Javaslom, hogy kezdjen egy nagy gyógyuló folyamatba, egy megtisztuló munkába. Fölismerte, hogy ezzel a jelenséggel meg van fertőzve a lelke, szinte függővé vált. A feleségével vagy egy lelki atyával, vagy mindkettővel beszélje meg, hogy szeretne ettől szabadulni. Fontos a külső személy bevonása, mert amíg csak rejtett folyamatról van szó, addig szinte remény sincs a gyógyulásra. Szóval, valakivel ossza meg, hogy szeretne szabadulni és belekezd ebbe a munkába. Eleinte gyónjon sokkal gyakrabban. De nem az egyes bukások után, mindig csak azokhoz mérten. Akkor a bűne volna az irányító a lelkiéletben. Ez így nem jó. Inkább állapítson meg egy gyakori gyónási időszakot. Az elején lehet akár hetente, később lehet ritkítani, lehet kéthetente, havonta. Szóval a gyakori gyónásával együtt minél gyakrabban áldozzon is. Nem igaz az, hogy nem mehetne áldozni, ha beleesett ebbe a bűnbe. Főként, ha küzd ellene, akkor szó sincs arról, hogy ez halálos bűn volna. Szóval, bukás után is menjen áldozni, hiszen ez gyógyszer is, erőt ad a küzdelemben. Nem jutalom cukorka, amit akkor kap az ember, ha jól viselkedett. Ez egy meglehetősen elterjedt, de rossz megközelítés. Szóval, gyónjon, áldozzon rendszeresen. Ismeri önmagát, hogy milyen elterelő magatartással tudja távol tartani ezeket a képeket, gondolatokat, ezeket erősítse föl magában. Mindehhöz kérje a Szentlélek segítségét, megerősítését. Meglátja, sikerülni fog.

Fokozatosan. Isten bölcs pedagógiával tanít. Figyelembe veszi az emberi befogadó képességet, arra épít, amiben az ember él, hogy onnan vezesse okosan tovább. Amikor a "szemet szemért" parancs megfogalmazódott, az már önmagában egy jelentős előrelépést jelentett, ugyanis határt szabott a bosszúnak. Jóval korábban még arról olvasunk, hogy Lámek ezzel dicsekszik a feleségeinek: "Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért." (Ter 4,24). A többszörös bosszú akkoriban az erőt jelentette. Ehhöz képest az az előírás, hogy csak annyit követeljen a bosszúálló, mint amekkora sérelem érte (szemet szemért, fogat fogért), már sokkal közelebb áll az igazsághoz. Ahhoz is évszázadoknak kellett eltelnie, hogy ez a gyengeségnek tűnő alapállás elfogadottá váljék a választott nép körében, ahol a környezet még mindig a többszörös bosszút tartotta az erő jelének. Jézus föllépése: "ha megütik az arcodat, tartsd oda a másikat is" megint egy óriási ugrás az erkölcsi érzékben. Kétezer év még nem volt elég, hogy ezt természetes igazságnak tudjuk elfogadni. De azért Krisztus óta már sokat fejlődtünk ezen a téren. Mindig voltak szentek, akik ezt komolyan vették, magukévá tették. Ez a folyamat tehát nem Isten változása, parancsainak módosítása, hanem az emberi tudás, képesség, környezet, kultúra figyelembe vétele.

