HÍRARCHÍVUM

keresés a 2016. október előtti hírek között
listázva 5012 hír
Gyalog, busszal…együtt az Istenszülőhöz Hajdúdorogról

Szeptember 9-én a Hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ gimnáziuma és szakgimnáziuma Máriapócsra zarándokolnak. A csapat egy része busszal, 140 tanuló gyalog vállalta az Istenszülőhöz vezető utat.

Ikonok a sportközpontban

Ikonok a sportközpontban - Janka Gábor kazincbarcikai tárlata.

 
 
Elhunyt dr. Soltész Jánosné tisztelendő asszony

A gyászoló család Isten akaratában megnyugodva, szeretettel tudatja, hogy dr. Soltész Jánosné, szül. Mosolygó Margit tisztelendő asszony 2016. szeptember 8-án, áldozatos életének 54. évében halhatatlan lelkét visszaadta Teremtőjének.

Bevonótábort tartott a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium

A tavalyi évkezdéshez hasonlóan idén augusztusban is csapatépítő táborral kötötte egybe a felvételiztetést szakkollégiumunk és a diákotthon. Jelentkezőkből nem volt hiány, az előszűrőn átjutva 35 egyetemista fiatal vett részt az augusztus 25-től 27-ig Bogácson megtartott bevonótábor programjain, ahol a leendő szakkollégisták mellett olyan hallgatók is részt vettek, akik csak kollégiumi férőhelyet igényeltek.

Családpasztorációs képzéseket indít ősszel a Sapientia

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézete jegyesoktatói képzést és családpasztorációs továbbképzést indít a 2016/2017-es akadémiai év első félévében.

Ars Sacra Fesztivál

Az Ars Sacra Fesztivál a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse. Céljuk a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, a művészet eszközeivel segíteni Európát, hogy vissza- találjon gyökereihez, a zsidó-keresztény értékekhez.

 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 6-án és 7-én Ternyák Csaba érsek meghívására Egerben megtartotta őszi rendes ülését, amelynek második napján Erdő Péter bíboros újraszentelte az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont helyreállított kápolnáját.

„Hívd meg a papodat egy sörre” világnap

Szeptember 9-én, a „Hívd meg a papodat egy sörre” felszólítás jegyében ünnepelt nem hivatalos világnapon megörvendeztethetjük pap barátunkat egy jó sör melletti beszélgetéssel.

Ünnepélyes örökfogadalom Sajópálfalán

Az Istenszülő születésének ünnepén, szeptember 8-án, a kis angyali öltözet felvételével lett örökfogadalmas szerzetes Krisztina nővér. Szerzetesi életét a Kenethozókról elnevezett Női Monostorban folytatja Sajópálfalán.

Fotópályázatot hirdet a Katolikus Karitász

„Szegénység (h)arcai” címmel hirdetnek fotópályázatot a Katolikus Karitász jubileumi évében. A célja, hogy a résztvevők a fényképezés művészi eszközével bemutassák a körülöttük érzékelt, általuk megtapasztalt szegénységet, a szegénységben élő embereket, valamint megmutassák a segítés lehetőségeit, a Katolikus Karitász karitatív tevékenységét és kifejezzék a téma iránti érzékenységüket

Jelvénytűzés Hajdúdorogon a Szent Bazil Középiskolában

A 9-dikes osztályfőnökök feltűzték a jelvényeket osztályuk diákjai számára, mely végigkíséri itteni életüket… büszkén viselik az ünnepségeken, tanulmányaik befejezéséhez közeledve pedig ezzel a jelvénnyel tűzik fel majd osztályfőnökeik a végzősöket megillető maturandus szalagot.

Megjelent a szegedi görögkatolikus kollégium kiadványa

Egykori és jelenlegi lakók írásai olvashatóak a Romzsa Tódor Görögkatolikus Diákotthon frissen megjelent kötetében. A könyv tartalmaz szépirodalmi műveket, beszámolókat és tudományos írásokat egyaránt, így mutatva be a diákotthon lakóinak széleskörű érdeklődését.

 
Újból Budapesten a Katolikus Társadalmi Napok

Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programot, amelynek kiemelt célja a Katolikus Egyház tanításának bemutatása kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, családi játékok keretében

Tanévnyitó gondolatok...

Mi lenne, ha azt mondanánk a diákjainknak, hogy ne higgyenek magukban? Valahogy így: „Ne higgy magadban! Még hogy te és az a bordásfal? Jó vicc! Mi, hogy te azon a kötélen föl tudsz mászni? Hogy te jövőre harmadikos leszel? Te meg bejutsz egy elit gimnáziumba? Ugyan kérlek, ne nevettess már!”

 
„Legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21)

Az utóbbi időben sok kritikát lehet olvasni és hallani Ferenc pápáról, sokszor katolikusok körében is. Ezekre szeretnék reagálni egy néhány gondolattal - Székely János püspök atya írása

 
  1 2 3 4 5 
6
  7 8 9 10 11 ...