében. Tény, hogy jobb görögkatolikusnak lenni, mint ortodoxnak, de ez csak azokra igaz, akik eleve ebben az egyházban keresztelkedtek meg. Egy ortodoxnak nyilván jobb ortodoxnak lenni, mint görögkatolikusnak.
Kedves Lelkiatya! Én ugyan római katolikus vagyok de azt gondolom, hogy ön is tudna választ adni a kérdésemre. El lehet az embernek adni a lelkét az ördögnek, és ha igen ez visszafordítható? Egyes forrásokból azt hallom igen el lehet adni máshonnan hogy nem, mi az igazság? Nagyon félek, mert nem vagyok benne száz százalékig biztos hogy akaratom ellenére ugyan de nem tettem-e ilyet.
Sajnos eladhatja. Isten meg tud neki is bocsátani, meg is akar, csak az a nagy baj, hogy általában az ember elveszíti ezáltal a saját akaratát is, és az ilyen ember nagyon nehezen tud bűnbánatra jutni - ami szükséges ahhoz, hogy Isten bocsánatát befogadja. Viszont az meg nem lehetséges, hogy valaki öntudatlanul eladja a lelkét az ördögnek. Ez csak tudatos cselekvés, döntés eredménye lehet. Ha Ön ebben nem egészen biztos, akkor biztosíthatom Önt, hogy biztosan nem tette meg.
Sajnos létezik olyan jelenség is, hogy az ember belecsúszik az okkultizmusba. Innen sem könnyű kikecmeregni, de imádsággal, szentgyónással, rendszeres szentáldozással lehet szabadulni. Ez nem azonos a "lélek eladásával". Persze, ettől is óvok mindenkit, az efféle helyzeteket messze el kell kerülni.
Tisztelt Lelkiatya! Nem rég volt egy olyan esetem hogy irigy voltam egy asszonyra aki lélekben Istentől kap üzeneteket illetve azt éreztem hogy ő ezzel kérkedik Én ezt meg gyóntam és azóta már csak szeretettel tudok erre az asszonyra gondolni! Érzem az életembe az Úr Jézus jelenlétét Viszont most tanulmányoztam a lelki tükröt és olvastam hogy másoktol Isten kegyelmét irigyelni a Szentlélek elleni bün! Belém hasított a félelem:Én a Szentlélek elleni bünt követtem el ami ellen nincs bün bocsánat Mi erről Tisztelt Lelkiatya véleménye??? Várom válaszát amit előre is köszönök!!!
Nem tudom, milyen imakönyvben olvasta ezt, de ha ilyen butaságok vannak benne, akkor nem javaslom, hogy máskor ezt vegye elő segítségül. A Szentlélek elleni bűn a megátalkodottság, nem pedig az, amibe valami módon belekeverhető a Szentlélek.
A másik mondanivalóm, hogy igazán ne irígykedjék olyan személyekre, akik látomásokat látnak. Hiszen azokat nem jutalomként kapja valaki. Aki ilyen dologban részesül - ha hitelesnek bizonyul! - az teljesen az Isten tetszésének, kiválasztásának az eredménye. Igen sok látomás azonban inkább egyéni buzgóság terméke, s nem Istentől jövő ajándék. A hitünket ezek nem befolyásolják. Van ugyan, akiben serkenti a buzgóságot, de én azt mondom, jobb, ha a Szentírás olvasása serkenti a hitünket.
Tisztelt Lelkiatya Sürgős kérdésem lenne!!! Röviden a mamográfia kimutatott egy elváltozást a mellembe amit ki kell operálni kedden lessz a műtét és csak most hallottam egy ismerősömtől hogy ne menjek be a korházba mert minden injekció tele van grafénnal meg nanotechnologiával Teljesen kétségbe vagyok esve mit tegyek????