Az Egyház hivatalos erkölcsi tanításának a forrása a Katekizmus. Nem lexikonok és nem teológusok. Az egyház hivatalos tanításához kell igazítania a lelkiismeretét a gyóntatónak és a gyónónak is, nem kell pápábbnak lenni a pápánál. Így pl. a maszturbáció témájánál a hivatalos tanításban nem találjuk, hogy halálos bűn lenne ? senkinek nem áll jogában ezt szigorúbban tanítani. De pl. a házasság előtti teljes szexuális kapcsolatot súlyos bűnnek tartja az egyház (azzal nem is járulhatunk Eucharisztiához), így azt senki sem veheti lazábban, sem a gyóntató, sem a gyónó. A józan ész is tudja, hogy a halálos bűn tényleg a legrettenetesebb bűnöknek van fenntartva, ahol súlyos gonoszság és súlyos ártás forog fenn (pl. népirtás, nemi erőszak). A maszturbációnál a szív teljes, gonosz szemberfordulását Istennel nem vélelmezzük, és a tett következménye sem halálosan ártalmas. Nem kellene dramatizálni, ahol az egyház nem dramatizál, és nem kellene lazítani, ahol az egyház nem lazít. Természetesen nem nevezi az egyház ártalmatlannak, ?súlyos rendetlenségnek? nevezi, amivel meg kell küzdeni. 2352 Az önfertőzés (lat. masturbatio) a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából. "Mind az egyházi Tanítóhivatal -- a hagyomány állandó folyamatában -, mind a hívők erkölcsi érzéke bizonytalankodások nélkül állítja, hogy az önfertőzés önmagában és súlyosan rendetlen cselekedet." "Bármi legyen is a motívuma, a szexuális képesség szándékos használata a normális házastársi kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének." Ilyen esetben a szexuális élvezetet, melynek "az erkölcsi rend szerint az igazi szerelem, a teljes, kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia, az e rend által megkövetelt szexuális kapcsolaton kívül keresik". [101] (Fölöttéb furcsa, hogy a katolikus lexikon szó szerint idézi a katekizmus tanítását, csak elé biggyeszti, hogy halálos bűn. Teljesen jogtalanul tesz bele olyat, amit az egyház tudatosan kihagy.) Ahhoz, hogy a személyek erkölcsi felelősségéről helyes ítéletet alkothassunk és a lelkipásztorkodásnak irányt mutathassunk, figyelembe kell venni az érzelmi éretlenséget, a szerzett szokások erejét, a szorongásos állapotot és egyéb pszichikai vagy társadalmi tényezőt, amelyek enyhíthetik, talán a minimumra is csökkenthetik az erkölcsi bűnösséget.

Köszönjük szépen ezeket a megerősítő gondolatokat.

Köszönjük a személyes tanácsot és bíztatást.

Az biztos, hogy a kapcsolat megtalálására kell törekednie, de ezt a szexuális élmény egyáltalán nem befolyásolhatja. Ne azért keressen nőt, hogy ezt megélhesse! Ha ez a rejtett szándék, akkor eleve elrontja a közeledést. Társat keressen, barátot, megértő személyt, akit Ön is szívesen boldoggá tenne. Ebből teljesen hagyja ki a szexualitás kérdését. Hogy lesz-e alkalma megkóstolni ezt a különleges gyönyört, ez valóban a házasságkötéstől függ, mégsem szabad, hogy a társkeresésnek ez legyen a hajtóereje. Küzdjön meg a tisztaságért, mint eddig tette! Ugyanakkor keresse a közösséget - lehetőleg vallási közösséget! Vagy akár kereshet társat a világháló kínálta kapcsolatokon keresztül is. Természetesen itt is javaslom a katolikus társkereső oldalakat. Ismereteim szerint szép kapcsolatok születtek már ezen a fórumon keresztül is.

Nagyon fontos, hogy a testvére ott lehessen a Szent Liturgián. Az a szerencsés helyzet, ha az atya megértő, és el tudja fogadni, ha esetleg zavaró a viselkedése. Erre a híveket is meg kell tanítani. Beszélgetni kell velük, közelebb kerülni egyikhöz-másikhoz, hogy ne idegenként tekintsenek rá, hanem saját családjukba tartozónak érezzék. Esetleg lehet olyen pörgetőt szerkeszteni, ami nem olyan hangos. De a legfontosabb, hogy ott lehessen a testvére minél gyakrabban a Szent Liturgián. Remélem, áldozik is.

Az értelmetlen cselekedet nemigen tud halálos bűnné válni. "Tudva és akarva szembeszegülni Isten parancsának" nem ez a kategória. Ugyanis a legritkábban fordul elő, hogy Isten elleni szándékkal tesz ilyet az ember. Még ha tudja is, hogy nem kellene, de az érzéki vágyán nem tud uralkodni, s ezért csúszik bele. De ez nem szembeszegülés Istennel. Valójában azért érezzük súlyos bűnnek, mert párosul vele a szemérem, a szégyen érzet. De ennél súlyosabb pl. a szeretet ellen elkövetett bün, és még sok más, melyeket nem érzünk olyan súlyosnak. Persze, nem akarom elbagatelizalni, valóban bűnről van szó, de az esetek legtöbbjében nem halálos bűn.

A természetes családtervezés egyik nagyon fontos része, hogy ez a módszer a gyermekre vágyók lelkiállapotát is vizsgálja, kezeli, gyógyítja. A lombik-program egyik súlyos hátránya viszont az is, hogy túl hamar technikai megoldást kínál, ahelyett, hogy a meddőség pszichés okait mélyebben vizsgálná, vagy komolyabban foglalkozna a nő vagy a házaspár lelki állapotával. Ha 20 éves a gyermeke, akkor még van ideje bőven, hogy pszichésen fölkészüljön a gyermek fogadására. Persze, ha már házas, akkor természetesen ez is fontos kérdés. De ha például még nem is házas, akkor meg végképp nem kell még ilyen dolgokon gondolkodnia. Ez teljesen félrevinné a szemléletét. Az a tanácsom, hogy élje szépen a mindennapjait, foglalkozzék azzal, amit a napi, jelen események, feladatok elétárnak. Nem csupán az egyes lombik beültetés a bűn, hanem az a hozzáállás, ahogyan ma az orvostudomány ezt kezeli. Olyan területre merészkedik, amit már nem tud kezelni. Ezt az irányt ne tápláljuk, ne kacérkodjunk vele, mert nincs rajta áldás.

