PitüriónPitürión abba, Antal abba tanítványa mondta, hogy
aki gonosz szellemeket akar kiűzni, előbb vesse rabságra a szenvedélyeket, ugyanis amilyen szenvedélyen diadalmaskodik, annak a gonosz szellemét is ki fogja űzni. „Gonosz szellem tapad a haraghoz – mondta –, s ha felülkerekedsz a haragon, a megfelelő gonosz szellem is menekül. Ugyanígy áll a helyzet mindegyik szenvedéllyel.”A szent öregek könyve - JEL Könyvkiadó, 2010 - tegnapi >Piór (3.)Egyszer gyűlést tartottak Szkétiszben egy bukott
testvér ügyében. Az atyák beszéltek, Piór abba pedig hallgatott. Később felkelt, kiment, fogott egy zsákot, megtöltötte homokkal, a vállára vette, majd egy kis homokot szórt egy kosárba, azt pedig maga előtt vitte. Amikor az atyák megkérdezték, mi is ez, azt mondta: „Ez a rengeteg homokkal teli zsák a bűneim, melyek számtalanok. Magam mögött hagytam őket, hogy ne küszködjek velük és sírjak miattuk. Íme pedig testvéremnek ezek a kis bűnei előttem vannak, s róluk fecsegek, amikor megítélem őt. Nem szabad így tenni, hanem inkább az én bűneimet kellene magam előtt vinnem, azokról gondolkodnom, és kérnem az Istent, hogy bocsásson meg nekem.” Ezt hallva, az atyák azt mondták: „Valóban ez az üdvösség útja!”