Kedves Lelkiatya! Egy intimebb kérdést szeretnék feltenni. Az éjszakai magömlés és az önkielégítés határairól lenne kérdésem. ... És ilyen ébredés utáni állapotban viszont természetesen nem igazán van meg a kellő tisztánlátásom, hogy megítéljem, hogy meddig beszélhetünk még olyan állapotról, amit érdemes továbbsegíteni, és meddig olyanról, amit inkább érdemes lenne megállítani, és minél hamarabb felkelni. ... Ellenben sokszor kerülök olyan helyzetekbe, ahol az álom és a tudatos fantáziálás között mozgok és nem érzem a határát, és a szexuális állapotból frusztrált kijövetel és a bűnbe kerülés között ingadozok, és nem találom a megfelelő választ, viszont mivel megjelenik az erkölcsi tépelődés, ezért egyre inkább tudatosnak érzem a helyzetet. Erre a kérdéskörre nem nagyon tudtam magamnak olyan határokat felállítani, amik ténylegesen elősegítenék minden szempontból a tisztaság megtartását, (ha meglenne, se feltétlen lenne könnyű meg is tartani), ezért segítségét kérném, hogy mondjon erre útmutatást, illetve ha tud, akkor ilyesmiben eligazító irodalmat ha tudna ajánlani, annak is nagyon örülnék.

Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy tényleg bűn ha egy nő nem tudja elfogadni hogy nem lehet pap? Tényleg elkárhozhatok miatta? A pap hiány kellős közepén sem érünk annyit mint egy férfi? Annyi mise marad el pap hiány miatt és annyira ritkán van gyóntatás és mégis mi ne legyünk papok, akik lehetnének ők nem lesznek és ráadásul minden vita során minket nőket hibáztatnak a pap hiány miatt. Pedig mi nem tudjunk megoldani, a nevelt fiam adnám papnak de nem lehet (központi idegrendszeri sérült nem beszélő autista)... Mi a véleménye erről? Valamikor mi nők is számítani fogunk? A férfiak miért nem oldják meg a pap hiányt ha nem hagyják hogy megoldjuk? Egy selejt nő

Kedves Lelkiatya! Egyházunk hangját miért nem hallani az olimpián Franciaországban történtek miatt? Miért nem áll ki a normál emberi értékek mellett? Az egyház hirdeti a nagy szavakat és nulla az igazi tartalom emögött. Csak azt hozza le a média világa ( most is a zarándoklatról), hogy az érsekünk nagyon élvezi az evilági hívságokat… Sajnos mondvacsinált az egész egyház manapság az elmúlt időszakban történtek alapján, úgy tapasztalom. Üdv., Hartung Nóra

Kedves Lelkiatya! Két kérdéssel fordulok Önhöz. Az egyik az lenne, hogy hogyan fogadjam el ha Isten nem ad meg nekem valamit, amit a legjobban szeretnék és ami egyébként nem is ellenkezik az akaratával, épp ellenkezőleg, pontosan illik ahhoz és az ő akarata. A másik az lenne, hogy hogyan tudnék türelmesebb lenni... ....Szeretném a tanácsát kérni abban, hogy mit tehetnék, hogy türelmesebb legyek.

Dicsértessék Jézus Krisztus! Kedves lelkiatya,a jósokról/jóslásról lenne kérdésem. 29 éves római katolikus vallású vagyok,igazán 2 éve kezdtem el követni az Urat,habár családom is hisz Istenben. Szüleim és testvéreim szoktak egy jósnővel beszélni néha. Felhivjak telefonon és ő elmond mindent amire kíváncsiak. Meglepő,de tényleg olyan dolgokat tud a múltból amit senki más nem tud a családon kívül és olyan dolgokat mondj a jövőről amik tényleg meg is szoktak történni. Én úgy tudom,hogy a katolikus egyház azt mondja,hogy a jóslás rossz,dolog és a gonosztól származik. Viszont ez jósnő,pár hete amikor pl apu hívta fel,azt mondta neki,hogy látja, hogy apu hisz Istenben,minden reggel adjon hálát az Úrnak és imádkozzon is. De én most ezt nem értem...ha q gonosztól származik ez a jóslás téma, akkor miért mondja azt a jósnő,hogy imádkozzon és adjon hálát? Önnek mi a velemenye erről? Előre is köszönöm.

