Kedves Lelkiatya!
Tudom, hogy hézagosan tartozik ide a téma, de máshol nem tudom megkérdezni:
A Sapientia Főiskola egy videóját láttam a keleti szerzetességről és Jézus-imáról, ahol Nacsinák Gergely atya előadását láttam.
Nagyon tetszett, megkapó volt az atya stílusa, személye...stb. Ő hol szolgál? Nőtlen szerzetes esetleg ő is?
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Nacsinák Gergely atya a Konstantinápolyhoz tartozó magyar ortodox egyház papja. Nős ember, családjával együtt Budapesten él és egyebek között a Váci utcában lévő ortodox kápolnában illetve Beloiannisz nevű községben szolgál.
Tisztelt Lelkiatya!
Párkapcsolati házassági dolgokról szeretnék kérdezni? Most kérdezzem azt, hogy mi a jó hosszú házasság titka, de ez olyan közhelyes, amire közhelyes válaszok szoktak jönni, mint hogy a nő legyen kedves, alázatos a férjével, meg főzzön finomakat, meg hát a szex is fontos meg blábláblá.
De kérdem én, miért mindig csak a nőnek kell tökéletesnek lennie és alkalmazkodnia? Arról miért nem beszél senki sem, hogy a férfinak mit kellene tennie. Nem vagyok feminista, sőt pont ezt utálom, hogy mindenki ezzel a hímsoviniszta-feminista veszekedéssel jön. Miért nem lehetne csak egyszerűen kölcsönösen tisztelni szeretni egymást?
Miért is? Mert az ember önző, gyarló és hát elég össszetett és egyre összetettebb ez a világ (női egyenjogúság, változó világ stb.)
Szerintem az a baj, hogy az emberekben rengeteg előítélet és berögzöttség van, ami részben szüleinknek és a társadalomnak köszönhető (pl. azt láttuk és tanultuk szüleinktől, hogy ezt így kell csinálni, mert így szokták, meg így illik) másrészt a már említett önzőség és egocentrizmus, vagy éppen a túlságos megalázkodás (higgye el láttam már ilyet is) általában a nők részéről (mert a nők vállára szakad minden) mert a férfi nem veszi észre ezt, ki tudja miért lehet nem azért mert nem akarja, hanem csak mert egyszerűen nem veszi ezeket észre és ezt természetesnek veszi. Persze nem hiszem azt, hogy csak a nőknek van nehéz dolguk, tudom, hogy a férfiak is dolgoznak sokat, de azért összességében a nőknek kicsit összetettebb problémáik vannak, talán mert lelkileg is mindent magukra vesznek. És megint nyomatékosítani akarom hogy nem vagyok feminista.
Csupán keresem a megoldást, mert nem szeretnék egész életemben boldogtalan házasságban élni, sem megalkudva sem veszekedve, sem 5 évi házasság után gyerekkel elválni.
Miért teremtette Isten ilyen különbözőnek a férfit és a nőt? És igaz, hogy a férfiak csak azt akarják, meg csak az számít nekik? Én valahogy nem így érzem, csak ez a hazug világ mutatja ezt.
Tisztelettel: H.
Kedves H.!
A levele elején föltett kérdés nagyon is fontos. Ha erre nem keressük a választ, ne is reméljük, hogy megtaláljuk - sem a választ, sem a boldog házasságot. Ugyanis az nem adódik magától. Azért nagyon sokat kell tenni, tűrni és érte tanulni. Természetesen mind a két fél oldaláról.
