Úgy illendő, hogy az ember oda fizessen, ahová hivatalosan tartozik. Ez az összeg nem hálapénz azért, amit ott kapok, nem is megrendelés, azért, ami ott kérek, és reményeim szerint kapni fogok. Ez a hivatalos hovatartozás jele. Ezen kívül, természetesen juttathat támogatást annak a közösségnek is, ahol jól érzi magát, ahol a legtöbbet megfordul.

Ó, mennyire szüksége van Önnek Jézusra!!! Nagyon sok sebet kapott az emberektől, éppen azoktól, akiktől kimondva-kimondatlanul éppen azt várta volna, hogy a sebek hordozásában segítsenek. Kétségtelen, hogy ez a múlt megmagyarázza azt, hogy emberi kapcsolataiban is nagyon nehezen talál harmóniára. Nagy szeretet- és megértéshiány él Önben, s ezért inkább elégedetlenséggel, váddal fordul más emberek felé. Nyilván ők is hibáznak, tévednek, de ezeket Ön - sebei miatt - még inkább fölnagyítva látja. Tehát, az emberek között ezért is nagyon nehezen talál megértésre. De amit jól meg kell értenie: Jézus mindig megérti Önt. Sőt, nem is csak megérti, amikor Hozzá fordul, hanem együtt is szenved Önnel. Ezt most, talán nehéz elhinni, elképzelni. Pedig éppen e napokban, nagycsütörtökön, nagypénteken láthatjuk szemünkkel, hogy valóban velünk és értünk szenved. Azt javaslom, ha csak teheti, menjen el ezeken a napokon minden lehetséges szertartásra. Kapcsolódjék be az eseményekbe, legyen részese az Utolsó vacsorának, a keresztre feszítésnek. Most ez a legfontosabb. Utána, később elkezdhet újra a sebeivel foglalkozni, de e három szent napon tegye ezeket teljesen félre. Egy nagy megtérésre van Önnek szüksége, egy teljes és végérvényes Istenhez fordulásra. Azt mondom, kérje ezt az Istentől. Kérje a Lelket, hogy tudjon vele gondolkodni, vele élni teljes odaadással. Amikor ez megtörténik, egyszeribe' mident más színben fog látni, Istent és az embereket, sőt, saját magát is. Adja Isten, hogy ezt minél hamarabb megtapasztalhassa!

Kedves Miklós! A bizánci teológia különösen is hangsúlyozza, hogy a megváltásunk, megváltottságunk egyik alapeleme a megtestesülés. Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy velünk egyesülve minket átistenítsen. A megváltás tehát sokkal több, mint a bűneinktől vagy azok következményeitől való megszabadítás. Sokkal magasabbra emel minket a Megváltó azzal, hogy leszállt közénk, egyesült velünk testileg is. Ennek a testi egyesülésnek a fogható, minden napjainkban megtapasztalható jele és eszköze az Eucharisztia. Nem csak heti táplálékunk, utolsó utunkra úti eledelünk, hanem életünknek a célja: tudniillik, hogy átistenüljünk. Erre törekszünk tetteinkkel, ezt kérjük imáinkkal, de ezt kapjuk fölfoghatatlan ajándékként az Eucharisztiával. Ezért hangsúlyozza Jézus, hogy ez a hitünk alapja. Ha ezzel nem táplálkozunk, meghalunk. Legalábbis az istengyermeki életünk, a keresztény életünk meghal. Az nagyon jó, ha valaki rendszeresen él az Eucharisztiával, akár hétköznap is. De sohasem válhat rutinná, egyszerű napi tevékenységgé. Mindig - amennyire az ember erre képes - új és új ajándékként kell tekinteni rá. Ha az ember lelkében él az Istennel való személyes szerető kapcsolat, akkor ennek legszebb kifejezője a szentáldozás. Ahogy a férj és a feleség közötti szerelem legmagasztosabb és legtitkosabb kifejezője a testi egyesülés, úgy az emberszerető Isten és az Istent szerető ember közötti legcsodálatosabb egyesülés az Eucharisztia. Ha mindezeket meggondoljuk, megérthetjük, hogy miért ez a legnagyobb ajándék az életünkben.