Kedves Lelkiatya! Sajnos én azt tapasztalom, hogy a gyerekeknek hittantabor, a ministránsoknak római zarándoklat, a fiataloknak gyalogos zarándoklat, a felnőttek akik munkavilagaban vannak jelen vívják a harcokat. Azoknak töltekezesre semmilyen lehetőségük sincs rájuk senki sem gondol..

Tisztelt Lelkiatya! Ha az egyik fél református, a másik fél pedig görög katolikus, és ökumenikus esküvői szertartást szeretnének, mit lehet tenni? Van rá lehetőség, hogy római katolikus templomban legyen az esküvő, ahol római katolikus pap és református lelkipásztor lenne jelen? (Tudomásom szerint görög katolikus-református ökumenikus esküvőre nincs lehetőség.) Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Szeretném a tanácsát kérni. Hogyan hiányozhat a társ, a család, ha az Úr mellettem van és támogatását tapasztalhatja velem nap mint nap? Lehet-e, szabad-e többre vágyni Nála? S ha Ő a teljesség miért érzem mégis a hiányt? Fog ez enyhülni valamiképp? Mit tehetek én? Köszönve: Ida

Kedves Lelkiatya! Remélem, hogy nem lesz felháborító és zavaró a kérdésem, főleg egy ilyen helyen, ahol keresztények írnak, magam is görögkatolikus vagyok, de szeretnék kérdezni valamit. Sok keresztény tartalmat nézek, youtube-on videókat, közösségi oldalakon ilyen bejegyzéseket, bibliai idézeteket olvasok, keresztény filmeket is szívesen nézek, vannak amiket rendszeresen és ezért mindig javasolja maga az oldal, valamire rákeresek. Világi tartalmakat is szoktam nézegetni, de semmi károsat. Már nem első alkalommal történt, hogy ma szembejött velem egy olyan kép, ami a kereszténységet gúnyolta és sátánista szimbólum volt rajta. Egyébként már nem is először, máskor is volt ugyanez. Ez egy közösségi oldalon volt. Nem lájkoltam a múltkor sem, szóval biztos nem ez az oka. Máskor a Youtube javasolt nekem olyan videót, ami amolyan sátánista valamit tartalmazott. Ez nem rendszeres, semmiképp sem, de nem egyszer volt ilyen. Nem szoktam nézni ilyesmiket, nem követek ilyen oldalakat. Ebből adódóan elvileg csak valami véletlen lehet, hogy pont nekem pont ezt dobta fel az internet. Teljesen eltér attól, amit nézni szoktam. Amikor meglátok egy ilyet, főleg amikor képekről van szó, rögtön felidegesít. Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg lenne-e számomra valamilyen tanácsa, hogy ilyenkor mit csináljak és hogyan őrizzem meg a nyugalmam? Sajnos ma már annyira idegesített, hogy rá is kattintottam az oldalra, hogy megnézzem ugyan ki tölt fel ilyeneket, miféle oldal ez. Tele volt sátánista dolgokkal. Már bánom, hogy rákattintottam, de egyébként nem tetszett a tartalma, inkább valami hatalmas undor vett erőt rajtam. Undorodtam attól, amit láttam és mérges is lettem, amiért egyáltalán ilyen dolgok léteznek és persze csak jobban felidegesített. Nem néztem meg nagyon sok mindent, de pár dolgot. Még most is próbálok megnyugodni. Ezeket látva csak erősödött bennem az érzés, hogy én akkor is Jézushoz akarok tartozni és úgy éreztem, sajnálom, hogy annyian nemhogy nem törődnek azzal amit tett hanem még gúnyolják, megalázzák, kiröhögik a hitet, ami nélküle nem lenne, ami nem lenne a szenvedése és feltámadása nélkül. Persze tudom, hogy ezek az emberek inkább segítségre szorulnak és fel is merült bennem, hogy imádkozzak értük. Pont arra van a legnagyobb szükségük, akit gúnyolnak, megaláznak, Jézusra. Ez ma pont akkor történt miután már voltam a misén, részesültem az eucharisztiában, lelki békém volt. Annyira jellemző, hogy mindig akkor történik valami kísértés, idegesítő dolog, gonosztól származó akármi, amikor már van lelki békém, részesültem az eucharisztiában, amikor azt hiszem, minden jó lesz. Mintha a Sátán direkt ilyenkor akarna engem piszkálni. Létezik olyan, hogy ő is küld "üzeneteket" mint Isten? Hogy valami tőle jön szándékosan nekem, hogy piszkáljon? A bejegyzés persze nem nekem íródott eredetileg, de felhasználhatta. És mi a helyzet velem, bűnt követtem el azzal, hogy rákattintottam az oldalra? Bár megnéztem mi van rajta, de nem tetszett egyáltalán. Teljesen undorodtam tőle és csak felerősítette a Jézushoz ragaszkodásomat. Ez akkor lett volna bűn ha tetszett volna, amit láttam, vagy már így ezzel bűnbe estem? Legközelebb még csak rá se kattintok, nem is szoktam, de már annyira felhúzott. Bocsánatot kérek, ha esetleg az egész levelem zaklatott, biztosan a lelkiállapotom miatt.