Amit a világ összetettségéről mond, az is igaz. Ma sokkal bonyolultabb, mint valaha, mégsem biztos, hogy azt mondhatjuk, ma nehezebb, mint régebben. Minden kornak megvolt a maga nehézsége. Hogy ilyen a világ, hogy ilyenek vagyunk, ennek a bűn az oka. Az áteredő bűn miatt mindnyájan hordozzuk ennek átkát, mindnyájunkban ott van a rosszra való hajlam, az önzés. Ezt egyedül Krisztusban győzhetjük le, aki saját életével és halálával már legyőzte számunkra. Küzdenünk kell tehát az önzés és minden bűn ellen, s ezt nem tehetjük másutt, mint saját magunkban. Illetve az összetartozó emberek egymást is segíthetik ebben a küzdelemben. Ám nem feledhetjük el, hogy csakis Krisztus segítségével lehetséges legyőzni ezt a nálunk sokkal hatalmasabb erőt, a bűnt és annak következményét a halált.
A boldog házasság titka a következő: nem a magam boldogságát akarom keresni, hanem az a célom, hogy boldoggá tegyem azt, akit szeretek, s akivel ezért összekötöm az életem. Tehát az önzés helyett az önzetlenséget választom.
Az önzetlenség nem csak az egyik vagy másik fél feladata, ez magától értetődik. Ugyanakkor az is téves, ha az önzetlenségemet feltétekhez szabom: csak akkor vállalom, ha te is önzetlen vagy velem. Így tehát valóban kiszolgáltatottságot vállal az, aki házasságot köt, ez a szeretet kiszolgáltatottsága. Ebben megint Krisztus Urunk ad nekünk példát és erőt.
Kedves Lelkiatya!
17 éves lány vagyok és a segítségét szeretném kérni.
Nemrég megismertem egy fiút, akivel nagyon jóban lettünk, sok közös van bennünk és nagyon jókat szoktunk beszélgetni. Csak egy probléma van, hogy közel 300 kilométerre lakik tőlem. Igazából beleszerettem és miatta szakítottam a barátommal, abban reménykedve, hogy így ő jobban megnyílik felém. Ez megtörtént, de így szembesültem azzal, hogy én nem vagyok annyira méltó a kegyeire, hogy bármilyen komolyabb dolog legyen köztünk.
Röstellem bevallani, de sokszor a paráznaság bűnébe esem. Hiába próbálkozom, sokszor a vágy erősebb, mint a józan ész. Úgy érzem, ahányszor elkötelezem magam a tisztaság és az erélyesség útján beletörik a bicskám és mélyebbre esem vissza, mint ahonnan elindultam. Utána mindig megbánom, amit tettem, és szégyenlem magam, szívem szerint elsüllyednék. S utána eszembe jut ez a rendes fiú és elkezdek undorodni magamtól. Még a tükörbe sem tudok nézni.
Sok mindennel próbálkoztam már, hogy kizárjam a parázna gondolatokat de egyik \"módszer\" sem vált be hosszú távon.
Házasságig tiszta akarok maradni, meg akarom őrizni a szüzességem a férjemnek, mégis úgy érzem, hogy ezzel őt csorbítom már most.
Kérem segítsen, kétségbe vagyok esve! Hogy tudnék felhagyni ezzel az önpusztító szokással?
Majdnem azt mondhatom, csupán egy rossz szokás rabja lett. Ebből érdemes mihamarabb kigyógyulnia, mert a törekvése, a vágya a tisztaságra nagyon helyes.
Valójában nagyon áldásos az a helyzet, hogy a barátja fizikailag messze van Öntől. Így a testi közelség kevésbé készteti az érzékiség bűnére. Ezt a helyzetet használja fel a saját tisztaságának is az őrzésére. Ma már szokatlan, talán idegennek is tűnik, de azt tanácsolom, hogy levelezzenek postán keresztül. Egészen másként hat az a levél, amit az ember kézzel megír, majd napokon át várja rá a választ. Ezt a szép kapcsolatépítést a mai elektronika elvette az emberektől. Írjon ezekben a levelekben olyat, amit nem ír meg e-postán.
