Szent öregek mondásai
Poimén (6.)
Egyszer bűnt követett el egy kolostorban élő testvér.
Élt azon a vidéken egy remete, és már hosszú ideje nem jött elő. Elment tehát az öreghez a kolostor apátja, és elmondta neki, mi történt a bűnbe esett testvérrel. Az azt mondta: „Kergessétek el!” Amikor a testvér eltávozott a kolostorból, egy vízmosásba ment, és ott sírt. Épp arra mentek a testvérek Poimén abbához, s meghallották, hogy sír. Odamentek, és nagy bánatban találták. Buzdították, hogy jöjjön az öreghez. Ő azonban nem akart, hanem így szólt: „Itt halok meg!” Elmentek hát Poimén abbához, és beszámoltak róla. Elküldte őket ezzel a buzdítással: „Mondjátok meg neki: »Poimén abba hív téged!«”
Eljött hát hozzá a testvér, s amikor az öreg meglátta, mennyire szenved, felkelt, megölelte, tréfálkozott vele, és buzdította, hogy egyék. Majd elküldte Poimén abba az egyik testvérét a remetéhez ezzel az üzenettel: „Már hosszú évek óta vágytam rá, hogy megismerjelek, mert hallottam viselt dolgaidról, és csak kölcsönös visszahúzódásunk miatt nem találkoztunk egymással. Most tehát, mivel az Isten úgy akarja és alkalom adódott rá, fáradj el idáig, és lássuk egymást!” A remete nem távozott el kunyhójából, de amikor meghallotta, így szólt: „Ha nem az Isten világosította volna meg ezt az öreget, nem küldött volna értem!” Felkelt hát, és elment hozzá. Örömmel ölelték át egymást, aztán leültek. Azt mondta neki Poimén abba: „Két ember volt egy helyen, s mindkettőnek halottja volt. Az egyik otthagyta a halottját, és elment siratni a másikét.” E mondatot hallva megdöbbent az öreg, eszébe jutott, hogy mit tett, és így szólt: „Poimén, te föl az égbe, én meg egészen le a földbe!”
A szent öregek könyve - JEL Könyvkiadó, 2010