Teljes butaság, amivel Önt ijesztgetik. A kórházban gyógyítanak, nem embereket manipulálnak. A kórházban dolgozó orvosok, ápolók ugyanolyan emberek, mint Ön vagy én vagy bárki más. Miért is kellene őket ilyen agyafúrt mesterkedéssel vádolni? Menjen csak be a kórházba, kövesse azt, amit az orvosok Önnek tanácsolnak. Ne akarjunk okosabbak lenni azoknál, akik tudásukat hosszú évek kemény munkájával szerezték éppen azért, hogy a betegeknek segíteni tudjanak. Jobbulást, mielőbbi gyógyulást kívánok Önnek.
Tisztelt Lelkiatya!
Sokat hallottam arról, hogy a német katolikus egyház rossz irányba halad túl szabadelvű, na de mi a helyzet az USA-val? Az imádkozás alkalmazást népszerűsítik tv reklámban és az az érzésem, mintha el akarnák adni az embereknek Jézust, mint egyfajta marketing terméket és szórakozási lehetőséget, mintha afogyasztói társadalaom részévé akarnék tenni, pedig a hitünk annak nem része, azon felül van vagy nem is tudom.. A hitemet megélni a legmeghittebb, legbensőségesebb dolgok egyike és most mégis mintha árucikké silányítanák a vallásunkat. Hol van a helyes út? Kit kövessünk? Mit tehet ezért a szinodális út?
Réka
Azt hiszem, az amerikai kultúra, vagy legalábbis annak bizonyos területe már jóval hamarabb árucikké degradálta a vallást. Nem ritkán hallottam paptól, szerzetestől azt a tanítást, hogy "Isten azt akarja, hogy sikeres legyél". Szerintem ez súlyos félrevezetés. Nem állítom, hogy ez a hang csak az USA-ban van, de tény, hogy amerikanizáló jelenség. De jól fogalmaz a kérdésével, mert a helyes utat kell megtalálnunk. Hisz ugyanakkor felelősségünk van abban is, hogy minél többen halljanak Jézusról, az Örömhírről, Isten szeretetéről. Tehát bizonyos propaganda mégis kell, de nevezzük inkább missziónak. A misszió minden megkeresztelt ember feladata. Ha van tapasztalatom az Istennel töltött élet boldogságáról, akkor kötelességem, hogy ezt másokkal is megosszam.
Kedves Lelkiatya! A napokban napvilágra került a népszámlálási adatok. Lesujtó eredményt hozott a görög katolikusok száma. Miközben hurrá optimizmust hallottunk a főpasztoroktol hogy a sok iskola, templom, intézmények meghozzák a gyümölcsöt a létszám tekintetében. Nem inkább arról van szó hogy az egyház elindult elortodoxiasodás felé? A hosszú nehéz erőltetett szertartásokat amit a szerzeteseknek találtak ki, a hétköznapi embert eltávolította. Nem a hiveknek kellene alkalmazkodni a püspökök iránymutatásainak, hanem a hívek igényeit kellene figyelni. Stratégiát kellene váltani, mert a végén, változtatni kellene a vadidegen szertartási elemekből, könnyen emészthető imádságokra van szükség. Ebben lesz érdemi változás?