Amikor az érzékiség rátör a testére, az egy egészen más dolog. Azzal sohase kapcsolja össze gondolatában a szerelmet. Ha érkezik a testi vágy, ez csak a test követelése és semmi köze a barátja iránti érzelemnek. Össze lehet kötni, de ez hazug gondolati kapcsolat. Hiszen Ön nem azért szereti ezt az új barátját (vagy ha nem ő, akkor majd később az udvarlóját), hogy a testi gerjedelmeit vele kiélhesse. Ez az, ami óriási hazugság a mai világban. Azt nem mondhatom, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, de ez a rövidre zárás teljesen hazug. Ez majd nagy sokára, a házasságban ér csak össze.
Ha érzéki vágyak jelennek meg, akkor a gondolatait irányítsa egyéb testi dolgokra, és mozgassa is meg keményen a testét sporttal vagy fizikai munkával. Őrizkedjék egyéb érzéki hatásoktól (film, képek, effélék). Imádkozzék minden nap az Istenszülőhöz, a Szűzanyához, hogy Ő segítsen megszabadulnia ettől a rossz szokástól. És persze, gyónjon rendszeresen. Meg fogja látni, sikerülni fog.
DJK!
Kedves Lelkiatya!
Hogyan tudjuk legyőzni a rajtunk uralkodó szenvedélyeket? Mit kell tennünk, hogy végleg megtisztuljunk azoktól?
Köszönettel:
K
Nem biztos, hogy életünk végéig le tudjuk győzni, mégis életünk végéig küzdenünk kell ezért. Mégis, egy egyszerű gyakorlati tanács. Nem annyira az uralkodó szenvedéllyel kell viaskodnunk, hanem az azzal ellentétes erényre kell törekednünk. A falánk ember böjtöljön rendszeresen, a haragvó ember imádkozzék azért, akire haragszik, az érzéki ember a testének gerjedelmét irányítsa kemény munkára, sportra, az indulatos ember gyakorolja a szelídséget, amikor csak tudja, stb. A megtisztulást azonban az Isten adja. A szenvedélyeinkkel való küzdelmünk során egyre nyitottabbá válhatunk arra, hogy ennek az ingyenes kegyelmét be tudjuk fogadni. Sokan számolnak be arról, hogy éveken át úgy érezték, hogy teljesen hasztalan küzdöttek, de azért nem adták föl, nem hagyták abba, s egyszer csak magától eltűnt a szenvedély. Ez, tehát nem a saját munkánk eredménye, hanem Isten ajándéka.
Kedves Lelkiatya!
A párom és én jövő augusztusban szeretnénk összeházasodni.Sajnos egyikőnk sincs megkeresztelve és úgy döntöttünk szeretnék isten előtt is fogadalmat tenni egymásnak. Görög katolikus vallást szeretnénk felvenni.Tatabányán lakunk.Segítséget szeretnék kérni abban, hogy kit és hol keressek ez ügyben? Köszönöm szépen válaszát!
Nikoletta
Kedves Nikoletta!
Tatabányára Vincze Krisztián atya jár ki. Elérhető: 06/30-740-8622, emailcím: vinczek@atanaz.hu
Legyen áldott az Isten-keresésük! Legyen áldott a házasságuk! Legyen áldott az életük!
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok.
Felnőttként, önszántamból katolizáltam, mert ezen ágnak a hitelveivel tudok azonosulni.
Egyetlen egy kivétel van: a gyónás.
Nekem ez a gyakorlat nagyon idegen. Tudom, hogy kellene, és nem véletlen nevezzük szentgyónásnak is.
Azonban se ismerős, se idegen atyának nem merek/tudok megnyílni, hogy tudjak gyónni.
Egyszerűen mindenem tiltakozik a gyónás ellen.
Tudom a bűneimet, és azokat teljes szívemből, őszintén bánom is.
Kértem Isten bocsánatát. Egy-egy ilyen bűnbánati ima után könnyebb, mert leteszem azokat Isten elé, megvallva mindet, aminek tudatában vagyok.