Kedves Laura! Attól tartok, nem tudok Önnek segíteni. Hogy hogyan tudja ezt megoldani, arra nincs tanácsom. Legföljebb arra, hogy hogyan fogadja lelkileg. Javaslom, hogy imádkozzék ezért a munkatársáért. És hozzon érte áldozatot is. Leginkább azt, hogy elviseli az általa okozott kellemetlenséget. Ne az legyen a célja, hogy a munkatársa magatartását megváltoztatja, hanem, hogy Ön áll másként a dologhoz. A hangos zenét megszeretni nem könnyű, nem is ezt javaslom. Hanem, hogy az így okozott keresztet, ajánlja föl érte, ez hoz majd békét az Ön szívében.

Valójában gondolatban egyezünk bele a bűnbe. Az első lépés a gondolati bűn. Igaz, sokszor a kísértésért is felelősek vagyunk, mert olyan gondolati környezetet engedünk meg magunknak, amelyben könnyebben megjelenhet a kísértő gondolat. Tehát, a küzdelemnek már az is része, hogy a környezetet is úgy választom meg, hogy ne jelenhessen meg a kísértés. De ha megjelenik, az még nem bűn. Az első feléje tett gondolati lépés azonban már igen. Lehet, hogy ellenkezni akarok vele, de ha már szóba álltam vele, elindultam lefele. Sokszor a gondolati bűnt a kísértéstől csak egy hajszál választja el, de ha azt a halovány lépést megtettem, ezzel már elindultam a bűn útján.

Kínkeserves, de lehetséges. Egyik fontos tanulsága - ha megengedi, ezzel kezdem -, hogy ezért nem szabad belecsúszni, még az elején kell mindenképpen nyakon csípni. Fiatal, kamasz korban nem tűnik olyan veszedelmesnek, sőt, épp ellenkezőleg, izgalmasnak, roppant vonzónak, kívánatosnak tűnik. Hogy ez bűn, hogy kerülendő, ez az öregek károgásának tűnik, amit nem is kell komolyan venni. Holott az önkielégítésnek egyik legsúlyosabb átka éppen ez, hogy könnyen rögzül, s utána nagyon nehezen tud szabadulni tőle az ember. Azt gondolják sokan, hogy a házasságban, a rendszeres szexuális élet mellett majd ez elmarad, csakhogy ez nincs így. Nagyon káros hatással van a házaséletre is. A házasságon kívüli szexuális életet nem is hozom ide, annak semmi keresnivalója nincs az életünkben. De Önnek is szeretnék válaszolni. Erre is vonatkozik a sokszor hangoztatott igazság, hogy minden a fejben dől el. Ha nem is minden, de sok minden. Az első, hogy valódi elhatározást kell tenni. Tudom, ide eljutni sem könnyű, mert az ember nagyon könnyen be tudja csapni önmagát már ezen a ponton is. Azt mondja ugyan, hogy már szeretne szabadulni, de szívét még mindig fogva tartja a vágy, ami ennek az ellenkezőjét súgja. Szóval, teljes leszámolás a fejben. A másik fontos pillér: teljes bizalom a szívben. Csak Istennel lehet önmagunkat legyőzni. Ennek a hitnek a hiánya is oka lehet, hogy a testi késztetés erősebb, mint az akarat. A hitét kell előbb fölerősíteni, hogy Istennek minden, tehát ez is lehetséges. Nyilván az előző, fejbeni döntéshöz is tőle kell a segítséget kérni. Segíthet még a jövőbe kapaszkodás. Az a normális, kiegyensúlyozott családi élet vár Önre, amiért érdemes minden áldozatot, önlegyőzést vállalni. Gyakorlatibb tanács még az életmódváltás. Új élethelyzet, keményebb munka, magasabb célkitűzés segíthet azon, hogy a hétköznapjait olyan értékes törekvések foglalják el, amelyek nem adnak teret a testi önvígasztalásnak még a gondolatának sem. Szintén gyakorlati jellegű, hogy kapcsolja ezt a küzdelmét egy lelki atyához. Rendszeresen gyónjon, és az elhatározott döntéshöz való hűségében egy külső tanácsadóra is támaszkodjék. Még egy tanács: kérjen imatámogatást valamely szerzetes közösségtől. Én is imádkozom Önért. Mielőbbi szabadulást!