Udv: János
Kedves János! Nem tagadom, én nem így látom. Egyrészt éppen a görögkatolikus egyház az, amelynek eredményei nem is lettek olyan rosszak. A történelmi egyházak közül az egyetlen, amelynek csak viszonylagos csökkenéssel, 8%-kal kell számolnia, (a protestáns 18 és római katolikus 30-hoz képest). Ha ehhöz hozzávesszük a népességfogyást, és azt is rávetítjük a görögkatolikusokra, akkor ez még kevesebbre jön ki. Inkább azt sejtem, hogy Önnek bizonyos változások nem nagyon tetszenek, s úgy gondolja, hogy ezzel a többség is így van, sőt, el is riasztja az embereket, főként a fiatalokat. De sem a statisztika, sem az általános helyzet nem ezt mutatja. Persze, vannak templomaink, ahol fájó módon fogynak a híveink, de ennek oka leginkább a népesség életmód váltásából fakad, mintsem hogy a szertartásokat lehetne okolni ezért. Én olyan jelentős változásokat, "hosszú, nehéz, erőltetett szertartásokat" nem is nagyon látok. Mostanában szokott lenni néhol éjszakai virrasztás, ez igaz, de ezeken azok vesznek részt, akik ezt szeretik. Ők általában nagyon lelkesen is számolnak be ezekről. Ahol a Szent Liturgián visszavezették a harmadik antifóna éneklését (merthogy régen is volt, csak az elmúlt évtizedekben maradt el), ott is mindössze néhány perccel válhatott emiatt hosszabbá a szertartás. Nem hiszem, hogy ezen néhány percek miatt hagynának minket el tömegesen. Én a szertartások változásaiban azt látom, hogy a cél inkább az, hogy minél emészthetőbb, minél lelkibb legyen. A hosszúság csak járulékos dolog.
Kedves Lelkiatya!
Úgy érzem,és gondolom,hogy valószínűleg már eltúlzom az egész iskolai számonkérést jegyeket.
Nyilván szeretném, ha jól tanulnának,meg meg is van hozzá az eszük,de nem igazán érdekli őket az iskolai tananyag.
Hogyan motiváljam őket ,vagy hagyjam rájuk ,és majd megtapasztalják milyen ha nem tanulnak,mert jön az egyes,kettes?
Én nem akarok már veszekedni,büntetni,úgy tűnik az sem visszatartóerő max rövid ideig.
De azon is sokat töprengek vajon amit én most elvárok ,hogy tanuljon az tényleg annyira fontos?
Mármint úgy akarom érteni fontos,de nem a jegyek a legfontosabbak,ha 2 akkor 2.
Önnek mi a véleménye?
Köszönöm, hogy segít!!
Igen, én is úgy érzem, hogy talán túlzásba esett ezen a téren. Azt javaslom, hogy tudásra, érdeklődésre, kutatásra serkentse a gyermekeit, ne a jó tanulmányi eredmények megszerzésére. Persze, van összefüggés, mégsem azonos a kettő. Lássuk be, gyakran magunk miatt szeretnénk, ha gyermekeink jó eredményekkel jönnének haza. Hisz milyen jó érzés arról beszélni másoknak, hogy szépen halad a gyermekünk! Én azt mondom, ezt teljesen kapcsoljuk ki. Szinte perverzitás, a gyermekeinkkel való visszaélés, ha magunkat akarjuk fényezni az ő eredményeikkel. Azért (lehet) súlyos ez, mert valóban megnyomoríthatja a gyermeket, miként arra számos példa is van, sajnos. Szerintem bátran mondhatja nekik azt: mindegy, milyen jegyet hozol haza, csak tanulj, tanulj meg tanulni, tanuld meg, hogyan válhatsz értékes emberré. Ha ilyenekről beszélünk a gyermekeinknek, erre sokkal fogékonyabbak, mintha egyszerűen a jó eredményt várnánk el tőlük.
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, elhunyt családtag hamvaiból lehet-e hazavinni egy kis dobozban,otthon szerettei között őrizni? Olvastam olyanokat,hogy nem tud feltámadni az elhunyt,mert nem a szent helyen van. Bűnnek számítana?
Köszönöm szépen! Szilvia
Kedves Szilvia!
Azt hiszem, ez nem bűn, de mégse tegyen ilyet. Nem csak a bűnt kell kerülni, hanem a helytelen cselekedeteket is. Érdemes tanulni az elődeinktől. Nem véletlenül alakult ki minden kultúrban, hogy a halottakat el kell temetni (van, ahol elégetik), el kell tőlük búcsúzni, és nélkülük kell folytatni az életet. Egyáltalán nem helyes a divatnak ez az iránya, hogy a hamvakkal különböző megoldásokat keresnek. Van, aki kilövi az űrbe, van, aki ékszert csináltat belőle, csak, hogy a legszélsőségesebbeket említsem. Bár igaz, hogy görögkatolikus egyházunk annyira helyteleníti a hamvakkal való méltatlan bánásmódot, hogy nem engedélyezi a temetés szertartását elvégezni, ha a hamvak nem a temetőbe kerülnek. (Nem végezhető görögkatolikus szertartás a hamvak szétszórása, vízbe szórása, vízbe eregetése, hamvak hazavitele esetén.) Nem bűn tehát, mégis azt tanácsolom, ne tegyen ilyet.