Sőt már azért is imádkozom jó ideje, hogy képes legyek megnyílni, hogy gyónni tudjak. De egyszerűen nem megy.
Ebben a pontban \"megbukok\".
Mért lehet ez, hogy nem tudok gyónni? Mit tegyek?
Ha Ön rendszeresen imádkozik azért, hogy ez a gát lehulljon, akkor nincs semmi baj, le is fog hullani. Azt javaslom, ne sokat vesződjék ezzel. Van itt valami lélektani akadály, amelyen nehezen tud átlépni. Ha kéri Istent, segíteni is fog. Javaslom, vegyen részt valahol lelkigyakorlaton. Legjobban teszi, ha ehhez Máriapócsra megy el vagy valamelyik más kegyhelyre. A lelkigyakorlat sűrű és a kegyhely áradó kegyelmén keresztül segíteni fog Önnek a Szentlélek, hogy egyszer úgy tehesse le a bűneit, hogy át is éli ennek a megkönnyebbülésnek határtalan örömét. Utána már bizonyára könnyebb lesz a többi szentgyónása, amelyet lehetőleg tegyen is rendszeressé.
Tisztelt lelkiatya.
Kérdésem az lenne.egy pap megtagadhatja.azt hogy valakit eltemessen?
Adott esetben lehetséges, hogy a papnak így kell döntenie. A halottak eltemetése keresztény kötelességünk, de nem biztos, hogy éppen annak az adott papnak kell ezt megtennie, akit ennek érdekében legelőször megszólítottunk. Hallottam olyan esetről is, amikor a pap azért nem vállalja a temetést, mert a család korábban nem fizette meg az egyházfenntartást. Ez, persze, visszataszító dolognak tűnhet, mégis nehéz helyzetbe kerülhet a pap azokkal szemben, akik viszont azt rendszeresen fizetik. Mindig visszás helyzet alakul ki abból, ha valaki az egyházi szolgálatot szolgáltatásnak tekinti csupán, s úgy gondolja, hogy az egyház szolgájának pedig nincs más kötelessége, mint ezt a szolgáltatást válogatás nélkül mindenkinek nyújtani.
Kedves Lelkiatya !
Azért terhelem többször is kérdéseimmel, mert sokat segít nekemőszinte és nem papi közhelyszerű válaszaival. Ez az oka annak, hogymerészelek is engemgyötrő.de nem szokások dolgokat kérdezni. Köszönöm mindenkori segítségét !!! És a kérdés: Ha valakiről azt tudom, hogy szeret,akkor hiszem, hogy ha bajban vagyok, ha folyamatosan szenvedek, és neki módjában van megszabadítani attól, akkor segit. Az irgalmas szamaritánus is ezt tette. Isten a szeretet és irgalmas is.Nekünk szabad akaratot adott és nem avatkozik be dolgainkba. DE mit gondoljak arról, hogy Olaszországban némileg ártatlan emberek (persze viszonylag !!) elszenvedték a földrengést,szeretteik halálát és az Úr ezt látja, de ő nem avatkozik közbe,nem hárítja el, pedig mindenható ? MIÉRT ? Nem értem, hiszen ő a szeretet és hagyja a szenvedésüket ??? Mit értek rosszul ?Hol hibás a gondolkodásom ? Miért nem érteti meg velünk ezt a döntését ?
Meg kell mondanunk, vannak kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ. Én legalábbis nem tudok válaszolni arra, hogy miért engedi meg a Jóisten ezeket a szenvedéseket. Hogy ártatlan vagy nem ártatlan emberek szenvedtek, ennek viszont semmi jelentősége nincs a válasz megtalálásában. Vajon a bűnös emberek fejére joggal omlik a ház?