Kedves Lelkiatya! Tud esetleg ajánlani néhány keresztény pszichológust?

Kedves Lelkiatya! Van olyan barátom, aki harmincon felüli és még szűz, a szüleivel él, mert keveset keres. Mit lehet neki tanácsolni? Köszönettel, Szilvi

Tisztelt Lelkiatya! Nemrég olvastam ezt a mondatot: Lázadj Te is a modern világ ellen, legyél normális. Ezen töprengek, hogy vajon nem fordult-e meg a gondolat rossz irányba? Lázadni jó? Lázadni normális? A modern világot le lehet győzni lázadással?? És vajon Jézus buzdítana-e lázadásra? Vagy hívna-e zarándoklatra azért, hogy megtanuljak lázadni? És bocsánat, de miért zari? Ez így nem modern? A magyar nyelvünket hogyan védjük meg?

Kedves Lelkiatya! Az állatoknak is van lelke? Sok ismerősöm azt hiszi, és kinevetnek amikor mondom nekik, hogy csak az embernek van.

Kedves Lelkiatya! Küzdök valamivel, melynek kapcsán már kikértem egy atya tanácsát, inkább véleményét, de valamiért nem vagyok biztos abban, hogy igaza van. Isten kegyelméből számos kísértés és bűn elhagyott engem, de bevallom, hogy hálátlannak érzem magam. Nem mondok szavakkal köszönetet ezért, csak nagyon ritkán és néha még panaszkodok is. Valamikor Jézusnak, valamikor Szűz Máriának, valamikor egy apostolnak, mikor kinek. Olyasmikről, amely dolgok a "szentté válásom" következményei. Nem tudom, fontos-e,hogy miről, de most ezt kihagynám és inkább egy másik levélben írnám le, ha Ön fontosnak tartja. A lényeg, ami a kérdésem is, az az, hogy amikor panaszkodok meg nem tudom pozitívan látni a helyzetet (a bűntől szabadulásom, a szentté válásom - hogy mennyi minden változott az életemben és mennyivel erősebb a hitem, többet szolgálok Istennek, mennyi bűntől szabad lettem), akkor azon a napon jön egy kísértés, ami amúgy már nem szokott lenni, valami, amitől már Isten kegyelme megszabadított. Olyankor szoktam rájönni, hogy milyen rossz, amikor van ez a kísértés és hogy milyen "áldott" voltam, amíg nem volt. Nekem teljesen ez volt a benyomásom, hogy ilyenkor Isten mintha megengedné azt, amitől már megszabadított, mert így akarja láttatni velem, hogy hálásnak kellene lennem és értékelnem kellene azt, amit nem értékelek (eléggé). Elmondtam ezt egy atyának nemrég és szerinte ez nem így van, ez nem így működik, hogy Isten ad egy kegyelmet és elveszi, csak egyszerűen az én bűnre hajlamos természetem ez. Kérem, bocsásson meg, amiért ezt mondom, de nem tudok egyetérteni az atyával, valahogy nem tudok belenyugodni a magyarázatába. Az jut eszembe, hogy ha ez csak az én bűnös természetem lenne, akkor miért mindig olyankor van a kísértés amikor panaszkodok és hálátlan vagyok, ez nekem nem fér össze és ha meg ez egy véletlen lenne, valahogy én azt sem hiszem. Meg kell mondjam, nem veszi el teljesen Isten a kegyelmét tőlem, mert amikor jön ez a kísértés, utána megint eltűnik mint a panaszkodásom előtt. Olyan mintha csak meg akarna leckéztetni