Kedves Lelkiatya!
Kérem szépen pár sorban jellemezné nekem ,hogy milyen egy önző anya?
Itt viselkedésre gondolok,és ha felismerek majd belőle párat,hogy lehet azt kijavítani?És legfőképp megbocsájtani,ha valakit így neveltek fel.
Köszönöm szépen!!
Nem szívesen állok kötélnek. Nem tartom célravezetőnek, hogy írjuk körül, hogy milyen egy bűnös magatartás, aztán, ha annak részleteit magunkban fölismerjük, ebből következtetünk a magunk (és mások) bűnére. Mindig az emberből érdemes kiindulni. Az emberből, akinek mércéje Krisztus, az ő magatartása. Őhozzá kell mérnünk magunkat.
Hogy milyen az önzés? Ha önmagamnak fontosabb vagyok, mint más. Következésképp magamnak szerzek meg dolgokat, nem másnak, magam kedvét keresem, nem másét, magam élvezetét szolgálom, nem a másikért keresem. Alapvető kötelességünk, hogy önzetlenek legyünk, önzetlenné váljunk. Ugyanis eléggé mélyen gyökerezik bennünk az önzés. A gyermekeknél ez jól látható, akik még nem palástolják belső világukat. Őket meg kell tanítani, magunkat tovább kell nevelni arra, hogy tudjunk önzetlenné válni. Hosszú tanuló folyamat ez. Aki belekezd, az jól tudja, hogy mennyire nehéz. Az ilyen ember nagyobb megértéssel tud fordulni azok felé, akikben hasonló hiányosságot lát. Fontos is, hogy ne egymást méregessük, kiben mennyi gyarlóság van. Épp ellenkezőleg: a másik emberben keressük mindig a jót, és magunkban hibát, ne másban - miközben fontos, hogy a jó tulajdonságainkat is ismerjük, hálás szívvel fogadjuk.
Tisztelt atya!
nem sokára kereszteljük a 2. lányomat.
a feleségem nem katolizált, de szeretném felserkenteni a hajlamát, affinitását a legteljesebb hit felé, egyházunk gyönyörű szertartásai segítségével.
abba már beleegyezett hogy görög rítus szerint kereszteljük a babát.
(magam római vagyok, tehát csak keresztelő lesz egyelőre)
a kérdésem, hogy a szülő asszony tisztulásának szertartásában részt vegyen, azt támogatja-e az egyház az ő esetében?
szeretném ha ezzel is hozzásegíthetném a mennél teljesebb liturgikus életszemlélethez és élethez és - kitudja egyszer talán még ebben az életben - a szentségek elfogadásához.
köszönöm.
Bár szokatlan, de nem tartom hibás megoldásnak, hogy a nem katolikus édesanyáéért imádkozzunk. Minthogy nem a szentség ünneplésének közvetlen része, hanem egy attól független áldásnak a hozzácsatolása, ezért részesíthető benne olyan személy, aki nincs megkeresztelve vagy nem katolikus. Ha szeretné, megteheti, hogy keleti rítusban legyen a gyermeke megkeresztelve, de tudnia kell, hogy attól ő még római katolikus, tehát az Ön rítusát követi. Akkor lehetnek a gyermekek görögkatolikusok, ha a felesége katolizálva azzá válik. De jól látja, hogy ezt nem szabad sürgetni, követelni. Ide el kell érnie, erre neki is meg kell érnie, meg kell térnie.