Amikor a miért?-eket keressük, akkor azt sohasem okhatározói, hanem mindig célhatározói módon kell föltennünk. Azt hiába keressük, hogy mi okból történt ez vagy az, de az fontos feladatunk, hogy rájöjjünk, mi célból történt. Nekünk itt, Magyarországon jóval kisebb a feladatunk, felelősségünk egy olaszországi esemény kapcsán. (Bár a Legott Görögkatolikus Mentőcsapat készen áll a bevetésre, ha hívják őket.) Nem szabad, hogy a hírekből kapott ismeretek eltereljék a figyelmünket a saját igazi feladatainkról. Az olaszoknak ott, nekünk, magyaroknak itt kell helytállnunk. A szenvedést tehát meghagyja nekünk az Isten - bennünket is ez által váltott meg -, de erőt ad az elviseléséhez, s ez által értékesebb lesz az életünk, alakul a személyiségünk. Nem tudjuk tehát, hogy miért történt a katasztrófa, de készen kell lennünk, ha velünk történik hasonló vagy bármi is, annak keressük meg az értelmét, a célját.
Kedves Lelkiatya!
Az Ön meglátása szerint farizeusi gondolat-e az,ha nem szeretnék nem hivő vagy elvált emberrel ismerkedni párválasztás szempontjából? Fontosnak tartom a hitet,a templomi esküvőt és nagyon bántana,ha ezek a dolgok miatt meglennék fosztva a gyónástól,szentáldozástól.Az jobban fájna mintha nem lenne senkim.Az elmúlt időszakban erről sokszor gondolkodtam.Nehéz normális párkapcsolatot kialakitani és volt már rá példa,hogy elvált férfi akart velem ismerkedni,de elutasitottam az elveim miatt,meg egyábként sem keltette fel az érdeklődésemet.De néha nagyon nehéz,mert látok olyan példákat körülöttem,hogy a hitüket fontosnak tartó emberek,egy párkapcsolat miatt feladják az addigi álmaikat,meggyőződésüket.Az egyik hivő férfi ismerősöm is aki aktivan részt vesz a templomi szolgálatban,ministrál,állandó diakónus szeretett volna lenni összejött egy elvált nővel.Bevallom már nekem is megfordult a fejemben,lehet nincs értelme igy gondolkodni,mert azzal kiszélesithetném az ismerkedés határait.Azon is sokat gondolkodtam a tisztaságot is van-e értelme örizni,de tudatában vagyok ha azt megszegném,feladnám az elveimet,azzal az egyéniségem is romba dőlne.Csak nehéz várni,főleg úgy,hogy semmi se történik ezen a téren.Láttam olyan példát is,hogy akik vártak jó idővel késöbb el is érték azt amit kitüztek maguknak ezen a téren.De ilyen példa kevesebb van.Ön mit tanácsolna?
Köszönöm szépen a válaszát!
Anna
Kedves Anna!
Egyrészről teljesen jól látja a helyzetet: az egyénisége dőlne romba, ha föladná ezt az igazságot. (Nem is azt mondom, hogy az elvét adná föl, mert Ön csupán hűséges az Isten igazságához, s nem csak az Ön elvéről van szó, amit akár el is lehetne vetni, de ez az Isten igazsága!) Másrészről néha elbizonytalanodik, hogy valóban jól gondolja-e ezt. Meg akarom erősíteni, nagyon jól gondolja, és legyen is bátor ennek az isteni igazságnak a követésében. Azt mondja, kiszélesítené az ismerkedése határait? Ez igaz lehet, de jelentősen beszűkítené a boldogságának a határait. Nem farizeusi magatartás hűségesnek lenni az Istenhez. Higgye el, az Isten is hűséges lesz Önhöz, és gazdagon megáldja az életét, nem kell aggódnia. Arra, persze, már sok példa volt, hogy nem hívő ember a másik tanúságtétele folytán szintén hitre tért. Tehát ne ott húzza meg a határt, hogy kapcsolatot létesít-e nem hívő emberekkel. Természetesen, ettől nem kell tartania, ettől ne zárkózzék el. De ha már komoly párválasztásról van szó, akkor ne engedjen az Istenhez való hűségéből.