engem Isten. A zsidó nép történetére emlékeztet a saját helyzetem. Panaszkodni kezdtek a pusztai vándorlás során, hogy se kenyerük, se vizük, el fognak pusztulni, miért vitte ki őket Mózes és Isten a pusztából, milyen nyomorúságban vannak, Isten pedig megharagudott és tüzes kígyókat küldött rájuk. Annyira hasonlónak érzem ezt a saját helyzetemhez. A másik atya mondta, hogy Isten nem vesz el kegyelmet és igen, ezt is látom és ez is párhuzam a saját tapasztalatom és a zsidók története között. Végül Isten megmentette a zsidókat, miután azok bevallották a vétkeiket, hogy hibáztak amikor lázadoztak, a rézkígyó volt a megoldás, ha arra tekintettek, nem haltak meg. Végül tőlem is elveszi a szenvedést, a kísértést, mert miután bevallom, hogy hálátlan voltam, sajnálom, (ha bűnbe estem, akkor azt is) és utána olyan minden mint azelőtt, nem jön a kísértés. Nagyon szégyellem a hálátlanságomat, az biztos. Érdekelne a véleménye, hogy vajon jól érzékelem-e, hogy Isten ezeket azért adja nekem, hogy tanítson és rájöjjek a hálátlanságomra? Mint a zsidók a szabadulás után.

Kedves Lelkiatya! Egy szomorú témáról szeretnék kérdezni. Júdásról azt szokták mondani, hogy nem csak az árulás volt a bűne, hanem az öngyilkosság is. Az lenne a kérdésem, hogy az öngyilkosság egész biztosan bűn? Bizonyos szempontból akár érthető is lehet ha valaki elköveti, nem? Júdás esetében tulajdonképpen érthető, hogy annyira elkeserítette a saját árulása. Ha életben marad, biztos sokan utálták volna vagy ha a 11 apostol meg is bocsát neki, mások nem biztos. De ki tudja, lehet először a 11 sem és nem bírta volna elviselni a tudatot, hogy hozzájárult a Megváltójuk halálához. Az is lehet, hogy egész életében úgy érezte volna, hogy kudarcot vallott és nem úgy szolgálta Jézust, ahogy kellett volna. Az is lehet, hogy kívülállónak érezte volna magát mindig, még akkor is ha a többiek nem haragszanak rá. Valamikor az ember úgy érzi, lelkileg nem tud megbirkózni dolgokkal. Azt is felróják neki, hogy nem ment oda Jézushoz bocsánatot kérni vagy nem imádkozott bocsánatért. Ami engem illet, kerültem már ilyen helyzetbe, ha nem is társult hozzá öngyilkossági szándék, nem mertem és nem is akartam Jézust megszólítani mert már ahhoz sem volt erőm. Ahhoz is kell egy erő. Meg bátorság is. Remény is kell. Ha az ember úgy érzi, már az se segít rajta ha imádkozik, akkor nem fog. Nem egy kellemes élmény, de azt hiszem megtapasztaltam mit érezhetett Júdás. Nagyon is sok hasonlóságot látok. Én is azt érzem néha, amit fent Júdásról írtam. Hogy örülne a szívem ha nekem is lenne olyan lehetőségem, mint Júdásnak, hogy odamenjek Jézushoz. Személyesen. Lássam az arcát, halljam a hangját. Akkor is ha már a kereszten van odafeszítve. Ha egy apostolnak lehettek félelmei, kétségei és nem mer/akar Jézushoz menni, akkor érthető ha én is küzdök, ugye? Még ha nem is leszek öngyilkos.