Kedves Anna! Azt hiszem, itt egyszerre több dologról is van szó. Nyilván vannak olyan dolgok, amit senkivel nem tud megosztani. Ilyenek az Istennel való legszemélyesebb élményei, lehetnek ezek apróságok vagy egészén mély, megrendítő dolgok. Persze, jól esne ezeket is megosztani a hozzánk legközelebb állókkal, akiktől azt reméljük, hogy ezt megértik, de számolni kell azzal, hogy még a szavak is kevesek ahhoz, hogy ezeket mások előtt föltárjuk, úgyhogy sokszor érhet csalódás ilyenkor, hogy nem sikerült megosztani azt, amit szeretnénk. Igen, vannak ilyen egészen személyes dolgok, melyek csak Önre és Istenre tartoznak. Ugyanakkor tanácsot kérni egyátalán nem rossz dolog, sőt, nagyon is ajánlatos. Legjobb, ha van egy lelki atya, egy gyóntató, akivel rendszeresen meg tudja beszélni a gondolatait. De ne túl gyakran! Azt ne várja, hogy egy atya állandóan rendelkezésre álljon. De pl. havonta egyszeri találkozásokkal átbeszélhetik a legfontosabb dolgokat. Van, hogy egy dolgot alaposan át kell gondolnia, másokkal, akikben megbízik, át kell beszélni, aztán pedig saját döntést kell hozni. Ha jól sejtem, most ez tűnik Önnek a legnehezebbnek. Nem menekülhet meg ettől. Kell, hogy legyenek saját döntései. Tanácsom a következő. Alapvetően mindent beszéljen meg Jézussal. Azt is, hogy mit vásároljon, honnan szerezze be, azt is hogy milyen munkát vállaljon el és mit ne, hogy kivel barátkozzék és kivel inkább ne, stb. Szóval az egészen kicsi és egészen nagy dolgokat egyaránt. Mindent. Ha tartja az élő kapcsolatot az Úrral, akkor hosszabb távon ki fog rajzolódni, hogy mi az, amiben kérjen tanácsot, és mi az, amiben nem. Ha élő párbeszédben van az Úrral, akkor a Lélek nagyon sokat fog Önnek segíteni a dolgok megértésében.

Hogy felnőtt korban keresztelkedett valaki, attól még lehet nagyon buzgó. Számtalan példa van erre. Sőt, szerintem ez a gyakoribb. Hogy az Ön sógorának a fölkészítése mennyire volt alapos, mennyire volt sikeres, ezt nehéz megállapítani. Képtelenség földeríteni, hogy a fökészítő atyának volt a hanyagsága, vagy a keresztelkedésre készülőnek, hogy nem lett mélyre ható változás a megkeresztelkedésével. Azért az jó, hogy az Ön következetessége eredményeképp mégiscsak meg van keresztelve, az azonban nagyon rossz, hogy ez nem vitte el őt a megtérésig. Annak nem sok értelmét látom, hogy ennek az okát firtassa. Ez a sajnálatos tény, ezt kell elfogadni, illetve innen kell indulni. Mivel az ő keresztsége valamelyeset az Ön késztetésének köszönhető, tekintse ezt további feladatának, hordozza ennek viszonylagos felelősségét, hogy sógora tovább lépjen a keresztény életben. Az okok, az ő felelőssége feletti töprengés helyett egész egyszerűen imádkozzék érte. A rokonsági kapcsolat miatt is van ebben Önnek felelőssége, és a fent említett okok miatt is. Például azt tanácsolom Önnek, hogy a gyermekét, amikor már lehet erről vele beszélgetni, tanítsa meg arra, hogy ő imádkozzék a keresztapjáért. Magyarázza el neki - minden ítélkezéstől mentesen! - hogy az ő keresztapja még nem elég erős a hitben, és mint keresztgyermeke, tehet azért, hogy Istenre találjon. Fordítsa meg a dolgot, és ő imádkozzék a keresztapjáért. Nincsen ebben semmi furcsa. Felelősek vagyunk egymásért, és aki többet kapott, attól többet is várnak. (Lk 12,48)

If you live in USA, you are the member of the Byzantine Catholic Metropolitan Church of Pittsburgh (https://archpitt.org/metro/). I recommend that you contact the parish closest to where you live, and you can get more detailed information there. With the Eparchy of Hajdúdorog you can keep the spiritual relationship.