Akkor kevésbé fél az ember, amikor nincsen egyedül, amikor van kivel megosztania ezt a kegyetlen belső érzést, akibe esetleg bele is tud kapaszkodni, ha nagyon gyöngének, sebezhetőnek érzi magát. A szorongást pedig ez az elhatalmasodott félelem okozza, amikor szinte állandósul a félelem. Egy kis gyermek is, ha fél a sötétben, odabújik az édesapjához, édesanyjához és már nincs is semmi baj. Felnőtt fejjel - de még akár gyermekként is - azzal győzhetjük le a félelmet, ha megerősödünk abban a bizonyosságban, hogy sohasem vagyunk egyedül, hogy az Úr mindig velünk van. Ennek eszköze az imádság, különösen is a Jézus-ima. Ezzel gyakran segítségül hívhatjuk Jézust, aki - ha már megszólítható, akkor egyértelmű, hogy - jelen van. A Jézus-ima így szól: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ezt a kis fohászt sokszor egymás után elmondva nagy békesség szállja meg az embert. Persze, nem automatikusan. Nem a szavak ismételgetésének eredményeképp, hanem akkor, ha ez a szó, ez a kiáltás valóban Jézushoz köt. Ennek érdekében fontos, hogy ne csak a baj, a szorongás idején hívjam segítségül Őt ezzel a fohásszal, hanem máskor is. Sőt, minden nap, rászánva az időt. Időt kell szánnunk az imádságra, miként időt kell szánnunk a barátságokra, az emberi kapcsolatainkra is. Akkor mélyülhet a személyes kapcsolat Istennel, ha időt töltök vele együtt. Ha nem csak akkor "rángatom elő", amikor baj van, hanem állandósítom a vele való kapcsolatot, érintkezést, beszélgetést. Ez tehát a tanácsom. Alakítsa ki életben az Úrral való folyamatos párbeszédet. Napjában sokszor mondogassa a Jézus-imát, de még ezt megelőzően rögzítse napi imájában azt, hogy 5-10 vagy több percet, csak ezzel a fohásszal fordul Jézushoz, miközben semmi mást nem csinál. Garantálom Önnek, hogy ha ezt követi, hosszú távon meg is fog feledkezni arról, hogy valaha szorongásai voltak.

Kedves Ágnes! Egyszerre több mindenre kiterjed ez a kérdéssor. Az ember nem esik egybe sem a gondolataival, sem a vágyaival, sem az érzéseivel, de érzései, gondolatai és vágyai hozzátartoznak. Az ember éppen azért ember, mert szellemi mivoltában érzelmei, vágyai és gondolatai vannak, amelyeket mással meg is oszthat. Ugyanakkor ezek alakítják eltérő intenzitással magát a személyiséget, Mindezen szellemi tartalmak viszont azért fontosak, mert az emberi személyiség építéséhez járulnak hozzá, ami "egyedi, egyszeri és megismételhetetlen" mivoltunkat adja. Ha a kereszténység személyes emberi halhatatlanságról beszél, akkor ez azt jelenti, hogy személyünk benső magva, személyiségünk az, aminek túlvilági sorsa van. Énünknek van felszíne és van mélyrétege is. A legtöbb kósza, átmeneti, felszínes gondolat, érzelem és vágy csak átszaladnak rajtunk, azonban fontos, gyakori, számunkra jelentőségteljes szellemi tartalmaink az énünk mély rétegét építik és alkotják meg. Ma az embernek nagy a kísértése, hogy csak énjének felszínén tartózkodjon. Pedig az élő Isten-kapcsolatunkhoz elengedhetetlen, hogy énünk mélyrétegéhez közeledjünk, s azt egyre jobban ismerjük. A Jézus-imának is ebben segít, hogy saját belső mélységünkre találjunk Amikor az isteni ítélőszék elé kerülünk, akkor azt is mondhatjuk, az lesz az ítélet tárgya, hogy milyen személyiséget építettünk magunkban, hogyan formáztuk meg énünk mély rétegét. Ezért nagy a felelősségünk gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat illetően. Másrészt énünkhöz, személyiségünkhöz lényegileg tartozik hozzá a testünk is! Az ember végérvényes örök élete nem csak a lelken keresztül adódik, hanem a test is hozzátartozik, ami a földi testünk folytatása megdicsőült, romolhatatlan alakban. Mivel Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, a képiségben egyenlőek vagyunk és egyformák - ezt a keleti atyák többen is mondják a szabad akaratra és a gondolkodás képességére való tekintettel. Az Istenhez való hasonlóságunk sorsa azonban a mi kezünkben van, ezen nekünk kell dolgozni erkölcsileg, az erényekkel, miközben saját személyiség jegyeinket is építjük. (A válaszadásban nagy segítségemre volt Vincze Krisztián filozófia professzor is.)