van e olyan vallás amejinek a tanitása nem mond ellent Jézus tanitásának
Alapvetően minden vallás hasonlít Jézus tanításához, legalábbis a lényegi elemekben mindenképp. Ugyanakkor egyetlen vallás követője sem mondhatja, hogy tökéletesen megéli azt, amire Jézus tanít. Ezért nem is lehet elvárni egyikőjüktől sem, hogy azok legyenek. Ha sikerül nekik megközelíteni, nagyon jó, ám, ha nem, akkor se tegyünk nekik szemrehányást. Elég nekik az, hogy az Úr majd számon kéri rajtuk.
Ám fontosnak tartok itt megjegyezni még egy dolgot. A mi hitünk, a kereszténység nem sorolható be csupán a vallások sorába. A vallások emberi törekvések arra, hogy kapcsolatot találjanak a transzcendenssel. Ezzel szemben a kereszténység nem emberi törekvés, hanem Isten lépése, amellyel ő maga átlépni ezt az áthághatatlan szakadékot. A kereszténység csupán elfogadás, emberi válasz, erre az isteni közeledésre.
Kedves Atya!
A férjemmel szentségi házasságban élünk. Mindketten tudjuk, hogy a házasélet intim részében mesterséges fogamzásgátló nem használható, hanem az Úrra hagyatkozva, a terméketlen napok figyelembe vételével élhetünk nemi életet, egyébként pedig önmegtartóztatunk. Vannak gyermekeink is, én már nem szeretnék több gyermeket. Lassan két éve önmegtartóztatásban élünk, de egyre jobban vágyunk egymás után, illetve egyre több kísértésnek tesszük ki ezáltal a másikat. Már többször elhárítottam a férjem közeledését, annyira félek a teherbeeséstől. Bűnt követek el, ha elutasítom?
Bűnt követek el, ha én a férjem tudta nélkül valamilyen fogamzásgátló eszközt (tablettát, kúpot) veszek igénybe? Ő bűnt követ el, ha nem is tud róla?
Ha valamilyen fogamzásgátló eszközt vennék igénybe, gyónhatnék? Kaphatok feloldozást és járulhatok szentáldozáshoz?
Nagyon kétségbe vagyok esve, lelkiismeret furdalásom van, nem tudom mit tegyek, kérem segítsen.
Válaszát előre is hálásan köszönöm.
Tisztelettel: SN.
Első és legfontosabb tanácsom, hogy semmit se tegyen e téren a férje tudta nélkül. Nem azért, mert ez bűn, hanem, mert a vélt jó cél érdekében megmérgezi a kapcsolatukat. Ez nem könnyű kérdés, de éppen ezért kell együtt hordozni, együtt megoldani, nem pedig egyedül. De az sem jó, ha teljes önmegtartóztatásban élnek. Ennél sokkal többször is együtt lehetnek anélkül, hogy valós esélye volna a gyermek megfoganásának. Vannak szinte teljes bizonyossággal terméketlen időszakok, illetve olyan napok is, amikor szintén egészen kicsi az esélye a foganásnak. Ezeket miért nem használják ki? Az a legtermészetesebb, hogy vágynak egymás után. Alig van szebb emberi érzés, mint ez, hogy a férj és a feleség vágynak egymásra. Ez nem kísértés, hanem ajándék, amelyet nem megtagadni kell, hanem élni vele. Élni okosan és örömmel. Lehetőleg, tehát ne utasítsa el a férje közeledését, hanem ajándékozza meg őt ezzel a csodálatos örömmel, amit egyedül az Ön ölelése nyújthat neki. A természetes családtervezésben valóban benne van mindig egy kicsiny bizonytalansági tényező. De ez ne félelemre, hanem az Istenre való teljes ráhagyatkozásra késztesse Önt.