Véletlenül, akaratlanul nem lehet a Szentlélek ellen véteni. Annak éppen az a megátalkodottság a lényege, hogy szánt szándékkal szembe helyezkedik az Istennel, s ezáltal utasítja vissza a kegyelmet. Az, hogy egy saját készítésű fényképet föltesz-e megosztásra vagy sem, egyáltalán nem tartozhat a Szentlélek elleni bűnök sorába. Nincs jelentősége annak, hogy az említett képet fönn hagyja-e vagy sem. Ha szép, ha jó a kép, hadd gyönyörködjenek benne mások is. Ha meg nem annyira, az sem számottevő, hiszen rengeteg kép van már a világhálón. Efelől teljesen nyugodt lehet.

Római katolikus nem jelentkezhet görögkatolikus szemináriumba. Ha mégis, akkor vállalnia kell a cölibátust. Ehhöz nem a római katolikus püspök beleegyezése szükséges, hanem a fölvételt vezető görögkatolikus püspöké.

A nagyobb tisztelet kifejezése végett. Még ha pap előtt hajol is meg, az áldó kezét megcsókolja, az, természetesen nem egyszerűen az embernek szól, hanem Isten emberének, rajta keresztül magának az Istennek. Így az ikon csókolása esetén is. Nyilvánvalóan nem a fát csókoljuk vagy a festéket, hanem a személyt, akit szeretünk. De a hódolás pedig még a szent személyén is túl mutat, mégpedig arra, Aki az illetőt szentté tette. Ez még az Istenszülő esetében is így van. Amikor a földet érintjük, kezünkkel vagy homlokunkkal, akkor a legmélyebb alázatot próbáljuk ezzel kifejezni, szinte hozzátéve, hogy porból vagyok és porrá leszek (Ter3,19), mégis saját szememmel láttam az Istent (Iz 6,5).

Bocsásson meg a figyelmetlenségért. Azt hiszem, Atanáz atya és Ábel atya nem alkottak, nem választottak magunknak püspöki címert.

Kedves Édesanya! Érdemes mihamarabb fölvenni a kapcsolatot valamely atyával, akitől esetleg kérik is a keresztelést. Ő majd elmagyaráz több részletet, melyre itt most nem lehet kitérni. Fontos, hogy keresztszülő, legalább az egyik, katolikus legyen. Az atyával néhány keresztelési beszélgetés során pontosítják nem csak a szertartás részleteit, hanem annak lényegi, lelki tartalmát is. Ezt érdemes alaposan átbeszélni, hogy minél jobban értsék is, hogy mi történik. Azt is hosszadalmas volna e ponton leírni, hogy hogyan is zajlik a keresztelő. Néhány lényeges mozzanatot mégis lejegyzek a görögkatolikus szertartásból. A templomajtóban kezdődik (mint az esküvő szertartása is). Ott a névadás és a kezdő áldások után az ördögűzés szertartása következik. (Nem kell ettől megijedni, ez néhány imádságot jelent.) Utána a pap néhány kérdéssel nyomatékossá teszi, hogy valóban kereszténnyé akar-e válni az illető. Gyermek esetében a választ a keresztszülők és a szülők mondják. Majd a Hiszekegy imádkozása alatt bemennek a templomba. Mivel ez az Egyházba, Isten országába való bevezetés szertartása. Ott először a kádban való víz megáldása következik szép, hosszú imádsággal. (Ha nincsen bemerítés, akkor ez elmarad, mert már előre szenteltvíz van bekészítve.) Az első olajkenet még mindig csak előkészítés. Utána következik a bemerítés vagy leöntés az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Míg a gyermeket megtörlik, zsoltárt olvasunk. Ezután következik a bérmálás, a Szentlélek megerősítő ajándéka. Majd szentírási szakaszokat hallunk, mint a Szent Liturgiában. Végül következik a Szentáldozás. A kisgyermek néhány csepp Szent Vérben részesül. A szertartás az édesanya és a gyermek közös megáldásával zárul, ennek végén van az a szép rész, amikor a pap a gyermeket bemutatva elénekli Simeon énekét: Most bocsásd el... Ha fiúról van szó, őt beviszi a szentélybe, ha leány, akkor őt a királyi ajtóban emeli föl és mutatja be az Úrnak. Áldásban részesítve bocsátja el a családot a pap.