Mindenesetre bármilyen módszert is alkalmaz, bármit is használ, ezek miatt nincsen eltiltva a szentgyónástól. Ezt is az előbbihez tudom hasonlítani. Ahelyett, hogy félelmében tartózkodik tőle, inkább éljen vele örömmel. Az Isten mindent megbocsát, mindent megért, mindenben segít. Ne utasítsa el, hanem éljen Istennek ezzel a végtelen szeretetével!
Tisztelt Lelkiatya!
Édesanyám, teljesen kifordult önmagából. Félünk tőle,mindig csak bánt minket,kiabál, mások elött megszégyenit,ellenőrizz a munkahelyemen, azt is megszabja,hogy milyen ruhát vegyünk fel! Ráadássul egy 70 éves barátja van. Olyan lelki fájdalmam van amit már nem birok. Mit tegyek hogy az ördög ne uralkodjon rajta,mit tegyek hogy normális anya legyen?
A saját békéjéért, de hosszú távon az egész családja életéért tegye meg azt, hogy hagyja az Édesanyját most ebben az egyéni poklában. Majd föl fog ébredni, rá fog ébredni, hogy ez nem vezet sehová. Attól tartok, sem ráhatással, sem magyarázkodással nem fogja tudni őt megváltoztatni. Azon változtasson, amin tud, ami fölött van hatalma: a saját lelke állapota. Engedje meg az Édesanyjának, hogy így viselkedjék. Ne akarja megváltoztatni! Higgye el, sokkal nagyobb lelki harc ezt elfogadni, mint azon erőlködni, hogy megváltoztassa. Akár az ördög van a háttérben, akár valóságos fiziológiai elmebetegség, nem érdemes harcolni az Édesanyjával. Persze, közben imádkozzék azért, hogy ez a gyógyulás, ez a fölébredés mihamarabb bekövetkezzék, de addig fogadja el!
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikusként görög katolikus templomba járunk. Szeretnénk születendő gyermekünket görög katolikusnak keresztelni. Tudom, hogy ez csak rítusváltással lenne lehetséges.
Ha a gyermeket nem kereszteljük meg születésekor, hány éves koráig kell várni, hogy ténylegesen görög katolikusként legyen megkeresztelve, függetlenül a szülei rítusától? Természetesen görög katolikus templomba fogunk vele járni, így is fogjuk nevelni és ilyen hitoktatásra is szeretnénk vinni.
Köszönettel: Csendes Krisztián
Az egyházjogi előírások szerint a 14. életévét betöltött személy szabadon dönti el, hogy melyik sajátjogú egyházba kéri a felvételét, azaz milyen rítus szerint keresztelkedik meg.
A fiatalabban megkereszteltek a szülő esetleges rítusváltásával együtt automatikusan változtatnak rítust.
Semmiképpen sem javaslom a keresztség 14. életévig történő halasztását.
Kedves Lelkiatya!
Már régebben is jelentkeztem,akkor a rossz munkahelyemröl egy fogadóirodáról irtam amit otthagytam.Szabadság idő alatt visszamentem helyettesiteni a volt kolléganőmet,a főnökök hivnának vissza dolgozni,de visszautasitottam,Ez egyiküknek nem tetszett,kicsit megsértődött rajta.Nem miattam hanem önmaga miatt,hogy legyen aki tolja a szekerét.Semmi nem változott ott,még több a munka,bővitették a munkakört,ugyanazok a problémák is jelen vannak a dohányfüst,italozás,csalások a főnökök részéről...A régi rendszer nem változott.Az a pár hét alatt kimerültem ott ideigileg,pedig még gondolkodtam visszamenjek,ne menjek.De még tisztábban látom jól döntöttem régen.Ajánlottak most a napokban munkát,de ott is kell hétvégén dolgozni,ott se tisztelik az ünnepnapokat,nagyon kevés a szabadság is,ugy meg nagyon kimeritő dolgozni,nekem meg hétvégén a főiskolán vannak előadásaim is.Meg ajánlotta még egy befolyásos ember,szintén a napokban,hogy tudna segiteni munkát találni,tisztában van a helyzetemmel is a tanulmányaimat illetően.Látott régebben a munkahelyemen,azt mondta úgy tudja elmentem onnan,ő magától jött oda hozzám ezt megkérdezni.Azt tudom róla,hogy politikai befolyása is van.Kétségek fogtak el.Ebben a világban nagyon nehéz bárkiben is megbizni.Remélem nem várna tőlem \"olyan\" dolgot cserébe.Lehet már rémeket látok.Nagyon sokat imádkoztam-imádkozom munkáért.Szeretnék is dolgozni.Eddig jobban olyan lehetőségek adódtak,amik a föiskolai tanullműnyaim rovására mentek volna.Néha nem tudom mitévő legyek a munkával kapcsolatban.Mit tehetnék,hogy jó döntést hozzak?