Atanáz püspök atya elérhetősége a Miskolci Egyházmegye honlapján található: http://migorkat.hu/egyhazegyei-hivatal Ábel atyáé pedig a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján: http://www.nyirgorkat.hu/?q=elerhetosegek&l=hu

Mivel komoly hírforrásból én nem értesültem erről, a két javasolt hírt és a CNN jelentését elolvastam. Ezekben olyan jelentéktelen és nem egybevágó állítások vannak összeollózva, hogy ebből igazi hírt kiolvasni semmi remény. Ferenc pápa ajkát - amennyire ki tudom bogozni - ezek a szavak hagyhatták el: "A paphiány nagy problémát jelent Németországban." "Meg kell gondolnunk, hogy a "viri probati" (kipróbált férfiak) nem jelenthet-e megoldást." "Ha igen, akkor meg kell fontolnunk azt is, hogy milyen szolgálatokat láthatnak el, például a közösségek előmozdításában." Hol van ezekben a mondatokban arról szó, hogy papok nősüljenek vagy nős embereket pappá szenteljenek? Az csupán a hírmagyarázók mesterkedése, hogy ezen mondatok mellé állítanak bizonyos gyakorlatokat, például anglikánok katolizálására vagy görögkatolikusok ősi keleti gyakorlatára hivatkozva. A pápa még azt is hozzátette: "A választható cölibátus nem megoldás". No, hát ezért nem lehet katolikus hírportálakon olvasni, mert ennek semmi igazán súlyt adó alapja nincsen. Az én véleményem, hogy a Katolikus Egyház Európában valóban nagy válságban van, de semmiképpen sem azok az országok fogják tudni megmutatni és megadni az ebből való kiút helyes megoldását, amelyekben ez a válság a legsúlyosabb. Forduljunk inkább azon országok felé, ahol mély és buzgó katolikus élet folyik, s tőlük tanuljunk - engedelmességet, alázatot, hűséget!

Istenre nem lehet gondolni külsőleg és belsőleg. Nála a külső és a belső, az alsó és a fölső, a pont és a végtelen, ez mind egy. Nála ezek a dolgok nem elválaszthatók. Nála, Benne minden egyszerre van jelen. Éppen ezért elképzelni sem tudjuk, hogy milyen is Ő. S mivel ez így van, nem is érdemes ezzel foglalatoskodni. Ha megpróbálom elképzelni, akkor képzeletem előtt nem rajzolódik ki más, csak a magam alkotta Isten-kép. Hogy ez kinek milyen, arról lehet éppen beszélgetni, de nem sok értelme van. Mert nem az a cél, hogy egymás Isten-képét megismerjük, hanem, hogy a sajátunkat az élő Isten igazi képéhez igazítsuk, azt minél jobban megközelítsük. Ehhöz nem a másik Isten-képére van szükségünk, hanem az imádságra és a Szentírás rendszeres olvasására. Ha azt szeretné, hogy az Ön Isten-képe minél jobban közelítsen az igazihoz, akkor váljon önzetlen emberré, gyakorolja a szeretetet, legyen önfeláldozó. Ezen az úton lehet legjobban megérteni, hogy kicsoda az Isten és milyen Ő. Nem annyira a gondolatokkal és elképzelésekkel, hanem inkább a gyakorlati tettekkel.

Kedves Dina! Valóban, azt érzem én is, hogy túlbonyolítja ezt a dolgot. Nem érdemes azon töprengeni, hogy a másik ember, jelen esetben az orvosom, mit gondolhatott, mit érezhetett, miért tette ezt vagy azt. Főként azért, mert ha túl sokat gondolok erre, akkor csak a saját gondolataim forgásában maradok, s végképp elveszek azok útvesztőjében. Egyszerű tanácsom, hogy menjen el nyugodtan ehhöz a fogorvoshoz minden magyarázat nélkül. Ha a kezelés miatt szükséges elmondani, hogy eddig mi is volt, azt, persze, nem mulassza el, de ezúttal a személytől nyugodtan függetlenítse magát. Ha jó szakorvos, mint arra többször utalt is, semmi oka arra, hogy váltson. Az még a javaslatom, kérésem, hogy ha olyan kérdést tesz föl, amelynek tartalmát nem szeretné, hogy mások is lássák, akkor ne ide, hanem a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre írja meg kérdéseit.

Kedves Szilvi! Hogy megtérésre hívja az Úr, az bizonyos. De ezt ne a Mel Gibson filmtől várja! Elárulom, azon én sem hatódtam meg egy csöppet sem. De a megtérés nem is ez az érzelmi felfokozottság. Ha a Szentírást rendszeresen olvassa, ha figyel az Isten Önhöz intézett üzeneteire, ha kéri is Őt, hogy mutasson Önnek utat, akkor egészen bizonyosan eljut arra a pontra, amikor fölismeri, egyedül Istennel és Istenért érdemes élni. Persze, mindeközben érdemes minél többször részt venni a templomi szertartásokon, mert akkor az Isten családjával is egyre szorosabb kapcsolata alakul ki.