Köszönöm a válaszát!
Javaslom, hogy legyen körültekintő, de azért ne legyen bizalmatlan. Jó lehetőségnek mutatkozik ez a fölkínált munkahely. Hát nézzen utána, hogy az illető mennyire megbízható ember. Ha politikai befolyása van, ez még nem árul el semmit a megbízhatóságáról. Sok olyan politikus van, akik eltökéltek abban, hogy befolyásukkal segítsenek az embereken. De sajnos olyan is van, akit nem ez a tiszta segítő szándék vezet. Tehát ne ennek alapján döntsön, hanem kérdezősködjék másoktól is, hogy milyen ez a munkahely és mennyire megbízható ez az említett személy. Ha lehet, vállalja el ezt a munkát. De ha az utánajárása eredményeként nem oszlott el a gyanakvása, akkor természetesen ne menjen bele. Döntéseink előtt érdemes sokat imádkozni, azután pedig bizalommal meghozni a döntést.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya,
a \"homoszexuális témához\" lenne hozzáfűznivalóm. Felvetődött a korábbi kérdés írójánál, hogy kit miért lehet diszkriminálni (börtön mise, árvák, özvegyek, abortuszon átesettek... stb).
Én azt nem értem, hogy miért kell mindig kettős mércével nézni ezeket a dolgokat?
Az a tapasztalatom, hogy amennyiben kedvező, akkor mindig ki van hangsúlyozva, hogy
- homoszexuális,
- roma,
- ... vagyok.
A másik esetben pedig az van hangsúlyozva, hogy én is ugyanolyan ember vagyok, mint más.
Akkor miért különböztetik meg saját magukat az emberek? Az én véleményem, hogy csak azért, mert valamilyen előnyhöz juthatnak ez által.
Ennyi erővel én is lobbizhatnék heteroszexuális liturgiáért...
DJK,
P
Kedves P!
Nem teljesen értek egyet Önnel. Igaz, én is hasonló érveket használtam, hogy nem kell föltétlenül külön bánásmódot igényelni a lelkipásztori tevékenységben, viszont azt is hangsúlyoztam, hogy amikor valaki bármilyen okból sajátos magatartású, akkor különösebb gondoskodással kell feléje fordulni. Arra is utaltam, hogy hajlamosak vagyunk a magunk gyengéinek létjogosultságot követelni, de a másikét nem mindig tudjuk ugyanilyen jó szívvel elfogadni. Ám nem gondolom, hogy az efféle elvárásban mindig csak számító hátsó magatartás húzódna meg. Nem is javaslom, hogy ezzel vádoljuk meg egymást. Belátom, adott esetben ez is előfordulhat, de semmiképp se általánosítsuk ezt az emberi gyöngeséget. Alapvetően adjunk hálát mindazért, amit kaptunk, de ne úgy, mint a farizeus, melyről Jézus beszélt: Hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek... (Lk 18,11).
